Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-04 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

JEAN A háziúr megszólítja a szolgáját: — Jean, ma vendég jön hozzám. Arra kérem, vágjon jó képet hozzál Mire Jean: — A szobában lévő Rembrandt-kép jó lesz, uram? JSMERÖS Frank Sinatra, a híres énekes és filmszínész egy arizónai benzinkútnál töltette autóját, miközben a kezelő fürkészve nézett rá: — Ismerős az arca. Nem láttam én magát valahol? — Talán a helyi moziban — felelte Sinatra mosolyogva. — Az lehet — bólintott a kezelő. — Maga hol szokott ülni? ANTIK KÉP Fekete a lakását mutogatja Fehérnek. — Nézd ezt a festményt itt az ebédlő falánl Ez egy antik kép — Ne mondd! És kit ábrázol? — A feleségemet, lánykorában .. IJESZTÉS Kultúrműsor. Elég gyengécske, mert a közönség egyre hangosabb fütyülésbe kezd. Erre kijön a függöny elé a műsor konferálója és így kiált: — Ha azonnal nem hagyják abba a fütyülést, élőiről kezdjük a műsort! NOI DOLGOK ŐSZINTESÉG — Látod Jenő, mégis sikerült áthajtanom! (0. Jelinek karikatúrája) — Addig örüljön, míg nem hoznnk magának semmit! (J- Molín rajza) SZÖVEG NÉLKÜL MŰTEREMBEN A festő a csinos modelljével kávézgat a műteremben. Egyszer csak lépteket hall. Ijedten felugrik, és így szól a lányhoz: — Kérem, gyorsan vetkőzzön le, mert jön a feleségem! BÍRÓSÁGON — Vádlott, esküdjön meg, hogy az igazat, csakis az igazat fogja vallani! — Esküszöm, bíró úr! — Akkor öné a szó. Halljuk, mit hozhat fel védelmére! — De bíró úr, mit hozhatnék fel ilyen körülmények között! KÉRDÉS — Te, Pista, már régóta akarom kérdezni: tart még a nagy szerelem Sanyi és Éva között? — Ugyan — legyint Pista. — Már régen egybekeltek PÁRBESZED Az asszony gügyörészi a férjének: — Béla, akkor is fogsz szeretni, ha ősz hajszálain lesz? Mire a térfi rávágja: — Persze. Akkor is szerettelek, amikor bronz, szőke vörös és lila szinti hajad volt! ••••• — Nahát, ezt valaki zárta be! belülről am nl^ejt:.? — Helén. nagyon kérlek, csak most ne pirulj el! KÉRDÉS Egy Ijedt arcú férfi áll az elmegyógyintézet bejáratánál. Lehívatja a főorvost, és így szó) hozzá: — Doktor úr, nem szökött meg ma önöktől egy-paciensük? — Nem. Miért kérdi? v — Mert valaki megszöktette a feleségemet! VÁLASZ Liszt Ferenchez beállított egy fiatalember, és arra kérte, hogy bírálja meg néhány zenei próbálkozását. Liszt átnézte a partitúrát, lejátszott néhány taktust, aztán így szólt: — Fiatal barátom, az ön művei jók és eredetiek. Csak az a baj, hogy ami eredeti, az nem jó, ami pedig jó, az nem eredeti! ŐSZINTE Kovács hazaér a munkából. Felesége ijedt arccal fogadja: - Képzeld el. mi történt ma délelőtt. A nagy falióránk mojdnem agyoncsapta oz anyámat. Akkor esett le, amikor a momi arra ment. Közvetlen mögötte zuhant le! Kovács szórakozva sziszegi: Mondtam már rég, hogy az az átkozott óra mindig késik! Aí yitott ablaknál ültem, könyvet olvasva, amikor Albertitw megállt mellettem. Mondd, apuka, te becsületes vagy? — kérdezte váratlanul. Nem könnyű kérdés, s bár megszoktam a hasonló jaggatózásokat, most haboztam. — Nem értem, hogyan gondolod — mormogtam végül is. — A leckémhez szükséges. Jellemezni kell a szülőket. De nem úgy mint a múlt évben: magasság, foglalkozás meg hasonlók... A tulajdonságaikat kérik elemezni... Becsületesség, aktivitás, szorgalom, hazaszeretet!. . Margherita is közbeszólt: — A szülök erkölcsi profiljáról van szó — világosított fel. — Sokszor úgy gondoljuk, hogy ellenőrzés nélkül élünk négy lal között, közben a fiaink megfigyelnek bennünket. — És a lányaink is — jegyezte meg Pasionaria könnyed iróniával. — Ez nem tartozik rád — torkollta le Margherita. — Eljön majd az ideje... Te is leszel iskolás. Pasionaria szemtelenül válaszolt. Kijelentette: az tartozik rá, amit akar, ha jár iskolába, ha nem. Margherita némán elsiklott a provokáció felett, így a szóváltás véget ért. — Nos, apuka, becsületes vagy? — ismételte meg a kérdést Albertino. Méregbe gurultam. — Ez olyan dolog, amit kérdezned sem kellene — kiáltottam. — Vagy tán nem ismersz? Tudod, mit csinálok, hogyan viselkedem, magadnak kell eldöntened, becsületes vagyok-e vagy sem!... Albertino nem hátrált meg. — Nem tudhatom, hogyan viselkedsz, amikor én az iskolában ülök, vagy éppen nem vagy odahaza — vetette ellen gondterhelten. Ügy tűnt, a leghelyesebb lesz megsértődni. Megpróbáltam. — Lám, Igazad van. Legalább tudom, mennyire bízol meg bennem. Nyilván azt hiszed, hogy odahaza alakoskodok, egyébként gazember vagyok!... — Micsoda feltételezések — lázadozott Margherita. — Mintha a világon nem is lennének alakoskodó emberek. Hogyan állapítsa ezt meg egy gyerek. Csak szépen válaszolj neki Giovannino, különben hogyan írja meg a leckéjét. GIOVANNINO GUARECH1: VIZSGA Kezdtem idegeskedni. — Az ördögbe is, hiszen az egész világos! Albertino egyetértően bólintott. Néhány pillanatig rágcsálta ceruzája végét, majd súgott valamit Margherita fülébe. — Giovannino, légy olyan kedves, adj neki világos választ! — Rendes ember vagyok. Meglep, hogy ebben bárki is kételkedik — hördültem fel. Albertino ismét egyetértően bólintott, majd ismét anyjához fordult és suttogtak valamit. — Igen, igen. Rendes és becsületes ugyanazt jelenti — bizonygatta Margherita. Albertino hozzálátott a leckéhez. Pontosan hat perc múlva újabb kérdés következett. — fis dolgos ls vagy, apuka? — Természetesen Albertino — válaszoltam simán. — Dolgos vagyok, szeretem a hivatásomat, áldozatokat hozok a hazáért, a társadalomért. Albertino mindent gondosan feljegyzett, majd ismét felém fordította a fejét. — És milyen vagy mtnt apa? Határozottan megtagadtam a választ. — Erre Igazán lehet saját véleményed. Hiszen az én gyermekem vagy, nemde? — És én is a te gyermeked vagyok — szólalt meg váratlanul Pasionaria. — Magától érthetően. Éppen ezért nektek kell eldöntenetek, milyen apa vagyok? Albertino és Pasionaria elvonultak a másik szobába, hogy megegyezzenek, vajon milyen véleményt alakítsanak ki rólam, mint apáról. A párbeszéd hosszas és időnként heves volt. Végül Albertino visszatért és hozzálátott az íráshoz. Rápillantottam. Az arca csupa rejtély. Sikerült elkapnom Pasionaria tekintetét. Barátságosan hunyorított felém, mintha ezt mondaná: „Na, ne félj, minden rendben van Gondoskodtam róla!..." Pasionaria még ugyan járatlan az írás-olvasás tudományában, ellenben ha kell, segít magán, nem lehet őt az ábécé rejtélyeivel falhoz állítani. Amikor Albertino befejezte a feladatát, elvette tőle a füzetet és megmulatta Margheritának. Néhány pillanatig suttogtak. Margherita tekintete végigsiklott a sorokon, majd megnyugtatta Pasionari'át. A füzetben minden úgy állott, ahogy akarta. Albertino hugocskája segédletével tanszerei rendezésével foglalatoskodott Margherita kihasználva a helyzetet csendesen bejelentette: — Azt írta, hogy „néha kicsit morog, de azért szimpatikus..." Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ezúttal vala hogy megúsztam. Sikerrel vizsgáztam apaságból. Igáz, Pasionaria is sokat segített. (Balogh P. Imre fordítása)