Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-20 / 170. szám, kedd
AMI A SORSOLÁS MÖGÖTT VAN Végeredményben kezdetét vette a következő, az 1974-ben sorrakeriilő labdarúgó világbajnokság, hiszen megtörtént a selejtezők sorsolása, mindenki tudja hányadán áll, hogyan lehetne eljutnia a bűvös tizenhatos mezőnybe. Sokan voltak a hivatalosak, de a házigazda nyugatnémeteken és a világbajnok brazilokon kívül csak tizennégyen lesznek a választottak. Könnyen meglehet, hogy Európának, ahol a földkerekség legtöbb jó labdarúgó-nemzete van, akár tíz hely is juthat a tizenhat közül. Az NSZK mellé nyolc csoportgyőztes biztosan felsorakozik, s ott lebet a kilencedik győztese is, amely még délamerikai ellenfalúvei kiizd azért a bizonyos helyért... Hétfői számunkban csupán az európai és az afrikai csoportok sorsolását közöltük, ezúttal sor kerül a többire is. DÉL-AMERIKA 1. csoport: Uruguay, Kolum b'a, Ecuador. 2. csoport: Argentína, Paraguay, Bolívia. 3. csoport: Peru, Chile, Venezuela. Az 1. és 2. csoport győztese a 16-os döntőbe kerül, a 3. csoport győztesének az európai 9. csoport győztesével kell odavissza alapon játszania. KÖZÉP- ÉS ÉSZAK AMERIKA: 1. csoport: Kanada, USA, Me sikó. 2. csoport: Guatemala, El Salvador. 3. csoport: Honduras, Costa Rica. 4. csoport: Jamaica, Holland Antillák. 5. csoport: Haiti, Puerto Rico. 6. csoport: Suriname, Trinidad, Kis-Antillák. A hat csoportgyőztes egy később kijelölésre kerülő országban körmérkőzést vív és ennek első helyezettje utazhat a VBÄZSIA ÉS ÓCEÁNIA: 1. csoport: Izrael, Thaiföld, Malaysia,- Fülöp-szigetek, Tajvan, Dél-Korea, Japáu, Dél-VietBam 2. csoport: Irán, Irak, Kuwait, Ceylon, Szíria, India, Indonézia, Ausztrália, Qj-Zéland. A csoportgyőztesek két mérkőzésének jobbika jut a 16-os döntőbe. HOGYAN SORSOLTÁK AZ EURÓPAIAKAT? Először is kijelöltek kilenc Csapatot, amelyeket az elmúlt évek legrangosabbjainak tartottak, egyrészt világbajnoki, vagy Európa-bajnoki szereplésük álapján. Azután a következő kilencet a második vonalba tartozónak minősítették, az utánuk következőket a harmadik rangSorba tették és a fennmaradók a negyedik vonal részvevői letfek. A válogatottak országainak üevét tartalmazó cédulát rangcsoportonként tették külön-külön urnába, s így sorjában vették ki a kilenc csoport számára a részvevőket. Mivel a negyedik vonalra nem jutott teljes létszám, a hiányzók helyét üres cédulák töltötték be. így fordulhatott elő, hogy egyik-másik csoportban a szokásos négy helyett, csak három válogatott van. Az első vonalba tartozó csapatok: Anglia, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Olaszország, Románia, Svédország és a Szovjetunió voltak. Mindegyikük tagja volt a mexikói VB 16-os mezőnyének... A második vonalba a következő válogatottakat sorolták: Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Portugália, Spanyolország, Svájc. A harmadik vonal csapatai: Albánia, Ausztria, Ésxak-Irország, Norvégia, Skócia, Törökország, Wales. A negyedik vonalra ezek maradtak: Ciprus, Finnország, Izland, Luxemburg, Málta... MI VÁRHATÓ? Vegyük csoportonként az európai selejtezőket. I. A magára találó magyar labdarúgás számára lehetőség kínálkozik. A svéd és az osztrák labdarúgásnál sokkal veszélyesebb ellenfeleket is kaphatott volna az Illovszky-legénység. II. Olaszország nem kapott számottevő ellenfelet. III. Belgium és Hollandia „két szomszédvár" párharcát vívja, ma nehezen lehetne megállapítani, melyikük esélyesebb. IV. Szinte azonosan esélyes Románia és az NDK is. A továbbjutó kettejük közül kerül ki. V. Anglia helyzetét a lengyel és a walesi csapat legfeljebb megnehezítheti, de továbbjutását meg nem akadályozhatja. VI. Itt csak egy „pofozógóp" van, ez Ciprus csapata. Három nagy: Bulgária, Portugália és Észak-Írország viaskodik majd a koncon, de csak egy számára nyílik meg a 16-os VB mezőny kapuja. Ha valahol panaszkodMINDKÉTSZER EURÓPÁBAN 1971. VII. 20. Az AJax Amsterdam, a labd Kupájának győztese és a Naci kőzését Európában játssza le tember 2-án Amsterdamban, a vagy Nyugat-Németországban, Az Indítékot erre a megoldásra maga a Naclonal Montevideo vezetősége adta, mivel a Csapat nagy anyagi nehézségekkel küzd. A Dél-amerikai I.abdarúgó Szövetség annakidején tiltakozott az ilyen megoldás ellen. Van Praag, az Ajax csapatának elnöke ezzel kapcsolatAz Ostrava a tornagyőrtes Jablonec városában nemzetközi labdarúgótornára került sor, amelynek győztese a „jablonec 71" elnevezésű kupát kapta. A döntőben a helyi együttes, a LIAZ Jablonec, 1:1 arányú döntetlent ért el a Baník Ostravávai szemben. A mérkőzés után a győztes megállapítása végett tizenegyesek rúgására került sor, s ebben az ostravai csapat 3:2 arányban bizonyult jobbnak. Ez biztosította számára a kupa birtokbavételét. A harmadik helyért az MTK és s Slávia Praha játszott, s a 90 perc alatt egyik csapat sem ért el gólt. Itt is tizenegyesek rúgására került sor. A magyar játékosok fgy biztosították 4:2 arányú győzelmüket. A közepes színvonalú mérkőzésekre 2000 néző volt kíváncsi. A torna végeredménye: 1. Baník Ostrava, 2. LIAZ Jablonec, 3. MTK, 4. Slávia Praha. hatnak a sorsolás mostoha voltára, ebben a csoportban határozottan. VII. Jugoszlávia és Spanyolország nagy párharca várható, a görögök csak statisztálhatnak. VIII. Csehszlovákia nagyobb ellenfele kétségtelenül Skócia lesz. Csapatunk sorsolását jónak lehet minősítenünk. Ebből a csoportból minden lehetőség adva van a továbbjutás biztosításához. IX. A Szovjetunió és Franciaország párharca nagy küzdelmet ígér, de a jobbiknak ugyancsak meggyűlhet a baja a Peru, Chile, Venezuela hármasból kikerülő rangelsővel. Hosszú és küzdelmes út vezető ebből a csoportból a 16-os döntőbe . .. A DÖNTÚ MENETRENDJE A 16 arra érdemes ország csapata négy csoportba jut. A rendező NSZK az I. csoportban lesz. Ennek mérkőzései Hamburgban és Nyugat-Berlinben kerülnek lebonyolításra. A II. csoport színhelye: Frankfurt, Köln és Stuttgart. Ebben szerepel a világbajnoki címet védő Brazília. III. csoport: Hannover, Gelsenkirchen, Düsseldorf. IV. csoport: Nürnberg és München. Játéknapok: 1974. június 13., 14., 15., 18., 19., 22., 23., 26., 30., július 3., 6., 9. A megnyitót június 13-án FrankfurfÜan Brazília játssza egyelőre még nem ismert ellenféllel. A 3. helyért 6-án, az elsőért július 8-án játszanak, mindkét esetben a müncheni olimpiai stadionban. A kocka el van vetve ... (Zala) Csak a Trinec és a Prešov A Rappan Kupában már csak két csapatunk esélyes a csoportelsőségre, a TŽ Tŕinec és a Tatra Prešov. A tfineci együttes az Austria Wien csapatát látta vendégül és felette 1:0 (0:0) arányú győzelmet aratott. A gólt Kuchár lőtte. A mintegy 5000 néző hatalmas iramú találkozó szemtanúja lett. I. CSOPORT 1. Hertha 2. Zürich 3. Trenčín 4. Kop|»enhága II. CSOPORT a rúgó Bajnokcsapatok Eiirópaonal Montevideo mindkét méra Világ-kupáért. Az elsőre szepvisszavágóra szeptember 8-án vagy Angliában kerül sor. ban a következőket jelentette ki: „Ha a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség nem egyezik bele mindkét döntő mérkőzés európai lebonyolításában, nem vagyunk hajlandók megmérkőzni a Világ-Kupáért. Hlohovec nyerte a nemzetközi tornát A trencíni nemzetközi női kézilabda tornán — melyet a CSKP 50 éves lennállásának évfordulója alkalmából rendeztek — az Odeva Hlohovec kétszeres csehszlovák bajnok szerezte meg az elsőséget, mégpedig veretlenül. A vasárnapi két mérkőzés döntötte el a végső sorrendet. Mindkét találkozó színvonalas játékot, érdfikes kézilabdázást hozott. A trenčíni kézilabda stadionban három nap leforgása alatt lebonyolított nemzetközi torna eleget tett küldetésének. A legjobb teljesítményt kétségtelenül a hlohoveci csapat nyújtotta, játékosainak nagyon ]ó volt a technikai képzettsége, taktikája, és kitűnő összjátékot produkált. Megérdemelten nyerte a tornát. Az utolsó napi eredmények: Koka Varasdin— Iskra Partizánske 13:10 (7:4). Jednota Trenčín—Odeva Hlohovec 8:11 (5:5). A torna végeredménye: J. Hlohovec 6 pont, 2. Trenčín 4 p, 3. Varasdin 2 p, 4. Partizánske pont nélkül. 1. Mielec 2. Prešov 3. Boras 4. Vejle III. CSOPORT 1. Szombierkl 2. Servette 3. B 1903 4. Linz IV. CSOPORT 1. Tŕinec 2. Hvldovre 3. Austria 4. FC Kaiserslautern V. CSOPORT 1. Atvidaberg 2. Rybník 3. Dortmund 4. Innsbruck VI. CSOPORT 1. Braunschweig 2. Malmö 3. Young Boys 4. Walbrzych VII. CSOPORT 1. A. Salzburg 2. Inter 3. Djurgardens 4. Grasshoppers 3 30 0 9:2 6 3 2 1 0 4:2 5 4 112 6:4 3 4 00 4 2:13 0 4 4 00 11:3 8 4 30 1 11:4 6 4 1 03 6:10 2 4 0 0 4 4:15 0 4 3 0 1 11:3 6 3 2 1 0 9:1 5 4 02 2 2:8 2 30 12 1:111 4 3 0 1 12:3 6 4 2 11 10:11 5 42 0 2 7:7 4 4 0 1 3 3:11 1 4 2 11 8:4 5 4 2 11 5:6 5 3 1 02 4:5 2 3 1 0 2 4:6 2 3 3 00 4:0 6 4 2 02 8:5 4 3 1 0 2 4:6 2 4 1 0 3 2:7 2 4 40 0 12:2 8 42 02 13:10 4 4 2 1 2 5:6 4 4 00 4 3:15 0 Hargitay volt a nap hőse Az ausztriai nemzetközi úszóverseny második napján a magyarok fiatal úszója Hargitay három számot nyert, s ezzel ismét bebizonyította kivételes képességeit. A győztesek: 100 m gyors: Hargitay 56,0 mp, 200 m mell: Kriechbaum (osztrák) 2:32,1 p, 100 in hát: 1. Matthes (NDK-beli) 58,6 mp, 2. Cseh (magyar) 1:02,5 p, 200 m pillangó: Hargitay 2:11,2 p, 200 m gyors: Hargitay 2:01,9 p. Nők: 100 m hát: Pielcn (nyugatnémet) 1:09,6 p, 200 m mell: Schuchardt (NDK-beli) 2:48,0 p, 200 m vegyes: Valent (magyar) 2:37,3 p. A Sazka 12-találatos szelvénye: 123456789 10 11 12 1111111111 1 1 Pála vasárnapi tüneményes játékával oroszlánrészt követel magá-* nak a csehszlovák válogatott nagy Davis Kupa győzelméből. EURQPACSOCS a szovjet spartakiádou A szovjet nemzetek 5. Spar takiádjának harmadik napi eseményét is nagy érdeklődés kísérte. Az atlétikai versenyeket csaknem 25 000-en nézték vé gig. Borzov Európa-csúcsa volt a nap nagy eseménye. A szőke futó már a középfutamokban elért 20,7 idejével nagy eredményt sejtetett a döntőben. Borzov az új rekord után úgy nyilatkozott, hogy nem futotta ki magát. Nők: 200 m: 1. Beszfamilnaja 23,2 mp, 2. Csisztyakova 23,7 mp, 3. Nyikanorova 23,7 mp, 800 m: 1. Ruut 2:08,0, p, 2. Kazacskova 2:03,5, p, 3. Pangeluva 2:08,9 p. 100 gát: L Konnonova 13,6, mp. 2. Kondrasova 13,7, mp. 3. Lebegyeva 13,8 mp. Kerékpár: — országüti egyé» ni (198,4 km): X. Sztarkov 4:41:42,1, ó. 2. TuszumhanoV 4:41:42,1, ó. 3. DmitrijeV 4:41:42,2, 6. Az öttusa verseny második számában a lovaglásban Lukjanyemko szerezte meg a győzelmet 1045 ponttal és 2 szám után 1945 ponttal az élre került. Öt Mohanov követi 1910 ponttal. PELÉ gól nélkül búcsúzott Brazília — Jugoszlávia 2:2 (0:1) Rio de janeiróban, a Maracana stadion zöld gyepén, vasárnap éjjel búcsúzott az aktív válogatott szerepléstől Pelé, a brazilok világhírű futballsztárja. Csapata a brazil válogatott, Európa egyik legjobbját, a jugoszláv együttest látta vendégül. Váratlan esemény volt a hasmánt technikával ugró Ahinetov eredménye. A 21 éves versenyző elsőre átlépte a 223at, majd kísérletet tett a 230as világcsúcsmagasslígon, de eredménytelenül. Távolugrásban a 33 éves Ter Ovaneszjan 12. bajnoki címét szerezte meg. Eredmények: férfiak 200 in: 1. Borzov 20,2 mp — Európacsúcs, 2. Zsidkih 20,6 mp, 3. Lebegyev 21,0 mp. Magasugrás: 1. Ahmetov 223, cm 2. Sapka 217, cm 3. Tivikpv 214, cm. Távolugrás: 1. Ter Ovaneszján 788 cm, 2. Barkovszkij 781 cm, 3. Podluzsnij 777 cm. Kalapács: 1. Klini 70,84 m, 2. Gamszkij 70,04 m, 3. Hmelevszkij 69,54 méter. A vezetést a jugoszláv csapat a 35. percben az 50. válogatottságát ünneplő Dzsajics révén szerezte meg. A brazilok igyekeztek mindent Pelére játszani, de őt kiválóan őrizte a jugoszláv védelem. Egyenlíteniük csak az 59. percben sikerült a hazaiaknak, amikor Rivelino volt eredményes, öt perccel később a középpálya mestere, Gerson juttatta vezetéshez a világbajnok csapatát, de újabb öt perccel később Jerkovics egyenlíteni tudott. A jugoszláv csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott, jól védekezett és nem engedte kibontakozni a brazil együttes játékát. A mérkőzés után a nézők egy emberként kiabálták: „Pelé, Pelé, maradj, maradj!" Pelé 14 éves aktív pályafutása során 110 alkalommal öltötte magára a brazil válogatott címeres mezét, és az országos színekben 95 gólt lőtt. A nagy érdeklődéssel várt találkozó csapatai a következő felállításban játszottak: BRAZÍLIA: Félix — Brito, Piazza, Ze Maria (Eurico), Clodoaldo, Everaldo (Marco Antonio), Zequinha, Gerson, Vaguinho, Pelé (Claudiomiro), Rivelino. JUGOSZLÁVIA: Vukcsevics — Ramljak, Sztepanovics, Pavlovics, Holcer, Paunovics, — Petkovics, Vjertovics — Obiak, Filipovics, Dzsajics. USA—AFRIKA 118:78 A Durhamban lebonyolított férfi atlétikai viadalon az amerikaiak 33 pontos győzelmet arattak. Nem hivatalos találkozón az amerikai női csapat 79:53-ra győzött egy nemzetközi válogalott együttes ellen. Az első napon nyolc szám közül hetet az Egyesült Államok versenyzői nyertek, csupán 800 m-en értek el sikert az afrikaiak. A második napon az afrikai atléták négy számban szerezték meg a győzelmet. |ohn Akii Bua 21 éves kampalal rendőr a 400 m-es gátfutást 49,0 mp-es új afrikai csúcscsal nyerte. Az új magasugró világcsúcstartó amerikai Matzdorf ismét bebizonyította kitűnő formáját, és elsőre vitte a 224 cm-es magasságot. Az amerikaiak 4X400 yardos női Táltója 3:38,7 perccel új világrekordot állított fel, amely 0.1 mp-cel jobb a réginél. Eredmények: 100 m: 1. Green 10,1 mp, 200 m: 1. Smith 20,7 mp, 400 m: 1. Smith 45,6 mp, 800 m: 1. Ouko (afrikai) 1:46,7 mp, 1500 méter: 1. Keino 3:37,5 p, 5000 m: 1. Prefontaine 13:57,6 p, 10 000 m: 1. Ifter (afrikai) 28:53, 2 p, 110 m gát: 1. Milburn 13,4 mp, 400 m gát: 1. Bua 49,0 mp, 3000 m akadály: 1. Jipcso (afrikai) 8:45,3 p, magasugrás 1. Matzdorf 224 cm, távolugrás: 1. Moore 794 cm, hármasugrás: 1. Craft 16,51 m, súlylökés: 1. Salb 19,54 m, 4X100 m: 1. Egyesült Államok 39,3 mp, 4X400 m: 1. Egyesült Államok 3:03,5 p. AZ NSZK férfi válogatottja Munsterben 130:81 arányú győzelmet aratott Hollandia felett. Érdekesebb eredmények: 100 m: Bieler (n) 10,5 mp, 200 m: De Yong (h) 21,7 mp, 400 m: Van da Heuvel (h), 47,8 mp, 800 m: Kernper (n) 1:49,3 p, 1500 m: Vassenaar (h) 3:49,6 p, 5000 m: Nijstad (h) 14:06,0 p, 10 000 m: Glöde (n) 29:31,2 p, 400 m gát: Reibert (n) 51,9 mp. Diszkosz: Neu (n) 59,28 m, 4X100 m: NSZK 40,5 mp, 4X, 400 m: NSZK 3:12,0 p. • • • Spanyolország 104:102-re győzött Írország ellen. Eredmények: 400 m: Pillon (I) 52,7 mp, 200 m: Kirvan (íj 21,8 mp, 800 m: Murphy (í) 1:49,3 p, 10 000 m: Walsh (I) 29:40,6 p, 3000 m akadály: Gudeil (s) 8:58,0 p. Nowicki győzött Budapesten A magyar fővárosban befejezték a nemzetközi teniszbajnokság küzdelmeit. A férfi egyesben, három és fél órás küzdelemben a lengyel Nowicki, a torna nagy meglepetésé 8:6, 2:6, 1:6, 8:6, 7:5 arányban győzött Gulyás felett. Női páros döntő: Holubová, Neumannová (csehszlovák)—Szabó, Szörényi (magyar) 7:5, 1:6, 10:8. Vegyes páros döntő: Gulyár, Borka (m)—Nowicki (lengyel); Noumannová (csehszlovák) 6:6, á nagy eső miatt félbeszakadt. Sorsolással a Gulyás, Borka pár gyó'zött. Női egyes döntő: SzBrényi—Szabó 6:2, 6:2. Férfi páros döntő: íaranyi. Ma» • chán—Szőcsik, Szőke (mind mart"' gyarokj 6:4, 6:4.