Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-13 / 164. szám, kedd

A NAGY CSALÁS i. A közelmúltban bomba robbant az Egyesült Államokban. Nem valóságos, hanem politikai bomba, melynek hatása az egész amerikai közvéleményt megrázta, s a legnagyobb pánikot a kormánykörökben keltette. E bombarobbanás fénye élesen rávilágított az amerikai külpolitika lényegére és összefüggéseire. Á New York Times, a Washington Post és más amerikai napilapok fokozatosan közölték azokat a dokumentumokat, amelyek a Pentagon titkos aktái néven mentek be a köztudatba, s amelyeket 1967-ben és 1968-ban 36 szakértő állított össze, McNamara volt hadügyminiszter utasítására, a Pentagon számára az Egyesült Államok indokínai szándékairól. Az alábbiakban rövidítésben kivonatokat közlünk a New York Times-ban megjelent két és léi millió szót tartalmazó leleplező dokumentumok lényeges részeiből. Trumantól Nixonig A Truman-kormány elhatározása, hogy katonai segítséget nyújt Franciaországnak a kommunista vezetésű Vietnam ellen folytatott gyarmati háborújában, az Egyesült Államok ,,közvetlen részvételéhez" vezetett a vietnami eseményekben és „hangadó" lett az amerikai politikában. Az Eisenhower-kormánynak az az elhatározása, hogy „megmenti" Dél-Vietnamot a kommunisták bekebelezésétől és megkísérli az új észak-vietnami kommunista rendszer aláásását, oda vezetett, hogy a kormány végeredményben „közvetlen szerepet vállalt az Indokinára vonatkozó 1954-es genfi egyezmény meghiúsításában" A Kennedy-kormány (bár az elnök halála következtében nem kellett komoly lépéseket tennie az eszkalációra) a „korlátozott kockázatú játék" örökölt politikáját a „széles körű kötelezettségek" politikájának színvonalára emelte. A Johnson-kormány, függetlenül attól, hogy az elnök tétovázott és nem akart végleges döntést hozni, még inkább fokozta a Vietnam elleni leplezett háborút, s 1964 tavaszán megkezdte a nyílt hálxirú tervezését. A háború utáni időszakban négy amerikai kormány alapozta meg az Egyesült Államok indokínai lélektani, politikai és katonai beavatkozását, s ezt gyakran nagyobb mértékben, mint azt beismerték, annak idején, amikor 1950-ben nagy hadiszállítmányokat küldtek a franciáknak, amikor 1954 óta szabotázsokat követtek el és terrorhadjáratot folytattak Észak-Vietnam ellen, 1963-ban Ngo üinh Viem elnök megdöntésére ösztönző lépéseket tettek, terveket dolgoztak ki, kötelezettségeket vállaltak, és további akciókkal fenyegetőztek, amelyek 1964 augusztusában a Toukini-öbölben be Is következtek, gondosan felkészítették a közvéleményt a nyílt háború éveire, s amikor 1965-ben az amerikai csapatok és a légierő már nyíltan felkészült a hadműveletekben való tartós részvételre, hangoztatták, hogy sem a dél-vietnami rendezés, sem az Észak-Vietnammal folytatott előző tárgyalások nem vezetnek a kívánt eredményekre. Mint a Pentagon-jelentésből kitűnik, döntő jelentőségű volt az 1964 elejétől a Toukiniöbölben lejátszódott augusztusi incidensig tartó időszak. A l'entagon-dokumentumok feltárják, hogy ebben az időszakban az Egyesült Államok fokozva az Észak-Vietnamra gyakorolt leplezett katonai nyomását olyan terveken dolgozott, hogy a kormány véleménye szerint hadüzenettel felérő határozatot fogadtat el a kongresszussal. A dokumentumok rávilágítanak, hogy ezek a messzemenő intézkedések, korántsem rögtönzésként születtek a tonkini válság hevében. A tonkini incidens lejátszódása után a Johnson-kormány egy szóval sem említette a titkos hadmüveleteket, s 1964. augusztus 7-én mind a szenátusban, mind a képviselőházban elfogadtatta előre elkészített határozatát. A dokumentumoknak a kormányon belül folyó vitákat a tervezést és a konkrét akciókat érintő része azt bizonyítja, hogy 1964 augusztusáig a titkos hadműveletek intenzív méreteket öltöttek: thaiföldi pilóták augusztus 1-én és 2-án T-28-as amerikai vadászbombázókkal már támadták és tűz alá vették a laoszi határ mentén fekvő észak-vietnami falvakat. Egy „piszkos háború" titkos rugói A beszámolóban arról is szó van, hogy a tonkini incidens idején a kormánynak lehetősége volt „visszavágó" bombázások elrendelésére, s ezt hat órán belül végre is hajtották volna, mert a tervezés olyan stádiumba jutott, hogy az amerikai parancsnokságnak mindig kezében volt a kész célok jegyzéke. A Pentagon-dokumentumokban „az észak vietnami állam elleni titkos hadműveletek gon dosan kidolgozott programjának" nevezett akció megvalósítása 1964. február 1-én „34 A operatív tervvel" kezdődött. Johnson McNamara ajánlatára adott utasítást e program kidolgozására. McNamara kétnapos dél-vietnami útja után 1963. december 21-én Johnsonhoz eljuttatott emlékiratában megjegyezte, hogy a CIA-csoport és a saigoni amerikai parancsnokság e program kidolgozásával „nagyszerű munkát végzett". A 34-A program megvalósítása 1964 folyamán U-2 mintájú amerikai kémrepülők északvietnami berepüléseit, északvietnami polgároknak hírszerzés céljából történő elrablását, különleges szabotázs- és lélek tani hadviselési csoportok észak-vietnami bevetését, a ten ger felől diverzáns csoportok bedobását foglalta magába, hogy aztán löhkretegyék a vasúti és országúti összeköttetést, majd torpedókkal tűz. alá vegyék* az észak-vietnami parimenti létesítményeket. Az elnök elé terjesztett 1964. január 2-1 beszámoló szerint e romboló akciók célja „jelentős arányú rombolás, gazdasági kártevés és a lakosság irtása" volt. A „34-2" program hadműveleteit Paul Harkíns tábornok egy különleges csoporttal, „tanulmányi és megfigyelő csoporttal" ellenőrizte. (Folytatása következik.) BELPOLITIKAI KOMIWENTÄR BAJ VAN A GÉPEKKEL Még egy-két meleg nap, az tán az aratás lesz országszerte a mezőgazdasági dolgozók legfontosabb feladata. A déli járásokban ugyan már több mini egy hete élénk a határ. A kezdést késleltető esőzések után végre kiderUlt az ég a gabonatáblák felett. A jő idő tehál már meglenne. A mutatkozó termésátlagok is biztatóak. A földművesek öröme azonban mégsem lehel teljes... Már tavasz óta komoly gondokkal járt a szovjet SZKkoinbájnok és a hazai gyártmányú Zetor-Super 35, illetve ötven lóerős traktorok javítása. Bármilyen nagy lendülettel is fogtak hozzá a szerelók eh hez a fontos munkához, az eredmény, jobban mondva: a jelenlegi helyzet kicsit lehangoló. Főleg a még szinte újnak számító, többnyire tavaly vásárolt gépeknél adódik sok probléma. Ezekhez m é g kevés. a régebbiekhez viszont — amelyeknek jó része szintén „pihenni" kényszerül — m á r nincs elég pótalkatrész. Betakarító gépeinkből ez ido táji több száz teljesen üzemképtelen. A traktoroknak csaknem harminc százaléka ugyancsak javítatlanul foglalja a helyei a műhelyekben és a gazdasági udvarokban. Az NDK bél importált E—512 es tipusú kombájnok esetében a közelmúltban javult némileg a helyzet. Több mint 95 százalékuk már a földeken dolgozik. Ugyancsak örvendetes, hogy közvetlenül az aratás elolt 362 új arató-cséplőgépet kaptak a mezőgazdasági üzemek. A napokban újabb száz kombájn érkezését várják a legjobban rászorullak. Már most félő viszont, hogy a jó ideje nagy méreteket öltő alkatrészhiány ellenére valahogy üzemképessé tett kombájnok és traktorok esetleg majd éppen a legnagyobb szükség idején mondhatják fel a szolgálatot. Ugyanis nagyon kevés műhelyben rendelkeznek a gyors megjavításhoz szükséges csapágyakkal, kii iönbözü tengelyekkel és fogaskerekekkel. Az alkatrészhiányon kívül szintén régen vajúdó probléma a mezőgazdasági üzemek gumiabroncsokkal való ellátása. Máris nyilvánvaló, liogy az aratáshoz, illetve a gabonaszállításhoz kevés lesz a szállítóeszköz. Ráadásul az egyébként üzemképes teherautók és pótkocsis vontatók közül sokat teljesen megbénítanak az elhasználódott gumiabroncsok. Ígéret ugyan van már arra, hogy hamarosan 150U hazai gyártmányú, különböző méretű gumiabroncshoz jutnak a gépállomások. Némi javulás tapasztalható tavaly óta a raktározás terén. Az aratás kezdetéig több új, korszerű gabonasiló építését fejezték be. Néhány ezer vagonnal bővült a Felvásárló Üzem tárolási lehetősége. Kedvezőtlenebb viszont, hogy az idén várható jő, helyenként pedig rekordtermés számára még mindig kevésnek bizonyulnak a meglevő raktárak. A szövetkezetekben és az állami gazdaságokban tehát most is több ezer tonna gabonát lesznek majd kénytelenek alkalmi, a követelményeknek nem éppen megfelelő helyen felhalmozni. Problematikus lesz a felvásárlás is, mert :iémely nagyraktárban még eddig sem sikerült biztosítani a kellő számú munkaerőt és gépet, s ezáltal a több műszakos, folyamatos átvételt. Szépen fizetnek a kalászosok. A már learatottak szerint Dél-Szlovákiában valamivel 35 mázsán felül lesz az átlagos hektárhozam. Még rosszakarattal sem mondhatja tehát senki, hogy eddig nem végeztek jó munkát a földművesek. Viszont még a földeken van a kenyérnekvaló. Ahhoz, hogy gyorsan, veszteség nélkül biztos helyre, (edél alá kerüljön a mag, gépekre, alkatrészekre, gumiabroncsokra is nagy szükség van. Mégpedig azonnal. LALÖ KAROLY 16. Mór éjszaka volt, amikor megérkeztem o Nyugati Front törzséhez. Az ügyeletes jelentette, hogy a fontosabb vezetők megbeszélésen vannak o parancsnoknál. A parancsnok szobájában félhomály volt, stearin gyertyák égtek. Az asztalnál I. Sz. Konyev, V. D. Szokolovszkij, N. A. Bulgonyin és G. K. Malongyin. Mindegyikük tekintete fáradt volt. Elmondtam, hogy a legfelsőbb főparancsnok megbízásából tanulmányoznom és innen telefonon jelentenem kell neki a helyzetet. Az, amit Malangyin altábornagy, a tronttörzs hadműveleti osztályának a vezetője a legutóbbi eseményekről mondani tudott, némileg kiegészítette és pontosította az általam már ismert adatokat. Mi történt tehát a nyugati irányban? Amikor a német fasiszta csapatok megkezdték támadásukat a moszkvai irányban, a főváros távoli megközelítési útjoin három frontunk védett: A Nyugati (parancsnok Konyev vezérezredes), a Tartalék (parancsnok Bugyonnij marsall), ós a Brjanszki (parancsnok Jerjomenko altábornagy) Ezek állományábo szeptember végén összesen mintegy 800 000 harcos, 782 harckocsi, 6808 löveg és aknavető, valamint 545 repülőgép tartozott. A legtöbb erővel és eszközzel o Nyugati Front rendelkezett. Az ellenség miután erőit átcsoportosította a moszkvai irányba, a mi három frontunkat gyalogságban 1,25-szörösen, lövegekben és aknavetőkben 2,1-szeresen, repülőgépekben 1,7-szeresen múlta felül. A német csapatok támadása szeptember 30-án Guderian páncélos csoportjának és a 2. német hadseregnek a Brjanszki Front csapatairo Zsukovka - Sosztka körzetében mért csapósával kezdődött. Az* ellenség október 2-án hatalmas csapásokat mért o Nyugati és a Tartalék Front csapataira. Különösen erősek voltak a Duhovscsina észoki és Roszlav keleti körzetéből mért csapósok. Az ellenségnek sikerült áttörnie csapataink védelmét. Csapásmérő csoportosításai gyorsan törtek előre, délről és északról átkarolva a Nyugati és Tartalék Front csapatoinak egész vjozmai csoportosítását. Brjonszktól délre is igen súlyos helyzet alakult kí. A németek október 3-án elfoglalták Orjolt. A Brjonszki Frontot kettévágták. A front csapatai veszteségek közepette harcolva vonultak vissza kelet felé. A tulai irányban is fenyegetővé vált a helyzet. Konyev vezérezredesnek, a Nyugati Front parancsnokának oz utasítására o frpnt csapatai ellencsapást mértek az észak felöl megkerülést végrehajtó ellenséges csapatokra. Sajnos, az ellencsapós nem sikerült. Október 6-ón estig a Nyugati és a Tortalék Front csapatainak jelentős részét Vjazmótól nyugatra bekerítette az ellenség. Október 8-án éjjel 2 óra 30 perckor felhívtam Sztálint. Még dolgozott. Jelentve a Nyugati Front helyzetét, a következőket mondtam: - A fö veszély most a mozsajszki védővonal gyengesége. Ezért az ellenség páncélos csopotoi váratlanul felbukkanhatnak Moszkva környékén. Ahonnon csak lehet, mielőbb csapatokat kell elvonni a mozsajszki védővonalra. Szemerkélt az eső, sürü köd ereszkedett le, alig lehetett lótni valamit. Október 8-án reggel Obnyinszkoje vasúti megállónál (105 km Moszkvától) két híradós ka tonát pillantottam meg, akik a híd felöl kábelt húztak át o Protva folyón. Megkérdeztem: - Elvtársak, hova építik a vonalot? - Ahovo parancsolták oda - felelte egy óriás termetű legény, ügyet sem vetve rám. Meg kellett neveznem magamat és megmondani, hogy e Tartalék Front törzsét és Sz. M. Bugyonnijt keressük. Mire a katona kihúzta mogát és ezt felelte: - Bocsásson meg hadseregtábornok elvtárs, mi önt csok névről ismerjük, ezért válaszoltunk így. A front törzsét mór elhagyták. Két órával ezelőtt települt át ide és az erdőkben levő házikókban helyezkedett el, ott a hegyen. Ott majd oz őrség megmutatja az utat. A gépkoosi visszafordult. Nemsokára o főhadiszállás képviselőjének, L. Z. Mehlisz I. osztályú hadseregkomisszórnok o szobájában voltam, A. F. Anyiszov vezérőrnagyot, a front törzsfönökét is nólo találtam. Mehlisz telefonon beszélt és éppen alaposan mosta valakinek a fejét. Arra a kérdésre, hogy hol a parancsnok, a törzsfőnök így válaszolt: - Nem tudjuk. Délelőtt o 43. hadseregnél tartózkodott. Félek, hogy valami történt Szemjon Mihajloviccsol. - És ön mit tett felkutatása érdekében? - Hát, összekötő tiszteket küldtünk ki, de még nem tértek vissza. Mehlisz felém fordulva megkérdezte: - És ön milyen felodatokkal jött hozzánk? - Mint a főhadiszállás tagja jöttem, o legfelsőbb főparancsnok megbízásából, hogy tájékozódjam a helyzetről - feleltem. . - Nos, látja, milyen helyzetbe kerül tünk - mondta Mehlisz. - Most szedem össze a szervezetlenül visszavonulókat. A gyülekező helyeken kiegészítjük felszerelésüket és új egységeket alokttunk belő lük. Mehlisztől és Anyiszovtól igen kevés konkrétumot tudtam meg a Tartalék Front csapatainak a helyzetéről és az ellenségről. Gépkocsiba ültem és Juhnov felé indultam, remélve, hogy a helyszínen hamoh rabb sikerül a körülményeket tisztázni. A Protvón áthaladva gyermekkorom jutott eszembe. Ezen a vidéken jól ismertem a terepet, mert valaha keresztül-kasul jártam. Obnyinszkojétól, ahova a Tortalék Front törzse települt, tíz kilométerre van szülőfalum, Sztrelkovka. Ma is ott van anyám, nővérem és négy gyermeke. Mi van velük? Mi lenne, ha felkeresném őket? Nem, ez lehetetlen, erre nincs időm. Mi lesz velük, ha ideérnek a la sisztók? Mit tesznek közeli hozzátartozóimmal ha megtudják, hogy Zsukov hadseregtábornok rokonai? Valószínűleg agyonlövik valamenyiüket. Az első alkalommal el kell hozatni őket hozzám, Moszkvábo. Két hét múlva Sztrelkovka falut és oz egész Ugodszko-Zavodszki járást elfoglalták a német csopatok. Földijeim ozonbon nem ültek ölbetett kézzel. A járásban erős partizánosztogot szerveztek. Az ugodszko-zavodszki partizánosztag merészen rajtaütött a német parancsnokságon, hadtápintézeteken és egyes alakulatokon. Az egyik ilyen éj|eli vállalkozás során megsemmisítette egy német had test nagy hadtáptörzsét. Később, visszavonuláskor a németek tel gyújtották Sztrelkovkát és több más lalut. Anyám háza is leégett. Szerencsére ót sikerült elszállítatnom. Malojaroszlavec központjáig egy teremtett lélekkel sem találkoztam. A város elhagyatottnak látszott. A járási végrehajtó bizottság épülete körül két személygép kocsit pillantottam meg. - Kinek a gépkocsijai ezek? - kérdeztem a felébresztett vezetőt. - Szemjon Mihajlovics Bugyonnijéi hadseregtábornok elvtárs. - Hol van Szemjon Mihajlovics? - A járási végrehajtó bizottság épületében. / - Régóta vannak itt? - Hórom órája. Belépve az épületbe megpilontottam Bugyonnijt. aki elgondolkodva hajolt o térkép fölé (Foly tótjuk) 1971. VII. 12.