Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-17 / 142. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1171. június 17. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 142. szám Ára 50 fillér Mindent meg kell tennünk azért, hogy a párt teljesítse a munkásosztály és az összes dolgozó élcsapatának történelmi küldetését, hogy teljes mértékben megvalósítsa társadalmi ve­zető szerepét, mint forradalmi internacionalista és egyúttal mélyen nemzeti politikai erő. (Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatából) Kerületi és járási pártbizottságok vezető titkárainak szlovákiai értekezlete (ČSTK) — Bratislavában teg­nap rendezték meg a párt ke­rületi és járási bizottságai ve­zető titkárainak szlovákiai ta­nácskozását. A tanácskozást Jozej Lenárt, a CSKP KB elnök­ségének tagja,, az SZLKP KB első titkára vezette. Jelen volt František Ondŕich, a CSKP KB titkárságának tagja, a CSKP KB politikai-szervezési osztályának vezetője. A beszámolót Vladimír Trva­la, az SZLKP KB tagja, az SZLKP KB politikai szervezési osztályának vezetője tartotta. A tanácskozás résztvevői fog­lalkoztak az SZLKP KB szervei­nek 1971 második félévi mun­katervjavaslatával, és egyidejű­leg eszmecserét folytattak ar­ról, hogyan realizálják fokoza­tosan az SZLKP kongresszusa, valamint a CSKP XIV. kongresz­szusa határozatait Szlovákiá­ban. Jozef Lenárt elvtárs felszóla­lásában hangsúlyozta, hogy ma­gasabb színvonalra kell emelni a nevelő- és a politikai tömeg­munkát, tökéletesíteni kell a pártszervek és -szervezetek munkastílusát és munkamódsze­rét, s a népgazdasági terv fel­adatainak megvalósításúra kell aktivizálni a kommunistákat. Pártfunkcionáriusok az ötéves terv szlovákiai feladatainak teljesítéséről (CSTK) — Tegnap Bratisla­vában tanácskoztak az SZLKP kerületi és járási bizottságai­nak népgazdasági titkárai a CSKP XIV. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának a szlovákiai népgazdaságra vo­natkozó határozatainak megva­lósításáról. Jelen voltak az SZLKP KB népgazdasági osztá­lyának vezetői és dolgozói Is. Václav Vačok, az SZLKP KB elnökségének tagja a KB titká­ra többek között hangsúlyozta, milyen feladatok hárulnak a pártszervekre és szervezetekre az ötéves terv feladatainak tel­jesítésével kapcsolatban. Ki­emelte a beruházási építkezé­seken felmerülő problémák megoldását, különösen hangsú­lyozva az új kapacitások üzem­be helyezésének fontosságát, amelyektől nemcsak az 1971. évi, hanem az egész ötéves terv feladatainak teljesítése függ, mivel Szlovákiában a következő, öt év alatt az ipari termelés­nek 55—57 százalékkal, a mun­katermelékenységnek pedig 30 —32 százalékkal kell növeked­nie. Ezzel kapcsolatban felhívta á figyelmet arra, hogy idejeko­rán kell üzembe helyezni a tranzit gázvezetéket és meg kell oldani az ezzel összefüggő problémákat. Vačok elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy az ötéves terv feladatainak megvalósítása né­hány szerkezeti változást kö­vetel a népgazdaságban s ezek érintik Szlovákia népgazdasá­gát is. Ezek közül említést ér­demel a petrokémiai ipar és a gépipar további fejlődése, ez utóbbival kapcsolatban különö­sen a teher- és személyautók, az útépítő és építőipari stb. gé­pek gyártásának fejlesztése. E feladatok igényességét mu­tatják többek között az életszín vonal növelésében kitűzött cé­lok. A reálbérek emelkedése 1975-ig eléri a 25 százalékot. Az ötéves terv sikeres teljesí­tése nagy mértékben függ az 1971. évi tervfeladatok teljesí­tésétől és éppeH ezért e felada­tok teljesítését a pártszervek és -szervezetek következetesen megkövetelik. A felszólalók egyértelműen egyetértéttek a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozataival. Értekezlet az ideológiai munka feladatairól (ČSTK) — A CSKP Központi Bizottságának székházában teg­nap kétnapos országos értekez­let kezdődött a kerületi, a vá­rosi és a járási pártbizottságok ideológiai titkárai számára. Az értekezleten részt vesznek az ideológiai szakasz aktivistái is a tájékoztatási eszközök, az ok­tatásügy, a tudomány és a mű­velődésügy területéről. A párt ideológiai munkájának legfontosabb feladatairól a CSKP XIV. kongresszusát köve­tő időszakban Oldrich Švestka, a CSKP KB titkára tartott elő adást. Kommunista képviselők ülése — (ČSTK) — A prágai vár Spanyol-termében ülést tartott a Szövetségi Gyűlés kommu­nista képviselőinek klubja. A gyűlést Michal Sabolčík elvtárs a klub alelnöke vezette. Alois Indra elvtárs, a CSKP KB el­nökségének tagja, Központ; Bi­zottságának titkára foglalkozott néhány olyan feladattal, ame­lyek a CSKP XIV. kongresszusa döntéseiből és határozataibői hárulnak a Szövetségi Gyűlés képviselőire. A képviselők tel­jes mértékben egyetértettek a XIV. kongresszus eredményei­vel, amelyeket érvényesítenek a Szövetségi Gyűlés szerveinek, valamint a két kamara szervei­nek tevékenységében. Karol Martinka miniszter, az Állami Tervbizottság alelnöke a főbb politikai problémákról és a nép­gazdaságfejlesztési terv ötéves előkészületeiről tartott beszá­molót. Vladimír Vedra elvtárs, a CSKP KB osztályvezetője a választások előkészületeiről tá­jékoztatta a képviselőket. Vitával folytatódik az NSZEP kongresszusa Internacionalizmus és nézetazonosság B e pl i n — Szerdán délelőtt a központi bizottság beszámoló­ja fölötti vitával folytatódott az NSZEP VHl, kongresszusa. A vitában a tegnapi nap fo­lyamán szólalt fel többek között Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének vezetője és Gustáv Husák, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja dele­gációjának vezetője. A CSKP küldöttsége még a keddi nap folyamán koszorúkat helyezett el a német munkásmozgalom hőseinek emlékmüvénél. Kül­döttségünk ellátogatott és ko­szorút helyezett el a szovjet hadsereg treptovoi hősi emlék­müvénél is. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága üd­vözletet küldött a Német Szo­cialista Egységpárt Vili. kong­resszusának. Az üdvözlet hang­súlyozza, hogy a szocializmus mély gyökereket eresztett a Német Demokratikus Köztársa­ságban. A szociális változások nak rendkívüli a történelmi je­lentősége mind a haladás, mind Európa biztonsága szempontjá­ból. Az üdvözlet kiemeli, hogy az SZKP és az NSZEP, a Szov­jetunió és az NDK népei között teljes nézetazonosság uralkodik GUSTÁV HUSÄK: Az NSZEP VIII. kongresszusa munkaelnökségének tagjai. Bal­ról jobbra: Alfréd Neumann. Giinter Mittag, a központi bizott­ság elnökségének tagja, Gustáv Husák, a CSKP Központi Bi­zottságának főtitkára. Kádár jános, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára és Nguyenvan Hieu, a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítás! Front Elnökségének tagja. (ZB felvétele) a szocialista, illetve kommunis ta társadalomépítés vonatkozá sában, s a nemzetközi politikai kérdéseket illetően is. Az NSZEP a Szovjetunió Kommu­nista Pártjával, valamint a töb bi testvérpárttal szoros szövet ségben jelentős mértékben ve­szi ki részét a kommunista vi­lágmozgalom egységének meg­(Folytatás • 3. oldalon) AZ NDK-NAK DÉLI HATÁRAIN Jö SZOMSZÉDJA, HÜ SZÖVETSÉGESE VAN Tisztelt küldött elvtársak! Kedves barátaim! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nevében köszönöm meghívásu­kat a Német Szocialista Egy­ségpárt VIII. kongresszusára, azt a lehetőséget, hogy részt vehetünk legfelső pártszervük tanácskozásán. Engedjék meg, hogy átadjam önöknek — a kongresszus küldötteinek, a Né­met Demokratikus Köztársaság munkásosztályának. szövetke­zeti parasztjainak és értelmisé­gének a csehszlovák kommunis­ták és a csehszlovák nép forró elvtársi üdvözletét. Németország Kommunista Pártjának dicső forradalmi ha­gyományait, ápoló pártjuk nem­régen ünnepelte megalakulásá­nak 25. évfordulóját. Nálunk is csodálatot és őszinte örömet keltenek azok a sikerek, amelye­ket népük a Német Szocialista Egységpárt vezetésével ez alatt a történelmileg rövid időszak alatt elért. Az első német mun­kás—paraszt állam hazájában szocialista társadalmi rendszert teremtett, az egyik legfejlettebb országgá — fejlett iparú, mező­gazdaságú, tudományú és kultú rájú, magas életszínvonalú or szaggá változtatta hazáját. Ezt a mai sikerüket a üéniet mun­kásosztály nehéz küzdelme, a német kommunistáknak a bur­zsoázia és a fasizmus ellen ví­vott küzdelme előzte tneg, mely­hez olyan nevek fűződnek, mint Ernst Thälmann, Wilhelin Pieck, Ottó Grotewohl, Walter Ulb richt és sok más név. Mi is nemrégen ünnepeltük Csehszlovákia Kommunista Párt­ja megalakulásának 50. évfor­dulóját. Mérlegeltük pártunk­nak és dolgozó népünknek a burzsoázia, a fasiszta elnyomás ellen vívott hősi küzdelmét és a szocialista társadalom építésé­nek dicső útját. Pártjaink, nemzeteink törté­nelmében és kölcsönös kapcso­lataikban gyakorlatilag igazo­lódott a marxista—leninista ta­nítás osztályigazsága. Amíg a burzsoá rendszerek és kormá­nyok megosztották népeinket, nacionalista uszítást és gyűlö­letet szítottak, amíg a német imperializmus elnyomta és ve­szélyeztette a szomszéd népe ket, az öntudatos munkásság és kommunista pártjaink a burzsoá kizsákmányolás ellen, az impe­rializmus ellen harcoltak, egy­szersmind a csehszlovák és a német nép osztálytestvériségé­ért, az osztályszolidaritásért és a szocialista társadalom fejlődé­(Folytatás a 2. oldalon) NEM ISMÉTLŐDHETNEK MEG A MÚLT TRAGÉDIÁI LEONYID BREZSNYEV BESZÉDE A Német Szocialista Egység­párt negyedszázados tevékeny­ségéről szólva Leonyid Brezs­nyev rámutatott, hogy a párt óriási munkát végzett. A né­met munkásmozgalom két ki­váló egyénisége — a kommu­nista Wilhelm Pieck és a szo­ciáldemokrata Ottó Grotewohl — megszilárdította a dolgozók két osztagának megbonthatat­lan szövetségét. E szövetség megteremtése óriási esemény, nagy politikai bölcsességre val­ló aktus volt a német munkás­osztály történetében — hang­súlyozta Brezsnyev. A szovjet emberek — folytat­ta az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára — még a má­sodik világháború sötét évei­ben sem azonosították Német­ország dolgozóit a bűnös hitle­rista klikkel. „Mit hittük, hogy a fasizmussal szembeni ellen­állás szelleme német földön is él, az illegális csoportokban és börtönök kazamatáiban dobog a jövendő Németország szíve. Nem is csalódtunk ebben, a háború után a náci kalandorok által tönkretett Németországban — ahol a lakosság jelentős részét a fasizmus erkölcsilag elnyomo­rította — maga az új szocia­lista társadalom felépítésének gondolata is sokak számára tá­voli, nehezen megvalósítható álomnak tűnt. A német kommu­nisták azonban — a merész for­radalmárok, Kari Liebknecht, Rosa Luxemburg, Ernst Thäl­mann ügyének folytatói — hit­tek a német nép haladó erői­ben. Forradalmi kötelességük­höz híven, a haladó szociálde­mokratákkal szövetségben fele­lősséget vállaltak hazájuk sor­sáért, eszméikkel lelkesíteni tudták a dolgozókat, harcba tudták vinni a néptömegeket-a jobb jövőért. Óriási nehézsége­ket leküzdve, szembeszállva az erős és tapasztalt osztályellen­séggel, történelmileg rövid idő alatt megoldották az óriási je-, lentőségű feladatot: felépítették a szocialista államot, a Német Demokratikus Köztársaságot" — mondotta Leonyid Brezsnyev. Mint az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára hangsúlyozta: a Német Szocialista Egységpárt felfegyverezve Marx, Engels, Le­nin nagy tanításainak győzel­mes igazságával, elsősorban azért tudott sikereket elérni, mert soraiban tömörítette a né­met munkásosztály legjobb fiait és lányait, előrelátó politikával a békének, a demokratikus át-, alakításoknak, a szocializmus építésének platformján meg tudta teremteni a társadalom aktív erőinek szövetségét. Az NDK kommunistái eszméik, ügyük nagyszerűségével meg­nyerték a fiatal nemzedék értel­mét és szívét. Az NSZEP azzal is nagy tekin­télyt szerzett magának a nem­zetközt kommunista mozgalom­(Folytatás a 1. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents