Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-13 / 164. szám, kedd

Hídszerep és emberségigény... ? pRiRíŕi. miunic ) Aki maga nem tájékozódik,másoltat sem tájékoztathat. Rendkívül, leverő és elszomorító számomra, hogy egy, a maga nemében kiváló szakember, mint Czine Mihály, akinek birtokában vannak a tudományos kutató módszerek, nem él azokkal, s tájékozatlanságában a tényeket sem veszi tudomásul. A Kortárs 7. számában közölt Harmadvirágzás című cikke |1124. old.) a csehszlovákiai magyar olvasót teljességgel meggyőzi arról, hogy túlságosan kívül él mindazon, ami kisebbségi létünket, tudatunkat és eszmevilágunkat jelenti, s azért lejáratja mindazt, ,aiui büszkeségünk, ami múltunkban a tényleges pozitívum volt: a proletár internacionalizmus gyakorlati megfogalmazása KözépEurópában, politikai és társadalmi harcainkban pedig annak lényleges valósítása a Szovjetunió érdekeivel való teljes azonosulásáig, s az első szocialista állammal való testvériség vállalásáig. Lényegében a hídszerepről és szocialista emberségigény iinkről van szó. mely a történelmileg rövid ötven év alatt több metamorfózison esett át, s a kispolgári elemek kitermelték annak jobboldali és reakciós változatát is. Czine Mihály cikke nem a harmavirágzás irodalmáról, hanem errről a hídszerepről és emberségigényről szól, s érthetően, mert kisebbségi életünkben többnyire az irodalmi publicisztikában és irodalomban jutott kifejezésre. A szomorú az, hogy a sarlósok, tehát Balogh Edgárék elképzelését, akik „... a dunai népek, az autonóm, sértetlen nemzettestek szövetségében látták a jövő biztositékát, fölismerték, hogy a Duna tájon egy-egy államban nemzetek élnek, s az osztályelnyomás megszűnésétől várták, hogy az egymás mellett, vagy összekeveredve élő népek békésen és egymás kulturális fejlődését nem akadályozva virágozzanak" — (idézet Czine Mihály cikkéből a 1126. oldalról) Szabó Rezső frázisaiban és Dobos László kispolgári törekvéseket ébresztő „irodalomszervező" és politikai tevékenységében látja kicsúcsosodni. A sarlósok legjobbjai között, akik valóban eljutottak a marxizmushoz és a kommunista pártok sorába, ez az elképzelés mindig azonos volt a proletár internacionalizmussal, s hídszerep elnevezés nem jelentett soha mást, mint a közép-európai, illetve kelet-európai népek történelmi sajátosságainak figyelembevételét, a proletár internacionalizmus gyakorlati alkalmazásának elképzelését a szomszédos dunatáji népek kölcsönös viszonyának kialakításában. A Magyar Kommün bukása után kialakult közép-európai ellenforradalmi helyzetben ez volt a lábrakapott nacionalizmus és fasizmus leghatásosabb ellenfegyvere. A világháború után a Szovjetuniótól csaknem teljesen elszigetelt Közép-Európában a történelmi sajátosságok természetesen erős hangsúlyt nyertek. A Szlovákiába átmentett Ady örökség egyik forrása volt ennek a kisebbségi sorsban kialakuló fiatal értelmiség sajátosan magyar internacionalizmusának, melyhez ugyanakkor sdk illúzió tapadt, s olykor irreális, bár mégis pozitív értelmű messiaonizmusba torkollt. Egy.ik válfaja volt az a hit, liogy a szlovenszkói magyar szellemiség lesz „az az archimédeszi pont", melyből ki lehet forgatni sarkaiból a tespedt magyar életet. Valóban illúzió volt, s Fábry Zoltán maga is tudatában volt ennek. Ugyanakkor az Ady örökség bizonyos konzervativizmusba torkolllt. Hiszen a forradalom viharmadarának nagyszerű költeménye, -melyben ösztönös internacionalizmusa nyer kifejezést, A magyar jakobinus dala (1908), s csaknem egész költészete az 1918-as történelmi változásokat megelőző korszakban fogant. Az új Internacionalizmus gyakorlat iatlan és irodalmárkodó hívni erősen ennek befolyása alatt álltak, s nehezen vették tudomásul a történelmi tényeket, az újonnan kialakult államok létét, s a dunatáji népek összefogását a történelmi Magyarország talaján és viszonyai között fogant költői megfogalmazás táplálta bennük. Akik a sarlósok közül soha nem nőttek fel a marxizmushoz, s megmaradtak kispolgári radikalizmusuknál, ha rokonszenveztek is a szocializmussal, legfeljebb annnak meghaladóit opportunizmusban megrekedt válfajával, egyenesen visszaéltek ezzel az Ady örökséggel. Kirívó példája ennek Szalatnai Rezső, amire annak idején Fábry Zoltán is rádöbbent a Reggel 1930. évi 233. számában megjelent A krizantém nevében című írását bírálva, mely a Szovjetunió első ötéves tervével kapcsolatban kelt ki a szerző tolla alól. Fábrv Zoltán a következőket írja róla: „Menekülés ez, a látszólagos vállalás álarcában, térben — japánig, és időben vissza — Adyig, lényegében: a metafizika pozitívumot gyilkoló és gyengítő halandzsájáig. Egy önkényes fikcióért, a krizantém lírájáért a ma írója sietve és boldogan vetéli el a legigazibb valóságot. így jutunk el aztán krizantém lírájától — az ötéves terven át — újra a krizántém közép-európai elhivatottságáig." Fábry Zoltán a következő oldaton a maga teljességében leleplezi Szalatnai Rezsőt: „A közép-európai magyar iró a távoli szociális győzelem felé ujjong, és krizantém lesz belőle. Virághisztéria, antiszociális polgári eredetű metafizika. Miért? Mert írójának nincsen lényeges köze és kapcsolata azzal a szocializmussal, azzal a proletariátussal, mely ezt a teremtő munkát létrehozta. Egy véletlen találkozás hangulati szférájában, légüres térben, mint tipikus intellektiiel éli ki — önmagát. Nincs, nem lehet állásfoglaló, tisztasága, példaadó ereje. A hangulat impresszionistája: pontos kifejezője osztálya szociális zavarának". l-'ábry Zoltánnak ez a bírálata első ízben az Útban jelent meg 1931 októberében, majd a Korparancsban. Fábry Zoltán, aki rendkívül lelkiismeretesen szokta visszavonni felismert tévedéseit a Korparancs 1909-ben megjelent kiadásában ismét megjelentette ezt a bírálatot, ami azt jelenti, hogy Szalatnal védekezései ellenére, és Fábry Zoltánnak saját, átmeneti rokonszenvei ellenére Szalalnai iránt, nem változott meg a negyven évvel ezelőtt róla fogalmazott véleménye, amit Szalalnai Rezső csaknem egész publicisztikája igazol. Kisebb ségbén és igazságban című könyvében frappáns példákat találunk erre — például — Köd a Duna felett című írásában: „Húsz éven át mindenki láthatta, hogy például a Duna táj népei és nemzetei közös dolgalkat egymás ellen való taktikával akarták megoldani. A magukszabadságának biztosítására valamely nagy nemzettel szövetkeztek és szerződtek, nem egy másban és egymás mellett keresve a szabadságot, hanem a nagyok pártfogásában egymás ellen. A külpolitikai dicsőség két évtizeden át azon múlott, ki melyik nagy vonathoz tudta odacsatolni a kocsiját, hogy Berlinben. Rómában, Párizsban vagy Londonban, vagy Moszkvában kössön ki". Azt mondja lényegében: ne menjünk Nyugatra, de Keletre, Moszkvába se. Az a Duna táji kis nép, mely a Szovjetunióban látta léte biztonságát, Szalatnat Rezső szerint ugyanolyan f iigg vény polili tyát folytatott, mint nyugati országokkal szövetkezett kis népek. Hol van István király című cikkében (és nem csak abban) már nem is szociáldemokrata, hanem keresztényszocialista nézeteket vall. A Duna táji népek egységének gondolatát összeötvözi a szentistváni gondolattal, csaknem teljes mértékben hozzáigazítja Teleki Pál gróf szentistváni eszméjéhez. Fábry Zoltán hídszerep vállalása a ténylegos sarlósok, Balogh Edgár, Lőrincz Gyula és mások hídszerupvállalása a kommunista pártoktól ihletett antifasiszta harc vállalásával volt azonos, mely szükségszerűen a Szovjetunióval való szövetségben látta kimenetelé nek sikerét, ugyanakkor vállalta a közép-európai demokratikus országok védelmét a fasizálódó Németországgal és Magyarországgal szemben. Mindez Dél-Szlovákiában hatalmas tömegtüntetésekben nyilvánult meg, s ennek legfényesebb példája 1.938 őszén a tornóci tüntetés volt, amit a megszállás után illegalitásban végzett politikai szervező munka követett, majd sokan részt vettek a németek elleni fegyveres harcbun is. Mindez tény, konkrétum, történelem. Több a számvető lélek keresésénél, mely a humánum, demokrácia és néptestvériség irányában tapogatódzik. Ez már a tényleges számvetés volt. /Folytatjuk

j BABI TIBOR Nem elég csak tagnak lenni . . . ! A CSKP megalapítása fél évszázados évfordulóidnak tiszteletére rendezett ünnepélyeken számos pártharcost tüntettek ki. Ezek közé tartozik a zselízi (ŽeliezovceI Mihály András. A párt alapító tagja. Haladó gondolkodásáért a múltban üldözték az akkori uralkodó osztály képviselői. Ötven éve a párt hü tagfa és ma is ízigvérig kommunista. Életéről a következőket mondta: — Munkáscsaládból származom. Nyolcan voltunk testvérek. Tízéves koromban már napszámba jártam, így biztosítottam a család számára a mindennapi kenyeret. Tizenkét éves voltam, amikor felvetlek kőműves inasnak. 1915-ben bevonultam katonának, jártam az orosz és az olasz fronton. Amikor az ezredünk fellázadt, hazakerültem. Később beléptem a szociáldemokrata pártba. Rövidesen meggyőződtem róla, hogy árulók furakodtak be közénk és szervezkednek. Tudtuk, nem lehet bennük bízni, ezért 1921ben megalakítottuk a kommunista párt helyi szervezetét. Vezetőségi tagnak és alelnöknek választottak. Gyűléseinket a Garam partján és a közeli erdőben tartottuk. Az összejövetelek és a bérharcok megszervezésében Steiner Gábor, Nagy Gyula, Ozsvald és Pálenik elvtárs nyújtott segítséget. Ök akkor a területi pártbizottságon dolgoztak. Mihály elvtársat az 1923 as községi választások idején a párttagság iavaslatúra beválasztották a községi tanácsba. 1938ban ellenségnek tekintették. Sehol sem kapott munkát. Lakóterületét sem haqyhatta el. Naponta kellett jelentkeznie a csendőrségen, ugyanis állandó megfigyelés alatt tartották. A háború idején megengedték, hogy az oroszkai cukorgyárban dolgozhasson. Itt 1944-ben a nyilasok 13 társával együtt letartóztatták. Ekkor a Vörös Hadsereg katonái már a Garam túlsó oldalán harcoltak. A börtönből a németek elvitték őt munkaszolgálatosnak. A táborból hamarosan megszökött. Pincékben bujdosva várta a felszabadulást. A szovjet hádsereg pu rancsnokságának segítségével felújították a pártszervezet mű ködését. likkor a tagság párt elnöknek választotta. András bácsi, ahogy a környé ken ismerik, 40 éven át kőmű vesként dolgozott. Ebben a szakmában is példásan megállta a helyét. A jő munkájáért számos kitüntetést kapott. 1949től a járási nemzeti bizottság előadója volt, majd a járási fogyasztási szövetkezei igazgató ja lett. Egyre súlyosbodó betett sége nyuqdíjba kény szerit ette. — A munkában — mondja — mindig igyekeztem helytállni 1964-től a vnb képviselője va gyok. A városszépítés

i akciók ból is kivettem a részem, s ha egészségi állapotom enqedné. továbbra is bekapcsolódnék a társadalmi munkába. Mihály András életútja példa képül szolgálhat a iővő nemze déknek. Tettekkel bizonyította, hogy nem elég csak párttagnak lenni, de helyt is kell állni min den téren. KOVÁCS JÓZSKF Előtérbe az ellenőrzést! - Még.mindig alacsony színvonalú pártunk általános ellenőrző tevékenysége. Szükséges, hogy a párt szervező munkájában az ellenőrzés megkapja megillető helyét. Gyakran „gyártják" még az újabbnál ujabb határozatokat anélkül, hogy az előzőeket értékelnék] vagy sok esetben teljesítenék! Ha a határozatokat és a feladatokat nem teljesítik, nem vonják le a következtetéseket. A formalizmusnak ezt a megnyilvánulását a pártmmikában nem tűrhetjük — írja a Rudé právo július 7-i számában Miloš fakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és' Revíziós Bizottságának elnöke. Az alábbiakban Ismertetjük olvasóinkkal Jakeš elvtárs további fontos .megállapításait: Ahol következetes az eltenőrzés, ott nincs helye a közömbösségnek, a rendetlenségnek és a hanyagságnak, sem pedig a tehetségtelen tisztségviselőknek. Ahol jó az ellenőrzés, ott a passzivitásnak sincs talaja. A párt alapszabályzatának kötelező ismeretével és a párttagságból eredő kötelességekkel foglalkozva Jakeš elvtárs a többi között leszögezi, hogy a párt minden tagja felelős a pártért, s ha a tagok hiányosságokat fedeznek fel a pártbizottság tevékenységében,. vagy máshol, nem helyes, ha tétlenül veszik azt tudomásul. Az észlelt hiányosságok eltávolítása minden párttag kötelessége. Nagy a jelentősége pártunk életében a taggyűléseknek is. Taggyűlés nélkül nem ellenöriznetö a bizottság munkája, sem pedig az, hogy a tagság miképpen teljesíti feladatait. Továbbra is problémát okoz a taggyűléseken való jelentet kérdése. Sok esetben a jelenlét alacsony, s ebből senki sem vonja te a következtetést. Az igazolatlanul távollévő elvtársakat általában nem hívják meg ä pártbizottság ülésére, nem tárgyalnak velük távollétük okáról. A fegyelmezetlenség fölött azonban nem tehet szemet hunyni. Mindannyian tudjuk, hogy pártgyiiléseinken még sok esetben hiányzik a bírálat és az önbírálat. A kritikát egyes párttagok és funkcionáriusok nem szívesen veszik tudomásul, sőt, a bírálót néha még zaklatják is. A párt alapszabályzata szerint (3. cikkely d. pontja) a párttagnak joga van követelni, hogy azokat, akik elnyomják, vagy segítik elnyomni a kritikát, illetve a bírálót üldözik, szigorúan felelősségre vonják, egészen a pártból való kizárásig. • Az ellenőrző és revíziós bizottságoknak ügyelniük kell arra, hogy levonják a következtetéseket azok esetében, akik ugyan elfogadják a bírálatot, de a hibát nem javítják ki, vagy azokkal szemben, akik elnyomják a bírálatot. Nagy a jelentősége a kollektív vezetés elvének, amelynek betartása fontos előfeltétele a párt irányító szervei közti jó kapcsolatok, az elvszerű bírálat és önbírálat légköre megteremtésének, valamint a szubjektív jellegű megoldások kiküszöbölésének. A kollektív vezetés megelőzheti azt is, hogy a pártban uralkodni vágyó, .i kollektíva fölé helyezkedő, magukat csalhatatlannak tekintő és mások munkáját lebecsülő emberek érvényesüljenek. Ugyancsak nagy a jelentősége annak, hogy a kommunisták egyféle magatartást tanúsítsanak a pártgyűlésen, a munkahelyen, lakóhelyükön és a nyilvánosság előtt. Az ideológiai munkában sem dolgozhatunk a régi receptek szerint. Jól tudjuk, hogy a válságos helyzetben sok pártfőiskolai végzettséggel rendelkező emberben csalódtunk. Bebizonyosodott, hogy a gyakorlattól elszakadt stúdium nem hatékony, a tanulást tehát egybe kell kapcsolni az ellenséges ideológia elleni harccal. Senkiből sem lesz igazi marxista csupán a, tanulmányok alapján, ha a marxi tanítás alapját, lényegét, az osztálytartalmat nem teszi magáévá. Osztályöntudat nélkül senki sem lehet igazi kommunista. Az írói felelősségről A S vét práce cseh szakszervezeti hetilap 27. számában kerekasztal-beszélgetést közöl Miroslava Tomanová, JtPt Marek, Alexej Pludek és jura Sosnar cseh írókkal. A beszélgetés középpontjában a dolgozók életével foglalkozó irodalmi művek alkotása állt. Az írók rámutattak, hogy a sematizmus ezen a téren is megtette a magáét. Egy idő ben volt olyan felfogás, hogy az a jó mű, amelynek elolvasása után valamelyik faluban egvsé ges földművesszövetkezet alakult. Ez persze olyan képtelenség, mintha azt várnánk, hogy Upton Sinclair műveinek olvasása Amerikában társadalmi forradalmat idézzen elő! A lényeg abban van, hogy írjunk azokról ls, akikről eddig keveset írtunk — vallja J. Marek. A gyakorlat mutatta meg, hogy a dolgozó emberről írt művekből nem lehet kihagyni munkahelyének és otthonának komplex ábrázolását — mondja A. Tomanová. j. Marek arra figyelmeztet, hogy a munkával foglalkozó szépirodalomhoz való visszatérésben van egy veszély: az, hogy ismét túlbecsülnénk a munkaszféra elsődlegességét. Az orvosság nem a témához való visszatérésben, hanem az osztályszemlélethez való visszatérésben van, ábrázolja a mű akár a bányász, a tanító, vagv az orvos életét. — Kevesen vagyunk az Írószövetség előkészítő bizottságában. Az újságok állandóan hozzánk fordulnak, írjunk cikkeket, a rádió szerkesztősége hasonlóan — állapítja meg M. Tomanová. De sok olyan szerző van még, akiket szeretnénk megszólaltatni, s akik nem is utasítanák vissza a kérését.,. Azokat kell megnyerni főleg, akik még nem nyilvánultak meg, ez valóban értékes tett volna. Hiszen az írók sem 1945, sem pedig 1948 után nem hagyták el a munkásosztályt és annak élcsapatát, a kommunista pártol — és ma sem hagyják el. A válságos évek sok bajt okoztak, de a sok keserű tapasztalat hoz valami jót is. Az írók manapság mélyebben átérzik a társadalom iránti felelősségüket. Milyen elvekből induljon ki az irodalmi alkotás? Magunkénak valljuk S. K. Neumann, j. Woiker. ). Fučík, 1. Olbracht. V. VanCura és más haladó írók hagyatékát — de a mai írónak tovább kéli lépni, mint elődjeiknek. íróink szocialista államban élnek, olyan időszakban, amikor a hibákon és tévedéseken kívül hatalmas munka is áll mögöttünk. Ezért az író munkája ma igényesebb, minden szót mérlegelni kell, minden szó leírásánál azokra a miliókra kell gondolni, akikhez szólnak, s eközben tudatában kell lennie, mit akar művével nyújtani az olvasónak. Vélemény a magyar írólexikonról A Rudé právo július 7 én, méltatva a prágai Odeon kiadóban nemrég megjelent magyar írólexikont, elismerő szavakkal ír a lexikon szerkesztője Rákos Péter bevezető tanulmányáról: „.. . a valójában történelmi, művelődéstörténeti és Irodalmi tanulmány avatottságával és tömörségével még a laikusok számára is közérthető" A központi pártorgánum recenzese felfigyel a cseh és a magyar kultúra, az irodalom és történelem közti párhuzamokra, s arra, hogy a lexikon szorosan összefügg a cseh és szlovák Irodalommal, mert nagy figyelmet szentel a Csehszlovákiában élő íróknak is. ,,A magyar írólexikon megírásával hungarológusaink kiváló munkát végeztek a hozzánk közel álló testvérnemzet kultúrájának megismerése térén: á mű talán kiadóinkat is nagyobb aktivitásra ösztönzi magyar szerzők műveinek fordíttatására" olvashatjuk a Rudé právoban. (smi