Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-29 / 153. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1971. június 29. KEDD BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 156. szám Ára 50 fillér A nemzeti bizottságok a kongresszusi határozatok megvalósításáért PETER COLOTKA ELVTÁRS BESZÉDE A NEMZETI BIZOTTSÁGOK FUNKCIONÁRIUSAINAK SZLOVÁKIAI KONFERENCIÁJÁN Bratislavában tegnap megkezdődött a nemzeti bizottságok funkcionáriusainak konferenciája, amely a CSKP XIV. kongreszszusa és az SZLKP kongresszusa határozatainak megvalósításai. valamint a képviseleti testületek választásának politikai és szervezeti előkészítésével foglalkozik. Egyd P e p y c h vezérőrnagy, belügyminiszter a nemzeti bizottságok kérdéseivel foglalkozó kormánybizottság elnöke üdvözölte a konferencián Peter Colotkát, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagját, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökét, valamint az SZLKP Központi Bizottságának küldöttségét, melyet Ián la nik, az SZLKP Központi Bizottságának titkára, az elnökség tagja vezet. Beszédet a szlovák kormány nevében Peter Cololka mondott. (Folytatás a 2. oldalon) A Legfelső Tanács Elnöksége ratifikálta a szovjet-egyiptomi szerződést A ratifikációs okmányok kicserélésére Moszkvában ke rül sor Az arab köztársaságok föderációjának alkotmánytervezetét az államfők elé terjesztik Fejszál: ,,Az EAK viseli az arabok harcának legsúlyosabb terheit" A palesztinaiak ragaszkodnak a kairói megállapodáshoz Colotka elvtárs beszéde beyezető részében rámutatott, hogy a kongresszusi dokumentumok nagy figyelmet szenteltek az állam és szervei helyzetének. A kongresszus kiemelte, nem volt véletlen, hogy 1968-1969ben a szocialistaellenes, jobboldali opportunista erők nyíltan vagy leplezetten támadták a szocialista állam hatalmi szerveit. Ugyanígy nem volt véletlen, hogy ezek az erők a nemzeti bizottságokat is támadták. A nemzeti bizottságok azonban (ČSTK) — Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága Bratislavában tegnap ülést tartott. A tanácskozáson, amelyet Viliam Šalgovič elvtárs, az SZLKP KERB elnöke vezetett, részt vett Anna Kretová elvtársnő, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának vezetőségi tagja. A pártunk megalakulása 50. évfordulója alkalmából megrendezett országos kiállítás vasárnap zárta kapuit. Ebből az alkalomból Josef Kilián, a kiállítás főbiztosa és munkatársai hétfőn tájékoztatták a sajtó képviselőit a rendezvény lefolyásáról. „A CSKP 50 éve" című kiállítás 105 napig tartott, s több mint 680 000 látogató tekintette meg. A rendezőket kellemesen meglepte az az óriási érdeklődés, amellyel lakosságunk kísérte ezt a jubileumi kiállítást. A látogatók nagyra értékelték, hogy eredetiben láthattak olyan történelmi jelentőségű okmányokat, mint a Košicei Kormányprogram, Klement Gottwaldnak. az 1948 februári győzelem alkalmából jnondott beszéde, vagy az egy évvel ezelőtt aláírt csehszlovák—szovjet barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés stb. helytálltak e válságos időszakban. Az 1969 áprilisa utáni időszakban, amikor a párt az új vezetőséggel az élén a következetes marxista—leninista irányvonalat követte, a nemzeti bizottságok jelentős pozitív tényezőt képviseltek a konszoli dálási folyamatban. Colotka elvtárs a továbbiak ban leszögezte, hogy a kong resszusi határozat kiemeli a nemzeti bizottságok felelősségét az állampolgárok szükségleteinek kielégítésében. TerméA tanácskozás bevezető részében Viliam Šalgovič elvtárs szólt a bizottság fő feladatairól. Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának és Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusa határozatainak megvalósításában. Hangsúlyozta többek között, hogy az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának s ugyancsak a párt alacsonyabb fokú ellenőrző és revíziós bizottságainak is egyik döntő feladatuk ellenőrző és revíziós munkával hozzájárulni ahhoz, hogy a kongresszusok határozatait a politikai, gazdasági és társadalmi élet valamennyi szakaszán idejében és következetesen lebontsák. Rámutatott - továbbá, hogy hatékonyabban kell ellenőrizni a párthatározatoknak valamennyi pártszervben és pártszervezetben való teljesítését, hogy küzdeni kell a pártköte(Folytatás a 2. oldalon) A kiállítás elérte célját', százezrekkel ismertette meg a CSKP fél évszázados történetét. A vendégkönyv sok ezer beírása bizonyította, hogy pártunk történetének bemutatása egy ki állítás keretében méltóan járult hozzá a jubileumhoz. Különösképpen örvendetes az ifjúság érdeklődése a kiállítás iránt. A látogatók 60 százaléka fiatal volt. Elismeréssel kell szólni a párt kerületi és járási bizottságairól, amelyek jó szervezés sel járultak hozzá a kiállítás sikeréhez. Kilián fpbiztos elmondta, hogy a kiállításon szinte az egész világ képviseltette magát, mert a CSKP kongresz szusa idején a külföldi delegációk is megtekintették. Rendkívül jelentős eseménye volt a kiállításnak Brezsnyev elvtárs látogatása. A kiállítást sok ezer külföldi turista is megtekintette, összeszetesen a nemzeti bizottságok nem oldhatják meg feladataikat elszigetelten. Munkájuk alapvető feltétele az a képességük, hogy az állampolgárok széles rétegeit érdekeltekké tegyék a nemzeti bizottságok munkájában. Ezen a téren sok nehézséggel kell megbirkózniuk, mivel az emberek tudatából ki kell küszöbölni a szocialistaellenes, jobboldali opportunista erők bomlasztó tevékenységének következményeit. Csehszlovákia Kommunista Pártja nagy munkál végzett azzal, hogy rávilágított a társadalom válságának okaira és következményeire a kongreszusi dokumentumokban, valamint a Tanulságokban. A párttagok most mélyrehatóan megismerkednek ezekkel az anyagokkal. Fontos, hogy ez a folyamat most sokkai szélesebb alapokon menjen végbe, mivel az állampolgárok közül még sokan helytelenül ítélik meg fejlődésünket, nemzetközi kötelezettségeinket stb. (Folytatás a 4. oldalon) \ kubai külügyminiszter hazánkban (ČSTK) — Dr. Ľubomír Strougal, a CSSZSZK miniszterelnöke, tegnap délelőtt fogadta a prágai Hrzan-palotában dr. Raul Roa Gardát, a Kubai Köztársaság külügyminiszterét, aki a CSSZSZK külügyminiszterének meghívására szombaton hivatalos látogatásra érkezett Csehszlovákiába. A szívélyes és baráti légkörben lefolyt fogadáson részt vettek František Hamouz és findfich Zahradník, a szövetségi kormány alelnökei. A kubai vendéget Stanislav Svoboda, a CSSZSZK kubai nagykövete kísérte. Jelen volt Ernest o Meléndez Bachs, Kuba csehszlovákiai nagykövete is. jindiich Záhradník miniszterelnök-helyettes és felesége tegnap díszebédet adott dr. Raul Roa Garcia és felesége tiszteletére. A díszebéden részt vett Ián Marko külügyminiszter és felesége, Andrej Baröák külkereskedelmi miniszter és számos további hivatalos vendég. Jelen volt Ernest o Meléndez Bachs nagykövet és felesége is. sen 60 000-en, elsősorban szovjet és NDK-beli turisták. A nyilvánosság számára négy hónapig tartó kiállítást „menetközben" a CSKP XIV. kongreszszusáról szóló információkkal bővítették. Nagy volt az érdeklődés a pártalapítókkal megrendezett- beszélgetések, valamint a kulturális rendezvények iránt is. Figyelemre- méltó, hogy a látogatók maguk is hozzájárultak az expozíció bővítéséhez. Egy elvtárs például elhozta az 1936ban csupán száz példányszámban kiadott antifasiszta művészalbum egyik példányát, amely a kiállítás után a Klement Gottwald Múzeumba kerül. Elmondható, hogy a pártunk és munkásosztályunk harcait dokumentáló, jubileumi kiállítás sikerült, s ezért köszönet Illeti mindazokat, akik e sikerhez hozzájárultak. fsmj Moszkva — A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége tegnap ratifikálta a szovjetegyiptomi szerződést.. A 15 évre szóló nagyfontosságú okmányt május 27-én Kairóban Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Anvar Szadat, az EAK elnöke írta alá. A szovjet parlament két házának külügyi bizottsága június 18-i ülésén megvitatta, egyhan gúlag jóváhagyta, majd törvényerőre emelésre javasolta a Legfelső Tanács Elnökségének. Az egyiptomi parlament korábban erősítette meg a két ország közötti barátsági szerződést. A ratifikációs okmányok kicserélésére Mahmud Riad egyiptomi miniszterelnök-helyettes és külügyimiszter moszlkvai látogatása idején kerül sor. Kairó — Vasárnap az egyíp totni fővárosban befejezte munkáját az a közös bizottság, amely elkészítette az arab köztársaság föderációjának alkotmánytervezetét — jelentette a MENA, a közel-keleti hírügynökség. Husszein el Safei egyiptomi alelnök közölte, hogy az alkotmánytervezet 63 cikkelyt foglal magában. Rövidesen a föderációban résztvevő Egyiptom, Szíria és Líbia államfői elé terjesztik jóváhagyás végett. Safei — a Reuter szerint közölte még, hogy Nimeri szudáni államfőhöz ls eljuttatják az alkotmányterveze tet, noha Szudán nem tagja a New York — A Pentagon-dokumentumok körül gyűrűző bot rány újabb fejleménye, hogy dr. Dániel Ellsberg professzor, akit a Pentagon titkos dokumentumai átadásával vádolnak, tegnap kihallgatásra jelentkezett a bostoni bíróságon. A tudós arra a kérdésre, saját elhatá 5 rozásából adta-e át az újságnak a dokumentumokat, kijelentette: „Mint amerikai polgár, aki felelősséget érez, tovább nem vállalhattam, hogy az amerikai közvélemény előtt eltitkolják ezeket a tájékoztatásokat. Kész vagyok ennek minden következményét vállalni" Ellsberget 5000 dollár óvadék ellenében szabadon bocsátották. Korábbi hírek szerint Ellsberg professzor ellen az amerikai igazságügyminiszter elfogatási parancsot adott ki, a titkos kormánydokumentumok jogtalan birtoklása címen. A vád bebizonyosodása esetén a maximális büntetés tízévi börtön és tízezer dollár bírság lehet. New York — George Ball, volt amerikai külügyminiszterhelyettes egy televíziós interjú ban állást foglalt amellett, hogy hozzák nyilvánosságra a vietnami amerikai beavatkozásról készített titkos tanulmány lényeges részét. A Time amerikai hetilap közölte Rusk volt külügyminiszter interjúját. Rus>k a többi között föderációnak. Előreláthatólag egy héten belül közzéteszik az alkotmánytervezet szövegét. Kairó — Anvar Szadat egyip tomi, Kadhafi líbiai és Hafez Asszad szíriai államfő, az A1 Ahram hétfői számának értesü lése szerint az arab államszövetség alkotmányának elfogadását megelőzően két fontos kérdést tárgyal meg. Először azoknak az intézkedéseknek a távlati terve kerül megvitatásra, amelyek fokozatosait elvezetnek a konföderatív állam létrehozásáig. A program magában foglalja az államszövetség néptanácsának megalakítását, a szövetségi miniszterek kiválasztásának dátumát, valamint az államszövetség költségvetési tervét és egyéb részleteket. Az arab államfők ezenkívül egységes tájékoztatási tervet dolgoznak ki, mindhárom tagország számára. Az elmúlt hét eseményei kö zül az egyiptomi sajtót főként Fejszál szaúd-arábiai király nyolcnapos hivatalos látogatása foglalkoztatja. A „szívélyes és baráti" hangulatú találkozók je lentős javulást mutattak a két ország nemrégiben még meglehetősen hűvös viszonyában. Fej szal a maga részéről több ízben is teljes támogatásáról biztosította Egyiptomot és annak elnökét. Kairóban felhívják a figyelmet a közös közleménynek arra a kitételére, amelyben Fej(Folytatás a 3 oldalon! azt állította, hogy már 1961-ben figyelmeztette John Kennedy elnököt, ne küldjön csapatokat Vietnamba, s javasolta neki, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben lépjen kl a vietnami ügyből. Rusk az interjúban kijelentette továbbá, hogy addig, amíg a New York Timesben nem olvasott róluk, nem ismerte a Pentagon dokumentumait, még csak nem is hallott azokról. Rusk kijelentette: ha a bíróságok úgy döntenek, hogy az ilyenfajta dokumentumokat ki lehet adni, ez nagy változásokat idézhet elő a kormány irányításában. A Life című amerikai folyóirat legutóbbi számának vezércikkében hangsúlyozza, a Pentagon okmányainak ismeretessé válásából le kell vonni a következő tanulságot: sohasem szabad előfordulnia a jövőben, hogy az elnök a kongresszus kifejezett felhatalmazása és az amerikai nép támogatása nélkül háborúba vigye az országot. A Newsweek című hetilap felkérésére közvéleménykutatást rendezett a Gallup Intézet és arra a megállapításra jutott, hogy a megkérdezett személyek 48 százaléka ellenzi a kormánynak a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát betiltó határozatát, 33 százalék helyesli és 19-nek nem volt véleménye. Ölést tartott az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága A párt politikai irányvonalának sikeréről a káderek helyes kiválasztása, jó előkészítése és célszerű elosztása dönt. Ezért a kongreszszus kötelezi az összes pártszervet és szervezetet, hogy fordítsanak rendkívül nagy gondot a káderpolitikára. (Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatából j ÓRIÁSI ÉRDEKLŐDÉS iMagy sikerrel zárult „A CSKP 50 éve" című jubileumi kiállítás Tízévi börtön fenyegeti az agresszió bizonyítékainak kiszolgáítatéját Ellsberg önként jelentkezett az ügyészségen % Rusk nem tudott a dokumentumról