Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-09 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

PÁRTHARCOSOK EMLÉKEIBŐL L

eleszen 1922-ben alakult meg a kommunista pártsejt. Akkor így hívtuk a helyi szervezetet. A leleszi csoportot Királyhelmecről irányították, és a kassai kerületi szervezetbe tartoztunk. A helyi pártszervezetet Zsigmond József, Hornyák János, Hornyák István és Bajusz Miklós elvtárs alakította meg. A pártszervezetnek kezdetben nem volt állandó helyisége. A gyűléseket különféle helyen tartottuk. Az alapító tagok jó tevékenysége kezdetben arra irányult, hogy új tagokat szervezzenek a pártba. A pórttagok a munkások és a szegényparasztok soraiból verbuválódtak. Mivel a faluban több politikai párt szervezete működött, a kommunistáknak olyan agitációs munkqt kellett kifejteniük, amelyben mindjárt példával támasztották alá, hogy a dolgozó nép érdekeiért harcolnak. embereket megnyerje a kommunista eszméknek. Az 1931. évi községi választásokból a kommunista párt került ki győztesen, a 24 képviselő közül 13 kommunista volt. A községi bíró Palágyi Károly lett. 1932-ben a kommunista pártszervezet vezetésével aratási sztrájkot szerveztünk a Jászóvárhoz tartozó papi birtokon. A cséplésnél az intéző nem adta meg azt a bért, amit az aratók kértek, ami a Vörös Földmunkás Szakszervezetbe tömörült munkások kollektív szerződése szerint járt nekik. A sztrájkban nemcsak • férfiak, hanem a nők is részt vettek. Abban az időben a dohánytermesztésben dolgozó munkások és munkásnők is sztrájkoltak Leleszen. Az intéző idegen munkásokat hozatott Kárpátaljáról. Ezek a munkások azonnal hazatértek, amikor megmagyarázták nekik, hogy itt van elég dolgozó, de ők béremelésért sztrájkolnak. Az 1931-1932-es években a párt gyéren mutatkozott. Kértük a földbirtokost, hogy legyen belótássol, ilyen feltételek mellett nem dolgozhatunk. Ö azonban ragaszkodott a szerződéshez. Ezért sztrájkba léptünk. A sztrájk lefolytatásában a községhez közeli Csap pártszervezetének tagjaitól kaptunk segítséget^ Az aratócsoport bizalmikat választott követelései tolmácsolására. Ezek egyike én voltam. Minden 14. gabonacsomóban egyeztünk meg, ezenkívül személyenként egy hétre egy kiló szalonnát és egy kenyeret kaptak az aratómunkások. Az aratás befejeztével tüntető felvonulásban vittük az aratási koszorút a kastély udvarára, szolidaritásból a falu lakosai közül sokan csatlakoztak hozzánk, mintegy 150-en lehettünk. A kastély urai azonban elzárkóztak elölünk, senki nem vette át a koszorút. Mi válaszképpen a kastély udvarán elénekeltük az Internacíonálét. Abban az esztendőben nyár derekán csi A DOLGOZÓKÉRT A kommunista párt leleszi szervezete 1924-ig a kezdetre jellemző színvonalon működött, habár tagjainak száma meghaladta a hetvenet. 1925-től a felsőbb szervek utasítására újra szerveztük a munkát. Más pártmunka végzése mellett a helyi szervezet feladata volt az is, hogy a kommunisták bekerüljenek a községi ^képviselőtestületbe. 1925-től kezdve a községben növekedni kezdett a taglétszám, a kommunisták száma elérte, majd meghaladta a százat. A fő súlyt ebben az időben az ideológiai munkára fektették. A községi képviselőtestületbe a választásoknál hét kommunista került be: Zsigmond József, Varga Ferenc, Lengyel Gyula, id. Palágyi János, Papp József, Balogh István, Palágyi Károly. A pártszervezet tevékenységében nagy segítséget nyújtott a pártsajtó, a Kassai Munkás. A lap tájékoztatta a kommunistákat a párt harcáról. A pártsajtó terjesztésével Lengyel Gyula elvtársat bízták meg, Varga Ferenc elvtárs pedig a pártsajtó levelezője volt. A kommunista párt nyilvános népgyűléseket szervezett és ezeken rámutatott, hogyha a munkások és a szegény parasztok összefognak, akkor nagyobb bért harcolhatnak ki a leleszi fehérpapi birtokon. A leleszi proletárok és szegényparasztok a papi birtokon dolgoztak, mint szezonmunkások és kommenciósok, illetve a termés egyharmadáért művelték meg a növényeket. A leleszi kommunisták a Bodrogköz tőbb községében terjesztették a pártsajtót. Ebben a munkában Bacska községben bekapcsolódtak Palágyi M. Sándor, Szarvas József, Tóth G. János, Bajusz József, Pólyány községben pedig Török Imre, Zsigmond József és mások. 1925-ben Pólyányban népgyűlésen voltunk. A gyűlésre, mint szónok, Balázs Béla elvtárs jött Csapról. A leleszi főjegyző a körzetébe tartozó községben nem engedélyezte a gyűlés megtartását. A tömeg azonban együtt maradt, az emberek nem akartak Hazamenni. A csendőrök durván felléptek a dolgozók ellen. Ma is emlékszem Balázs Béla szavaira, amelyeket a jegyzőnek mondott: „Mi kommunisták hisszük, hogy eljön az az idö, amikor a népet nyíltan, dobszóval hívják meg a gyűlésre, és a jegyzőnek a hátán fogják a dobot verni!" Balázs elvtárs a bodrogközi munkásmozgalom egyik legjobb szónoka, később, 1931-ben a párt utasítására a Szovjetunióba emigrált, mert hosszú időre börtönbe akarták zárni. A gazdasági világválság elmélyülésének éveiben Leleszen a kommunista párt továb folytatta harcát. Az 1928-19291930-as években az adóvégrehajtósok, az árverezések ellen küzdöttünk, a munkanélküliek segélyének kifizetéséért harcoltunk, ezenkívül ideológiai tevékenységet fejtett ki a pártszervezet, hogy az mindig az élen járt a munkanélküliek harcának szervezésében. A főjegyző a munkanélküliek segélyezésére szolgáló tízkoronás utalványt csak a munka ellenében adta ki. Télen kutakat ástak a munaknélküliek, enyhébb időben meg sáncot, járdát készítettek. A sztrájkok idején a munkásokat mindig fenyegették, a csendőrök pedig lesben álltak. 1932-ben zajlott le az úgynevezett templomsztrájk., Ez úgy történt, hogy a nem tudta megadni azt a tűzifa-járandóságot, amit régebben kapott, amikor a falu még nagy erdőkkel rendelkezett. A kántor a községet beperelte és 6-8 évi perköltséggel megterhelte. Ennek fejében lefoglalták a község közvagyonát, a ménlovakat, a bikákat, sertéskanokat, árpát, zabot stb. A kommunisták javaslatát a község lakosai közül sokan megértették és támogatták. Maguk a katolikusok álltak a templom ajtajába, id. Dobos László és mások, s kijelentették, hogy addig nem mennek a templomba, amíg a pert le nem állítják. A kántor azonban hajthatatlan maradt. A nép emiatt benyomult az udvarába, hogy bosszút álljon és elzavarjók. A kántor az ablakon ugrott ki a tömeg elől és a kastélyba menekült. A prépost azt mondta neki, hogy amit főzött, azt egye is meg. A templomsztrájk célja az is volt, hogy felhívja a figyelmet arra, amit csinálnak az urak a falvakon. A pert végül is beszüntették, a kántornak el kellett menni a faluból. A hatóság nyomozást indított a szervezők kilétének megállapítására, de igyekezetük eredménytelen maradt. A pártszervezet megszervezte a röplapok terjesztését, gyűjtési akciókat rendezett és jelvényeket osztogatott. Egyszer megtörtént, hogy egy fiatalember, aki nem volt sem a szakszervezet, sem a kommunista párt tagja, megvette a Vörös Szakszervezetek jelvényét. A csendőrök vallatóra fogták, kitől vette a vörös jelvényt. Az illető megmondta. A kommunista Palágyi M. Sándort ezért a bíróság háromheti fogházra ítélte. A királyhelmeci elvtársnők látták el élelemmel a bebörtönzött elvtársat, hogy ne szenvedjen hiányt. Más elvtársak is többször kerültek a királyhelmeci fogdába politikai munkájukért. 1933-ban ismét nagy volt a munkanélküliség. Körülbelül száz ember jelentkezett az uradalomba aratási és cséplési munkákra. Két csoport alakult 50—50 munkással. A leleszi papi birtok csak az egyik csoportot tudta alkalmazni, a másik csoport Tiszasalamonon Bán Mihály földbirtokosnál vállalt aratási és cséplési munkát minden 16. gabonacsomóért. Mint építőipari munkás, én is ebben a csoportban dolgoztam. Többségben kőművesek, ácsok stb. voltak a csoport tagjai. Esős nyár volt, a búza, rozs a földön feküdt, nagyon nehéz volt az aratás, a kereset átszakította a gátat a Tisza és Tiszaújlakot elöntötte oz árvíz. A leleszi építőmunkások közül sokan munka után oda mentünk. Több ezer munkás dolgozott az állami építkezéseken. A bérek nagyon alacsonyak voltak. Mi, kommunisták felvettük a kapcsolatot a tiszaújlaki elvtársakkal. Az építkezésen sztrájk tört ki a béremelésért, ezt személyesen Török Pál képviselő irányította a párt utasítása szerint. Ő ment a hivatalnokkal a főjegyzői hivatalba. Ezres tömeg gyűlt össze a hivatal előtt, jobb életfeltételeket követeltek a dolgozóknak. Amikor Török Pál képviselőnk belépett az iroda ajtaján, a főjegyző nekiugrott, hogy meri lázítani a népet, és pofon ütötte. A pofont természetesen azonnal visszakapta a képviselőtől. A csendőrség a tömeget feloszlatta és a képviselőt a járási hivatalba kísérte. A kommunisták közül néhányan vele mentünk. A harmincas évek derekán a vörös ifjúsági szervezet is aktívan működött, a fiatalok egyebek közt jelszavakat festettek, vörös zászlókat tűztek ki és röplapokat terjesztettek. A vörös ifjúság aktív harcosai voltak: ifj. Palágyi János, Kubík Ferenc, Hornyák József, késôbŔ, mint párttagok dolgoztak, például Palágyi M. Bertalan is. Bodrogköz járási székhelye Királyhelmec volt, a kommunista párt innen irányította ó környékbeli mozgalmat. Kiemelkedő vezetők voltak: Térjék Pál, Kovács Gábor, Lénárt László, Leczo Mihály, Margitai László és mások. A leleszi kommunisták velük álltak kapcsolatban. Az 1934—1935-ös évektől már a Vörös Földmunkás Szakszervezet is működött. Bérharcokat szerveztünk a nyolcórai munkaidő bevezetéséért és az órabér emeléséért. Mint bizalmiak a munkahelyen ellenőriztük a nyolcórai munkaidő letöltését és a bérek fizetését. A nyolcórai munkaidőt nehéz volt bevezetni, mert sok volt a munkanélküli, akik örültek, ha akárcsak koldusbérekhez is jutottak. 1934 tavaszán több szaktársammal együtt a szomotori gát építésénél végeztünk földmunkát. Köbméterenként 85 fillért fizettek a föld kiemeléséért, mi egy koronát követeltünk. A kassai cég ebbe nem egyezett bele. Egyhetes sztrájkba léptünk. A sztrájkot Kovács Gábor elvtárs irányította. Amikor a kollektív szerződést az llič nevű vállalkozóhoz vittük, az kijelentette: „Nekem sok ilyen papírom van": Sztrájkbizalmit választottunk és a sztrájkot hivatalosan is bejelentettük. 1500 munkás hagyta abba a munkát, kollektív szerződést követelt. A csendőrök állandóan a munkahelyen cirkáltak. Sztrájktörő azonban nem akadt. Tizenöt-húsz ember állandóan őrséget állt, az ennivalót az asszonyok a munkahelyre hordták. Egy hét után azok a munkások, akiknek megtermett a kenyérnek való, tovább folytatták a munkát az eddigi 85 fillérért. Mi, építőmunkások azonban eltávoztunk a munkahelyről. 1934-ben télvíz idején a munkanélküli utalványért szerveztük meg o harcot Lelesz, Pólány és Szolnocska községekben. Mintegy 110-en jöttünk össze a jegyzői udvarban és benyújtottuk a követeléseinket. Paulisin Mihály főjegyző kijött az irodából. A pólyányiak nevében id. Takács János szólalt fel. A főjegyző válaszul azt mondta Takácsnak: „Mit gondol maga Takács, nem vagyunk Ázsiában, itt nem lehet követelőzni!'*. Takács elvtárs erre azt válaszolta : „De itt is az lesz, ami Ázsiában!" Ók ugyanis egy ezredben szolgáltak az első világháborúban. Takács vöröskatona lett, a főjegyző meg a cseh fehér légióban szolgált. A pártszervezet, mint abban az időben a legfiatalabbat, aki a legkevésbé volt feltűnő, engem bízott meg azzal, hogy egy sokszorosítógépet vigyek el Nagykaposra és adjam át egy Per Adolf nevű elvtársnak. Személyesen nem ismertem őt, azonban már értesítették róla, Hogy milyen kinézésű embert várjon. Hátizsák volt a vállamon, omelyből kőművesszerszámok látszottok ki. A megbeszélt helyen intett, hogy menjek utána, vagy ötven lépésnyi távolságban követtem és ahová bement, utána mentem és átadtam neki a gépet. Néhány nap múlva röplapok jelentek meg, amelyben a kommunista pórt az adóvégrehajtók elleni tüntetésre mozgósította a népet. Szólnunk kell néhány szót a vörös futballcsapatról is, amely Leleszen oz 1933-as évtől a JPT néven szerepelt. Leleszen megalakult egy másik csoport is, amit az itteni papok szerveztek. A vörös sportot a kommunista párt szervezte. Ezen a téren Lengyel Gyula és Varga Ferenc elvtársak fejtettek ki érdemes tevékenységet. A falu szegény sorsú fiataljai lelkesen bekapcsolódtak a futballcsapat munkájába, az anyagi támogatást a kommunisták biztosították gyűjtés megszervezésével. 1937—1938-ban mintegy tizenöten maradtunk aktív párttagok és tovább folytattuk az ideológiai munkát. Terjesztettük a sajtót, a Munkást, az Utal, a Magyar 'Napot. A családi életünket is alárendeltük a pártmunkának. Igaz, hogy a kommunista mozgalomból többen kimaradtak, nem vettek részt a további pártmunkában, azonban érzelmileg velünk maradtak. Amikor a fasizmus veszélye a Csehszlovák Köztársaságot fenyegette, a leleszi kommunisták is eleget tettek a kommunista párt felhívásának, amelyben a köztársaság megvédésére mozgósított. Minden alkalmat megragadtunk arra, hogy a lakossággal megértessük a felhívás lényegét és bevonjuk őket a küzdelembe. Terjesztettük a röplapokat és a pártsajtót. A pártszervezet történetébe tartozik a fehér papok majorjában lakó cselédek és az ottani kommunisták munkája és harca. Aktív pártmunkát végzett Magyar Ignác, Palágyi M. Bertalan és Palágyi M. János. Sok üldöztetést kellett elszenvedniük, különösen embertelenül lépett fel Antallóczy főtanácsos, a volt papi birtok vezetője azután, hogy ezt a területet a Horthy-Magyarországhoz csatolták. Magyar Ignácot kidobta a munkából és tél idején hét apró gyerekkel együtt kirakatta a lakásból. A család egy ólban húzódott meg. Hobár a kommunista pártnak illegalitásba kellett vonulnia, a kommunistáknak még volt annyi befolyásuk a jóérzésű községi vezetőkre, hogy közbenjárásukra Magyar Ignácot béresként visszavették a majorba. 1940-ben Lengyel Pál jegyző a mi lakásunkat is elárvereztette. A jegyző távollétemben kirakta a családomat olyan házba, amelybe mindenütt becsurgott a víz, lakhatatlan volt, összedőléssel fenyegetett. A feleségem gyerekágyban feküdt akkor, fel kellett kelnie, majdnem az életével fizetett ezért. Az ungvári kórházban mentették meg. A magyar csendőrök ütötték-verték a kommunistákat, köztük Zsigmond Józsefet, Bajusz Józsefet, Varga Ferencet, Lengyel Gyulát. A börtön és üldöztetés sem tudta megtörni a kommunisták hitét, kitartottak a legsúlyosabb időszakban is, és amikor a győzelmes szovjet hodsereeg felszabadította hazánkat, újult erővel kezdték meg az új társadalom építését. Id. TOROK IMRE, Lelesz ... az eredményeknek a forrása ma és a jövőben is a kommunista párt vezette munkásosztály vezető helyzete." (A CSKP Központi Bizottságának a párt megalapítása 50. évfordulójára kiadott fehivásából.)