Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1971-05-31 / 127. szám, hétfő
Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának vitája (Folytatás a 11. oldalról) lesztésének jelenlegi feladatai megkövetelik, hogy döntő harcot vívjunk az emberek tudatáért. Kerületi pártbizottságunk szerveiben már 1969 végétől összpontosított figyelmet szentelünk az ideológiai munkának, a szociáldemokratizmus leküzdésének, amelynek a nyugat-csehországi kerületben mély gyökerei vannak, amit az 1968—1969es évek időszakában is megmutatkozott. Most dolgozzuk ki az antikommunizmus hatásának és befolyásának elemzését kerületünkben. Ez a hatás többek között abból következik, hogy közvetlenül szomszédosak vagyunk az NSZKval, és prős a nyugati rádió és televízió állomások befolyása. Ezzel összefüggésben nem hanyagolható el kerületünk tranzit fekvése, sem a nyugatcsehországi fürdőhelyek utasforgalma, stb. Az ellenséges propaganda hatásában két alapvető vonal tapasztalható. Az egyik támadja és reagál párt és állami szerveink minden egyes lépésére. A másik felhasználja az antikommu nista központok tevékenységének eredményeit abból a célból, hogy deformálja és értékétől megfossza a forradalmi marxista—leninista tanokat, hogy nacionalista irányzatokat, antiszovjetizmust idézzen elő, és gyengítse az emberek, főként az ifjúság szocialista öntudatosságát. Mindkét vonal a társadalmunkban levő opportunista, antiszocialista erők létezésére és befolyására spekulál. Hogy szembeszálljunk e befolyással, elsősorban figyelmet szentelünk a pártoktatásnak, az offenzív politikai tömegmunkának, amelyet jelenlegi politikánk megvilágítására irányítunk differenciáltan a lakosság egyes csoportjainál. Azt az elvet valljuk, hogy a kommunisták aktív törekvése a párt •politikájának megvalósítására elkötelezettségükről és a párt iránti felelősségükről tanúskodik. Célunk az, hogy minden egyes pártszervezet, minden párttag felelősséget érezzen az ideológiai munka további fejlődéséért. Tudjuk, hogy a kerületünkben elért eredményekkel még nem lehetünk elégedettek. Győztünk a jobboldal opportunistákkal és revizionistákkal vívott politikai küzdelemben. Az opportunizmus különféle válfajai elleni harc eszmei téren továbbtart, újból és újból lesznek olyan ellenségek, akik igyekeznek megbontani a párt egységét, akcióképességét, megzavarni kapcsolatainkat a Szovjetunióval, s gyengíteni forradalmi éberségünket. Meggyőződésem, hogy ha politikánk továbbra, is a dolgozók szükségleteiből indul ki, s ha összefonódik társadalmunk fejlesztésének célkitűzéselve!, ezáltal tovább szilárdul a párt és politikája iránti bizalom a dolgozók soraiban. Antonín Stahl elvtárs felszólalása Felszólalása bevezető részében rámutatott, hogy munkásosztályunk a maga egészében helyes bázison állt, és az ún. megújhódási folyamat csalogató és szépnek látszó jelszavai ellenére, a tömegtájékoztatási eszközök összpontosított igyekezete ellenére is hű maradt a szocializmus és a proletár internacionalizmus elveihez. A felszólaló ezután így folytatta: Mi, a Motorlet kommunista dolgozói levonjuk a múltból a tanulságot további munkánk számára. Eltökélt szándékunk, hogy lelkiismeretesen teljesítjük a párttag minden kötelességét az eszmei, szervezeti és kádermunka területén, és ugyanakkor érvényesítjük és biztosítjuk a párt gazdasági politikáját. Nemzeti vállalatunk a KGST keretében a repülőmotorok és pótalkatrészek szakosított gyártását biztosítja. Vállalatunk az 1970. évi és 1971 első negyedévi tervének teljesítésével eredményesen járult hozzá a nemzeti jövedelem kialakításához és népgazdaságunk devizabevételének növeléséhez. Jelenleg a Szovjetunióval kötött hosszú lejáratú szerződés néhány évre előre biztosítja termelési programunkat, és ezt bizonyosan megirigyelhetné akármelyik nyugati cég is. A kongresszus előkészítési időszakában vállalatunkban rendszerint fejlesztettük a kommunisták és a többi dolgozó munkaaktivitását és a munkakezdeményezést. Ezt rögzíti az összüzemi kötelezettségvállalás egyik pontja, amely szerint a megrendeléseket ez év december 20-ig leszállítjuk. Politikai I Emília Jűzová elvtársnő felszólalása Szövőnőként dolgozom a trutnovi Texlen nemzeti vállalatban. Üzemünkben és. járásunkban az 1968—1969-es években nagyon bonyolult volt a helyzet. Semmilyen átigazolás a pártban nem tudta volna oly tökéletesen leleplezni a kispolgárok, a karrieristák, a politikailag és erkölcsileg ingatag emberek igazi arculatát, akiktől azután a togkönyvcsere során megváltunk. Ez nagy iskola volt az egész párt számára, amely győzelmesen kiállta e próbatételt. Különösen örvendetes az a fény, hogy a párt vezetésével sikerült olyan politikát folytatnunk, amely megfelel a dolgozók érdekeinek és szükségleteinek, akik egyre jobban elkötelezik magukat e politika mellett. Ezt bizonyítja a dolgozók aktivitásának kibontakozása a CSKP 50. évfordulója és a XIV. kongresszus tiszteletére. Igaz, ez a dolognak csak az egyik oldala. A másik oldalon számos probléma nehezedik ránk. Ügy vélem, hogy a közszükségleti Iparban éles bírálat illeti a raktárra történő termelés növekedését. Így például csak a mi Texlen vállalatunkban jelenleg túl sok kész termék hever raktáron. Hasonló a helyzet a járás más közszükségleti ipari vállalatában is. Termékeink a raktárban hevernek, másrészt pedig egyes közszükségleti árucikkek hiányoznak a piacon. Boszszant bennünket, hogy nem tudunk rugalmasan reagálni, nem tudunk olyan választékot gyártani, amely iránt kereslet mutatkozik. A raktárra történő árutermelés óriási munkaráfordítást köt le. S ehhez még nagyrészt olyan nyersanyagokból gyártjuk ezt az árut, amelyeket külföldről hozunk be, s így pazaroljuk a valutát. Bírálni kell a kereskedelmet is. Nagyrészt közömbös az emberek jogos szükségleteivel szemben, habár szocialista iparunk és dolgozói képesek azt gyártani, amire az embereknek nálunk szükségük van, ami tetszik nekik, és ami kellemessé teszi életüket. Husák elvtárs felszólalásaiban már nem egyszer bírálta e tényeket, s ezt a közönség igen kedvezően fogadta, de a helyzet csak igen késedelmesen, lassan javul. Tudatosítani kell azt is, hogy néha milyen körülmények között termelünk. A Texlenben olyan gépeken dolgozunk, amelyeknek 70 százaléka már elhasználódott. A trutnovi járásban a közszükségleti ipar állőalapja kétharmad részben elavult. Annál jobban meg kellene becsülnünk annak a munkának az eredményeit, amelyet a dolgozók ilyen nehéz feltételek közepette végeznek. Az is helytelen, hogy az állóalapokat egyre kevésbé használják ki. A műszakok száma nálunk csak 1,3, és tovább csökken. Ez nyugtalanít bennünket. De mit szóljunk ahhoz a tényhez, hogy a többi ágazatban, elsősorban a gépiparban sokkal korszerűbb gépek és berendezések vannak, s túlnyomórészt férfiak dolgoznak, de az állóaiapokat még rosszabbul használják ki, mint nálunk a közszükségleti iparban. Ezekről a dolgokról ugyan már évek óta beszélünk, de a szavakat nem követik tettek. Ügy vélem, hogy mindig és mindenütt növelni kell az igényeket, és nemcsak bírálni kell, hanem azt is meg kell kérdezni, hogyan lehetséges az, hogy ilyen állapotok létezhetnek. Minden egyes munkást, mestert és minisztert is nem aszerint kell értékelnünk, hogy mit beszél vagy ígérget nekünk, hanem aszerint, hogy mit tudott már a gyakorlatban megoldani. Ügy vélem, hogy mindennapi munkánkban az összes becsületes, derék dolgozóval együtt harcot kell hirdetnünk a közömbösség, a következetlenség, a kényelem és a bürokratizmus ellen, mert vannak még emberek — és vezető dolgozók is, — akik azt gondolják, hogy szocialista államunk mindent kibír és mindent megfizet. Bohumil Kučerának, a Csehszlovák Szocialista Párt elnökének felszólalása szervező és eszmei-nevelő munkával igyekszünk kialakítani a feltételeket, hogy mindez ne csak üres szó legyen, s kötelezettségünket valóban tettek fedezzék. Azonban meg kell állapítanunk, a vállalat jelenleg olyan helyzetben van, hogy szüntelenül mélyül az ellentét a termelési kapacitás teljes kihasználása és a termelési lehetőség között. mivel állandóan csökken a termelésben dolgozó munkások száma. Mivel nem -számíthatunk arra, hogy a múlt években eltávozott valamenynyi dolgozó visszatér, igyekszünk a foglalkoztatottság szervezeti változtatásával is javítani a helyzeten. A múlt évben csökkentettük az irányító és igazgatási apparátust. A párt összüzemi bizottsága a vállalat új vezetőségével együtt keresi a tartalékok feltárásának további hatékony útját és módszerét. Űj, progresszív technológiai módszereik bevezetésére törekszünk, a műszakiszervezési intézkedések kihasználására, az újítómozgalom elmélyítésére és a dolgozók kezdeményezésének kihasználására a szocialista versenv valamennyi formájában. A felszólaló rámutatott az SZKP közelmúltban megtartott XXIV. kongreszszusa döntéseinek fontosságára, különösen azokra, amelyek a párt vezető szerepére vonatkoznak, és meggyőződését fejezte ki, hogy a XIV. kongresszus ismét teljes mértékben igazolja a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszmélnek töhetetlen erejét, a kommunisták energiáját. Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy Önöknek, Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa küldötteinek és vendégeinek tolmácsoljam a Csehszlovák Szocialista Párt Központi Bizottsága, valamennyi funkcionáriusa és tagja üdvözletét. Jól tudjuk, hogy a kommunista párt kongresszusai országunk életében mindig rendkívüli eseményt jelentettek, s ez ma is így van, amikor Önökkel együtt éljük át Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa tanácskozásának jelentős perceit. A kongresszuson lezárul háború utáni történelmünk 'egyik legválságosabb, legnehezebb időszaka. Ebből mindnyájunk számára óriási tanulság, hogy soha többé ne engedjük meg senkinek a szocializmus elveinek gyengítését, elsősorban a munkásosztály vezető szerepének, a szocialista világgal való együvétartozásunknak meggyengítésé:. Ne engedjük meg senkinek, hogy megbontsa mély testvéri és szövetséges kapcsolatainkat a Szovjetunióval. Pártunkban mi is elgondokoztunk az elmúlt évek eseményei felett. Bírálhatóan és önbírálóan értékeltük az 1968— 1969-es évek fejlődéséért viselt felelősségünket, levontuk a következtetéseket saját munkánk és azon igyekezetünk számára, hogy szüntelenül mélyítsük pártunk szocialista jellegét, és részvételét szocialista társadalmunk fejlesztésében. Nagyra becsüljük, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja 1969 áprilisá-" ban megválasztott új vezetőségének, élén dr. Gustáv Husákkal, sikerült kivezetnie országunkat a válsághelyzetből. Fokozatosan felújultak szocialista társadalmunk alapvető értékei. A Nemzeti Fiontban teljes támogatást nyújtottunk ennek az igyekezetnek, tudatosítva, hogy aki szívén viseli a szocializmus sorsát, támogatnia kell az arra irányuló igyekezetet, hogy társadalmunk teljes mértékben realizálja a szocializmus alapvető értékeit, amelyeket szocialista humanizmus tölt be, és amelyek kifejezik a dolgozó nép szükségleteit és érdekeit. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy a Nemzeti Front politikája alkotásában és megvalósításában való részvételünkkel erősítsük szocialista jellegét, és köztársaságunk fejlődését. Ezt kifejeztük az 5. ötéves terv irányelveivel kapcsolatos állásfoglalásunk* ban is, mert az 5. ötéves tervben lát-* juk társadalmunk mindenirányú fejlődésének fontos eszközét. A XIV. pártkongresszussal éri el tetőpontját Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 50. évfordulója. Tudatosítjuk, hogy a kommunisták a dolgozó nép érdekeiből kiindulva nem csupán a szocialista építés reális programját tűzték ki, hanem ezt a programot valóra is tudják váltani. Ezért Csehszlovákia Kommunista Pártjának útja, amelyen az elmúlt ötven év alatt megszerezte sok pártonkívüli támoga-" tását és megbecsülését is, örök időkre a szocializmusért és a felépítéséért vívott küzdelem győzelmes útjaként íródott be a történelembe. Jozef Poláknak, a Szlovák Megújhodás Pártja központi titkárának felszólalása A Szlovák Megújhodás Pártja Központi Bizottságának és egész tagságának nevében őszintén és szívélyesen üdvözlöm a CSKP XIV. kongresszusát, s ennek a kétségtelenül történelmi jelentőségű tanácskozásnak sok sikert kívánok. A kongresszus dolgozóink érdeklődésének középpontjában áll. Becsületes polgáraink az elmúlt időszak eredményeinek és tapasztalatainak objektív, nyílt értékelését várják tőle, világos távlatokat és konkrét feladatokat szocialista társadalmunk további igényes, de egyben reményteljes fejlődési időszaka számára. Ezt a várakozást megsokszorozza az a tény, hogy a CSKP XIV. kongresszusa akkor ülésezik, amikor a szocializmushoz hű emberek minden munkahelyen, társadalmi szervezetben, és a Nemzeti Front valamennyi politikai pártjában hálával és elismeréssel értékelik a CSKP 50 öves forradalmi útjának történelmi értelmét, határtalan jelentőségét saját életünk, dolgozó népünk élete és szocialista hazánk számára. Polák elvtárs felszólalásának további részében kiemelte a CSKP-nak a Nemzeti Frontban elfoglalt vezető szerepét, és ktjelentete, hogy e vezető szerepnek és szövetségünknek mindennemű meggyengítése az egész társadalom destrukcióját okozza. Majd így folytatta: „Ezért ml a Szlovák Megújhodás' Pártjában nagy gonddal ügyelünk arra, hogy pártunk által a politikai tevékenységben csak olyan emberek vehessenek részt, akik társadalmunk alapvető, megváltoztathatatlan értékei iránt pozitív viszonyt tanúsítanak, akik ezt nem csupán szavakkal vallják, hanem egyben tettekkel is bizonyítják azokon a helyeken, ahová őket társadalmunk állította. Pártunk szocialista jellegének megszilárdításával a lehető leghatékonyabban hozzá akarunk járulni az egész Nemzeti Front szocialista jellegének elmélyítéséhez, amint az Csehszlovákia Kommunista Pártja kezdeményezése folytán és vezetésével történelmi módon kialakult. Polák elvtárs felszólalásának befejező részében biztosította a kongreszszust, hogy a Szlovák Megújhodás Pártja hozzá akar járulni a szocializmus alapvető elvei felújításához, megszilírdításához és további fejlesztéséhez, és ki akarja venni a részét a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítéséből. Antonín Pospíšilnek, a Csehszlovák Néppárt elnökének felszólalása Tisztelt Kongresszus, tisztelt Küldött Elvtársnők és Elvtársak! Engedjék meg, hogy a Csehszlovák Néppárt Központi Bizottságának, funkcionáriusai aktívájának és valamenynyi tagjának nevében köszöntsem Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusát. Országunk forradalmi erőinek ez a jelentős kongresszusa nemcsak az elmúlt, bonyolult időszakot értékeli, hanem egyben kitűzi a nagyszerű célokat az elkövetkezendő időszakra, ezért tanácskozásának őszintén teljes sikert kívánok. Központi bizottságunk Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 50. évfordulója és XIV. kongresszusa alkalmából küldött üdvözlő levelében teljesen egyértelműen kifejeztük, hogy politikai pártunk, amely a keresztény gondolkodású polgárokat tömöríti, miért támogatja saját meggyőződéséből a kommunista párt politikáját s miért ismeri el vezető szerepét szocialista társadalmunk építése egyik alapvető feltételeként. Egész népünk teljes mértékben tudatosítja azt a nagy és érdemes munkát amelyet a kommunista párt új, valóban lenini vezetése végzett, amely a konszolidációs folyamattal kezdődöttel politikai, gazdasági és társadalmi életünk valamennyi szakaszán. A kommunista párt példája és az általa nyújtott segítség lehetővé tette a Csehszlovák Néppártnak, hogy a Nemzeti Frontban tömörült többi szervezethez hasonlóan megszabaduljon a válságos Időszak hibáitól és tévedéseitől, alapvető differenciáció alapján fogjon hozzá eszmei és szervezési egyesítéséhez és i:yen módon vegye ki részét hazánk politikai és gazdasági konszolidálásának eddig elért eredményeiből. Konkrét bizonyítéka ennek a dolgozók jelenlegi fokozott politikai aktivitása pártunk valamennyi szervezeti alakulatában, s egyben azok az értékes, építő vállalások, amelyeket a legkülönbözőbb munkahelyeken pártunk tagjai teljesítenek Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 50.' évfordulója és kongresszusa tiszteletére. Meg vagyunk győződve arról, hogy reánk is vonatkoznak Dr. Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB első titkárának szavai, miszerint politikai és állami rendszerünk valamennyi alakulata politikai munkájának legfőbb kül(Folytatás a 13. oldalon.)