Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-06 / 158. szám, kedd

A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ BEMUTATÓJA Néhány nap telt ej azóta, hogy Komáromiján, területi színházunk előadásában láttam Csiky Gergely fülbemászó muzsikával „megtűzdelt" Kaviárját. Újra felidézem benyomásaimat, s önmagamtól kérdezem: tetszett? Nem tetszett? Hát... Vegyük csak sorjában. Ez a bemutató a nyár jegyében készült — olvastam a műsorfüzetből. Ez, ha eredetileg nem is így gondolták, találó megjegyzés. Valóban ez a bemutató nagyon hasonlított az idei nyárhoz: jtt ott napsugár ragyogott, de azért fellegek is akadtak, s néha — magunkban — panaszkodtunk az időjárás ra ... Ez az írás kritikának készül, nem pedig időjárásjelentésnek, hagyjuk tehát az élcelődést' és evezzünk „komolyabb" vizekre. Csiky Gergely Kaviárja mulatságos, jól megirt bohózat. Adva van egy kiruccanni vágyó vidéki patikus, egy temperamentumos, mindenáron férjhezmenni akaró menyecske, egy kedves szerelmespár, a lány körül bábáskodó három vénklsaszszony, s még legalább fél tucat mulatságos, jól jellemzett figura. Mindannyian aránylag hitelesen megrajzolt társadalmi milliőbe „beágyazva". Ráadásul kevés kifogásolnivalót találhatunk a cselekménnyel szemben is: néhány apró üresjáratot kivéve zökkenőmentesen pereg a hatásos és mulatságos nagyjelenet felé. ami itt egy íróilag ügyes happy end. A szövegkönyv után a szereposztást olvastam el, s már előre mosolyogtam: ma este jókat derülünk ma|d, hiszen a MATESZ színészei többször bizonyították. hogy „otthon vannak" ebben a műfajban. Legutóbb a Szalmakalapban tették ezt. Aztán . . . Kezdődött az előadás. Ha úgy tetszik formabontóan (nem egészen új ötlet, de itt most bevált, dinamikussá tette a kezdést), s utána jöttek sorjában a jelenetek. Teltek a percek. — nem találok jobb szót — lefolyt az előadás. Néhányszor kuncogtam, több esetben elismerően bólintottam egy-egy jól beállított jelenet, ügyesen „talált" poén láttán, s a végén tapsoltam — ennyi az én „leltáram". Ha a látszat most nem csal, akkor a többi néző reagálása is nagyjából hasonló volt. Ezután térjünk a lényegre, tegyük mérlegre az előadást. Konrád József rendezése véleményem szerint néhány részletben volt jó. eszközei mindvégig mértéktartóak és tiszták voltak. A rendezés egészben véve azonban több komoly kívánnivalót hagyott maga után. Az előadásnak csaknem teljes egészében, csupán vizuális hatása volt (tehát n»n a művészi Felvételünk Szent páter;/ Arit és Rozsár Józsefet a Kaviár egutk jelenetében örökítette meq. INaqy l.ászló f elv. J A szó és a cselekmény, hanem a látványosság dominált). Egy ideig „legeltettük" szemeinket, aztán más „kínálnivaló" hiányában, mi tagadás, egyre inkább ráúntunk. A másik komoly negatívum az. hogy a játéknak nem volt ritmusa, nem érzékeltük a rendező vonalvezetését. A jelenetek sodródtak szép egymásutánjában, minden lényeg, hangsúly nélkül, s emiatt valahogy szétfolyt az egész. Pedig ötlet, poén akadt aránylag bőven, de a legtöbbje mintha csak önmagáért lett volna, vagy legfeljebb valami űrt töltene ki. Nem tartozott egy átgondolt. jól felépített szerkezethez, fgy néhány csillogás ellenére az előadás a kelleténél szürkébbre sikerült. S ezért lett a várt harsány derültségből kuncogás, a kitűnő szórakozásból pedig vegyes érzelmeket keltő időtöltés. Az igazság kedvéért tegyük hozzá: ebben részben Rázsár József kissé egysíkú játéka is ludas. Rozsár játéka a szövegkönyvben előírt „szabványhoz" képest kis területen mozgott, valahogy mindig meghúzódott J többi szereplő mögött (holott kivéve néhány jelenetel neki kellene „vinni" a játékot), s részben ezért a zárójelenet, amikor Csiky a szó szoros értelmében, mindenkinek kiosztja a maga jussát, nem érte el a kívánt hatást. Az említett fogyatékosság mellett Rozsár József több szépen kidolgozott jelenetet, találó poénja akadt, melyekkel elsősorban komikust képességeit csillogtatta meg. A legtöbb jót, mint ez a továbbiakban kiderül, a színészek teljesítményéről mondhatjuk. Az említett részlet-sikerek jórészt nekik köszönhetők. Tóth László Achillesz kapitánya jól sikerült szerepformálás: minden mozdulatában méltóság, csipetnyi gőg, ravaszság — és ha kell — humor van. Szentpétery Ari Bomba Lilije valamivel halványabb a Szalmakalap Klárájánál, de ez jórészt nem az ő hibája, hanem a szerepek közötti minőségi különbség következménye. A legtöbb derültséget a három véukisaszszony váltja ki a közönség körében. A jól megírt figurákat Ferenczy Anna, Németh Ica és Udvardu Anna kelti életre, bővérű humorra! és találó jellemrajzzal. Boldoqhy Kató és Boráros fózsef szerelmespárja tiszta eszközökkel megformált, elismerést érdemlő teljesítménv. Nemcsak jellemük és érzéseik, de játékstílusuk sem szenved hajótörést sehol a |áték folyamán. Lőrincz Marqit aránylag kis teret kapott, de a rendelkezésére álló lehetőséget kiválóan használta fel. játékával egy valódi, századeleji vidéki értelmiségi feleséget csillantott meg, uralkodnivágyásával, ragaszkodásával és nőiességével együtt. Elismeréssel kell szólnunk a fiatal Pőthe István teljesítményéről is, aki Maszlagiból egy élő. hiteles patikus-seeédet formált. Az alőadás fo lyamán elismeréssel nyugtáztuk az úgynevezett kis szerepek formálóinak teljesítményét. Közülük különösen Királu De zsö (Zughy). fíuqár Gáspár (Eduárd) és Siposs Ernő (pincér) játéka érdemelte ki a figyelmet. Döménu Félix koreográfiája és Szekuiesz Judit jelmezterve elsőrangú volt, s ugyanez mondható el a századeleji Budapest néhánv jellemző helyét korszerű eszközökkel felidéző Platz ner Tibor dísr'etterveiről is SZILVASSY JÓZSEF BELPOLITIKAI KOMMENTÁR BERRENDEIES A? EGESZSEGÜGYBEN Mint mar lapunkban korábban hírül adtuk, a szövetségi kormány döntése értelmében 1971. július 1-től hatályba lépett az egészségügyi dolgozók — orvosok, a közép- és alsóbb káderek, valamint a segédszemélyzet bérrendezésérői szóló rendelet. Az intézkedés évente mintegy 550 millió kurunát igényel. Az orvosoknál és más főiskolai végzettségű egészségügyieknél átlagos havi 400, az egészségügyi nővéreknél, laboránsoknál, műtősüknél havi 250, a segédszemélyzetnél pedig átlag havi 200 korona béremelkedéssel számolnak. Az 1988—1969-es évek súlyos politikai és gazdasági válsága után az új pártvezetés óriási erőfeszítéseket tesz gazdasági életünk teljes konszolidálására. A tavaly foganatosított árbefagyasztás, az idén májusban végrehajtott részleges árleszállítás után \ most az egészségügyi dolgozók bérrendezése kézzel fogható bizunyítéka ennek a következetes politikai vonalvezetésnek, a XIV. pártkungresszus által kitűzött határozatok valóra váltásának. Természetes emberi jelenség, hogy most az érintetteken kíviil sokan felteszik a kérdést: miért éppen az egészségügyben kellett béremelést végrehajtani? Az egészségügyi dolgozók bérezése körüli hiányosságok egyrészt a rendellenességek egyik melegágyát képezték, másrészt a közép- és alsóbb káderek rendkívül nagymértékű fluktuációjához vezettek. S bár a világon a legfejlettebb egészségügyi rendszerrel és hálózattal rendelkező országok közé tartozunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az egészségügy számára kiképzett munkaerők — a rossz bérpolitika következtében — a népgazdaság más I ágazataiban keressék érvénye! sülésüket. Hazánkban a betegek megelőző, illetve közvetlen gyógyításának mintegy 80—85 százaléka a körzetekben történik. A körzeti orvos szerepe tehát kulcskérdés az egészségügyben, az emberek nagy többsége az ő munkáján, lelkiismeretességén és nem utolsósorban hozzáértésén méri le az egészségügy színvonalát. A körzeti orvosok fontos társadalmi szerepét külön emiitik az 5. ötéves terv irányelveiben, s ezt most a rendelet fokozottabb anyagi juttatás formáiSijrfn juttatja kifejezésre. Az urvosi készültségi szolgálat jutalmazását rendező, 1989-ben hozott intézkedés minden vonatkozásban nem felelt meg a követelményeknek. Ezért a mostani rendelet újra szabályozza ezt az orvos-tevékenységi szakaszt. A megtakarított összeget a kórházak igazgatói a kiváló vagy lényeges többletmunkát végző dolgozók jutalmazására használhatják fel. Nem szükséges külön hang súlyozni, hogy az egészségügy azon foglalkozási ágak közé tartozik, ahol állandó készenlétre, szolgálatkészségre van szükség. Orvosaink, egészségügyi dolgozóink társadalmi megbecsülése jobban kifejezésre jut az anyagiakban is. Államunk igen jelentős összeget szabadít fel e cél érdekében, hiszen rajtuk igen sok múlik, hogy a szerzett ismeretek és az adott tudományos eszközök felhasználásával minél jobban gondoskodjanak dolgozóink épségéről, munkabírásáról. Az ország vezetői abban a szilárd meggyőződésben hozták meg e fontos intézkedést, hogy pillanatnyilag ezen a szakaszon kellett hozzájárulni az igazságos és szocialista bérpolitika kialakításához. Most az egészségügyi dolgozókon a sor, hogy jó munkájukkal és főleg eredményekkel válaszoljanak e bizalomra! —za— • Szlovákia mezőgazdasági üzemei közel 8500 tonna korai burgonyával látták el június végéig a hazai piacot. Ez 2000 tonnával több, mint tavaly ugyanebben az időben. A mezőgazdasági ellátó és felvásárló üzem tájékoztatása szerint július és augusztus folyamán szintén megfelelő lesz a burgonyával való ellátás, ha aratás idején is sikerül elég dolgozót biztosítani a burgonyaszedéshez. 11. Bór általában nyugodt és megfontolt, néha azonban méregbe jött. Akkor elhagyta tárgyilagossága, szinte a szemünk előtt változott el, még sápadtabb lett, tekintete megkeményedett. Nem sok olyan bátor embert ismertem, aki elviselte volna Sztálin haragját és ki tudta volna védeni a csapást. Sztálin napirendje kissé szokatlan volt: főként az esti és éjjeli órákban dolgozott. Délnél előbb nem kelt fel. Sokat dolgozott, napi 12 - 15 órát. Az ő napirendjéhez alkalmazkodva késő éjszakáig dolgozott a párt központi bizottsága, a Népbiztosok Tanácsa, a népbiztosságok, valamint a fő állami és tervező szervek Ez erősen kizsigerelte az embereket. Sok politikai, katonai és állami kérdést nemcsak a Központi Bizottság Politikai Irodájának a hivatalos ülésein és a Központi Bizottság Titkárságán tárgyaltak meg és döntöttek el, hanem estebédnél Sztálin lakásán vagy a nyaralójóban, ahol rendszerint, jelen voltak a Politike* Iroda hozzá legközelebb álló tagjai. Ugyanott, oz általában igen szerény étkezés utón odta ki utasításait a Politikai Iroda tagjainak vagy azoknak a népbiztosoknak, akiket az irányításuk aló tartozó ügyekben meghívtak. A honvédelmi népbiztossal együtt néha a vezérkar főnökét is meghívták. Csupán megismételhetem, hogy Sztálin mindig sokat foglalkozott a fegyverzet és harci technika kérdéseivel. Gyakran magához hivatta a repülőgép, tüzérfegyverzet! és harckocsi főtervezőket és részletesen kifaggatta őket arról, hogy milyen a konstrukciója ezeknek a harceszközöknek nálunk és külföldön. Meg kell mondani oz igazat, jól ismerte a legfontosabb fegyverfajták jellemzőit. A honvédő háború előtt és különösen a háború utón Sztálinnak kimagasló szerepe volt a fegyveres erők fejlesztésében, a szovjet hadtudomány alapjainak, a hadászat, sőt a hadműveleti alaptételeinek a kidolgozásában. Vajon Sztálin valóban kimagasló katonai gondolkodó volt a fegyveres erők fejlesztése terén és értett a hadműveletihadászati kérdésekhez? Sztálint mint katonai vezetőt alaposan megismertem, hiszen vele együtt csináltam végig az egész háborút. Sztálin jártas volt a front-hadműveletek és a frontcsoporthadmüveletek szervezési kérdéseiben, oz ügy teljes ismeretében irányította ezeket a hadműveleteket és jól kiismerte magát a nagy hadászati kérdésekben is. Mint főparancsnoknak ezek a képességei különösen Sztálingrádtól kezdve mutatkoztak meg. Az egész fegyveres küzdelem irányításában Sztálinnak segítségére volt természetes esze és gazdag intuíciója. Meg tudta találni a hadászati helyzet fö láncszemét, és azt megragadva vezette az ellenállást az ellenséggel szemben, és így szervezte a különböző nagy támadó had müveletek végrehajtását. Kétségtelen, hogy rátermett főparancsnok volt. Természetesen nem ismert minden olyan kérdést, amellyel a csapatoknak és parancsnokaiknak kellett behotóon foglalkozniuk, hogy jól előkészítsék a front- vagy frontcsoport-hadmüveleteket. De ezeket nem is kellett okvetlenül ismernie. Fontos esetekben természetesen tanácskozott a főhadiszállás tagjaival, o vezérkarral, a tüzér-, páncélos, repülő, haditengerészeti, hadtáp és ellátási szakemberekkel. Személyesen Sztálinnak tulajdonítottak egy sor elvi munkát, többek között a tüzérségi támadás módszereiről, a légi fölény kivívásáról, az ellenség bekerítésének módszereiről, a bekerített csoportosítások szétdarabolósóról, és részenkénti megsemmisítéséről stb. A hadművészetnek mindezek a fontos elvei a gyakorlatban, az ellenség elleni harcokban, ütközetekben kristályosodtak ki, a kiemelkedő hadvezéiek és a csapatok nagy kollektívája tapasztalatainak mély átgondolása és általánosítása alapján. Sztálin érdeme csak az volt, hogy megfogadta kiváló katonai szakembereinek tanácsait, ezeket kiegészítette és általánosított formában - utasításokban, irányelvekben és szabályozótokban - . haladéktalanul kiadatta a csapatoknak a gyakorlati aklalmazás céljából Ezenkívül a hadmüveletek biztosítósában, a hadászati tartalékok képzésében, a harci technika gyártásának a megszervezésében és általában mindannak a megteremtésében, amire oz orcvonotnak szüksége volt, kereken kimondom, Sztálin kiváló szervezőnek bizonyult. És igazságtalanok lennénk, ha ezt elvitatnánk töíe. De természetesen mindenekelőtt szovjet népünknek kell tisztelettel adóznunk, amely lemondva a legszükségesebbekről, a táplálkozásról és az alvásról, minden tőle telhetőt megtett, hogy végrehajtsa azokat a feladatokat, amelyeket a kommunista párt tűzött elé az ellenség legyőzése érdekében Már második hónapja folyt a háború, és Hitler úton-útfélen hangoztatott ígéreteiből, miszerint a legrövidebb időn belül megsemmisíti a Vörös Hadsereget, elfoglalja Moszkvát és a Volgáig nyomul előre, nem lett semmi. A német csapatok mindenütt óriási veszteségeket szenvedtek. Az ellenség arcvonala nagyon meghosszabbodott. Csapatai hadműveleti sűrűsége jelentősen csökkent, és most mór nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy valamennyi hadászati irányban egyszerre támadjon. De a németek fö csapósmérő erői - a páncélos csapatok és a légierő - még mindig képesek voltak arra, hogy tömeges támadásaikkal komoly veszteségeket okozzanak csapatainknak. A frontok súlyos helyzetével kapcsolatban a párt különleges gondot fordított a csapatok erkölcsi szellemére. Az SZK(b)P Központi Bizottsága útmutatásainak megfelelően a Vörös Hadsereg Politikai Főcsoportfőnöksége, amely a háborús években roppant nagy munkát végzett a harcoló erők soraiban, július közepén a csapatoknak két fontos direktívát küldött ki. Ezek értékelték a háború első három hetében kialakult helyzetet és követelményként állították, hogy növelni kell a kommunisták és komszomolisták élenjáró szerepét a harcban, a parancsok végrehajtásában. I Folytatjuk I 1971. vii. e.