Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-09 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

A Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának tanácskozásaiból is kitűnt, mily rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak az elvtársak a testvéri országok közötti együttműködésnek, a közös munkamódszerek és formák elmélyítésének a KGST keretében. A kongresszuson résztvett küldöttségünk tagjai is többször rámutattak a szocialista gazdasági integráció nyújtotta lehetőségekre, melyeknek kihasználása nemcsak az egyes tagországoknak, hanem az egész szocialista társadalmi rendszernek is felmérhetetlen előnyöket biztosít. Ez természetes, hiszen együttes erőfeszítéssel, egymást segítve minden nrszág jobb eredményeket, nagyobb sikereket érhet el, mint ha magára hagyva, egyedül kell megküzdenie a nehézségekkel. Miniszterelnök-helyettes elotárs, elsőként azt kérdezném, milyen eredménnyel végződtek a KGST tagországok 1971—75 évre szóló terveinek koordinálására irányuló tárgyalások, illetve hogyan jellemezné az azok alapján létrejött megállapodásokat? A már aiáírt megállapodások — hároméves munkánk eredménye — nemcsak a népgazdaságunk továbbfejlesztését szabályozó elvek helyességének az ellenőrzését tették lehetővé, hanem rávilágítottak az elvek megvalósításához vezető útra is. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a megállapodások alapján betekintést nyertünk a többi tagország gazdasági helyzetébe. Erre azért van szükség, hogy termelésünkkel alkalmazkodni tudjunk a tagországok igényeihez. Természetesen a külkereskedelmi kérdésekben, például a gépek, a nyersanyagok, a közszükségleti cikkek és élelmiszerek kölcsönös szállítási feltételeiben is megegyeztünk már. Ezzel kapcsolatban nem árt, ha az áttekintés kedvéért megemlítem, hogy a kétoldalú tervek koordinálása során az egyes tagországokkal kötött szerződések értelmében az elkövetkező ötéves időszakban a kölcsönös áruszállítások ellenértéke meghaladja a 450 milliárd koronát. Emellett célkitűzéseinket rögzítve, a leszállítandó árufajták 96 százalékát írásban részleteztük. Terveink koordinálása tehát nemcsak a mi, hanem a többi tagország ötéves tervének a kidolgozásában is fontos kiindulópont, sőt támaszpont és minden bizonnyal igazolni fogja meggyőződésünk helyességét, azt, hogy a nemzetközi munkamegosztás az egész szocialista rendszer további fellendítésének a záloga. Milyen változások jellemzők a tagországok közötti kapcsolatokra az árucserében? Az ötödik ötéves terv folyamán várható strukturális változások közül mindenekelőtt a gépek és gépberendezések fokozott szerepére szeretnék rámutatni. Ennek megfelelően az eddiginél jóval nagyobb mennyiségű gép és gépberendezés behozatalát irányoztuk elő, ám ugyanakkor a tervek koordinálásával kapcsolatban a gépek kivitelének üteme is lényegesen meggyorsul. Míg az elmúlt ötéves terv során megállapodásaink értelmében 35 milliárd korona értékű gépet exportáltunk, az 1971—75. években ez az összeg meghaladja az 52 milliárdot. Árunkért értékes nyersanyagokat, alapvető fontosságú élelmiszereket, mezőgazdasági termékeket, közlekedési és turisztikai szolgáltatásokat kapunk a tagországoktól. A behozott áruért tehát főleg gépekkel, de közszükségleti cikkekkel is fizetünk. Ezért kell alkalmazkodnunk teljes mértékben vevőink vagyis a tagországok igényeihez, nemcsak árunk mennyiségét, hanem minőségét és műszaki színvonalát tekintve is. A nemzetközi együttműködés magasabb jormáinak a bevezetését minden bizonynyal a fejlődés tette szükségessé. Nyilván ezzel Indokolhatók a közösen végzett tudományos-műszaki kutatások is? Noha a tagországok már régebben elhatározták a közös kutatómunkát, ez az együttműködésük sokáig csupán a feladatok koordinálására szorítkozott. Az egyes országok ugyanis a megbeszélt problémákat egymástól elszigetelten igyekeztek megoldani, és eredményeiket csak közös tanácskozásaik alkalmával ismertették. A nemzetközi együttműködésnek ez a formája azonban — mely igaz ugyan, hogy a tudósok és a műszaki dolgozók kölcsönös látogatásaiban, tehát kapcsolataik fokozatos elmélyülésében ls megnyilvánult — ma már nem felel meg az egyre növekvő követelményeknek. Ezért van szükség a nemzetközi kooperáció új, magasabb formáira. Tisztában vagyunk ul. azzal, hogy ez a feltétele a tagországok további gazdasági fejlődésének. A tudományos és műszaki haladás egyre növekvő jelentőségét a szocialista gazdasági rendszer, illetve az egyes tagországok népgazdaságának gyors és hatékony fejlesztése érdekében már a KGST 1969 tavaszán megtartott, XX1I1. értekezletén hozott határozat hangsúlyozta. A határozat azoknak a tudományos és műszaki problémáknak az együttes megoldását javasolja, melyeknek elvitathatatlan a gazdasági hatékonyságuk. Eszerint a tudományos és műszaki dolgozók együttműködése — a megállapodások és a rész-szerződések alapján — a kutató programok fejlesztésén keresztül a kiválasztott problémák komplex megoldására, vagyis arra irányuljon, hogy az eredményeket haladéktalanul meghonosítsák a termelésben. A határozat a kiválasztott problémák közös megoldása érdekében nemzetközi koordinációs központok, ideiglenes nemzetközi kollektívák, nemzetközi laboratóriumok, tervező-konstrukciós szervezetek és nemzetközi tudományos kutatóintézetek létesítését is javasolja. A további fejlődést a tudományos-műszaki kutatások eredményeinek nagyobb mértékben való kihasználása és a műszaki dokumentációk, a mintadarabok, találmányok, gyártási engedélyek stb. átadására vonatkozó elvek lefektetése hivatott biztosítani. A tudományos kutatások eredményei a dokumentációk színvonalától és a kutatási költségektől függően, melyek többnyire eléggé tetemesek, a megfelelő anyagiak ellenében, de esetleg Ingyen is átadhatók az érdeklődő tagországnak. A költségek megtérítésére az a tagország tart igényt, melynek laboratóriumában a találmányt kifejlesztették. Több tagország együttműködése esetén a költségek megtérítése megosztható. Ennek a határozatnak a célja a sokszor rendkívüli anyagi megterhelést jelentő kutatómunkák megkönnyítése és meggyorsítása. A nagyszámú tudományos dolgozó foglalkoztatása ugyanis nem olcsó mulatság. Azután meg a találmányok sem maradhatnak papíron. Megvalósításuk, bevezetésük a termelésbe ugyancsak pénzbe kerül. Ezért igazságos, ha ezekhez a kiadásokhoz a találmányok kihasználása, illetve megvalósítása iránt érdeklődő országok hozzájárulnak. A hangsúly a „megvalósításon" van, mert úgy vélem, elérkezett az ideje annak, hogy a nagy szavakat, a sok beszédet végre a tettek váltsák fel. Megemlítene Hamouz elvtárs néhány közös megoldásra váró problémát a kutatások terén? Megállapodásaink alapján felosztottuk egymás között a kutatómunkákat, melyek a kulcságazatokban rendkívül elágazók, akár a vegyipar, akár a kibernetika, esetleg az orvostudomány fejlesztésére, vagy más problémák megoldására gondolok. A kutatások egy része már folyamatban van, bizonyos ágazatokban azonban — mint például a fémek védelme a korrózió ellen stb. — a megállapodásokat még ebben az évben aláírjuk. A tudományos-műszaki kutatásoknak tehát döntő szerepük van gazdasági életünkben, és sokat várunk tőlük. Hogy milyen mértékben sikerül megvalósításuk, az nemcsak a feladatoktól, hanem főleg az eredményektől függ. Noha tisztában vagyunk azzal, hogy a közös munka bizonyos kockázattal jár, mégis azt hiszem, néhány év múlva kedvező tapasztalatokra teszünk szert. Addigra állásfoglalásunk is határozottabb lesz. Milyen együttműködés alakult ki a tagországok között a kulcságazatokat érintő kutatások terén? Köztudomású, hogy például lemaradásunkat az energetikai berendezések felépítésében sürgősen be kell hoznunk. A probléma megoldását elősegíti közös energetikai rendszerünk (központi Irányító szervezetének székhelye Prágában van), mely mintegy 250 milliárd kW óra energiát termel. Á kölcsönös áramszállítmányok gyors növekedését bizonyítja, hogy míg 1963-ban 3.4 milliárd kW órát tett ki az áramcsere, 1969-ben kölcsönösen több mint 12 milliárd kW óra árammal segítettük ki egymást. És hogy ez milyen óriási segítség, arról szocult helyzetünkben 1969—1970 telén magunk is meggyőződhettünk. Abban az időben nem ment ritkaságszámba, hogy 1000 kW óra áramot voltunk kénytelenek importálni. Az atomenergetikában is eredményes együttműködésről beszélhetünk, a Szovjetunióval kötött megállapodásunk jóvoltából, melynek alapján a Szovjetunió, Bulgária, Magyarország és az NDK mellett a mi részünkre is biztosít néhány voronyezsi atomerőművet. Az atomerőművek berendezéseinek egy részét — gépiparunk szakosítása folytán — mi szállítjuk, mégpedig nemcsak a saját szükségletünk fedezésére, hanem a Szovjetunió, de a többi ország részére is. Természetes azonban, hogy a voronyezsi atomerőművek is továbbfejlesztésre várnak és hogy ebből a kutatómunkából megállapodásunk alapján szintén részt kérünk. A kétoldald megállapodások helyett inkább a sokoldalú kooperációt szorgalmazzuk. Miben látja Hamouz elvtárs ennek a változásnak az előnyét? A szocialista gazdasági integráció nem valósítható meg máról holnapra. Kitartó munkát igényel. Törvényszerű folyamat a szocialista népgazdaságban, melynek korszerűsítése, hatékonyabbá tétele elsődleges követelmény. Megállapodásaink tehát nem tekinthetők véglegeseknek. Idővel a fejlődésnek, az adott helyzetnek megfelelően módosításukra, kiegészítésükre lesz szükség, az újabb programok alapján, melyek az eddiginél nagyobb mértékben engednek teret a sokoldalú együttműködésnek. Noha Csehszlovákia iparilag fejlett, mégiscsak kis ország, korlátozott lehetőségekkel. Ezért érdekünk a nemzetközi szocialista integráció, melynek keretében kutatómunkánk hatékonyságának fokozásával hozzájárulhatunk nemcsak a ml népgazdaságunk, hanem az egész szocialista rendszer fejlesztéséhez és racionalizálásához. A szocialista integráció célja tehát elsősorban a termelőerők gyors és állandó fejlesztése. Ez persze összefügg a munkatermelékenységgel, melynek színvonalára nézve többé nem az egyes országok üzemeiben elért eredmények lesznek az Irányadók, hanem a világteljesítmények. Állandó figyelemmel kísérésük rendkívül nagy érdekünk, hiszen eredményeinket ezentúl ezekhez a világban elért eredményekhez fogjuk mérni. Ez a követelmény — véleményem szerint — tekintettel dolgozóink hatékony munkájára és ügyességére, könynyűszerrel megvalósítható. Szocialista rendszerünk továbbfejlesztésének, életszínvonalunk emelkedésének pedig ez egyik legfőbb feltétele. Ne feledjük, hogy a következő ötéves terv Ipari termelésünk, illetve a munkatermelés lényeges növekedésével számol. Ez a célkitűzés elképzelhetetlen volna a jobb munkaszervezés, a termelési folyamatok racionalizálása nélkül, ami viszont csak a tudományos-műszaki kutatások segítségével biztosítható. Ám hiába ringatnánk magunkat abban a tévhitben, hogy már maga a szocialista integráció automatikusan megteremti a termelékenység növekedését biztosító feltételeket. Ha ez a nemzetközi program nem menne át dolgozóink vérébe, ha nem tekintik majd a saját programjuknak, akkor minden fáradozásunk hiábavalónak bizonyulna. Ezt kell tehát megértetnünk velük és figyelmeztetnünk őket arra, hogy a szocialista integráció legfőbb jellegzetessége a tervezés. Azért hangsúlyozom ezt, mert — amint tudjuk — a közelmúltban olyan állítólagos közgazdászokkal is volt dolgunk, akik tévtanaikkal igyekeztek megdönteni a tervezéssel kapcsolatos állásfoglalásunkat és elveinket, kimondhatatlan zűrzavart és károkat okozva. A tervezésnek tehát rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk, s ezért tökéletesítésére is nagysúlvt helyezünk. Ezzel magyarázható a tagországok gazdaságpolitikájának a koordinációja, az adott körülményekhez mérten 5, 10, 15 sőt több évre (esetleg rövidebb időre) szóló közös tervek alapján, a két, de még inkább a többoldalú együttműködés elmélyítése érdekében. Nem vitás, hogy a koordinált problémák komplex megoldást igényelnek. Mit jelent a problémák komplex megoldása? Röviden azt, hogy nemcsak a termelést, hanem már a megelőző időszakban végzett munkát, például a tudományos-műszaki kutatásokat, majd a beruházásokat és a termelés szakosítását ls tervezni kell, csakúgy mint az áruszállításokat. A tervezéshez vezető első lépés a szerződések megkötése. Csak ezeknek az alapján érvényesíthetők a kutatások erédményeí a termelésben. A tagországok tehát már a kezdeti kérdésekről is együtt döntenek és együtt határozzák el, milyen beruházásokra lesz szükségük a hatékony termelés érdekében. Hogyan foglalná össze Hamouz elvtárs az elmondottakat? A közös tervezés, illetve a szocialista gazdasági integráció a KGST keretében nemcsak előnyös valamennyi tagország részére, hanem létkérdés. Ezért tartom oly fontosnak, hogy népgazdaságunk fejlesztése, életszínvonalunk emelése érdekében mindent elkövessünk a tagországokkal való együttműködésünk további elmélyítéséért. Miniszterelnök-helyettes elvtárs, köszönöm a válaszokat. KARDOS MÁRTA