Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-14 / 165. szám, szerda

A NAGY CSALÁS 2. A nyílt támadás előjátéka A z Észak-Vietnam elleni titkos amerikai háború inásik hatalmas területét a lao­szi légi hadműveletek jelentet­ték. Laoszban 25—40 amerikai T-28-as vadászbombázóból álló csoportokat hoztak létre. Ezek a repülőgépek laoszi felségjele­ket viseltek, de közülük csak egyesek tartoztak a laoszi légi­erő kötelékébe. A többieket az Air America (a CIA eszközei­ből fenntartott társaság fedőne­ve) pilótái, továbbá Anger ame­rikai nagykövet által ellenőr­zött thaiföldi pilóták vezették. Az Egyesült Államok légierői •kötelékébe tartozó sugárhajtású repülőgépek felderítő repülése­ket végeztek Laosz fölött, le­íényképezték a Patet Lao csa­t>atösszpontosításainak vidékeit, melyeket azután a T-28-as va­dászbombázók támadtak. Az Észak-Vietnamra neheze­Öő amerikai titkos katonai nyo­más harmadik szerves része amerikai torpedórombolók ál­landó őrjárata volt a Tonkini­ébölben. Bár az őrjárat célja főként lélektani erőfitogtatás volt, a torpédórombolók kém­adatokat gyűjtöttek az észak­vietnami rádiólokációs jelző­rendszerről és a partmenti vé­delmi berendezésekről, hogy az­tán ezek az adatok hasznosak legyenek a „34-A" program vég­rehajtói számára, vagy az Észak-Vietnam bombázására ké­szülő amerikai pilótáknak. A beszámoló szerzői szerint » titkos háború felsorolt három tő eleme közül a „34-A" prog­ram szerinti berepüléseknek *olt a legnagyobb jelentősége. mAz Egyesült Államok »nem két­ertelmü« felelőssége e berepülé­sekért »az Egyesült Államok beavatkozásának hallgatólagos jelképes és lélektani kiterjesz­tését jelentette«. A tűz beszün­tetését kereszetülhúzták", — ír­ják a dokumentum szerzői. Az a tény, hogy a felderítő szervek és a nagyvezérkar úgy vélte, hogy e programnak kevés esélye van, hogy arra kénysze­rítse Hanoit, állítsa meg a Viet Congot és a Patet Laót, s a szerzők szerint azt jelentette, hogy ,,többet kezdtek követelni és várni". 1964. január 22-én, egy héttel azelőtt, hogy megkezdődtek a „34-A" program szerinti repülő­támadások, a nagyvezérkar fő­nökének, Maxwell Taylor tábor­noknak aláírásával ellátott em­lékiratban figyelmeztette Me­Namarát, hogy „bár mi teljes mértékben támogatjuk az Észak­Vietnam elleni titkos hadműve­letek végrehajtását, helytelen volna azt vélni, hogy e törekvé­sek képesek döntően befolyá­solni Hanoinak azt az elhatá­rozását, hogy támogatja a Viet Congot." A nagyvezérkar kijelentette, hogy a kormánynak „készen kell állnia egyre határozottabb akciókra, beleértve kulcsfontos­ságú észak-vietnami célpontok­nak vietnami spanyolfal mögött . amerikai erőkkel történő légi bombázását, amerikai csapatok Dél-Vietnamba küldését és szük­ség esetén amerikai csapatok felhasználását az Észak-Viet­nam elleni közvetlen harci cse­lekményekben". Főnökök és bábok 1964. február 20-án a Fehér Házban történt stratégiai ta­nácskozás után Johnson elnök elrendelte „az Észak-Vietnamra gyakorlandó nyomás rendkívüli tervei kidolgozásának meggyor­sítását." Az amerikai kormány aktivi­zációs törekvésének az volt az alapja, hogy beismerte a laoszi és dél-vietnami Amerika-barát rendszerek helyzetének rosszab­bodását, s ezzel összefüggésben Washington pozíciójának a gyöngülését ls ezekben az or­szágokban. Ogy vélték, hogy a Patet Lao laoszi sikerei közvet­lenül kihatottak a dél-vietnami antikommunista erők erkölcsi szellemére, s elsősorban ez nyugtalanította az Egyesült Ál­lamokat. A kormány a lehetséges mér­tékben eltitkolta a kongresszus és a nyilvánosság elől a helyzet rosszabbodását, s ezzel maxi­mális cselekvési szabadságot biztosított magának olyan intéz­kedések kulisszák mögötti ki dolgozására, amelyeket elkerül­hetetlenül szükségesnek vél Az Egyesült Államok rájött, hogy nem képes elbánni a dél­vietnami partizánmozgalommal, függetlenül attól, hogy segít­séget kapott kezdetben Van Minh, majcl Nguyen Khanh ta bornok saigoni katonai rendsze­rétől. Az utóbbi az 1964. január 30-1 államfordulattal ragadta magához a hatalmat. Ennek kö­vetkeztében a figyelem mind­inkább Észak-Vietnamra össz­pontosult, amelyet az amerikai nagyvezérkar „a probléma gyö­kerének" minősített. Rostow, a Johnson-kormány vezető teoretikusa bedobta ezt az elméletet és ezzel elméleti alapot adott a háború kiélezé­sére. Koncepciója, amelyet elő­ször 1961-ben az észak-karoli­nal Fort Braggban fogalmazott meg, azt hirdette, hogy a for­radalom elfojtható, ha elvágják támogatási és ellátási erőforrá sáltól. Rostow 1964. február 13-án Rusk külügyminiszterhez eljut­tatott emlékiratában kijelentet­te, hogy Ho Sí Minh elnöknek „ipari komplexuma van. amelyet védelmeznie kell, s ő többé már nem partizánvezér, akinek nincs mit vesztenie." A hírszer­zési szakemberek ebben az idő­pontban mégis azt jegyezték meg, hogy „a dél-vietnami kom­munisták főként belülről merí­tenek erőt", s befolyásuk for­radalmi társadalmi célkitűzé­seikkel és az ötvenes évek füg­getlenségi harcában, a franciák elen vívott háborúban a nemzeti ügynek nyújtott támogatásuk­kal magyarázható. A dél-vietnami partizánmoz­galom kibontakozásának ará­nyában egyre erösebben ragasz­kodott Washington Észak-Viet­nam bombázásához mint eszköz­höz vezetőinek rákényszerítésé­re, hogy vessék vissza olyan szintre a déli partizánmozgal­mat, amelyen a gyönge saigoni kormány is elbánhatna vele. A kormány nézeteinek fokoza­tos megváltozása McNamara beszámolóiban is visszatükröző­dött, amelyeket 1963 decembe­ri és 1964 márciusi vietnami út­ja utón terjesztett Johnson el­nök elé. Decemberi emlékiratá­ban a „34-A" program szerinti repülötámadások megkezdését javasolta, március 16-i emlék­iratában közölte, hogy „Dél­Vietnamban kétségtelenül rosz­szábodott a helyzet", és két ka­tonai program kidolgozásút ajánlotta. (Folytatjuk) BELPOLITIKAI KOMMENTÄR KB tt A K0Z0SSEG EREJEVEL Jövőbe növő szép szándé­kaink megvalósításához nem elég a lelkesedés. A siker té­nyezői: a böles megfontolás, a józan számítás, a szorgos munka, a dolgozó ember szel­lemi és testi ereje. De az egyén erejét a közösség meg­sokszorozza. Nemcsak az a tágabb, nagyobb közösség, amit e haza fogalma jelent, hanem az, amelyben és amely­lyel együtt veszünk részt a szocialista haza építésében, a szocialista társadalom fejlesz­tésében. Ezért kell fokozott gondot furditani az egyén és a közösség kapcsolatára, ezért kell szüntelenül fejleszteni e kapcsolat kölcsönős hatását. A munkakörnyezet minősége nemcsak attól függ. hogy mi­lyen a munkahely szellőző,­vagy porelszívó-berendezése, hanem elsősorban attól, hogy milyenek az emberi kapcsola­tok, hogy milyen mértékben sikerül kiiktatni, semlegesíte­ni és végsó fokon teljesen el­sorvasztani a negatív emberi tulajdonságokat, az irigységet, az intrikát, az avanturista egyénieskedést. egymás, vagy a vezetők indokolatlan becs­mérlését. Beszélni kell erről, mert — sajnos — szinte tipikus jelen­ség. Gyakori, hogy egy-egy közösség tagjai egymást „fúr­ják", rágalmazzák, hogy nem az az egyén mércéje, hogy mit és mennyit dolgozik, ha­nem egyéni tényezőktől függ, hogy a közösség egyik vagy másik tagja népszerü-e vagy sem. Nem ritka a vezetők becs­mérlése sem. Vannak, akik azt mondják, a vezető ex offo „rossz", hogy „könnyű a feje­seknek", ..bezzeg, ha nekik kel­lene az én munkámat elvégez­niük" stb. Persze a szocialista vezető felelősségéről, számta­lan összetett problémájáról ezek a „bírálók" megfeledkez­nek. Rendezni kell ezeket a kap­csolatokat, s e rendezés során nagy feladatok várnak az egyénre és a közösségre egy­aránt. Az egyén feladata, hogy beleilleszkedjen a közösségbe, azonos mértékben vállalja a közösség gondját, munkáját, minden erejével hozzájáruljon eredményeihez, ne önös célo­kért, hanem a közösség érde­keiért harcoljon! Viszont a közösség köteles sége, hogy az egyént nevelje. Formálja, meggyőzze a közös célok helyességéről, figyel­meztesse az egyént hibáira, dorgálja, vagy dicsérje, érde­me szerint. Szükséges, hogy a kollektív kapcsolatok ne csupán a mun­kahelyi feladatok teljesítése érdekében érvényesüljenek, hanem az egyén érezze maga mögött ezt a támogató erőt, ezt a mindennél megbízhatóbb fogódzót akkor is, amikor ma­gánéletében olyan problémák merülnek fel, amelyeket egye­dül nem tud megoldani. A munkahelyen kialakult emberi kapcsolatoktól, a bará­ti, elvtársi légkörtől tiigg, hogy az egyén milyen lelkese­déssel, milyen céltudatosan vesz részt a termelőmunká­ban. E légkör kialakítása nem nehéz, nem kell hozzá más. csak szocialista emberi maga­tartás, az a tudat, hogy a je­lent együtt munkálva, mind­nyájan a jövőt építjük. A kö­zös jövöt! PETERFI GYULA Szovjet művészek vendégszereplése (CSTK) .— llangversenydobo­góinkon a második félév folya­mán 24 szovjet művész vendég­szerepel. A Pragokoncert, a Szlovkoneert és a szovjet Gosz­koncert közti megállapodás alapján a szovjet művészek kö­zött fellépnek: Viktor Dubrov­szkij, Gennagyij Rozsgyesztven­szkij, Neeme Järvi és Ruben Vartanjan karmesterek, Natália Govrilova és Vlagyimir Krajnyev zongoraművészek, Irina Bocsko­va, Mihail Fihtengolc, Leonyid Kogan és Vlagyimir Malinyin hegedűművészek, Danyiel Saf­ran, Lev Jevgrafov és Viktória Jaglingova csellisták, Megyeja Amiranasvili és Ľudmila Bos­kova énekesek. 17. Melegen üdvözöltük egymást. Lótszott, hogy sok mindent élt át e nehéz napok bon. - Honnon jöttél? - kérdezte Bugyon­nij. - Konyevtől. No, mi újság nála? Több mint két napjo megszakodt oz összeköttetésem ve­le. Tegnop o 43. hodsereg törzsénél jár­tom, o front törzse azonban távollétem­ben felszedelőzködött, és most nem tu­dom, hol állt meg. - Én megtaláltam Moszkvától 105 ki­lométernyire, balra az erdőben, a Protva folyót átszelő vasúti hídon túl. Téged várnak. A Nyugati Fronton, sajnos, oz erők zömét bekerítették. - Nálunk sem jobb a helyzet - felel­te Bugyonnij -, o 24. és 32. hadsereget elvágták. Tegnap én mogam is kis hljo, hogy Juhnov és Vjozma között nem ke­rültem oz ellenség karmai közé. Vjozma felé nagy páncélos és gépesített oszlo­pok vonultak, nyilvánvalóan, hogy kelet felől megkerüljék a várost. - Kinek a kezén von Juhnov? - Most nem tudom. Az Ugra folyónál volt két gyalogezred, de tüzérség nél­kül Azt hiszem Juhnov az ellenség kezén van - No, és ki fedezi az utat Juhnovtól Molojaroszlavecig - Amikor ide jöttem, Medinyben há­rom milioistán kívül mással nem találkoz­tam. Medinyt elhagyták a helyi hatóságok. - Eredj a front törzséhez - mondtam Szemjon Mihajlovicsnak - tájékozódj a helyzetről és jelentsd a dolgok állását o föhodiszállósnok, én meg elmegyek Juh­nov körzetébe. Jelentsd a legfelsőbb fő­parancsnoknak, hogy találkoztunk, és mondd meg neki, hogy Kalugába mentem. Meg kell néznem, mi történik ott. Amikor Medinybe érkeztem, valóban senkit sem találtam ott. Csak egy öreg anyóka keresett valamit egy lebombázott ház romjai között. - Mit keres itt nagyanyó - kérdez­tem. Az asszony felemelte a fejét. Tágro nyílt, réveteg szemével értelmetlenül né­zett rám. - Mi történt mogóvol nagyanyó? Anélkül, hogy válaszolt volno, ismét elkezdett ásni. Valahonnan a romok közül egy másik asszony is előkerült, egy félig megtömött zsákot cipelve. - Ne kérdezzen tőle semmit. Elvette oz eszét a bánat. Tegnapelőtt a németek rajtoütöttek a városon. Bombázták és repülőgépről géppuskázták. Ez az asz­szony az unokáival együtt itt lakott eb­ben a házban. A támadás idején a kútnál állt, vizet húzott, és szeme láttóro csa­pott a bomba a házába. A gyermekek el­pusztultak. A mi házunk szintén össze­dőlt, Minél hamarabb el kell menni, és ezért kutatok a romok alatt, talán még találok valami cipőt vogy ruhát. Arcán könnycseppek gördültek végig. Nehéz szívvel indultam Juhnov felé. Időnként meg kellett állnom és figyelme­sen körülnéznem, hogy ne szoladiak bele oz ellenség korjaibo. 10 - 12 km-t tettem meg, amikor az er­dőben várotlanul kezeslábast és harcko­csizó sisakot viselő fegyveres katonák állítottak meg. Egyikük odajött a gépko­csihoz. - Nem lehet tovább menni - mondot­ta. - Kicsoda ön? Megneveztem magamat és viszonzásul megkérdeztem, hol von az alakulatuk - Itt oz erdőben 100 méternyire von egy harckocsidandár törzse. - Nagyon jó. Kísérjenek a dondór tör­zséhez. Örültem, hogy itt találtam egy harcko­csidandárt. Egy alacsonytermetü, feszes tartású harckocsizó jött elém két kezeslá basban, ellenzős sapkáján szemüveggel. - A főhadiszállás tartolék harckocsi­dondórának o parancsnoka, Troickij ez­redes jelentkezik. - Nos, mi történik itt moguknól, je­lentsen. Mindenekelőtt, hol az ellenség? Troickij ezredes elkezdte jelentését: - Az ellenség megszállva tortjo Jűh­novot. Élegységei elfoglalták oz Ugra híd­ját. Kalugába is felderítőket küldtem. A városban nincs ellenség, de környékén he­ves horcok dúlnak. Ott horcol az 5. lö­vészhadosztály és o 43. hadsereg egyes visszavonult egységei. Dandárom a főha­diszállás tartalékában von. Második napjo állok itt és semmiféle utasítást sem ka­pok. Küldjön egy összekötő tisztet a Tartolék Front törzséhez Obnyinszkoje vasútállo­más környékére, a Protvo folyón keresz­tül. Tájékoztassa Bugyonnijt o helyzetről. A dandár egy részét bontakoztassa szét és szervezze meg a védelmet a medinyi irány fedezésére. A Tartalék Front törzse jelentse a vezérkarnak a tőlem kopott parancsokat és mondja meg, hogy Kalu­gába mentem az 5. lövészhadosztályhoz. Később megtudtam, hogy az Ugra folyó hídját o németek csak azután foglalták el, miután ozt I. G. Sztarcsok őrnagynok, a Nyugati Front ejtőernyős deszantszol­gálata főnökének osztaga felrobbantotta. Sztarcsok osztaga a híd felrobbantása utón védelmet foglalt az Ugra folyó men­tén. NemsokáFo erősítést kapott. Bevonult hozzá L. A. Mamcsik főhadnagy és I. Sz. Rosszikov százados osztaga, amely a po­doli katonai tanintézetek hallgotóiból alakult. Ezek az osztagok hősi harcukkal sikeresen visszaverték oz ellenséges csa­patok próbálkozásait, hogy átkeljenek az Ugrón és áttörjenek Mediny felé. Az öt napig tartó elkeseredett horc után nem sokan maradtak életben közü­lük, de hősi önfeláldozásukkal meghiúsí­tották Malojaroszlavec gyors elfoglalásá­nak tervét, és ezzel segítettek csapa­tainknak időt nyerni ahhoz, hogy Moszk­va megközelítési útjain megszervezzék o védelmet. Kaluga körzetében felkeresett egy összekötő tiszt és átnyújtotta a vezérkor főnökének távmondatót, amelyben az állt, hogy a legfelsőbb főparancsnok pa­rancsóra október 10-én legyek a Nyuga­ti Front törzsénél. Azokban a napokban ott működött az Állami Honvédelmi Bizottság egyik olbi* ľottsága. Alig érkeztem meg a törzs krasznovido­vi szállósára, amikor a telefonhoz hivat­tok. Sztálin volt a vonalban. - A főhadiszállás elhatározta, hogy magát nevezi ki a Nyugati Front parancs­nokává. Konyev a helyettese marod Nincs ellenvetése? - Nem, semmiféle ellenvetésem sem lehet! Ogy vélem, hogy Konyevra kell bízni a kalinyini irónybon levő csapatok vezetését. Ez az iráhy túlságoson távoli, és ezért ott kisegítő frontporancsnokság­nak kell lennie. - Jó - helyeselt Sztálin. - Rendel­kezésére állnak a Tartalék Front megmo­radt csapatai, s a mozsajszki vonolon le­vő csapotok. Minél hamarabb vegyen kéz­be mindent és cselekedjék. - Megkezdem a porancsok végrehaj­tását, de kérem sürgősen vonul­tassanak fel nagyobb tartalékokot, mivel közeljövőben várható, hogy a hitleristák fokozzák Moszkva el­leni csapásukat. A csapatoknál éjjel-nappal megteszitett munka folyt. Az emberek a fáradtságtól és a kialvatlanságtól a szó szoros értel­mében ledőltek a lábukról, de a Moszkva, a haza sorsáért viselt egyéni felelősség érzésétől sarkallva, a pórt útmutatásait követve emberfeletti munkát végeztek, hogy Moszkva megközelítési útjain meg­teremtsék a front csapatainak állóképes védelmét. (Folytatjuk) 1971. VH. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents