Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-23 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó

Kugler lúzsejné Hubení/c Sándorné r Hrdlica Sándor Fehér Gábor MIKUS SÁNDOR: Milyen volt o kosúti földmunkósok, uradalmi cselédek, napszámosok szociális helyzete az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági válság éveiben? MICHAL Ságon: Kosút (Koiuty) község lakosságának szociális megoszlása 1929 tóján — oz akkori birtokviszonyokot tükrözte. Azt lehet mondani, hogy a lakosságnak olyon nyolcvan százolékát munkások, nagyobbrészt földmunkások tették ki, akiknek munkalehetőséget a diószegi (Sládkovičovo) cukorgyár, a hozzátartozó uradalmak, aztán a födlbérlök birtokai, meg esetleg o húsz-hormincholdas gozdák kisebb gazdaságai nyújtottak. Voltak ugyan a faluban öt-hatholdos kisgazda k is, de azok is éppen hogy csok tengődtek abbon oz időben. Kifelé — más vidékre - nem nogyon jártak dolgozni, mert a városokban nem kaptok munkát. LÓRINCZ GYULA: Ha már Sagan elvtárs megemlitette, hogy milyen volt akkoriban o földmunkósság, óltolábon o szegény nép helyzete folun, Kosút környékén, a galántai (Golanto) járósbon . . . nekem volnának valamelyes adataim arro nézve, hogy milyen volt o keresetük abbon az időben. A férfiak napi bére 7 korona volt, a nők 6 koronás napszámot koptok s oz ifjúság 40 filléres órabért az uradalmi cselédek meg nopi 12, sőt 16 órai munko után 84 koronás fizetést kaptak. Ti hogyan emlékeztek erre? MICHAL SAGAN: Akkor mór nem. 1931ben már más volt a fizetés. Az uradalmi cselédek havi járandósága - kommencióval együtt — általában 70 korona volt. A napszámosok meg az idénymunkások fizetése viszont emelkedett. 1927 előtt a férfiak órabére 80 fillér volt, o nőknek valamivel kevesebb, de oz első sztrájk után, amely 1927-ben volt, emelték az órabéreket - azt hiszem, 1 korona 20 fillérre. S ez igy ment minden sztrájk után, mert akkoribon minden évben sztrájkoltunk. Ha jól emlékszem, 1931-ben, a sortüzet megelőző sztrájk alkalmával emelték az órabéreket 1 korona 40 fillérre. MIKUS SÁNDOR: Milyenek voltak a szociális viszonyok? Hogyon laktak s milyen volt a mindennapi megélhetés lehetősége? BUBENÍK SANDORNE: Nehéz volt o so runk. Az édesapám cseléd volt a cukorgyári majorban. Mi is voltunk heten testvérek, akik közül csok a két nős bátyám keresett, s négyen-öten otthon voltunk, apám kenyerén. Bizony, nálunk mindenből kevés volt. Egész héten nem tudtunk húst vásárolni - legfeljebb egy keveset, vasárnapra. Nem úgy volt akkor, mint ma! Én akkor Stern Józsinak, a bérlőnek O birtokán dolgoztam. Mi is sztrájkoltunk, mert keveset kerestünk: heti 16 koronát. MIKUS SÁNDOR: S mennyit kerestek óbban az időben a cukorgyári munkások vagy a cukorgyári uradalmakban dolgozó munkások? MICHAL SAGAN: Arról leginkább a diószegiek tudnának beszélni. Azt tudom, hogy a helybeliek közül is jócskán dolgoztak ott, akik állandó munkásai voltak a cukorgyárnak. Azonkívül sokan jártok idénymunkások a szlovák felvidékről — főleg Orava tájékáról mert a cukorgyár mindig igyekezett biztosítani elegendő munkaerőt a kampányok idejére. A sürgős munkák idején mindig dolgozott ott olya n 120—150 idénymunkás, de siralmas volt az ő helyzetük is. Alacsony órabérért reggel öttől este hétig robotoltak, és még elmondani is szomorú, hogy azok négyen-öten meg heten is ettek egy-egy tálból... Ha ezt most elmondaná az ember a szlovák munkásoknak, talán nem is hinnék el. Pedig, hát így volt, Csehszlovákia Kommunista Pártja ötven eves történelmi o dolgozó nép felszabadulásáért, a nemzeti függetlenségéi cializmus felépítéséért vívott hősi küzdelmek szakadatlan volt —, tele van dicsőséges, olykor vérrel is írott lapokkal. I esztendő, az átmeneti válsághelyzetek ellenére is, híven CSKP marxista-leninista jellegét, bolsevik forradalmiságc zetköziségét. Ennek egyik példázatául a negyven év előtti k pünkösd emlékét idézzük, amikot a nagy gazdasági világv ben - mint annyiszor a kizsákmányoltak osztályharcai sori dül a kommunista párt állt a szegénység, a mátyusföldi ag rok oldalára is, és vezette keserves harcukat a mindenn falatért. Az évforduló alkalmából meghívtuk c felejthetet esemény néhány szemtanúját — egykori földmunkásokat, n ségeket, a párt egyszerű sorkatonáit és kommunista ifjúm Michal Sagant, Kuglei lózselnét, Kugler Jánost, Bubeník Hrdlica Sándort és Fehér Gábort —, hogy saját szavaikkal fel az okulással szolgáló múltat. HRDLICA SÁNDOR: Ami a cukorgyárat illeti, arról én is tudnék volomit mondani, mivel diószegi vagyok. A cukorgyári gazdaságban a fizetés nagyon kevés volt. Emlékszem, huszonhatban volt egy nagy sztrájk. Az első nagy sztrájk, áltolános sztrájk, omi kiterjedt az egész galántai járásra. Nem felejtem el, mert olyan nagyméretű volt, hogy oz állatokat a cukorgyári tisztviselőknek kellett etetniök. A sztrájk során harmincszázalékos béremelést értünk el. Ebben az időben nagyon siralmas volt a földmunkások helyzete. Bent, a gyárban sem volt különb. Ott csak az elömunkásoknak ment valahogy, 20— 22 korona nopi bért kaptak, s melléje a szokásos tüzelőt, cukrot, lokóst. De o földmunkásoknak, különösen az idénymunkásoknak, nagyon rossz soruk volt, mert azok csak tavasszol vehették fel a munkát, ültetlek, kapáltak, répát szedtek, aztán meg jött a répa-kampány. De ősztől nem nagyon sok munkájuk okadt. 1926-tól kezdve a nőknek - téli időben — hét koronát fizettek, a férfiaknak pedig kilenc koronát. Ezért tavasszal, amikor az idénymunkák kezdődtek, évről évre kiújultak c sztrájkok. Sztrájk sztrájkot ért, s mindig azért kellett harcolnunk, pmit az előző évben már elértünk. Ugyanis, a cukorbárók minden évben felbontották a kollektív szerződéseket - ezért kellett minden évben újra kezdeni a bérharcot. 1931-ben a nőknek kiköveteltünk 10 korona 50 fillért, o férfiaknak meg 14 koronát — .tehát oz előzőekhez képest olyan harmincszázalékos béremelést. igy vergődtünk évről évre. örökre az emlékezetemben marad az 1931-es földművessztrájk, amelyiken Sagan elvtárs is részt vett. Csak filléreket ígértek a munkaadók, s akkor fölkelt Sagan elvtárs, o földhöz vágta a sapkáját a tárgyalóbizottság előtt, és ozt mondta: „Vegyék tudomásul, mi nem vagyunk kupecek vagy borjúkereskedők, hogy velünk fillérezzenek! „Vagy ódnak — vagy sztrájkolunk tovább!" Ez a sztrájk azonban eredményesen végződött, mert általában 30-40 százalékos béremelésre került sor. Tulajdonképpen ebből kifolyólag történt o kosúti vérengzés is. Mert miután járásszerte győztek a sztrájkmozgolmak, a párt bratislavai központi irodája elhatározta, hogy népgyűlésen ismerteti a sztrájk eredményeit. Először Galántán (Galanta), majd Diószegen szándékoztok megtartani ezt a népgyűlést, de mivel egyik helyen sem engedélyezték, úgy esett a választás Kosútra. KUGLER JÓZSEFNÉ: Az én uram már napokkal o sortüzet megelőzően mondta nekem, hogy mi készül Kosúton. Egy előkészítő gyűlésen, megállapodtak, hogy tőlünk, Hegyről indulnak majd Kosúrta, a népgyűlésre. Megbeszéltem az urammal, hogy a résztvevőknek főzök valamit ebédre. Olyasmit, ami hamar megvan, mert nekem is három kisgyermekem volt. Azt gondoltuk, hogy legjobb lesz, ha májat szerzünk, s azt készítem el. Úgy is történt. Pünkösdhétfőn reggel, még nem is volt hét óra, már elsőnek ott volt Major elvtárs, majd utána sorban o többiek. Érkeztek odo kajali asszonyok is, ozok segítettek az ebédkészítésben. Amikor már szép számmal összejöttek, megebédeltettem őket. Közben jöttek Kosútról is, s azok mondták, hogy igen sok a csendőr ott. Alig hogy azok elmentek, megint csak jöttek Kosútról, talán hárman, köztük volt Zsabka Sanyi is. Azok meg azzal a hírrel voltak, hogy a kosúti gyűlést a hatóság betiltotta. Egy ideig tanakodtak ott az emberek, hogy menjenek-e vagy se, de Major elvtárs azt mondta nekik: „Ha már itt vagyunk, ennyien összejöttünk, akkor már mindegy - elmegyünk!" El is indultak. Én nem mentem, mert éppen terhes voltom, meg aztán énrám várt a rengeteg edény elmosogatása is. Összetakarítottam mindent, elmosogattam. Éppen a mosogatóvizet vittem a kibliben kiönteni az udvar hátsó részébe, amikor Kosúton eldördülírhén C5EM5ZU PUSKA 0 tek a puskák. Ijedtemben elejtettem a kezemből a kiblit, s csak azt láttam, hogy o határban, Kosút irányából, o földeken keresztül-kasul fut a nép. Nem sok idő múlva aztán jöttek hozzám az emberek mondani, hogy „Ne várd haza Józsit, csok később jön!" Nem merték közölni, hogy baja esett. Csok jó idő múlva, úgy estefelé merte o tudtomra adni a falubeli Popluhár Jani, hogy oz urom nagyon súlyos sebesült, s hogy kórházba szállították. MIKUS SÁNDOR: A többi szemtanú hogyan emlékszik a tragikus eseményre, ahogy azóta is közkeletűen nevezik: a kosúti véres pünkösdhétfőre? MICHAL SAGAN: Annak a közvetlen előzménye oz volt, hogy sem Galántán, sem Diószegen nem engedélyezte a Belügyminisztérium, illetve a Járási Hivatal a népgyűlés megtartását, olyan indoklásokkal, hogy mi, kommunisták, nem vagyunk képesek fenntartani a szükséges rendet, meg hogy különben sem vagyunk csehszlovák állampolgárok. Ez volt a legfelháborítóbb. Arra mi azt válaszoltuk, hogy már miért ne lennénk csehszlovák állampolgárok, amikor a köztársaságban élünk, dolgozunk és teljesítünk katonai szolgálatot. Mi aztán új kérvényt szövegeztünk, amelyben kértük, hogy hát akkor engedélyezzék ezt a népgyűlést Kosúton. Ezt a kérvényt négyen írtuk aló. A válasz pünkösdhétfőn érkezett meg, amikor a csendőrök már Kosúton voltak. A betiltó végzést, úgy féltizenegy-tizenegy óra tájban, én vettem át a kisbírótól. Mutatom aztán o végzést Souček törzskapitánynak, s kérdezem tőle, hogy most mór mi legyen? O is megerősítette, hogy a gyűlést megtartani nem lehet, s utasított, hogy hirdessem ki a községben az összejövetel betiltását. Azt válaszoltam neki, hogy én ilyesmire nem vagyok illetékes. Ahelyett, hogy engedelmeskedtem volna felszólításának, néhányan felkerekedtünk, s elmentünk Hegyre. Ott jelentettem a dolgot Major elvtársnak. Ügy volt, ahogy Kugler Józsefné mondja: Major elvtárs hajthatatlan maradt. Az felelte, hogy a népgyűlés megtartására már minden előkészület megtörtént, más falvakból is érkeznek elvtársak, mindenképpen el kell menni Kosútra. Igy aztán ebéd után öszszegyülekezett egy nagyobb csoport, s elindultunk. KUGLER JÁNOS: Meg kell itt jegyezni, hogy a menetet, néhány idősebb munkáson kívül, csupa Major elvtárssal rögtön forradalm tünk. Különösen hér Gobi meg S gom is. A nikor o csendőrjarőrökke szemben. Azok c tak volna bennür felugrálva, futólc faluba. Amikor éppen akkor áll dortt. Úgy álltak sora Diószeg, o < nézett. Én leginl ahol Mojor elvtr tem el, hogy tői tem. Major elvtá nyi, aztán pedig ban. Alig telt ec csendőrfőhadnac keresni. MICHAL SAGí „Kde je, poslane ván elvtárs, a k< kor Major elvtár „Itt vagyok. Tess közölte, hogy a c