Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-18 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

Az emberiség egyetemes múltja és jelene a múzeum. Erre gondolunk, amikor belépünk a Duna Menti Múzeum épületébe. Ezt az építészetileg is értékes kultúrpalotát 1913-ban építették. A két világháború viharai és társadalmi-történelmi változásai termeit nemegyszer megviselték. Ezért nagy esemény volt, amikor több eseménytelen esztendő és tatarozás! időszak után 1970. november 16-án új köntösben adhatták át ismét rendeltetésének. A komáromi (Komárno) múzeum viszszanyerte pompáját —• sőt szebb lett, mint volt. Korszerűbb és tartalmasabb: a tudomány és a művészet tárháza lett, a szocialista szemlélet propagátora, az igazi kultúra népszerűsítője. A Duna mente értékes múltjával, emlékeivel találkozunk itt. Szemlélhetjük a társadalmi fejlődés egyes fokozatát. Megismerkedhetünk a népművészet színpompás alkotásaival, a képzőművészet értékeivel — egyszóval a közeli és a távoli idők és elődök sugallataival, s a jelenkor ösztönző példáival. Az idő sohasem állt és nem is áll egyhelyben. Mi pedig tanulunk a múlttól, hogy értelmesen szolgáljuk a jelent és a jövőt. Amikor az érdeklődő belép a Duna Menti Mű \ zeum kapuján, a múzeum római kori sírköveit, szobortöredékeit és oltárköveit látja meg először. Ez a lapidáriumi anyag összefügg a múzeum parkosított udvarán kiállított, díszesen faragott kő koporsókkal (szarkofágokkal), és értékes alapanyagát képezi az emeleten kiállított római anyag és dokumentáció tárgykörének. A látogató innen jut el az intézet földszinti helyiségeibe, ahol képzőművészeti kiállítás vagy egyéb tárlat fogadja. Az első helyiségben (Lőrincz Gyula nagysikerű grafikai kiállítása után) jelenleg Július Nemeik érdemes művész festményeit és František Gibala szobrászművész alkotásait szemlélhetjük. Másfél év alatt ez már a 15. kiállítás, amely nemcsak mennyiségi kérdés, hanem minőségi állapot is, kapcsolat a képek, szobrok és a közönség között. E tárlatok rendezésénél a társadalmilag elkötelezett, szocialista művészetet támogatjuk. S ez már azt is feltételezi, hogy a művészeti-kulturális életünket sem tekintjük társadalmunk életünktől elszigetelt területnek. Azon vagyunk, hogy a képzőművészet minél hatékonyabban legyen jelen mindennapi életünkben, s fejlessze művészi ízlésünket. Ilyenértelmü befolyásunkat addig bővítjük, amíg szavunk visszhangra talál, és minden szinten természetessé válik a tárlatlátegatás igénye. Fiatalságunk érteni akarja a művészetet Érdeklődik és-tudakozódik. Magasabb fokon akarja megismerni a művészet rejtett titkait, mivel tudja, és érzi, hogy ezáltal magasabb műélvezetben is részesül. Amíg az iskolában — ha szűkebb keretek között is — alapfogalmakkal ismerkedik, kiállításaink megtekintése során elmélyítheti tudását, mert a művészettörténeti és esztétikaelméleti leckék mellé itt gyakorlati szak'magyarázatokat is kap. Az a tény, hogy a diák vagy a felnőtt látogató szemléltető „anyagot" kap, könnyebben fogja fel és érti meg a művészetek sajátos formanyelvét Végső soron ez is pedagógia, amelynek célja kiegészíteni és elmélyíteni, a sajnos oly mostohán kezelt, esztétikai nevelés , egyre jobban megkövetelt színvonalát. Havonta mintegy kétezer a múzeumlátogatók ázáma. A munkásosztály és a haladó értelmiség nagyszerű közös akciója ez, ahol a múzeum tárlatainak tartalmi aspektusa a humanista és realista művek irányába halad, hogy ismertesse a fiatalabb alkotókat. Nem a szűk stíluskategóriákat értelmezi, hanem kiállító művészeink magatartását, emberi, politikai és esztétikai hitelét hoznép kultúrája, de leletekben gazdag a római kori, népvándorlás korabeli népek kultúrája is. A múzeum dolgozói most is egy kelta temetkezési hely feltárásán munkálkodnak Hetényben (Chotín). De nagyobb szabású feltáró munka folyik Bagotán (Bohatá) is, ahol egy bronzkori települést tárnak fel, valamint Naszvadon (Nesvady), ahol egy figyelemre méltó ősmagyar temető sírjait bontják ki az archeológusok. A harmadik helyiségben is a népvándorlás korszakából kapunk még látnivalót, majd a régészeti osztály befejező részében a honfoglaló pogány magyarok és szlávok, avarok és hunok hátrahagyott leleteit szemlélhetjük. A történelmi részleg sokrétű anyaggal igazolja e terület múltját. 1037-ből István király egyik írásos dokumentumát, 1075-ben keltezett Géza király oklevelét idézi, IV. Béla 1245-ben kiadott adománylevelét ismerteti. Majd részletesen foglalkozik a török—tatár időkkel és a feudális uralommal. Külön részt kap a Habsburg-ellenes rendi felkelés korszaka, és méltó helyen van az 1848— 49-es forradalmi ,évek rendkívül gazdag anyaga, valamint a XIX. századi Komárom életkörülményeinek taglalása is. Rövid ismertetést kapunk még az első világháborúról is, majd záró akkordként kisebb néprajzi válogatásban a martosi (Martovee) népviseletet, szőtteseket és kézimunkákat, szobaberendezést és falusi munkaeszközöket láthatnak még a múzeumlátogatók. » « • A múzeum nagytermében, a Képtárban szeptemberben Sziabó Gyula festményeit szándékozunk bemutatni. Jelenleg a CSKP megalapítása 50. évfordulójára rendezett munkásmozgalmi kiállítás látható itt, amelyet eddig több mint nyolcezer ember tekintett meg. Népes munkás- és parasztcsoportok, rendszeresen szervezett iskolai kiránduló csoportok, egyéni érdeklődők és szövetkezeti tagok jöttek el ide, hogy maguk ls aktív részeseivé váljanak az eléjük tárult tartalmi-formai mondanivalónak. A munkásmozgalmi harc alapvető törekvéseit, az emberi haladás irányát és a világ megújulásáért vívott küzdelem erőviszonyait jelzi ez a kiállítás. Jelszavait és lobogóját ötven évvel ezelőtt a nyolcórás munkaidőért, a mindennapi betevő falatért,, az elviselhető bánásmódért küzdő munkások akkor még kicsiny csapata emelte fel. S íme, ez a vörös zászló mostanra mindazoknak a jelvényévé nőtt, akik szabadon akarnak élni és dolgozni. Űj ember, új társadalmi rendszer és világrend született, gazdagítva az építő munkát, megszilárdítva a cseh és a szlovák nép és az együttélő nemzetiségek egyenrangú és egyenjogú testvériségét, állampolgári kötelékét. S ha megkérdezzük, vajon megtanulja-e, felismeri-e mindezt a Duna Menti Múzeumba látogató egyén, úgy véljük, igennel kell válaszolnunk, mert az itt látott eredeti okiratok és tárgyi dokumentumok, — az elmúlt ötven esztendő tanítása és intelme — világosan mutatják, hogy a munkásosztály ereje egységében rejlik. A CSKP XIV. kongresszusa is újabb távlatokat nyit jövőnk számára. A lezárult fél évszázad újabb ötven év felé mutat, s rajtunk és az utánunk következő nemzedékeken a sor, hogy eredményesen folytassa a reá háruló feladatok megoldását. Mert nem akármilyen ténykedésről van már szó. A CSKP tapasztalatait kell továbbadni, a szocialista kultúra vívmányait kell népszerűsíteni, s ebben igen jelentős rész hárul éppen a korszerű múzeisztikai tevékenységre. SZUCHY M. EMIL za előtérbe. Az ősz folyamán megszervezi az esztétikai nevelés lektorátusát. Egy olyan véleményező központot szándékozunk kiépíteni, ahol az érdeklődők rendszeres oktatásban, irányításban részesülnének. Lehetőséget kapnának ilyen értelemben a főiskolai hallgatók, a rajztanárok és az esztéták, mert módjuk lenne ezen a fórumon egyegy kiállító művész méltatására, munkásságának ismertetésére. Jelen lehetnének különböző értekezleteken s vitákon, egyszóval aktívan vehetnének részt az iskolán kívüli esztétikai nevelésben. A múzeum másik földszinti termében a komáromi születésű Lehár Ferenc centenáris kiállítása látható. Ez a népszerű tárlat megnyerte a látogatók tetszését, és továbbra is leköti az érdeklődők figyelmét. * » « A Duna Menti Múzeum emeleti helyiségeiben a régészet és a történelem kapott helyet. Évezredek, évszázadok csalhatatlan tolmácsoló! kortársművészetet és bemutassa az idősebb és a régészeti leletek. Ezek a múltról beszélő dokumentumok egykori települések színhelyét, az itt élt őseink anyagi és szellemi létkörülményeit dokumentálják. A felszínre került tárgyak és sírleletek, az egyes korszakok — írásba nem foglalt — anyagi életét és műveltségi viszonyait bizonyítják. A talált agyagedények, harci eszközök, ékszerek, kar- és lábperecek, fibulák, munkaeszközök stb. mesélik el, hogy a feltárt települések, temetkezési helyek sírjaiban felbukkanó csontmaradványok, kardok, lándzsacsúcsok, késpengék és egyéb tárgyak milyen kultúrához tartoztak, milyen törzsek vagy népek viselték, amikor annak idején ezen a környéken, az itt végzett ásatások helyén tevékenykedtek. A kőkorszaki putri-lakások, sírvermek, tüzelőgödrök, hasogatott és csiszolt kőeszközök, csont és agancs munkaeszközök, tűz mellett szárított edénytöredékek jól dokumentáló képet nyújtanak a korszak társadalmi életéről, lakáskultúrájáról, agyagművességéről. Érdekes dokumentációban tükröződik a kelta Részlet Lőrincz Gyula grafikai kiállításából. (Tóthpál Gvuia felvétele) A Duna <enti Múzeum római kiállítási terméből i