Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-13 / 164. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1971. július 13. KEDD BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 164. szám Ára 50 fillér Egységes, hatékony ellenőrzést Tegnap Bratislavában tanácskoztak a szlovákiai népi ellenőrző bizottságok központi, kerületi és járási vezetői, a szakágazatok. valamint az állami ellenőrzés megbízottai. Az aktíván jelen volt Drahomír Kolder miniszter, a CSKP KB tagja, a SCSZSZK Szövetségi Népi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Alexander Kováč, az SZLKP KB Ellenőrző és Revíziós Bizottságának alelnöke, Ján GráC mérnök, az SZLKP KB népgazdasági osztályának vezetője, Krocsány Dezső mérnök, az SZSZK munkaügyi és népjóléti minisztere, Juraj Buša mérnök, miniszter .dr. M/chal Béniik, az SZSZK főügyésze, Ján Rnubal, a Cseh Szocialista Köztár saság Népi Ellenőrző Bizottságának alelnöke, valamint a minisztériumok és a központi hivataluk megbízottai. Az aktíván Ján Paško miniszter, az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának elnöke tartott beszámolót. Vázolta a CSKP XIV., valamint az SZLKP kongresszusa határozatából az ellenőrző szervekre háruló feladatokat. A kongresszusok határozatai — mondotta beszéde bevezető részében — alapvető politikai irányvonalat jelentenek számunkra. Figyelmünket 1975-ig a kongresszusok határozataiban és az ötéves tervben feltüntetett kulcsfontosságú feladatok teljesítésére kell összpontosítanunk. A kitűzött feladatok fontossága megköveteli tőlünk, hogy alkotó módon, kommunista határozottsággal és őszinteséggel vitassuk meg, miként segítünk pártunknak megvalósítani n kitűzött feladatokat Gazdaságunk Intenzív fejlesztése megköveteli, hogy az egész ellenőrző rendszer a komplex szocialista racionalizálás megvalósítására fordítsa figyelmét. A terv lebontása és teljesítésének ellenőrzése mellett az ellenőrző szerveknek minden szinten — a minisztériumoktól az üzemekig — elő kell segíteniük a tartalékok feltárását és felhasználását. A miniszter beszéde további részében elmondta, hogy Szlovákiában a népi ellenőrző bizottságok munkáját az ellenőrző szervek funkcionáriusainak országos értekezletén elfogadott elvek szerint irányítják. Mivel Szlovákiában a népgazdaság egves ágazatainak gyorsabban (Folytatás a 2. oldalon) Teljes üleuihan folyik az aratás a fürévi szövetkezetben is. Képünkön: Kopasz László mérnök, agronónius és Ladislav Prievuzník, a géppark vezetője a gabona minőségét vizsgálja. l'óthpál Gyula felvétele Fogadás a prágai várban (CSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta a 80. születésnapját ünneplő Zdenék Fierlingert. Az államfő elbeszélgetett a jubilánssal a Szovjetunióban végzett közös tevékenységükről. Nagyra értékelte Fierlinger elvtárs részvételét a hitleri fasizmus ellen vívott harcban, valamint a szocializmus építésében. Közös hadgyakorlat (CSTK j — Az egyesített fegyveres erők parancsnokságának terve alapján 1971. július 5— 12-én a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság területén az egyesített légierő és a légelhárító alakulatok gyakorlatot tartottak. A gyakorlaton részt vettek a szovjet hadsereg, a lengyel néphadsereg és a csehszlovák néphadsereg kötelékei és alakulatai. A gyakorlat, amelyet Martin Dzúr vezérezredes, csehszlovák nemzetvédelmi miniszter vezetett, hozzájárult a szövetséges fegyveres erők együttműködése módszerének tökéletesítéséhez, valamint a testvéri hadseregek fegyverbarátsága elmélyüléséhez. A gyakorlat végén nagygyűlést tartottak, amelyen részt vettek: Jindŕich Záhradník, a szövetségi kormány alelnöke, a Varsói Szerződés egyes hadseregeinek, valamint a gyakorlaton részt vevő szovjet, lengyel és csehszlovák hadsereg képviselői. Megnyílt az autósztráda első szakasza (ČSTK| Ján Gregor, a szövetségi kormány alelnöke tegnap ünnepélyes keretek között nyitotta meg a csehszlovák autósztráda első szakaszán — Prága és Mirosovice között — a közlekedést. NYOMÁSCSÖKKENÉS OKOZTA A TRAGÉDIÁT A Szojuz - 11 űrhajósai halálának okát kivizsgáló szovjet kormánybizottság közleménye Moszkva Moszkvában közzétették a Szojuz-11 űrhajósaival történt szerencsétlenségről szóló jelentést. A szovjet kormánybizottság közleményét hétfőn hajnalban hozta nyilvánosságra a TASZSZ. A Szojuz-11 űrrepülése regisztrált adatainak áttanulmányozása után megállapították, hogy a leszállási szakaszt megelőzően az űrhajó útja normális körülmények között ment végbe. Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev űrhajósok a repülési programnak megfelelően látták el feladatukat. Az űrhajó leszállási pályasza kaszán, 30 perccel a földetérés előtt a leszálló berendezésben gyors nyomáscsökkenés következett be, ez okozta az űrhajósok hirtelen halálát. Ezt alátámasztják az orvosi és kórbonctani vizsgálatok. A hirtelen nyomáscsökkenés azért következett be, mivel megsérült az űrhajó hermetizálása (légmentes tömítése). A teljesen sima leszállást végrehajtott leszálló berendezés vizsgálata kimutatta: a leszálló berendezés konstrukciója nem hibásodott meg. A műszaki elemzés nyomán több feltételezés született a dehermetizálás okait illetően, ezeknek tanulmányozása tovább folytatódik — fejeződik be a szovjet kormánybizottság jelentése. A hivatalos közlemény ineg erősíti Keldis és Petkov akadémikusoknak azokat a korábbi megállapításait, amelyekből kitűnt, hogy a Szojuz-11 űrhajósainak tragédiáját nem a tartós súlytalanság állapotának a szervezetre gyakorolt hatása, ha> nem műszaki hiba okozta. Ki i v e g e z ték a marokkói lázadás vezetőit II. Hasszán sajtóértekezlete Rabat — Hasszán marokkói uralkodó vasárnap este sajtóértekezleten számolt be az ellene és rendszere ellen szombaton megkísérelt államcsínyről. A király kijelentette, hogy őt és a monarchia vezető személyiségeit „csak az isteni gondviselés" mentette meg a biztos haláltól. Szavai szerint az államcsíny kísérletet Mohamed Medbuh tábornok, a királyi testőrség főparancsnoka és három más tábornok szervezte. A meghiúsított kísérletben a rabati katonai akadémia 1400 növendéke vett részt. Medbuh a királyi palota birtoklásáért vívott harcokban életét vesztette. Hasszán kijelentette, hogy a harcokban meghalt Marokkó egyetlen tábornagya, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV kongresszusának határozata a i>ártélettel kapcsolatos első pontjában kiemeli: „A párt erejét a marxizmus—leninizmuslioz és a proletár internacionalizmushoz való hűsége, sorainak egysége, akcióképessége, tagjai ideológiai fejlettségének céltudatos el mélyítése, a helyes káderpolitika és a néppel való szoros állandóan fejlődő kapcsolata jelenti. „A párt és a nép kapcsolata szüntelen erősítésének jelentőségéről a kongresszusi beszámolóban behatóan foglalkozott Gustáv Husák elvtárs is. Hangsúlyozta, mily fontos számunkra, hogy a párt politikájának megnyerjük a dolgozók legszélesebb rétegeit. Rámutatott, hogy a kommunisták nem saját maguknak építik a szocializmust, és azt nem is építhetik fel csupán saját erejükkel. A szocializmus csakis milliós tömegek alkotó aktivitásának eredményeképpen fejlődhet. A XIV. kongresszus pártunk ós társadalmunk életének egyik legnehezebb időszakát zárta le. Az elmúlt években ta núl voltunk annak, hogy az osztályellen ség, a szocializmus és a dolgozó nép megrögzött ellenfele demagóg jelszavakkal, arcátlan, hangú gyalázkodással hogyan próbálta hamis egységbe tömöríteni a népet, amit a nép érdekeivel szöges ellentétben gálád módon saját ellenforradalmi céljainak megvalósítására akart kihasználni, és a dolgozókat meg akarta fosztani a szocializmus vívmányaitól. A hatvannyolcas év levitézlett, hamis népbarátai által propagált, a mesterségesen felkorbácsolt nacionalista érzelmekre, a szovjetellenességre alapozott „csodálatos nemzeti egység" tiszavirág életűnek bizonyult. A sorait a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapelvein rendező CSKP 1909. áprilisában felléjiő új vezetőségével az élén céltudatos törekvésével kialakította és fokozatosan megszilárdította ERŐFORRÁSUNK a pártnak és a népnek ugyanezen alapelveken álló egységét. Ennek egyre erősödő alapjait meggyőzően bizonyítják az elmúlt két évben elért eredményeink, amikor is a kommunista párt vezetésével, a dolgozó nép fokozódó aktivitásának eredményeképpen konszolidáltuk hazánk politikai és gazdasági életét, és megteremtettük a további fejlődés megbízható bázisát. A tagkönyvcsere után a pártszervezetek életét az aktivitás általános növekedése jellemezte, amely a kongresszus előkészítésének idején még inkább fokozódott. A XIV. kongresszus határozataival, az elfogadott dokumentumokkal mélyrehatóan foglalkoztak a pártszervek és -szervezetek, ezeket saját feltételeikre aplikálták és teljesítésük biztosítására konkrét feladatokat adtak a kommunistáknak. Általában széles körű érdeklődés tapasztalható a nyilvános pártgyűlések iránt, amelyeken a pártszervezetek a pártonkívüliekkel beszélik meg a kongresszusi határozatokat és a belőle adódó feladatokat. Nagyon fontos, hogy a pártszervezetek a nyári hónapokban, az úgynevezett szabadságidőben is aktív tevékenységet fejtsenek ki. A politi kai munkában nem lehet szabadság, nem következhet be szünet. Azt sem szabad elfeledni, hogy a pártszervezetek tevékenysége nemcsak a gyűlések és ülések rendszeres megtartásából áll, hanem a kommunistáknak a munkahelyeken, az élet valamennyi szakaszán a pártonkívüliek között végzett mindennapi meggyőző munkájából is. A kommunistának az alapszabályzatból eredő kötelessége, hogy mindenütt és mindenkor jó példával járjon elő, következetesen harcoljon a párt politikájának megvalósításáért és erre mozgósítsa a pártonkívülieket is. A személyes agitáció, a meggyőzés, a párt politikája melletti rendíthetetlen kiállás az alapja az „Arccal a tömegek felél" gottwaldi jelszó sikeres megvalósításának, amelyet oly nagy nyomatékkal hangsúlyozott pártunk XIV. kongreszszusa is. A CSKP minden tevékenysége a dolgozó nép javát szolgálja. A kommunisták az emberek között ennek tudatában dolgozhatnak. Minden nehézség és a felmerült fogyatékosságok ellenére is méltán büszkék lehetünk szocialista építőmunkánk eddig elért nagy eredményeire. Nyíltan meg kell mondanunk mindenkinek azt is, hogy senki mástól, csakis valamennyiünk igyekezetétől, szocialista egységünk további megszilárdításától függ, hogy a jövőben munkánk még átütőbb sikereket eredményezzen. GAL LASZLO három királyhű tábornok, a turisztikai ügyek minisztere, a legfelsőbb bíróság elnöke, Belgium rabati nagykövete, valamint több más magas rangú katonatiszt is. A rabati rádió birtoklásáért folytatott küzdelemben legalább 150 lázadó vesztette életét, a fogságba esettek száma pedig 650. Amikor a jelenlevő újságírók megkérdezték, hogy beszélhetnének-e az államcsínykísérlet részvevőivel, a király azt válaszolta, hogy ezt kétli, mert valószínűleg hétfő estig valamennyiüket kivégzik. Hangoztatta, hogy a fogságba esett tábornokokat és az államcsíny más vezetőit kihallgatják, hogy kivégzésük előtt beszámolhassanak a szükséges részletekrőL II. Hasszán sajtóértekezletén köszönetét tolmácsolta azoknak a nyugati államférfiaknak, akik örömüket fejezték ki az ellene megkísérelt államcsíny leverése után. A király emlékeztetett arra, hogy Bumedien algériai elnök szolidaritásáról biztosította őt, és bejelentette, hogy Huszszein jordániai király látogatását várja. Hasszán ugyanakkor élesen támadta Líbiát és azt állította, hogy az államcsíny szervezői a líbiai forradalom példája nyomán igyekeztek megvalósítani terveiket. Beszámolt arról is, hogy a hozzá hű csapatok vasárnap megszállták Líbia rabati nagykövetségét. Hírügynökségi jelentésekből egyébként kitűnik, hogy a főváros egyes területein folynak a harcok a magukat még mindig elbarikádozva tartó lázadó katonákkal. Tegnap Marokkóba érkezett Hasszán Szabri Hauli, Szadat egyiptomi elnök rendkívüli követe, hogy átadja a királynak az elnök személyes üzenetét. Repülőgépen Rabatba érkezett Husszein jordániai király ls, hogy személyesen tolmácsolja jókívánságait II. Hasszánnak. Tegnap reggel Rabatban kivégezték a szombati államcsínýkísérlet vezetőit. A kivégzett tisztek névsorát később hozzáfc nyilvánosságra.