Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-20 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

A lévai (Levice) járás­ban az utak minősége nap­ról napra javul, mert tö­rődnek a javításukkal. A já­rás 690 km hosszú útjaiból már 575 km-t portalanítot­tak. Jelenleg a magyar ha­tárhoz vezető út Felső Sze­nt eréd (Horné Semerovce) —Tompa (Tupá) közötti út­szakasz átépítése folyik. Erre 19 millió koronát köl­tenek. Ábel Gábor Százöt éves Községünkbe, Csallóközcsütörtökbe (Štvrtok na Ost­rove) látogatott a múltkoriban a százöt esztendős zsol­nai (Žilina) Pultzner Béla báesi, akit nemsokkal előtte a tv képernyőjén láttunk a Žilina— Banská Bystrica kö­zötti vetélkedő során. Valamennyiünket csodálatba ejtette szellemi frisse­sége és szép magyar beszéde. Megtudtuk, hogy több nyelven beszél. Még latinul és görögül is tud. Éppen tablókészítéssel foglalkoztunk, amikor csallóközi láto­gatása során körünkbe toppant. Szívesen eleget tet­ttink kérésének, megmutattuk községünket, falunk Ár­pád-kori leleteit, emlékeit. Különösen érdekelte közsé­günk élete, fejlődése. Mi természetesen a hosszú élet titkaival kapcsolato­san kérdezősködtünk. Elmondta, hogy kiegyensúlyozott életet élt mindig. A rábízott munkát pontosan elvégez­te. Sohasem tétlenkedett. A sport és a helyi túrák je­lentették számára az aktív pihenésit. Nem ivott, nem dohányzott; negyven év óta reggelire és vacsorára csu­pán egy-egy bögre tejet iszik. A fiatalok problémái élénken foglalkoztatják. A jövőbe vetett hite megingat­hatatlan. Magas kora ellenére sokat olvas, a civilizáció legújabb vívmányai iránt élénk érdeklődést tanúsít. Telve van optimizmussal, életkedvvel, derűvel. Humoro­san meg is jegyezte, hogy ő a múlt századbői ittfelej­tett érték nélküli mintadarab. Magas kora ellenére senkinek sincs terhére. A csa­ládtagok, két kis unokája nagy szeretettel dédelgetik. „Tartsanak meg emlékezetükben!" — ezekkel a szavak­kal búcsúzott el tőlünk a kedves idős bácsi, akt nem­csak hazánk, de talán a világ legidősebb magyarja. Kállay Károly Javítják az utakat Sokan megnézik A felvételünkön látható „•orosz templom" Karlo­vy Varyban van. Már messziről felcsillannak aranyozott tornyai. Archi­tektúrája gyönyörű. Nem is csoda, hogy egyetlen für­dővendég sem mulasztja el megnézni. Kovács Árpád A vásárlók érdekében Nagy község Lelesz (Le­les), ennek ellenére csak két bolt és egy büfé állt a vásárlók rendelkezésére. Nagy volt bennük a tolon­gás, és néha hangos szó­váltások is estek a mindig siető háziasszonyok kö­zött. Ezeket a problémákat úgy oldotta meg a RAJ, hogy a hadabudai és a mo­gyorószögi úton új elárusí­tó helyeket nyitott. Ezek­ben a lakosság minden reggel palaokozott tejet vásárolhat — mely ezelőtt sohasem volt kapható —, a nap folyamán pedig meg­vásárolhatja mindazokat az árucikkeket, melyek éppen szükségesek. Diószegi Lajos Szép eredmények... A Csehszlovák Vöröske­reszt szenei (Senec) helyi csoportja az év eddig el­telt időszakában várakozá­son felüli eredményeket ért el — mondotta Miro­slav Guryča, a csoport „mindenese". Legjelentő­sebb tényként a 108 ingye­nes önkéntes véradás könyvelhető, el, mellyel párhuzamosan 3 véradó lé­pett a Jánsky-emlékérme­sek közé, néggyel gyara­podott az „Érdemes vér­adó"-k száma és 18 az új „Példás véradó". A csoport tagjainak száma 27-tel nö­vekedett. A Vöröskereszt hónapjában (április 7-től május 8-ig) száz százalék­ra befizették a tagdíjakat. Ezenkívül az iskolákban 283 diák vett részt azon az oktatáson, melynek befe­jeztével elnyerték az „Ifjú egészségvédő" jelvényt. Ez­zel egyidőben az egészség­ügyi őrsök is versenyeztek, és a két legjobb őrs a já­rási versenyen jogosult in­dulni. Az iskolák 3., 4. és 5. évfolyamában összesen 370 úttörő sajátította el a legfontosabb közlekedési szabályokat, és kapott „ke­rékpáros" igazolványt. Mészáros jános Érdekes eifíadás Rimaszombatban (Rim. Sobota) a párt és a Szo­cialista Akadémia lektorai számára érdekes előadást tartott a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztár­saság egyezményének je­lentőségéről Borisz Mihaj­lovics Halos, a Szovjet Tu­dományos Akadémia dol­gozója. A hallgatók az elő­adást követő vitában szá­mos kérdésre kaptak vá­laszt. Ádám Attila Szeretnek olvasni Vők (Vlky) község la­kóinak száma 360. Ebbe a kis faluba mégis szép számban járnak magyar nyelvű újságok. A Szabad Földműves 60, az Oj Szó 34, a Nö 21, a Népegész­ség 17, a HÉT 11, és az Oj .Ifjúság 7 példányban jár. Szép ez a szám, de a vőkiek mégsem elégedet, tek, továbbra is rendszere­sen foglalkoznak a sajtó­terjesztés problémáival. Dömötör Zot.án Mindenkinek tetszett Érdeklődéssel vártuk a füleki (Firakovo) KOVO­SMALT üzemi klubjában az egyik műsoros est ke­retében bemutatkozó „Vol­zsanka" népdal- és tánc­együttes fellépését. Az óra mutatója már fél hetet jel­zett, az előadást hét órára hirdették, sokan talán már kételkedtek is a pontos kezdésben, amikor megér­keztek az együttes tagjai. Rövid fogadtatás követke­zett, majd pontosan hét órakor megkezdték műso­rukat a Jaroslavi Motor­gyár fiataljai. Színpompás népviseleteket, művészi tel­jesítményt láttunk. Élmény volt számunkra ez a találkozás. Geri Magdolna Nyolc év Évforduló ugyan, ha nem is kerek. Nyolc esztendő­vel ezelőtt, 1963-ban sze­rényen kezdte meg műkö­dését 15 hallgatóval a ta nonciskolát végzett dolgozó iparosok soraiból a Somor­jai (Samorín) Magyar Gép ipari esti iskola. Szervezé­sileg a Komáromi Gépipari Középiskola kihelyezett osztályairól van szó. Jelen­leg az első, második, har­madik osztályt 61 hallgató látogatja. A hallgatók há­rom év eredményes tanul­mányai után mestervizsgát tesznek Komáromban. Utá­na folytathatják tanulmá­nyaikat a 4. és 5. évfo­lyamban. A negyedik év után érettségi vizsgát tesz­nek Komáromban, majd az ötödik év elvégzése után ugyanott szakérettségit tesznek. Az általános tantárgya­kat — magyar nyelv, szlo­vák nyelv, orosz nyelv, matematika — a somorjai középiskola szaktanárjai tanítják. A szaktárgyakat — -mechanika, gépelemek, géptan, technológia, elekt­rotechnika, konstrukciók, munkaszervezés, közgazda­ságtan — megfelelő képe­sítésű mérnökök adják elő. Nyolc év telt el a kez­déstől. A következő tanév­re az iskola ismét várja a tanulni vágyó magyar ipa­ri dolgozókat. Felvételi feltétel: korhatár 18 év, a tanonciskola elvégzése, vagy kétévi munkaviszony. Abban az esetben, ha a jelentkező középiskolai érettségivel rendelkezik, csak a szaktárgyak elő­adását köteles látogatni. A nyolc év alatt 23 tech­nikus és 114 mester került ki az iskolából. Ez az eredmény további sikerek elérésére buzdítja az Isko­la pedagógusalt. Dr. Kindernay Ede Rózsaszirom Amióta a párkányi (Štúrovo) Kilencéves Alapiskola színjátszó köre bemutatta Kremmer László „Rózsaszi­rom" című négyfelvonásos mesejátékát, a felvételün­kön látható bajtai (Bajtava) Vígh Rózsát diáktársai rendszerint csak így szólítják. Ö volt ugyanis a mese­játék főszereplője. Az elnevezés tehát nem a diákok szokásos csúfoló­dása nyomán ragadt erre a kislányra, hanem annak nyomán, hogy az említett mesejáték ősbemutatója után már Érsekújváron (Nové Zámky) és Udvardon (Dvory ňad Žitavou) is szerepeltek az iskola színjátszói. A főszereplő nemcsak a színpadon állta meg a helyét, hanem az iskolában is, ahol a legjobb előmenetelő ta­nulók közé tartozik. Vércse Miklós (A felvételt Lengyelfalusi Miklós készítette) Két műszakban Ha valaki mostanában Bratislavában, a Záluhy I. lakótelepen jár, szemtanú­ja lehet a gyors építésnek. Egyik autó a másik után fut, egyik betont, a másik földet vagy kavicsot szál­lít, esetleg kész panellt. Szorgalmas munka folyik mindenütt. Az időjárás is kedvező, s ezt ki is hasz­nálják az építők. A ZT V. számú épületen is gyors ütemben halad a munka. Itt dolgozik Juhos Lőrinc és Hobot József szerelőbrigádja. Már sok­sok lakást átadtak, adott szavukat mindig teljesítet­ték. Most is Jelentős válla­lásokat tettek, s ezért át­tértek a két műszakban szervezett munkára. Ha le­száll az este, kigyúlnak az égők, és a szerelés folyik tovább. Mielőbb át szeret­nék adni rendeltetésének az épületet. Szabó Béla Leninisták klubja Ipolyságon (SahyJ a Pio­nírok Házában négy isko­la, a magyar és szlovák gimnázium, a mezőgazda­sági középiskola és a ta­nonciskola 35 fiatalja Le­nin-klubot alapított. A fia­talok többsége ugyan le­ány, de talán annál na­gyobb lelkesedéssel kezd­tek munkához. A klub Bál­ja: megfelelő politikai, tár­sadalmi ismereteket, szóra­kozást biztosítani azoknak a fiataloknak, akik komo­lyan akarnak foglalkozni a politikai és társadalmi problémákkal. A klub ve­zetője Nagy Sándor elv­társ, a. Pionírok Házának módszertani dolgozója. A város közéleti személyisé­gei, a párt vezetői úgy te­kintenek erre a klubra, mint olyan társulásra, melyben a fiatalok feliké­szülnek arra, hogy valami­kor belépnek majd a párt­ba s jó kommunisták le­gyenek. Kelemen Lajos Jellegzetes Az Alacsony-Tátra egyik csúcsa, a Chopok relé ve­zető út egyik állomása Tále. Felvételünkön a Partizán Szálló és az előtte levő terület látható. Nem maradt le a fényképről a tátrai táj jellegzetes ..pihenője", amely­ből többet is lehet találni ezen a vidéken, ötletes épít­mény. És főleg hasznos. Különösen olyankor, amikor váratlanul eső zúdul a mit sem sejtő turista nyakába. Egyébként közkedvelt és közismert hely Tále és kör­nyéke, hisz nemzetközi autóbuszjárat is érinti. Buda­pestről Balassagyarmaton keresztül naponta érkezik ide autóbusz. Honfi Irén (A felvételt Dénes László készítette)

Next

/
Thumbnails
Contents