Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-30 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

|#ét Amerika tűz össze itt. a par­kokban, fő útvonalakon. Az egyik csoport viszonylag elég népes, azokból áll, akikben megmozdult Ame­rika lelkiismerete, azokból, akik el­vesztették szeretteiket a frontokon, vagv más csapás érte őket, neves bé­keharcos tudósokból, mint amilyen Bemamin Spock, a hires gyermekgyó­gyász is, lelkészekből, pacifistákból, néger polgárjogi harcosokból stb.. s természetesen minden haladó meg­mozdulásban részt vesznek a kommu­nisták ls. Ez érthető. Ha e csoport eddig nem is tudott gyökeres változá­sokat kicsikarni az amerikai politiká­ban. befolyása tagadhatatlanul nő, mer 1 az utóbbi időben neves politiku­sok. mint Mansfield és Fulbright csat­lakoztak hozzá és határozottan körvo­nalazott politikai ellenzéket képvisel­nek a Nixon-kormányzattal szemben. Ma a békeszerető amerikai tömegek gyakorlatilag a kongresszusban ülő „galambokat", a mérsékeltebb politika híveit támogatják, ellenfeleiknek, a háború fokozására törekvő „héják"­Tiiz«l • Ku Klux Klán. nak is megvarrnak a maguk utcai tá­mogatói — ezek az amerikai ultrák, a különféle szélsőjobboldali, fasiszta szervezetek. Az amerikai ember dilemmája A szélsőjobboldali amerikai szerve­zetek létezése nem új keletű jelen­ség. Egyesek létezéséről már vagy két évtizede tudnak. Az utóbbi időben azonban gomba módra szaporodnak a különféle elnevezésű, de egyaránt zagyva ideológiájú, más-más tőkecso­portoktól támogatott ultra szervezetek , ée csoportok. Általában úgy vélik, í hogv jelenleg az Egyesült Államokban ' mintegy 14 nagy és több száz kisebb szélsőjobboldali fasiszta jellegű szer­vezet működik, s állandó tagjaik szá­mát 17 millióra becsülik. Az amerikai kisember dilemma előtt áll: komolyan vegye-e vagy megmosolyogja ezeket a Hitler örökébe kívánkozó törtetőket? Az amerikai ultrák szervezetei bő­velkednek ugyan jellem- és helyzet­komikumokban, s viszonylag nincs nagy befolyásuk, viszont konspirációs munkamódszereik, továbbá az ifjúság­ra irányuló bomlasztó hatásuk miatt nem lebecsülendő veszélyt rejtenek magukban. Elvégre a kormányban, a törvényhozásban ülő héják báj-mikor igénybe vehetik a fasiszta szerveze­tek rohamosztagosainak segítségét, akár komplottot hajthatnak végre. An­nál kevésbé becsülendő le az ultrák tevékenysége, mert Edgár Hoower hír­hedt rendőrhivatala, az FBI is újab­ban kellemetlenül csalódva másítja • meg értékelését az ultrák figyelem­mel követett mozgolódásáról és nem mer pontos ítéletet mondani tevékeny­ségük hatásfokáról. Az ultrák még azért is veszélyesek, mert minden fon­tos kormányszervben ott vannak in­kognitóban embereik: a CIA-ban, FBI­ban, a különféle szenátusi bizottságok­ban, sőt az amerikai vezérkarban is... Ötven év hajtása Joggal felvetődhet a kérdés, van-e barna veszély Amerikában, s ha igen, honnan származik? Kezdete, ugyan-", ügy, mint a német fasizmusé, az első ' világháborútól számítható. Európában harcoló amerikai tisztek és altisztek akkor határozták el, hogy valamilyen érdekvédelmi szervezetet alakítanak, hogy majd hazatérve előnyben része­süljenek azok, akik megjárták a há­ború poklát. Kezdeményezésüket felka rolta a tábori kórházakat sorra. létoga:ó ifj. Theodor Roosevelt, az elnök fia. akinek védnöksége alatt New Orleans­ban több mint 50 éve megalakult a hírhedtté vált Amerikai Légió. Fő cél­ja nem az volt, hogv munkához juttas­sa tagjait, mint ezt a szervezet alapí­tásakor ígérték, hanem hogv csírájá­ban elfojtsanak minden „Amerika elle­nes tevékenységet", vagvis kiszolgál­ják a mindenkori kormány imperia­lista politikai célkitűzéseit. Az amerikai fasiszták ma számtalan néven szerepelnek. Itt van például az arlingtonl Amerikai Nemzeti Szocialis­ta Fehér Párt, melynek főhadiszállá­sát náci lobogó díszíti, s a bejáratot antántszíjas, hitlerjugendi öltözetű ro­hamosztagosok. válogatott gégemet­szők őrzik. Ez a párt nyíltan hirdeti céljait: egyaránt gázkamrába küldené a kommunistákat, a négereket, a zsi­dókat, a liberális nagyburzsoáziát, az öllenzéki szenátorokat, köztük' egyéb­ként hírhedt reakciós politikusokat is, ós hitlerista „mintarendszert" ve­zetnének be. Más szervezetek, mint a John Birch Társaság. Keresztény Ke Iittatok — a beketiinletésttk pogromistöj. Céljaikról, létszámukról meglehetősen fellengzős kijelentéseket tesznek, s aligha lehetne őket komolyan venni, ha nem volna egy konkrét körül­mény .; Ugyanis nemcsak pöplapter­jesztéssel, hanem tagjaik fegyveres kiképzésével is foglalkoznak, s ami­kor egy újságíró interjú során fegy­verzetükről érdeklődött, kijelentették, hogv pisztolytól ágyúig (I) mindennel rendelkeznek. Valóban, e fasiszta szer­vezetnek számottevő titkos fegyver­raktára van egyes amerikai államok hegyvidékein. Egy alkalommal, mielőtt a soraikba beférkőzött FBI-ügynökök intézkedhettek volna a raktárak le­foglalásáról, egyszerűen felrobbantot­ták a fegyvei-eket és minden áruló nyo­Fasiszták nyilvános szervezetek cégére alatt • „D-napra" készülnek • A nagy­töke szekértőiéi # Héják és karmaik A közelmúltban, amikor az amerikai békeharcosuk és a háború vete­ránjai a Fehér Ház közelében ós más amerikai nagyvárosokban is a fő útvo­nalak mentán impozáns felvonulásokat rendeztek, hogy felhívják a Nixon­kormanyzat figyelmét az amerikai kisember vélekedésére, vágyára, bogy mielőbb vessenek véget az esztelen vietnami és általában indokínai had­járatnak. rendeljék haza az amerikai fiatalokat, az amerikai rendőrség, a nemzeti gárda és a katonai rendőrség határtalan brutalitással fojtotta el az elégedetlenség megnyilvánulásait. Más alkalmakkor a hitleri birodalom kelléklárából kölcsönzött jelvényekkel ékteBenltett suhancok rohantak rá a háború ellen békésen tüntetőkre — ezt viszont a rendőrség elnézte, sül köszönettel nyugtázta. resztes Hadjárat, Keresztény Antikom­munista Hadjárat, Individualista Egye­temisták Társasága, Egyetemista Ka­tonai Társaság stb. leplezik valódi oé,Íjaikat. „Partizánháborúra" készülnek Az említett Amerikai Liga is kez­dettől fogva ébren tartotta tagjaiban a katonai szellemet, s mellette külön­féle félig katonaj szervezetek is léte­sültek — például a Nemzeti Lövész­egyesület. Ezeknek tagjai később be­léplek vagy beolvadtak a Minuteman­eiknek nevezett igen veszélyes fasisz­ta szervezetbe. E szervezet azoktól kapta nevét, akik a múlt században és még régeb­ben, Amerika fokozatos betelepítése sonáji fegyveres önsegélyszolgálatot szerveztek a sajátjukat védő indiánok váratlan támadásaival szemben. így a mezőkön állandóan velük volt a pus­kájuk, hogy riadóra rögtön fegyvert foghassanak. A modern „Minuteman"­ek Amerika meghódítására készülnek. „Különleges rendeütetésfi erők" inas országok elleni agresszóia. mot eltüntettek. E szervezet akkor vált hírhedtté, amikor 1966-ban merényle­tet akart elkövetni az ENSZ New York-i székháza ellen (mérges gáz be­juttatásával a szellőztető berendezé­sen keresztül), továbbá merényletet tervezett Fulbright szenátor ellen. Mindkét akciót a vezetők között kirob­bant személvi viszály akadályozta meg. A , ,mi n uteman " -eknek sejtszerűen felépített szervezete van, s mint Erié Norden amerikai publicista leleplezte, bizonyos D-napra várnak, azaz a ha­talomátvétel napjára. Ez azonban kö­dös ábránd, nincsenek konkrét elkép­zeléseik. Mindenesetre már elkészítet­ték az amerikaiak dossziéit. Az A, B, C dosszié társadalmi szerepük, moz­galmi aktivitásuk szerint összeállított névsorokat tartalmaz azokról, akiket megbüntetnek, illetve táborokba hur­colnak és elpusztítanak. A szervezet egyébként „partizánharcra" képezi k1 tagjait ama az esetre, ha „kommunis­ta támadás érné a földrészt". Mint George Wannes, a „minute­man"-ek egyik vezetője elárulta, nem­régen „Szent Bertalan éjszakája" fe­dőnéven hadgyakorlatot tartott a szer­vezet. Hányan vettek részt, nem volt hajlandó elárulni, hadaitokként ke­zelte. de megjegyezte, hogy szerveze­tüknek 163 ezer harcosa van, s ezek­nek 86 százaléka tengerészgyalogos. Bár valamennyi szélsőjobboldali szervezet vezetőségében ádáz mara­kodás folyik az érvényesülésért — 1967-ben Lincoln Rockwellt, az ameri­kai náci párt elnökét vetélytársa egy­szerűen lepuffantotta, a birchlsták ve­zető tágjai közül pedig sokan állami tisztségéri hátat fordítottak a társa­ságnak —, a személyi súrlódások nem gyengítik meg e szervezeteket, mert lényegében nem tömegbázisra, hanem fasiszta érzelmű nagytőkések — mint például a texasi Hunt — dollármil­lióira épülnek. A John Birch Society, melynek el­nöke Róbert Welch, a Massachusetts áUiainbeli Belmontban a Concord ave­nue 395 alatt ütötte fel főhadiszállá­sát. Welch nem szervez rohamosztagokat, ö 'a közvéleményt, a közszeilemet kí­vánta befolyásolni. De azért éppen olyan veszett fasiszta, mint a többi, átlátszóbb cégér alatt szereplő szél­sőséges szervezet vezetői. A hitleri Meiri Kampf mintájára ő is kiadta a maga Kék könyvét és Fehér könyvet, pártja fasiszta programtanulmájiyát, ezenkívül az American Optnlon könyv­kiadón keresztül igyekszik hatást gya. korolni az amerikai közvéleményre. A rádióban js biztosított adási lehe­tőséget szervezetének, s idószakoi 'unt 15 percet kap a „Hallod Uncle Sam?" adás keretében fasiszta programja­nak propagálására. „A Nyugat szolgálata" Tudósok szociológiai es egyéb kuta­tásaik révén felderítették, hogy a különféle szélsőséges szervezetek leg­inkább a 21—29 éves fiatalokra, to­vábbá munkanélküliekre, különfele saekták tagjaira, kiszolgált katonáira vannak a legnagyobb hatással, s hogy befolyásuk terjedésében szerepe van az elmaradott iskolarendszernek |a darwinizmus tanítását csak néháiy évvel ezelőtt engedélyezték egyes ál­lamokban). így aztán éretlen «s deklasszált elemekre építenek az amerikai fasiszták Bár sokszor rend­őri segédlet mellett történő röplap­teriesztéssel és egyéb ártalmatlannak tűnő foglalkozással álcázzák tevé­kenységüket, a valóságban nagy ve­szélyt jelentenek a tásradalomra néz­ve kobert Lloyd és William Pearce. az Arlingtonban székelő amerikai ra­siszta párt teoretikusai nyíltan vall­ják: „Hitler közvetlen utódai va­gyunk. Ami neki nem sikerült, azi a mi kötelességünk megvalósítani. Első­sorban meg kell mentenünk a fehér fajt. Vietnamban mindenképpen győz­nünk kell. Miért habozunk bevetni az atomfegyvert." Charles Msnson. a Sharon Tate s*inés»­nőt brutálisan meggyilkoló banda teje kopaszon, horogkereszttel a homlokán. Washington Georgetown negyedé­ben van egy tucatjellegű emeletés épület. Itt nem fogadják fegyveres rohamosztagok a látogatót, de belül a náci jelvények, Hitler, Mussolini, Goláwater szenátor, George Wallace képmásai. Az ajtón felirat: „A Nyugat szolgálata". Miféle szolgálaía? A fala­kon kifüggesztett instrukciós jelsza­vak elárulják: Hogyan támadjuk a tüntetőket?" Az utcai harc irányítása". „Útmutatások mesterlövészeknek". „Kézigránátdo­bás ábécéje" stb. Ez a Nemzeti Ifjú­sági Szövetség, a fasiszta ifjúsági szervezet egyik központja. Röplaposz­togatás, tüntetészavarás a tagok be­ismert fő feladata, de nem is ez a lényeg. Szinte valamennyi szélsőjobbolda­li szervezet jelszava: George Wallace 1972-ben. A volt alabamai kormányzó „független pártja" képviseletében szavazatot szerzett az elnökválasztá­son, most is szerezhet ennyit. A szél­sőségesek célja, hogy Wallace, a faj­üldöző szenátor bekerüljön a Fehér Házba, mert akkor — úgy vélik — eljön a „D—nap". Amerikai sírásói, a náci eszmék megszállottjai előtt a ná­ci gázkamráik és krematóriumok ké­pe lebeg... (L. L. összeállítása.)

Next

/
Thumbnails
Contents