Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-23 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó

íly ota ?n a rieš iieávő kú eit: ét. ék NV I zte. Amikor egindultunk, ésébe kezdk voltok Fe- de jómaőhöz értünk, magunkat megállítotnti árkokból jindultok o út főterére, csendőrkorordon egyik 3alánta felé észt láttam, helyezkednyire lehetZsobka Satem o sorikor Jánošík írsat kezdte st kérdezte: it Major Ist•pviselő. Akígy felelt: etán Jánošík tiltva, oszoljunk szét! Major elvtárs aztán azt kérte tőle, hogy legalább zárt helyiségben engedélyezzék o gyűlést. Erre Jánošík főhadnagy olyan indulatba jött, hogy a kardjával leütötte Major elvtársat, aki menten összeesett. KUGLER JÁNOS: Amint Major elvtárs összeesett, abban a pillanatban megkezdődött a lövöldözés. Azt hiszem, nem is egy pá roncsra történt a sortűz; mert én többször is hollottom a vezényszót: „Pál! Pál! Pál!" Hót, ottan lőttek, ütöttek, szúrtok, vágtak mindenkit! Mi többen odaugrottunk, hogy felemeljük a földről Major elvtársat, s ebben a kavarodásban én elestem. Éppen a bátyám közelében. Amikor ráesett a tekintetem, láttam, hogy vérzik. Csendesen azt mondta nekem: „Hót, most mór segíts be, mert nem tudok felállni ..." Az egyik karjából erősen vérzett, így az ép karjánál fogvo a hátamra vettem, és becipeltem egy közeli házba, ohol a többi sebesülttel együtt őt is elsősegélyben részesítették a kosúti asszonyok. Mert akkor még ott nem volt orvos .. . HRDLICA SÁNDOR: Mindezt ér is jól láttam. Amikor Mojor elvtárs lehanyatlott, Zsabka Sanyi nyúlt érte, s ahogy lehajolt hozzá, az egyik csendőr o kulcscsontja mögött bedöfte a szuronyát a szivébe. Jól láttam, mert közvetlen közel álltam, s amint Zsobka elvtárs segítségére akartam sietni, engem is tejen sújtottak — azt hiszem, puskatussal úgyhogy én is összeestem, és egy időre eszméletemet vesztettem. A lövéseket is olyan távolról hallottam, mintha dugóspuskákat sütögettek volna a fülemnél. Amikor eszméletemre tértem és körülnéztem, éppen előttem feküdt egy elvtárs. A fiatol Gyevát János volt, Diószegről. Megfordítottam, hát láttam, hogy halott, mert már hályogosodott o szeme. Nekem is dőlt o vér orromon, szómon. Elindultam, hogy lemossam magamról. Akkor találkoztam Turzó Istvánnal is. Kopa volt a vállán, mert éppen tért haza a földjéről. Ügy hiszem, nem is nagyon tudhatta, hogy mi történt a folubon. Egyszercsok arra lettem figyelmes, hogy egy csendőr nekirohant, s beleszúrta a bajonettjét. Turzó elvtárs szólni se tudott, csok tántorgott végig a falun, s ahogy haladt, úgy csorgatta a vérét. Végül is összeesett. Ott találkoztam egy ifjúmunkással, Ecser Feri -nevezetűvel, oki kérésemre befogott egy hintába két lovat - ha jól emlékszem, Fekete bárónőét —, s azzal már robogtunk »s Diószegre. Én éppen onnyit időztem otthon, hogy egy kicsit lemosakodtam o vértől, máris kerestük fel sorban oz orvosokat: doktor Pongrócot, aztán doktor Kraust meg doktor Brüchlert. Közöltem velük, hogy mi történt Kosuton, s orvosi kötelességükre hivatkozva kértem, hogy mielőbb menjenek ki oda, és nyújtsanak segítséget a rászorulóknak. Csak ezek után mentem el Gyevát János szüleihez. Éppen uzsonnáztak. Nem akartam ajtóstól rohanni a házba, ezért csak azt mondtam Jani édesapjának: „Laci bácsi, legyenek szívesek, hagyják abba az uzsonnázást, s jöjjön velem Kosútra, mert ott o fia megsebesült. A hintó kint áll ..Csok amikor o vosúti átjáróhoz értünk, mertem megmondani oz igazat: „Legyen erős, Laci bácsi! A fio nem sebesült, hanem halott." Időközben a csendőrök lezárták a talubo vezető utakat, s bennünket is csok azért engedtek tovább, mert a faluban holtan feküdt az öreg Gyevát fia. Bizony, már csok holtan láthatta viszont, a Falk-féle kocsmában . . . BUBENÍK SANDORNE: Én nem is láthattam meg akkor a vőlegényemet, Zsabka Sándort. Úgy volt, hogy akkor, pünkösdhétfőn jelentkezünk be házasságkötésre. Emlékszem, a gyűlésre az új ruháját, a völegényi ruhát akarta felvenni, de egy kis veszekedés után lebeszéltem róla. A gyűlésre én a sógornőmmel indultam R1CHTER SÁNDOR grafikus a csehszlovák burzsoá köztársaság idején a haladó szellemű Sarlómozgalom tevékeny tagja volt. Részt vett Major István nevezetes politikai perének tárgyalásán is — akkor készültek Fábry: A Major-per c. cikkében található karikatúrái. A múlt és a jelen találkozásának ritka becses alkalma, hogy ugyancsak 6 rajzolt portrékat a mostani kerekasztal-beszélgetés résztvevőiről — a véres pünkösd egykori szemtanúiról is. volna, de oz elébb elvitte a kisfiát az édesonyjóhoz, s mikor jött vissza, már sikoltozott, hogy a folubon lövöldöznek a csendőrök. Azzal már rohant is befelé a faluba. Én csok utána indultam el. A házak kapujában, oz utcára nyíló ajtókbon rengeteg embert láttam, de a falu közepén okkor mór nem lehetett tartózkodni. Csak a csendőrök voltak ott. Ar emberektől tudtom meg, hogy mi történt Zsabka Sanyival. Akkor azonban én már menni sem tudtom, csak úgy, ha támogattak. Nem is láttam őt viszont, már csak a kápolnában, a temetőben. FEHER GÁBOR: Szörnyű tragédio volt az. Olyan lótvónybon volt részem, hogy mig élek, nem felejthetem el. Jól ismertük Zsobko Sonyit. Mi heten-nyolcan, — Száraz Jóska, Kőszegi, Terebessy, én, s már nem emlékszem, hogy még kik - a Vörös Barátság képviseletében vettünk részt, mint ifjúmunkások, komszomolisták, ezen a gyűlésen. Amikor Hegyről Kosútro érkeztünk, a templom mellett egy házban átöltöztünk sportmezbe — mert úgy volt, hogy népgyűlés után o kosúti fiotalokkol együtt sportünnepély-félét rendezünk. Hoztunk is magunkkal különféle sportfelszereléseket Bratisiavából. Amikor kijöttünk az említett házból, kisvártatva meg is kezdődött a lövöldözés. Én meg Száraz Jóska barátom hirtelen köveket rogadtunk, hogy megdobálhassuk a csendőröket, ha kell. Más fegyverünk nem volt, hogy megvédhessük magunkat. Azonban mihamar eldobtuk ezeket a köveket, miután elölről is meg hátulról is két-két csendőr szuronyt szegezve ránk támadt. Akkor mi már azon igyekeztünk, hogy valamiképpen mentsük mogunkot. Tolón még tartott is a vérengzés, amikor mi — éppen csak számba véve a halottakat és a sebesülteket - kerülő utokon eltávoztunk a községből. Diószegen vonatra szálltunk, s estére Brotislavóba érkeztünk. Azon frissiben, még az éjszaka folyomón, gépbe diktálta Száraz Jóska Balog Edgárnak a Kosúton történteket. Lázas sietséggel készültek a röplapok, amelyeken hírül adtuk, hogy mit művelt c csendőrség Kosúton. Engem aztán másnap reggel le is tartóztattak. Talán még öt óra sem volt, amikor jött értem Seckár detektívfőfelügyelő. Előbb otthon, majd bent, a rendőrségen vertek össze. Egyik nap jóltartottak sósheringgel. De vizet nem adtak. Egy hét után, mivel nem volt jogcímük további fogvotortásra, kiengedlek — de sokáig rendőrségi megfigyelés alatt állottam ezután is. MIKUS SÁNDOR: S ezolott mit müveit a karhotolom Kosúton? Köztudott, hogy senkit be nem engedtek oda. Hogyan bánt a csendőrség oz odovolósiokkal? KUGLER JOZSEFNE: A sortűz után nálunk is megjelentek o csendőrök. Fabianicsot keresték. Aztán azok elmentek. Később újabbak jöttek, s attól kezdve folyvást tartottak a kihallgatások. Nálam mindennaposon megjelentek, vallattak meg házkutatásokat rendeztek. Egyik parti elment — jött a másik. Ez így folyt heteken keresztül. El lehet képzelni az én helyzetemet! A lehető legdurvábban bántak velem. Egyik helyről a másik helyre taszigáltak, s ott ütöttek-vertek, ahol úgy gondolták, nem lesz veszélyes. De hát, mégiscsak az volt, mert az egyik lábam csak koldus maradt. A csendőr úgy a lábam fejére vágott a puskatussal, hogy a lábujjaim megbénultok. Folytonosan fegyverek után kutattak, fegyverekről kérdezgettek, meg orra akartak rávenni, hogy írjak aló olyan jegyzökönyvet, ami szerint a kommunistáknak fegyvereik vonnak, s hogy Hegyen a domb alá van aknázva. A főjegyzőnek, egy Hreblai nevezetűnek, jelen kellett volna lennie a házkutatásoknál, de ő olyankor nem jött el. Amikor sírva panaszkodtam, hogy milyen csúnyán bánnak velem o csendőrök, előrántotto a revolverét és rámförmedt: „Hallgass, mert úgy lelőlek, mini a kutyát!" Csak akkor hagyták abba ezt o perzekúciót, amikor Major tárgyalását elkezdték, de azon én már nem vehettem részt, mert akkoriban szültem. MICHAL SAGAN: Értem még aznap este, mármint pünkösdhétfőn, jött két csendőr a kisbíróval. A községházára vittek, ahol egész éjjel maceráltak bennünket. Reggel Koplár Jánossal összevasalva Galántára vittek, majd onnan Bratislavába. Ott vizsgálati fogságban voltunk 24 vagy 25 napig. A kihallgatások során a kerületi bíróságon sem tudtak belőlünk kiszedni semmit. Semmi olyasmit, amit ők szerettek volna hallani. Azután szabadon bocsátottak bennünket. Hazajöttünk, és megpróbáltunk elhelyezkedni - ki hol Feldolgozta: MIKUS SÁNDOR tudott. Azért, mégsem tudtak minket megfélemlíteni! Az 1931 -es községi választások során 18 mandátumból a kommunista párt 11 mandátumot szerzett. Ez volt a kosúti kommunisták válasza az úgynevezett csehszlovák demokráciának. Akkor én is bekerüjtem o képviselő-testületbe. KUGLER JÁNOS: Engem meg a határból kisértek be o csendőrök. Két nappal a sortűz után a ' Glázer-Diamant-féle birtokon kapáltunk, s éppen egy tiltakozó sztrájkot próbáltunk előkészíteni,, amikor értem jöttek. Abba oz" irodahelyiségbe kisérlek, ahol most az állami gazdaság már a mi állomi gazdaságunk - intézőjének oz irodájö van. Hírhedt és kipróbált rendőrségi emberek vártak rám: oz említett Seckár, aztán Safránek - sőt, még Prágából is volt egy. Bizonyos Bernadíč nevezetű . . . Bernodič, a vak — ahogy jobbáro őt emlegették. Ezek aztán vallatóra fogtak, s minden mádon megpróbáltak belőlem valamilyen terhelő vallomást kicsikarni. Hogy fegyverraktárunk volt. .., hogy lőttem . . ., hogy verekedtem . . ., hogy gyűléseztem - meg mit tudom én még mi mindent nem próbáltak rámbizonyitani! Ami a gyűlésezést illeti, hát gyűléseket valóbon szerveztem, dehót orra törvényes megbízatásom volt o szakszervezettől - ma is megtalálhatók a bírósági ügyiratok között. Minthogy nem sikerült nekik az előre elkészített jegyzőkönyvvel egybehangzó beismerést kicsikarni tőlem, Kosútról a kerületi bíróságra szállítottak. Ott megkíséreltek engem, Hucskánét és Bukovszkit bíróság elé állítani, de mivel a vollomások, illetve a kihallgatási jegyzőkönyvbe mondott adatok erre nem nyújtottak kellő olapot, hatheti fogvatartás után, kénytelen-kelletlen, szobadon bocsátottak. LÖRINCZ GVULA: Mint ismeretes, a kosúti temetőben három sírhalom őrzi a mártírok, Zsobka Sanyi, Gyevát János és Turzó István tetemeit. Azt szeretném kérdezni, hogy a sírköveken kívül vajon emlékeztet-e még más is hősi halálukra? Tudtommal 1932-ben Bokros Birmonn Dezső, szobrászművész tervezett egy emlékművet a kosúti hősök emlékezetére, amely egy földből kiemelkedő munkásöklöt ábrázolt. Érdekelne, hogy mi lett ennek a sorsa? HRDLICA SÁNDOR: A hatóságok nem engedték meg az emlékmű felállítását, mivel nem volt rajto vallásos értelmű jelkép: kereszt vagy ahhoz hasonló. Am, annak ellenére — még mielőtt a csendőrség megneszelhette volna — egy tüntetésnek szánt emlékező ünnepséget tartottunk a kosúti temetőben a sortűz évfordulóján, amelyre szinte az egész járásból összesereglettek o kommunisták meg o kommunista ifjú nunkósok. Még Nagyszombatból (Trnavo) is érkezett egy küldöttség, hogy megkoszorúzza a három munkásvértanú sírját. Ott, a sírdombok felett hongzott fel először az „Elhulltatok, hős szívű áldozatok" - kezdetű, saját költésű gyászdalunk, amely egyúttal a három hősi halott végtisztességét is jelentette. A proletár-szolidaritás érzése, az összetartozás tudata akkor nagyon mélyen áthatott bennünket. Harcainkhoz sokszor adott erő*. Meg kell jegyeznem, hogy Diószegen, de az egész környéken is, több nemzetiségű lakosság élt - de szlovákok, magyarok, németek meg cigányszármazásúak közösen vállalták o küzdelmeket s a vele járó megpróbóltatósokot és szenvedéseket is. Bátran állíthatom: húsz éven keresztül súrlódás, nemzetiségi ellentét soha nem volt közöttünk! MICHAL SAGAN: A kosúti nép nagy becsben tartja oz emléküket. Amikor eljön a halottak napja, ki-ki ráhelyezi a maga virágcsokrát vagy pár szól virágját o sírjaikra, s gyertyát gyújt oz emlékükre. Nemcsok a rokonok és hozzátartozók, de egykori elvtársaik, barátaik és jó ismerőseik is. Azonkívül a művelődési ház előtt emléktáblát helyeztünk el, örök emlékezetükre. Ugyancsak emlékmű, Major elvtárs mellszobrával díszített emlékmű hirdeti o kosúti nép kommunisták által vezetett hősi harcának emlékét. Major elvtárs emlékét meg különösen tiszteljük. Úgy szerettük és becsültük - a tanítót, a szónokot, az újságszerkesztőt, a pártfunkcionáriust, aki aztán a háború alatt a moszkvai rádió bemondója is volt —, mintha az apánk lett volna. Amikor, például, Major elvtárs valamilyen népgyűlésen szónoklatot tartott, arra mindenki törekedett elmenni. Olyan volt minden beszéde, hogy senkinek sem volt kétsége afelől: ez az ember igazat beszél! ö meg Steiner Gábor elvtárs voltak azok, akiket az itteni nép nagyon a szívébe zárt. /r^ Fényképek: Tóthpál Gyula