Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-13 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

Pham-phi-Gai két évet töltött aHup i börtönben Phaiu-phi-Gai 24 éves lesz; gyermekien kicsi kezét emeli felfelé a teste, mentén és az ütésektől szétzúzott arca előtt, melyeket 1966. végén, letartóztatása során kapott. Mielőtt a szántóföldre ment volna, reggelit készített. Még 19 éves sem volt. Azzal vádolták, hogy a Front összekötő ügynöke. „Nagyon meg voltam lepődve . s." az első napokban a' rendőrök igyekeztek enyhébbek lenni, de később kínozták. A fal mellett állt, hátulról fejbe vagdosták, fejét pedig a falhoz verték. Amikor ájulás környékezte, hajánál fogva hevesen visszarántották. Villamos áram, ütlegek Csónakázás", így nevezték el a kínzók a foglyoknak adott, borssal fűszerezett, szappanos vizet. Egy hónapig tartó tlyen napirend után a lányt a Hue-i Thua-phu börtönbe szállították. A zászlótartó-oszlophoz kötött gyerekek Amikor a nők szültek, az egyik lábukat a fekhely alsó részéhez kötötték. Három nap után tértek vissza a cellába. Egy cseppnyi vízzel sem adtak többet a gyermekeknek.' Többnyire egy hónapnál tovább nem bírták ki. Az anyákat néha egy börtönbe zárták gyermekeikkel. Egy Le-thi-chi nevezetű anyát kínoztak, akinek gyermekei 1—5 évesek voltak. A gyermekeket az udvaron levő oszlophoz kötötték, és azok a napon hamarosan elájultak. Egy másik anyának pedig néznie kellett, ahogy a gyermekeit ütötték, ezután 3 óra hosszat tartott az anya megerőszakolása, majd ájultan visszaszállították a cellába. A tisztogatás során összeszedett gyermekeket is addig kínozták, amíg vért nem hánytak. Szabadság... Pliam-phi-gai meséli, hogy miként szabadították ki a népi erők 1968-ban az új esztendei holdévi támadás során. Nagy izgalom volt a börtönben, amikor a foglyok értesültek a városba érkezésükről. Négy napig tartó lázas várakozás. Hordágyak készítése a leggyengébbek számára. Rendes távozás a börtönből, zárt sorokban; a legkevésbé kimerültek támogatták a többieket. A börtönőröket letartóztatták. Gyors szétszéledés a felszabadított területekre. És ez volt a szabadság; orvosi kezelés a Front kórházaiban. Ez azonban még nem volt béke. Luong-Gia, és a „Tigrisketrecek" a Con-Szon-on Luong-Gia beszél. Egy éve szabadult kl a Con-Szon szigetén levő dél-vietnami börtönből. Két, sőt három óra hosszat is beszél. A 14 évig tartó börtönhöz és kínzáshoz viszonyítva ez nem is sok. 12 férfi (vagy nő) egy ketrecben Hogy áthidalja a nyelvi nehézségeket, közvetlenül az ember szemébe néz. Mutogatással segít magán, úgy mint a mieink délen. Ara ő a levegőbe és a kis üvegasztalra rajzolja egyenes ujjával a „tigrisketrecet": 1,5 méter széles, 3,5 méter hosszú, 2,5 méter magas. A plafon vasrudakból van. Minden ketrecben 12 férfi (vagy nő) tartózkodik. A ketrecek harmincasával két sorban sorakoznak. Mindkét sort fal választja el egymástól, amelyen az őrök járnak. Mindent látnak, mindent hallanak, még a suttogást is. Az 1954-es fegyverszünet után Luong-Gia visszatért Binh-quang nevű közép '-'.etnami falujába. Ismét mint földműves dolgozott övéi között. Diem azonban ahelyett, hogy betartsa a genfi egyezményt és bátran menjen a szabad választásokba, hajtóvadászatot indított az ellenállási mozgalom tagjai ellen. Hamarosan megszerezte az amerikaiak „támogatását". A fájdalomba a szív belesajog Egy februári éjszaka Binh-quangban 1956-ban ... „Megbilincseltek és bekötötték a szemem. Egy rúdra akasztottak; a Vletminh vezető dolgozói felől kérdezősködtek, akik északra távoztok. Semmit sem tudtam, és semmit sem mondtam. Tenyerem az asztalra tették és ütöttek. Ütlegelték a talpam is, s a fájdalom egészen a szívemig sajgott. Luong-Gia mutogatással érzékelteti a történteket. Az elektródákat mutatja a fülén, ahogy újra és újra villamosáram halad át rajta, és ahogy eszmletét veszíti. Luong-Gia összekötözve fekszik a padon, a feje két dorong között van. Az arcára valamilyen szövetet tettek, s utána leöntötték vízzel. Az első nap tiszta vízzel, utána szappanossal. Amikor elájult, kínzói a hasát taposták, amíg vizet és vért nem hányt. Esti sorakozó a kínzáshoz Később esténként sorakoztunk, és kínoztak kihallgatás közben. Egy másik börtönbe szállítottak. A kínzás egyezmény ellen vagyok. Visszautasítottuk. Mindnyájan visszautasítottuk. Egy tizenkétszer nyolcméteres helyiségbe kétszáznegyvenünket zártak. Reggel tejkonzerves dobozban adtak vizet. Délután ismét kaptunk egy pléhdobozban, de nem egészen megtöltve. S ez a víz szolgált mindenre. A koszt: kevés penészes rizs, homokkal keverve. Véraláfutások, ütések ... az évek telnek." Rizs legyekkel... Luong-Gia 1963-ban a többiekkel együtt sztrájkolt; éhségsztrájkba kezdtek. A válasz: „Tigrisketrec" ... Csak tavaly szabadult ki onnét, amikor a holdújév alkalmából néhány foglyot szabadon engedtek. PAULETTE PELLENQ: n QH-UIEINDNI POKLA A hírhedt „tigrisketrecek" Con-Szon szigetén. (Hszinhua felvétele] közben meghaltak neve, kevés levegő és víz... A foglyok tiltakoztak, amennyire csak tudtak. Négyszáz foglyot, köztük 7 nőt szállítottak a Poulo Condor (Con-Szon) nevű börtönbe, melyet az amerikaiak később kibővítettek. „1957. április 29-én kettesével megbilincselve, bekötött szemmel a kikötőbe vittek. Az érkezést ktfvető második napon megbilincselve átdobtak bennünket háromszáz méterrel a szárazföldtől." Mindenki tudja, milyen híre van ennek a börtönnek, mely a francia gyarmatosítás emléke: temető ez. „Nam kapitány, a sziget parancsnoka gumibottal fogadott bennünket. Megkérdeztek bennünket: ki akar visszatérni családjához? Papírt és ceruzát adtak. Elég volt ennyit leírni: Diem rendszerét támogatom, a genfi Amikor a foglyok a ketrecekből a rizsért indultak, mindnyájan megdöbbentek. A földre volt szórva. Az ebédre szóló rizst reggel, a vacsorára szólót pedig délben főzték. A „ketrecek" előtt legyek ragadtak rá, melyek a szigeten csak úgy hemzsegtek. „Halat is adtak, erősen sózottat, rothadtat és fűrészporral kevertet, hogy súlyosabb legyen. Időnként, aszerint, hogy mikor érkeztek meg a csónakok, ezek a halak jelentették egyetlen élelmiszerünket." A foglyok visszautasították, s ezt tiltakozásnak vették. „Egy ízben engem is elfogott a rosszullét, öt őr vetette rám magát... Néha száraz halat is adtak, amely régi és romlott volt. Amikor a halat két ujjunk közé vettük, porrá hullott szét. Olyan keserű volt, hogy „kininhalaknak" neveztük. Friss élelmiszerünk csak akkor volt, amikor valaki közülünk dolgozni ment: letépett egy marék füvet, melyet megosztottunk egymás között. A hallébe mártott fűszálak ínyencségnek számítottak ..." Fű azonban csak az esős időszakban volt Gyíkok a legöetegebbek számára „Időnként kis gyíkok jutottak a ketrecünkbe, ahogy szúnyogok után másztak a falakon. Azok számára dugdostuk őket, akik a legbetegebbek voltak. Nyersen ették meg ...' Vizet veszélyes volt kérni, Azért, mert LuongGia ezt meg merte tenni, örök „tiltakozónak" tekintették, és további két fogollyal egy csordultig megtelt és juta szövettel letakart hordóba tették. Ha eljött a tél, a vízzel már nem takarékoskodtak. Az őrök gyakran öntötték a foglyokra őrfáratuk során. Oltatlan mészbe nyomott fejek „A talaj fel volt ázva. Tiltakoztunk. A vizet oltatlan mésszel pótolták, mely szétmarta a tenyeret és a könyököt. A „bujtogatókat" oltatlan mésszel töltött hordókhoz vitték, és belenyomták a fejüket." Luong-Gia idézi társai nevét, akik ebbe haltak bele. A megtorló akció során más rafinált módszereket is alkalmaztak. „Minden ketrecben volt egy lépcsőszerűség, két méter hosszú és 50 cm magas, mellette pedig fémrács. U-alakú vasakkal összekötötték a bokánkat. Hatan a lépcsőzeten, hatan pedig szemben a földön feküdtünk, lábainkkal a rács magasságában. Ezt a látványt tartogatták minden amerikai tanácsadó számára, aki a szigetre érkezett. A vas belevájt húsunkba, és a seb gyulladásba jött." „Amikor azt mondtuk, hogy százszor jobban esne, ha agyonlőnének, azt válaszolták, hogy nem lőnek agyon, azt akarják, hogv lassan haljunk meg". A vöröskereszt látogatásai Vérhas, ütlegek azoknak, akik segítségért kiáltoztak, amikor barátjuk haldoklott, tüdősorvadás és vérhányás minden nyolcadik fogoly esetében, annak ellenére, hogy nem voltak tüdőbajosak. „Mindig azt reméltük, hogy tudnak erről. Persze, amikor látogatók érkeztek a szigetre, például a nemzetközi vöröskereszt képviselői, a ketreceket eldugták. Farakásokat helyeztek eléjük. A cellák hét' csoportra vannak felosztva. A kikötőből a ketreceket nem lehet látni. A ketrecekhez az első, a negyedik vagy az ötödik csoporton keresztül lehet eljutni. A létezésükről csak kevés látogató tud." És mindig akadt néhány olyan, az őrnek hízelgő fogoly, aki azt mondta, hogy jó a leves. Hatszáz elhagyatott gyermek „A börtönökben nők is vannak. Semmivel sem kapnak több vizet, mint a férfiak, és többet szenvednek. Ha meg akarnak tartani egy tűt, a talpukba kell szúrniuk ... Gyermekek is vannak itt. Kiszabadulásom előtt pontosan hatévesek voltak." Az elhagyott gyermekeket a tisztogatások alkalmával tartóztatták le és gyűjtötték össze. Nem hal meg mindenki ebben a pokolban ... S ez már egy másik hosszú történet. A bátorság, remény, s az azokkal való szolidaritás története, akik a legbetegebbek .., Luong-Gia, aki 14 évet töltött börtönben, s abból 13 évet a Con-szon-i gályákon, sohasem volt elítélve. Visszatérés a faluba..., amely már nem létezik Amikor tavaly kikerült a „tigrisketrecből", már nem tudott járni. A barátai egészen a kikötőbe vitték. „Épp, amikor a sziget elhagyására készültem, a csónak további néhány száz foglyot hozott... A szigeten akkor 12 000-en voltak." E szavak hangvételét lehetetlen tolmácsolni. Azt kérdem Luong-Giatól, hogy lehetséges, hogy annyi megpróbáltatás után itt van Párizsban és beszélhet. „Poulo Condorból a Da-nang-i börtönbe szállítottak, s onnét szabadítottak kí. Teljesen tönkretettek. A hazafiak segítettek hozzá, hogy visszatérjek a falumba. Buldozérral, a földdel teljesen egyenlővé tették. Feleségem és öt gyermekem volt..." (HUMANITÉ DIMANCHE)