Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-13 / 164. szám, kedd
Légitámadás a VDK ellen Saigon — A hírügynökségi jelentések hétfőn jóformán alig tettek említést dél-vietnami területen folyó szárazföldi hadműveletekről. Beszámolnak azonban az amerikai légierő két F-4 típusú vadászbombázójának a VDK területe ellen intézett támadásról. A támadás vasárnap este zajlott le a Mu Gia hágó közelében, amely a fegyvermentes övezettől körülbelül 120 kilométernyire északra fekszik. Dél-Vietnamban július elején leváltották a hírhedt „Americal" hadosztály parancsnokát, James L. Baldiuin vezérőrnagyot. Az amerikai parancsnokság szóvivője az intézkedéshez nem volt hajlandó semmiféle kommentárt fűzni, de katonai körökben elismerték, hogy leváltása szokatlan körülmények között történt és feltehetően összefüggésben van azzal a vizsgálattal, amelyet a szabadságharcosoknak a hadosztály egyik tüzérségi támaszpontja ellen márciusban intézett támadása ügyében indítottak. Az említett támadás alkalmával 33 amerikai katona meghalt és 76 megsebesült. Kambodzsában a hazafias erők a főváros körül fekvő mocsaras vidékről aknavetőkkel intéztek támadást vasárnap éjjel a kormánycsapatok két megerősített állása ellen. Előzőleg a kormánycsapatok 11 000 katonája azt a feladatot kapta, hogy a környéket „tisztítsa meg" az ellenféltől, de láthatóan kevés sikert ért el. Washington — Mondale amerikai demokrata szenátor kijelentette, a szenátusban határozati javaslatot szándékszik benyújtani arról, hogy Nixon mielőbb tegyen eleget a DIFK Párizsban előterjesztett javaslatainak, hogy a katonák kivonásával egyidejűleg hazatérhessenek až amerikai hadifoglyok is. A határozat azt is kiemeli, hogy a Párizsban erre vonatkozólag kötendő megállapodást nem szabad elhalasztani az októberre kitűzött dél-vietnami elnökválasztás utáni időpontra, i Kissinger Párizsban Párizs — Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn a reggeli órákban Párizsba érkezett. Körútjának előző állomása Pakisztán volt, ahol Jahia Khan elnökkel tanácskozott. Átadta a pakisztáni államfőnek Nixon elnök üzenetét; az üzenet tartalmáról, amely feltehetően a kelet-pakisztáni .helyzettel kapcsolatos, a külügyi szóvivők nem közöltek részleteket. Párizsban Kissinger a Vietnam-értekezleten tárgyaló amerikai küldöttséggel találkozik, a tárgyalások állásáról tájékozódik Bruce nagykövetnél, az amerikai küldöttség vezetőjénél. Megbeszéli vele a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány legutóbbi hétnapos békejavaslatát. A Binh asszony által július 1-én előterjesztett javaslatra az amerikaiak mindedddig nem adtak választ. Kissinger csak egy napig ma1971. VII. 13. SZÉLJEGYZETÜNK Ha rövid a kardod... Mi tagadás benne• az amerikai hadvezetésnek egyre nagyobb gondot okoz a kábítószer-probléma. Ügy tűnik, hogy a „fiúk" nem találják eléggé izgalmasnak a vietnami dzsungeleket, unatkoznak az istenadták, hiszen már megszokták a partizánok rajtaütéseit — így tehát bűnös örömöknek adják át magukat. Elképzelhető persze, hogy némiképp módosították Montecuccoli jelmondatát, azt tartják: „Ha rövid a kardod, toldd meg heroinnal!..." És meg is toldják. Nemcsak heroinnal, hanem kokainnal, morfiummal, marihuanával, hasissal, miegyébbel is! . . . Nos, felettébb „izgató" kérdés, vajon az US Army legénysége milyen módon jut a fenti kábítószerek birtokába? William Anderson demokrata párti képviselő szerint Saigonban elsősorban Ngo Dzu tábornok, a második hadtest parancsnoka, Thieu elnök jóbarátja bonyolít le gyanús kábítószer-kereskedelmi ügyleteket. Anderson persze megjegyezte: „A tábornok nem vehet részt egyedül ilyen korrupt műveletekben..." A képviselőnek nyilván igaza van, valószínű, hogy a saigoni kormányzat és a hadvezetés több tagja is „gondoskodik" a szövetséges csapatok szórakozásáról. Tagadhatatlan, hogy a „kábítószer-probléma nem nő ki egyik napról a másikra a földből ..." Ezt még Anderson is Andersen-mesének tartaná!... Mi tehát a teendő? Nem szeretnénk Henry Kissinger hatáskörébe beavatkozni, de az ő helyében tanácsolnánk Nixon elnöknek, hogy kellő szigorral lépjen fel. Hiszen pillanatnyilag még csak a legénység kábult, ám mi lesz, ha hasonló helyzetbe jut a vezérkar is? Az sem vitás, hogy a „vietnamizáció" hatástalan ellenszernek bizonyul, így tehát nem marad más hátra semmint kifüggeszteni a Pentagon kapujára a táblát: „A háború szüneteli Elvonókúra miatt zárva!" BALOGH P. IMRE rad Párizsban, majd San Clementébe utazik, hogy találkozzék Nixon elnökkel, s beszámol neki tíznapos, Saigonban, Bangkokban, Indiában és Pakisztánban, valamint Párizsban tett látogatásáról. Várhatóan ezen a San Clemente-i megbeszélésen dolgozza ki részleteiben az elnök és tanácsadója a dél-vietnami béketervre adandó amerikai választ. Laird Szöulba érkezett i Szöul — Laird amerikai hadügyminiszter, aki távol-keleti útja során vasárnap Szöulba érkezett, hétfőn egyórás megbeszélést folytatott Pak Csöng Ili dél-koreai elnökkel. Az elnöki hivatal szóvivője szerint Pak Csöng Hi támogatást kért az Egyesült Államoktól a dél-koreai fegyveres erők korszerűsítését célzó ötéves program végrehajtásához. Laird az elnököt tájékoztatta a dél-vietnami katonai helyzetről és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és DélKoreának „szorosan együtt kell működnie és egységes erőről tanúságot tennie" az ellenféllel szemben. Az elnökkel folytatott megbeszélés után Laird hétfőn tanácskozásokat folytatott Dzung Ne Hjuk dél-koreai hadügyminiszterrel. BÉCSBEIM megkezdődött az OPEC 24. kongresszusa. Az OPEC a kőolajat termelő tíz országot tömöríti. MOSZKVÁBAN tegnap ünnepi ülést tarlott a szovjet—mongol baráti társaság a mongol népi forradalom félévszázados évfordulója alkalmából. Kommentárunk ^^ któberben Saarbrücken^^ ben összeül a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusa, amelyen fontos személyi döntések születnek: megválasztják a párt új elnökét, és a CDU/CSU uniópárt kancellárjelöltjét az 1973 őszén tartandó parlamenti választásokra. Már most bizonyos, hogy Kurt Kiesinger pártelnököt, akinek vezetésével a CDU 1969-ben elvesztette a választásokat, nem erősítik meg pártelnöki tisztségében. A CDU-n belül élénk vita folyik arról, ki váltsa fel Kiesingert és kit jelöljön az uniópárt a kancellári tisztségre. E személyi kérdések egybekapcsolódnak azzal az elvi döntéssel, kívánatos-e, hogy a CDU elnöke egyben a párt kancellárjelöltje is legyen, egybekössék-e a két tisztséget. A CDU elnökének tisztségére pályázók egyike Rainer Harzel, a szövetségi gyűlés CDU/CSU parlamenti frakciójának elnöke, aki a párt jobbszárnyát képviseli. Az a nézete, hogv a ČDU elnöke a kancellári tisztségre is pályázzon. Fz azt jelenti, hogy Barzel mind a két tisztséget meg akarja szerezni. Barzel legkomolyabb ellenfele Geriiard Schröder volt belügy-, kültigyés hadügyminiszter. Ö azonban nem a pártelnöki, hanem csak a kancellárjelöltl tisztségre púnéhány s-rban V. RAjCHL altábornagy, Cseh szlovákia moszkvai nagykövetségének katonai attaséja, a fegyverbarátság megszilárdításáért emlékérmet nyújtotta át Szokolov hadseregtábornoknak, a Szovjetunió honvédelmi minisztere első helyettesének. ALEKSZEJ ISZAJEV, a rakétaés repülőgépmotorok neves szovjet tervezője 62 esztendős korában elhunyt. MÁHMUD RIAD, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere, hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. ALDO MORO olasz külügymi niszter befejezte moszkvai hiva talos látogatását. Az olasz államférfi tárgyalásokat folytatott Andrej Gromiko külügyminiszterrel, Nyikolaj Podgornijjal, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével és Alekszej Koszigin miniszterelnökkel. PATOLICSEV szovjet külkereskedelmi miniszter küldöttség élén tegnap Brüsszelbe érkezett, ahol hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményt ír alá. MÁLTAI hivatalos személyiségekkel a gazdasági együttműködés lehetőségeiről tárgyalt egy héttagú nyugatnémet delegáció. HEATH ángol külügyminiszter sajtóértekezletével NagyBritanniában kezdetét vette az a politikai kampány, amely az ország közös piaci társulásával összefüggő kérdéseket hivatott eldönteni. A BURMAI Szocialista Program Pártja kongresszusának befejeztével elfogadták a párt új alapszabályzatát. A KANADAI bányászok 45 napos sztrájkja győzelemmel végződött. A Gul of Irland Limited Silvermines társaság kénytelen volt engedni a szakszervezetek követelésének és ismét foglalkoztatni a közelmúltban elbocsátott vájárok egyikét. SAARINEN, a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba látogatott. BERLINGUER, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának helyettese kijelentette, hogy az ország politikai helyzete elérte a kritikus pontot. VALERIAN ZORIN, a Szovjetunió párizsi nagykövete koszorút helyezett el De Gaulle tábornok sírjánál, majd meglátogatta az elhunyt államférfi özvegyét. iiePiP tel*: 1 '' Mongólia fővárosa ünnepi díszbe öltözött a mongol népi forradalom félévszázados évfordu lója alkalmából. Az ünnepségekre érkezett külföldi küldöttségek meggyőződhettek róla, mily sokat fejlődött az országa szocialista országépítés évtizedeiben. (CSTK| Sajtóértekezlet a Balti-tenger hete alkalmából Berlin — A Balti-tenger hete alkalmából rendezett hagyományos sajtóértekezleten Rostockban Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere állást folglalt az európai biztonsági értekezlet előkészítésének azonnali meg kezdése mellett. Kijelentette, hogy az NDK külpolitikájának fő célja támogatni az államok és a népek békés és alkotó együttműködését. „ORÁNIAI PARÁDÉ" Belfast — Bombarobbanások zavarták meg hétfőre virradó éjszaka Észak-Írországban az évente július 12-én sorra kerülő úgynevezett „orániai parádé" provokatív tüntetéseit és a protestánsok éjszakai ünnepségeit. Belfast főutcáján négy robbanás reszkettette meg az épületeket, számos ablak betört. Mint a rendőrség közölte, hét személy könnyebben megsérült, bombák robbantak két kisebb írországi városban is, ezek anyagi károkat okoztak. Ugyancsak a Balti-tenger hete alkalmából az NDK elismeréséért küzdő dán, finn. izlandi, norvég és svéd országos bizottság közös felhívást intézett az észak-európai államok kormányaihoz és parlamentjeihez az NDK azonnali elismerését és a hozző fűződő kapcsolatok normalizálását követelve. E felhívást a bizottságok tegnapi ülésén hagyták jóvá Rostock—Warnemündeben. Mint a UPI hírügynökség írja, az éjszaka folyamán a fővj ros protestáns lakói tábortüzei-: mellett táncolva köszöntötték u parádé napját, míg biztosításuk ra a brit rendfenntartó erők páncélozott gépkocsikban foglalták el állásaikat az észak-ír fővárosban. A rendőrség a hétfői felvonulások útvonalát a nagyvárosokban igyekezett úgy kijelölni, hogy azok elkerüljék a katolikus-lakta negyedeké;, nyilvánvalóan azért, hogy ezzel is elejét vegyék a várható tiltakozó megmozdulásoknak. Rippon Brüsszelben tárgyal Brüsszel — Rippon, a közös piaci ügyekkel megbízott brit miniszter Brüsszelbe érkezett, ahol hétfőn folytatta a belépési tárgyalásokat a hatok képviselőivel. A még rendezésre váró egyetlen fontosabb probléma a halászati politika kérdése.-Valószínű azonban, hogy a hétfői tanácskozás sem rendezi az itt felmerült nehézségeket. A hatoknál eddig olyan halászati rendszer volt érvényben, hogy valamennyi tagország szabadon használhatta a többiek halászati övezeteit. A csatlakozásra váró országok — elsősorban Nagy-Britannia és Norvégia — nem fogadják el ezl a rendszert, mert féltik halászati iparukat. A minisztereknek eddig csnk abban sikerült megállapodniok, hogy a kibővített Közös Piac számára új rendtartást dolgoznak ki, ennek részleteiben azonban valószínűleg csak ősszel tudnak megegyezni. India ideiglenesen letelepíti a menekülteket Calcuatta India a határ mentén fekvő államokból mintegy két és fél millió kelet-pakisztáni menekültet telepít ét az ország középső részein elhelyezett táborokba. lyázik. Schröder Rajna-Pfalz miniszterelnökét, Helmut Kohlt javasolja a CDU jövendő elnökének. A közvéleménykutatás szerint Schröder nagyobb népszeMarakodás a vezetésért rűségnek örvend, mint Barzel, s egyes megfigyelők úgy vélik, hogy előre fog törni, noha az elmúlt hónapokban nyilvánosan nem szerepelt, sőt inkább háttérbe húzódott. A CDU januári kongresszusán, amelyen új pártprogramot fogadtak el, Schröder Barzellal szemben mérsékeltebb volt, különösen külpolitikai kérdésekben. Még ez év első hónapjaiban Franz Josef Strauss, a bajor CSU elnöke Is támogatta Barzelt. Most azonban elhatárolta magát tőle. Június elején még elismeréssel nyilatkozott Schröderről, de most érezteti, hogy szívesen venné, ha őt jelölnék a kancellári tisztségre. Kijelentette, ideje lenne, hogy egyszer a CSU vezetője legyen a kancellár. A kancellárjelölt személye körüli vita így aztán a parlamentben közös frakciót alkotó uniópárton belüli vitává fajult. Strauss a nacionalista és szélsőjobboldali erők képviselője, s jelölése nagyon kedvezőtlen jelenség lenne. Strauss távlattal dolgozik. Tudja, hogy most nincs reménye arra, hogy az uniópárt kancellárjelöltjévé válasszák, de már most igyekszik olyan feltételeket teremteni, hogy később nagyobb esélllyel pályázhassék a kancellári tisztségre. Ezért támogatja a hatvanéves Schrödert, mert úgy véli, hogy legkésőbb egy megbízatási időszak után távozna tisztségéből, viszont a 46 éves Barzel hosszabb ideig maradna kulcspozícióban, s így gátolná Strauss további felemelkedését. A CDU októberi saarbrückeni kongresszusán tehát az NSZK további fejlődésére lényegesen kiható döntés születik. Főként itt jönnek létre a CDU és a CSU pozíciójának kiindulási feltételei a következő parlamenti választások előtt. Az NSZK-ban még mindig nagyon erős pozíciója van az uniópártnak, bár jelenleg ellenzéki. Ezért korántsem közömbös, ki áll a CDU élére, kit neveznek ki az uniópárt kancellárjelöltjévé. A szociáldemokrata párt nagy parlamenti többsége ellenére sem lehet ugyanis kizárni, hogy ez a jelölt egyszer valóban nyugatnémet •kancellár lehet. JAN BLANSKÝ Khadilkar, a központi kormány ellátásügyi minisztere újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy különböző helyeken ftszszesen 46 menekülttábort létesítenek. A miniszter elmondta, hony a polgárháború kezdetétői; július 10-ig összesen 6 763 000 k-slet-pakisztáni menekült Ind Ü területére. A menekülteknek csaknem fele nő és több mint egymillióan fiatalkorúak. A miniszter hangsúlyozta, az indiai kormány nem akaria végleg letelepíteni a kelet pakisztáni menekülteket és még mindig reméli, hogy visszatérnek elhagyott otthonaikba. Alkotmánymódosítás Santiago de Chile — A chilei kongresszus elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot és ezzel lehető* á tette az ország természeti kincseit kiaknázó külföldi válla titok államosítását. A szenátus és a képviselőház együttes ülésén a 200 tagból 158-an vettek részt. A döntést csaknem négyórás vita után hozták. Ezt a jelenlevő küldöttek nagy tapssal fogadták. A kongresszus által elfogadott rendelet mindenekelőtt az amerikai tulajdonban levő liuconda, Kennecott és Cerro óriás vállalatokat érinti. Az államosítandó társaságoknak fizetendő kártérítések nagyságát egy. erre a célra kinevezett különleges bizottság állapítja meg.