Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-09 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

KÉPEK EGY MÚZEUMBÓL A

bratislavai Lenin-múzeum 1954-ben nyitotta meg kapuit. Vállalt szerepét még Klement Gottwald fogalmazta meg: „Legyen ez a múzeum — mondotta — kommunizmust tanító népiskola". S ahogy várható volt, azóta is emberek ezrei járják — tanulságért a mához — a forradalmak történetét dokumentáló kicsike szobákat. Ha hasonlíthatok, olyan ez a múzeum, mint egy jól szerkesztett miniatűr könyvecske. Ahány terem, annyi nagybetűs lap a legtisztább harcok szellemvilágából. Zsebkönyv, amelyből bármikor kiolvasható a 20. század. Akik szerkesztették: jó pedagógusok voltak — nem elégedtek meg a betűnyújtotta élménnyel: képek, szobrok, makettek, s ha kell, filmek kíséretében adják elő a tananyagot. Tanulni persze nehéz. Sámuel Bakos, a múzeum igazgatója ezt így fogalmazza meg: — Itt elveszik az az ember, aki minden felkészültség nélkül vág neki e temérdek anyagnak. A dokumentumok jellege megköveteli az előzetes tájékozottságot, esetleg egy kísérőt, aki rendszerekbe tömöríti a munkásmozgalmak történetét. Ezért örülünk inkább a csoportos látogatóknak — szakértői magyarázatok mellett könnyebb rögzíteni az egyszer átélt élményeket. A Lenin-múzeum Szlovákia egyetlen olyan intézménye, amely egy évszázad munkásmozgalmainak illusztrálását vállalta feladatául. A problémák megoldása bizonyára körültekintő munkát igényelt, hiszen a lezárt történelmi korszakok mellett élő, jövőt formáló tettek népszerűsítését is szolgálja a múzeum. — Eredetileg — mondja Bakos elvtárs — csupán Lenin személyének sokoldalú bemutatására vállalkoztunk. Idővel azonban egyre több anyaghoz jutottunk, így lehetőség nyílt a munkásmozgalmak tágabb értelmű összegezésére is. A múzeum természetesen továbbra is Leninre és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra épült, de a nagyobb áttekintés érdekében elkülönítettük a munkásmozgalmak egymásba hatoló korszakait. Az események kronológikus sorrendje szerint a kiállított anyagot négy csoportba tömörítettük: A munkásmozgalmak első időszaka 1848-cal kezdődik, a második a Párizsi Kommünnel. Leggazdagabb korszakunk az 1917-ben kezdődő, s ez nem véletlen: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberiség történelmét determinálta. Napjaink munkásmozgalmi eseményeit külön részleg dokumentálja. A múzeum tulajdonképpen csak részben történelmi jellegű, részben olyan gondolatok gyűjteményes egésze, amelyeket a megvalósítás praxisa igazolt. Gondolat-pallók Saint Simontól Leninig, az elvetélt múlt és a választható jövő partjai között. A gazdag válogatást ízléses instaláció teszi áttekinthetővé, s így nyugodtan leszögezhetjük, hogy a múzeum teljesíti kitűzött céljait: jól dokumentálja a munkásmozgalmak fejlődését, meggyőzően bizonyítja a marxizmus—leninizmus igazát, kijelöli az egyetlen olyan utat, amely a kommunizmus végső győzelméhez vezet. A múzeum hétfő kivételével minden nap megtekinthető. —cz— A múzeum 5. terme az INTERN ACIONALÉ-k történelmét eleveníti jel. Napjank kommunista mozgalmait illusztráló sarok a Lenin-múzeum 9. terméből. Akik csodát műveltek tK* "'V)""" a kirgiz föld pusztaságain Kivándorló akiből miniszter lett SZAMUEL SZABÓ JÁNOS NYUGALMAZOTT MINISZTER Negyvenöt éve történt, hogy több nemzet haladó szellemű fiai kivándoroltak a Szovjetunióba. Nemcsak a hazájukban uralkodó politikai helyzet, vagy a munkanélküliség késztette őket erre, hanem telve voltak a szocialista élet után való vágyódással. Nagy számban voltak köztük csehszlovákiaiak, sőt magyarok is, akik INTERHELPO (önsegély) néven szövetkezetet alapítottak. Tíz év sem telt el, s a kis település számottevő ipari vállalkozássá fejlődött, és a szovjet sajtó gyakran elismeréssel emlékezett meg róla. Különben a Szovjetunió ötvenéves jubileuma alkalmából a Pravda 1967. I. 14-i száma említésre méltó visszaemlékezést közölt az INTERHELPOröl, mely a szovjet szocialista államnak, a csehszlovák történelemnek, a nemzetek barátságának dicső fejezete lett. Merész elhatározás és nehéz kezdet volt ez. abban az időben. Kirgiz föld pusztaságain Pispek (most Frunze) városka mellett telepedtek le. Az idősebbek családtagjaikat is magukkal hozták. Az első kivándorlók 1925-ben tették meg a 7000 km-es utat, az itolsó csoport pedig 1932-ben hagyta el a köztársaságot. Létszámuk 1938ban már elérte az 1000-et. A felhasznált vasúti kocsik száma a személyek és a szövetkezeti felszerelések számára mintegy 100 vagont tett ki. Nehéz és fárasztó utazás után 1925. április 24-én megalapították az új népi szövetkezetet, az INTERHELPO-t. Mindnyájukat egy gondolat vezérelte. Hozzá is fogtak serényen a munkához. Először kirgiz jurtákban laktak, míg házaikat fel nem építették, majd kis villanytelepet is létesítettek. Amikor már villamosenergiájuk is volt, lakatos- és asztalosműhelyeket, később bőr- és szövőüzemet létesítettek, s egyúttal hozzáláttak a mezőgazdaság szervezéséhez is. Szorgalmasak voltak, jól ment a munka, fejlődött, gyarapodott a település. A Pravda meg is említette néhány alapítótag nevét: Rudolf Mareček, Filip Svolík, Karel Sulc, Ondrej Pálinkás, és Július Fučík, a dicső emlékű újságíró, a fasizmus áldozata, aki két ízben is betöltötte a szövetkezet elnöki tisztjét. Az INTER HELPO-ról az alapítás után a szovjet lapok közül elsőnek a közkedvelt Ogonyok (Tűz) közölt cikket Tatjana Tess tollából. Majd a Pravda és a Komszomolszkaja Pravda is gyakran írt róla. Az INTERHELPO figyelemreméltó határkő lett a szovjet és csehszlovák kapcsolatok fejlesztése terén. Egyszerű emberek érkeztek a Szovjetunióba, hogy tudásukat, erejüket és eszközeiket a szocialista rend helyreállítására felajánlják. Kezdeményezésüket áthatotta a békés együttélés gondolata. 1935-ben J. Fučík megelégedéssel írt az INTERHELPO eddig elért eredményeiről. A telepeseknek sok vendégük volt, akik eljöttek, hogy meggyőződjenek a szövetkezet elért eredményeiről. Többek között ott volt Peter Jilemnický is. Azóta nagyot fordult a világ kereke. A szocializmus a világ legnagyobb részén diadalt aratott, és a kis településből nevezetes város lett. Pispek, az egykori cári mezőváros eltűnt és helyette az INTERHELPO révén Frunze lett, mely 350 000 lakosával, kulturális és ipari létesítményeivel jelentős szerepet tölt be a Szovjetunióban. A szocialista szövetkezet alapításában szlovákiai kommunisták, többek között érsekújváriak (Nové Zámky) is részt vettek. Ezek között a régi párttagok sorából ott voltak: Chmelár István, Krajcsovics Vilmos, Krajcsovics József kőművesek, Gulis Ferenc, Fabő Ferenc ácsok, Számuel Szabó János lakatos. A köztársaság cseh, szlovák, ruszin (ukrán) és német ajkú polgárai is képviselve voltak. Európa minden részéről jöttek önkéntesek a Szovjetunióba. Legtöbbjük jól képzett szakmunkás volt, akiket az igazi internacionalista szellem vezérelt. Számuel Szabó János lett a politikai csoport egyik vezetője, aki több évig tanult a moszkvai gazdasági és politikai iskolában. Szorgalmával és rátermettségével hamarosan hírnévre tett szert. 1940-ben a kirgiz kormány város- és községfejlesztési miniszterévé választották. A felszabadulás után 1952-ben Budapestre tért vissza, ahol érdemei elismeréséül a magyar kormányban a könnyűipari miniszter helyettese lett, majd 1957-ig a városés községfejlesztési miniszteri tárcát töltötte be. A kitelepültek közül sokan a szovjet földön találták meg életcéljukat és végleg ott maradtak. A hazatértek közül soknak a gyermeke ott házasodott meg, és ma megbecsült polgárai a Szovjetuniónak. Szabó Jánost 1964-ben meghívta szülővárosa, Érsekújvár. Ott a CSE MADOK-ban tartott képekkel vetített előadást a szovjetunióbeli élményeiről, az INTERHELPO-ban töltött évekről, a magyarok őshazájáról. Megígérte, hogy alkalomadtán újból eljön. Nemrégiben szülővárosából egy CSEMADOK-küldöttség kereste fel a nyugdíjas Szabó elvtársat budapesti otthonában, hogy a pártunk 50 éves évfordulója alkalmából a CSEMADOKban tervezett ünnepi akadémiára meghívja előadónak. Szabó János elvtárs a meghívást örömmel elfogadta. Itteni rokonsága és a város haladó szellemű polgárai örömmel várják, mert alkalmuk lesz őt ismét viszontlátni és meghallgatni tanulságos visszaemlékezéseit a párt kezdeti éveiről. Számuel Szabó Jánosnak az INTERHELPO-ról való megemlékezéseit „V znamení proletárskeho internacionalizmu INTERHELPO" címen Bratislavában 1958-ban adta ki a Szlovák Politikai Könyvkiadó Bohuslav Graca szerkesztésében. ÜJVARI GYÖZÖ