Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-09 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

Csehszlovákia Kommunista Pártja fennállása óta — a politikai és gazdasági célkitűzések mellett — mindenkor következetes és céltudatos harcot folytatott a dolgozó nép kulturális színvonalának emeléséért. Különösen fokozott mértékben tapasztalhatjuk ezt a félszabadulás utáni időszakban, amióta népeink sorsának irányítója a kommunisták pártja lett. A szocialista kultúrforradalom célkitűzéseinek megvalósítása folyamán pártunk mindenkor megkülönböztetett figyelemmel és gondoskodással kísérte a szocialista iskolaügy létrehozásának "és fejlesztésének, az ifjú nemzedék oktatásának és nevelésének problémáit. Pártunk művelődéspolitikájának megvalósításával jelentős eredményeket értünk el az iskolarendszerünk demokratizálásában, szocialista átépítésében és fejlesztésében, a dolgozó nép műveltségi színvonala emelését gátló akadályok felszámolásában, a művelődéshez való jog politikai, gazdasági és jogi feltételeinek megteremtésében. Csehszlovákia Kommunista Pártja művelődéspolitikája magába foglalja az ifjúság és a dolgozók műveltségi színvonala emelésének alapvető irányelveit. A párt művelődéspolitikája a CSKP kongresszusainak és a CSKP Központi Bizottsága üléseinek határozataiban fogalmazódik meg, és e határozatok realizálásában ölt testet. Fúrtunk már a munkásosztály 1948-as februári győzelme, a proletárdiktatúra megteremtése előtti időszakban előkészítette a szocialista kultúrforradalom megvalósítását. A kultúrpolitikai célkitűzések szerves részét képezte a CSKP művelődéspolitikája is, amely elsősorban az iskolaügyi rendszer demokratizálását, az egységes iskolaügyi rendszer megteremtését, a művelődéshez való jog sokoldalú biztosítását foglalta magába. A CSKP művelődéspolitikája jutott kifejezésre a Kassai Kormányprogramban is, amely leszögezte: „Megvalósul a ku'itúra következetes demokratizálása, s nemcsak a dolgozók legszélesebb rétegei számára az iskolához, a művelődéshez és a kultúra más forrásaihoz való hozzáférhetőség biztosítása, hanem eszmei szempontból is: magának a nevelésnek és a kultúra jellegének népiesítése, hogy az ne csupán szűk rétegeit, hanem az egész népet és nemzetet szolgálja." Pártunk művelődéspolitikájának ezeket a perspektivikusan is érvényes alapelveit fejtette ki Klement Gottwald elvtárs is 1947. febr. 21-én az Olomouci Palacký Egyetem megnyitása alkalmából írt levelében: „ ... nagy gazdasági feladataink mellett, amelyeket tudatosítottunk, egyáltalán nem akarunk megfeledkezni a szellemi feladatainkról sem — írta Gottwald elvtárs — s ezt azzal is dokumentáljuk, hogy az új népi demokratikus köz " társaságunk célja a nép színvonalának mindenoldalú emelése, hogy országunk mind gazdasági és szociális, mind pedig kulturális felvirágoztatására törekszünk". (K. Gottwald művei 13. köt. 375. o.) Elért eredményeinket számba véve, kézzelfoghatóan igazolódik, hogy pártunk a művelődéspolitikája realizálása terén is valóra váltotta ígéreteit. A CSKP művelődéspolitikájában központi szerepet töltött be az iskolaügy demokratizálása, s ennek egyik alapvető célkitűzése, a tőkés társadalom iskoiaügyi rendszerére jellemző osztálykorlátozások és szociális gátlások megszüntetése, az iskola rendi jellegének felszámolása. Annak biztosítása, hogy a dolgozók tömegei, mindenki számára hozzáférhetővé váljék a művelődés, az alapfokú műveltség megszervezésétől a főiskolai képesítésig. A CSKP már a Kassai Kormányprogramban célul tűzte ki a művelődéshez való jog mindenoldalú biztosítását. A párt mű velődéspolitikájia következetes megvalósításának köszönhető, hogy hazánk történelmében először megteremtettük a politikai, jogi és anyagi feltételeit annak, hogy a dolgozók, elsősorban a munkás és pa raszt szülők gyermekei, minden gátló körülmény nélkül tanulhassanak a. közép- és főiskolákon. Napjaink ifjúsága a művelődéshez való jogot szinte természetesnek tekinti. S gyakran már az idősebb nemzedék képviselői is megfeledkeznek arról, hogy a felszabadulás előtti burzsoá köztársaság alkotmánya sem tartalmazta a művelődéshez való jogot. A burzsoá osztálykorlátok következtében a munkás és paraszt származású fiatalok csak igen Kis számban juthattak el az érettségiig, s még kisebb arányban a főiskolai tanulmányokig. Ezt igazolja az is, hogy az 1937/38-as tanévben a csehszlovákiai főiskolák és egyetemek hallgatóinak csupán körülbelül a 7 százaléka volt munkás és paraszt származású. A CSKP nemcsak formálisan deklarálta a művelő déshez való jogot, ahogyan ezt az egyes burzsoá al kotmányok teszik, hanem sokoldalú gondoskodásával meg is teremtette ennek minden feltételét. Az ifjúságról történő gondoskodásra utal, hogy egy gyermek nevelése, az óvodától a főiskolai tanulmányok befejezéséig, államunknak több mint százezer koronájába kerül. Az iskola üzemeltetési költségeit a la pul véve, minden egyes középiskolai tanulóra 16 000 koronát, egy főiskolai hallgató kiképzésére pedig 80 000 koronát fordítunk. Az 1968/69-es tanévben hazánkban 52 millió 584 000 koronát fizettünk ki a középiskolákban, 215 millió 65 000 koronát pedig a főiskolákban ösztöndíjak formájában. Ennek az anya gi gondoskodásnak köszönhető, hogy például az 1963/64 es tanévben már a középiskolai tanulók 57,9 százaléka, a főiskolai hallgatóknak pedig az 55,8 százaléka volt munkás és paraszt származású. Említésre méltó, hogy az 1970/71-es tanévben a Nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozata hallgatóinak 57,3 százaléka munkás, 18,8 százaléka pedig paraszt származású. Kétségtelen, hogy csakis a művelődéshez való jog ilyen sokoldalú biztosítása tette lehetővé, hogy hazánkban napjainkban háromszor annyi fiatal szerezzen középiskolai, és ötször annyi főiskolai képesítést, mint a felszabadulás előtti Csehszlovákiában Csehszlovákia Kommunista Pártja művelődéspolitikájában következetes harcot folytatott az iskolaügy demokratizálása másik Igen fontos alapelve — az iskola világi jellegenek létrehozásáért, az iskolák államosításáért is. E kérdés felvetődött már a párt 1937 májusában tartott szlovákiai területi konferenciáján is, megvalósítására azonban csak a felszaba dúlás után kerülhetett sor. A reakció és a klérus természetesen mindent igyekezett elkövetni az isko iák államosításának megakadályozására, mert tudatában volt annak, hogy az államosított elemi- és középiskolákban már nem lesz majd a burzsoáziának és az egyháznak olyan eszmei-politikai befolyása az ifjúság nevelésére, mint a szétaprózott községi-, városi-, egyházi- és magániskolákban volt. Mint ismeretes, Szlovákiában az SZNT rendelete alapján már 1945 nyarán befejeződik az iskolák államosítása, országos méretekben azonban ez csak a dolgozó nép 1948 februári győzelme után vált lehetővé. Az államosítás folyamatának egyik fontos lépését jelentette a köztársasági elnök 1945. szeptember 21-i rendelete, amely valamennyi középiskolában megszüntette a tandíjfizetési kötelezettséget, és az iskolaügyről való gondoskodást teljes egészében a népi demokratikus állam vette át. Az iskolák államosításával pártunk a feudalizmus egyik maradványának a megszűntetését szorgalmazta, amelyre az iskolaiig^ vallásfelekezetek szerinti szétaprózottsága volt a jellemző. Az államosítással lehetőség nyílt arra, hogy az alacsony szervezettségű, kevés osztállyal rendelkező kis iskolák helyett, többosztályos isko'lákat hozzunk létre, s ezzel megteremtsük az oktató-nevelőmunka színvonala emelésének és az egységes csehszlovák iskolaügyi rendszer létrehozsásának egyik fontos feltételét. A burzsoá Csehszlovákia iskolaügyi rendszerére is a dualizmus, a kétvágányúság volt a jellemző, amely a dolgozók gyermekei számára „elemi képzést" nyújtott, az uralkodó osztályok gyermekei számára viszont mélyebb és rendszeresebb ismereteket nyújtó képzést biztosított. A burzsoá iskolaügyi rendszer kétvágányúsága tehát abban mutatkozott meg, hogy a tanulók már a kötelező iskolalátogatás évei alatt differenciálódtak; gimnáziumi és polgári iskolai tanulókra oszlottak. E dualizmus azt eredményezte, hogy az ugyanolyan korú gyermekeknek, társadalmi-, osztályhelyzetükhöz mérten, különböző értékű műveltséget nyújtottak, s nem volt lehetséges az alacsonyabb iskolatípusból — a polgári iskolákPÁRTUNK művelődéspolitikájának FŐBB EREDMÉNYEI VILÁGOSSÁGOT — TOTHPAL GYULA FELVETELE ból, — a gimnáziumokba, — való átlépés. Ez pedig a dolgozók széles tömegei számára szinte teljesen lehetetlenné tette a továbbtanulást. A dolgozók műveltségi színvonalának emelése ezért elképzelhetetlen az egységes iskolaügyi rendszer nélkül. Nem véletlen tehát, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja szorgalmazta az egységes csehszlovák iskolaügyi rendszer létrehozásának gondolatát, s miután 1948 februárjában a CSKP vezette munkásosztály vette át a politikai hatalmat, a pártnak ez a művelődéspolitikai célkitűzése is fokozatosan megvalósult. Az egységes csehszlovák iskolaügyi rendszer kialakulásának állomásait az 1948-as, az 1953-as és az 1960-as ískoiaügyi törvények, valamint az 1966-os főiskolai törvény jelezték Pártunk művelődéspolitikaiénak realizálásával, az elmúlt negyedszázad folyamán, az egységes csehszlovák iskolarendszer soha nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. Az 1921/22 es tanévben az ország 299 gimnáziumában 90 901 tanuló tanult, az 1969/70 es tanévben pedig hazánk 350 áltaiános középiskolájában több mint 107 000 tanuló volt. Lényegesebb növekedést mutat a szakközépiskolák tanulóinak száma, hiszen az 1969/70-es tanévben 1921hez viszonyítva 93 000-ről több mint 282 000-re nőtt a tanulók száma. Az 1921/22-es tanévben Csehszlovákia 16 főiskoláján 29 272 hallgató folytatta tanulmányait. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 37 főiskoláján és egyetemén viszont az 1969/70-es tan évben 133 524 hallgató tanult. Az első köztársaságban a főiskolák elsősorban Prágában és Brnóban összpontosultak, s az emlíiett 16 főiskolából csupán egy, — a Bratislavai Szlovák Egyetem, — műkő dött Bratislavában és csak a negyvenes évek végén nyitotta meg kapuit a Bratislavai Műszaki Főiskola. Az 1969/70-es tanévben viszont Szlovákia 13 főiskolájának 38 fakultásán több mint 48 000 hallgató folytatta tanulmányait. Az 1948 as februári győzelem utáni időszakban pártunk művelődéspolitikája már magába foglalta, és jelenleg is magába foglalja, az egységes csehszlovák iskolarendszer részét képező, magyar tannyelvű iskolahálózat mennyiségi is minőségi fejlesztését is. Viszonylag rövid idő áiatt kellett felszámolni a magyar tannyelvű iskolák fejlesztése terén a második világháború utáni években elkövetett hibákat és hiányosságokat. A CSKP művelődéspolitikájának internacionalista jellegét bizonyítja, hogy az elmúlt két évtized során e téren is jelentős eredményeket értünk el Ezt igazolja, hogy 1950 júniusában a magyar tannyelvű iskolák 154 osztályában 5400 tanuló tanult, 1970 ben viszont már csaknem 4000 osztályban mintegy 100 000 magyar nemzetiségű gyermek és fiatal folytatta tanulmányait. Természetesen a mennyiségi növekedés mellett. a magyar tannyelvű iskolák fejlődésre is jellemzőek azok a minőségi eredmények, ameiyek az egységes csehszlovák oktatásügy forradalmi átalakulását fémjelzik. Pártunk művelődéspolitikájának jelentős határköve volt a CSKP 1949-ben tartott IX. kongresszusa, amely az iskolahálózat fejlesztésén túl, már az egész népünk szocializmus szellemében történő nevelését tűzte ki célul. A párt XI. kongresszusa pedig különösen nagy figyelmet fordított az oktató-nevelőmunka színvonalának emelésére, tartalmi és eszmei átéptésére. A kongresszus irányelveit dolgozta fel a CSKP Központi Eizottsága 1959 áprilisi határozata „Az iskola és az élet szorosabb kapcsolatáról", amely magas fokú műveltséggel, tudományos és műszaki ismeretekkel és nemes emberi jellemvonásokkal rendelkező ifjú nemzedék nevelését tűzte ki célul. A CSKP művelődéspolitikájában igen íontos helyet foglal el a Központi Bizottság 1962. augusztus 28-i határozata „a kommunista nevelés színvonalának emelésérőí", amely igen részletesen kifejti az I. és II. ciklusú iskolákban és a lőiskolákban folyó nevelőmunka legfőbb feladatait. A CSKP Központi Bizottságának mindkét említett határozata igen sok olyan alapelvet tartalmaz, amelyek ma is érvényesek, csupán erről néha, főként az 1968—69-es években megfeledkeztünk. A CSKP művelődéspolitikájában újabb 'lépést jelentett előre az 1962 októberében tartott XII. pártkongresszus, amely határozataiban leszögezte a párt hosszú távlatú művelődéspolitikája kidolgozásának szükségességét. A kongresszus erre vonatkozó irányelveit dolgozta ki a Központi Bizottsága 1964 októberi plenáris ülése, amely fokozott figyelmet fordított az iskolarendszer minőségi fejlesztésére, az oktató-neve'iőmunka hatékonyságának emelésére, a tanítóknak és nevelőnek a tanulók tudásszintjéért, a tudományos világnézet kialakításáért és az ifjú nemzedék egészséges erkölcsi fejlődéséért való felelősségére. E határozatok helyességét a CSKP XIII. kongresszusa is leszögezte, s lényegében az élet napjainkban is alátámasztja. Az oktató-nevelőmunka színvonalának minőségi fejlesztése, hatékonyságának emelése, — amelyet a párt XIII. kongreszszusa is hangsúlyozott, — napjainkban is aktuális, és nem kétséges, hogy a CSKP XIV. kongresszusa e téren is újabb lépést jelent majd előre. Természetesen felsorolni si nehéz lenne azokat a határozatokat és irányelveket, amelyeket a CSKP Központi Bizottsága, vagy a Központi Bizottság Elnöksége és Titkársága dolgozott ki (számuk évenként átlag 5—6) s amelyekben a művelődéspolitikánk legfőbb célktűzései vannak lefektetve. A fenti rövid felsorolás is bizonyítása annak, hogy pártunk mindenkor politikája homlokterébe állította az ifjú nemzedék nevelésével, a dolgozók műveltségi színvonalának emeléséve'i kapcsolatos kérdések megoldását. Mindezek ellenére a jobboldali opportunisták 1968—69-ben azt igyekeztek „bebizonyítani", hogy iskolaügyünk egész szocialista iejlődése helytelen volt, s hogy a CSKP művelődéspolitikája csak hibákat tartalmazott. Opportunista módon, a tények demagóg módon való torzításával és kiforgatásávai igyekeztek „elhitetni", hogy iskolaügyünk terén semmiféle előrehaladás nem történt és nincs különbság a szocialista és a kapitalista iskolarendszer között. Tudatában vagyunk annak, hogy művelődéspolitikánk nem mentes a hibáktól és hiányosságoktól. Elért eredményeink alapján azonban bátran állíthatjuk, hogy pártunk művelődéspolitikája nem e hibák és hiányosságok, hanem a sikerek jellemzők, amelyek lehetővé tették azt, hogy a műveltségi szint tekintetében hazánk a világ legfejlettebb országai közé tartozik. Dr. ÓNODI JÁNOS