Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-23 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó

Dr. burecicy, a jOuyyesz (Ricbter Sándor karikatúrái) (Folytatás a 9. oldalról) Fodor vizsgálóbíró: „Ezt nem tartottam íontosnak." Dr. Weichherz: „Nem? És a csendőrüktől sem kérdezett ilyesmit?" Fodor: „Nem. Én nem a csendörök ellen tartottam vizsgálatot, az én leiadatom az volt, hogy lefolytassam a vizsgálatot a hatóság elleni erőszak ügyében." Ehhez a párbeszédhez megjegyzést fűzni nem szabad, legfeljebb aláhúzni egy másikkal. Dr. Weichherz védő: ..Nem mondhatná meg,, ki szúrta le Thurzót, az egyik níunkást, bajonettel?" Skrivanec csendőrmester: „Talán valaki a tüntetők közül, hiszen a nép között ma annyi rejtett bajonett van." y Más. Dr. Clementis* három új tanút jelent be arra vonatkozólag, hogy Thurzót a csendőrök szúrták keresztül. A csendőr, ak| leszúrta, zsebkendőjével mindjárt megtörülte bajonettjét, s a leírás szerint a csendőr Macák csendőrparancsnokkál azonos. A bíróság ezt az indítványt rövid tanácskozás után fölöslegesnek és a dologgal össze nem függőnek mondja ki és elutasítja. (Híradó, július 8.) A bíróságnak nem lehet célja a Kyilkost kikutatni, felesleges is; ott van Major: ő felelős mindenért. De mi tudjuk, hogy minden szuronynak, minden sortűznek van gazdája és oka. És ez az ok, a gazda nem Major. A cseh csendőrök és a magyar földtúrók. Uhrovics (ózsef vallomása: ,,Azt akarták, hogy Major képviselő úrról azt valljam, hogy ő oktatta ki a népet és uszította a csendőrök ellen. De én ezt nem mondottam, nekem mindegy, ha agyonlőnek is. én csak az igazat mondom. Nekünk már nincs vesztenivalónk! Földeinket elvették s odaadták a telepeseknek, pedig nekünk, magyar embereknek is jogunk van a kenyérhez. Mi éhesek vagyunk, és nem verekedni akartunk." Ilyen vallomások ellenére hogyan igazolják a csendőrgolyót? Egyszerűen kijelentik: a tömeg lőtt először. Senki sem hallotta, senki sem látta, de minden Jegyzőkönyvben benne van. Minden, ami történt, az itt történt, és nem a kosúti főtéren. A csendőrök lőttek, tehát a csendőrök csinálják « jegyzőkönyveket. Dr. Weichherz védőbeszédéből idézek: „Furcsa az, araikor tolvajokra bízzák, hogy nyomozzák ki a tolvajt". Csendőrök lőttek, tehát be kell venni a tanúvallomásokba, hogy más lőtt. Egy kékruhás és sárgacipős idegen. A misztikus valaki. A senki. A tényállás a csendőrök javára már előre fel volt fektetve, a vád Major kárára már meg volt konstruálva, már csak tanúkat kell szerezni és velük aláíratni. Felolvassák nekik, akiket már a tanúzás pillanatában úgy kezelnek, mint a vádlottakat. Így volt ez? Nem? Rendben van, fiam, addig nem engedünk haza, míg így nem lesz. Másnap: No, fiam, még mindig nem emlékszel? Rendben van, gondolkozz jobban, addig is várjon a családod. Otthon a A pünkösdi vérengzés sebesültjei a kórházban. A bal oldali képen: Rapan Gyula 28 éves földmunkás, három gyerek apja és Popluhár József 19 éves majori munkás. A jobb oldali képen: Kugler József — a legsúlyosabb sebesült — négy gyermek apja. (Aivétel Az Üt 1931. június 15-i számából) munka, a család vár, kenyér nélkül, mert hisz a napszám elmaradt és az uraság vagy a cukorgyár egyszerűen elbocsátja, ha nem jön dolgozni, ha továbbra is olyan csökönyös, és nem azt vallja, amit a „csöndérek" akarnak. A csendörök jól tudják, hogy hol kell megfogni a szegény kenyértelen nincsteleneket: veszélyeztetni még a maradék kenyeret is. És az emberek megtörtek és aláírták azt, amit elébük tettek. Aki pedig még akkor sem akarta, azt továbbra is ott tartották. Enni persze nem kapott, ha pedig kapott, akkor az véletlen volt. A kosúti kulák bíró ugyan nagy hangon kijelentette, hogy ő hozatott nekik gulyást, de a vallatás során kiderült, hogv néhányan csak azt kapták, amit a csöndér urak meghagytak. A kisbíró meg is magyarázta, hogy mért: kár lett volna kiönteni. Akár a kutyának; ennyi a tanulság. Az elöljáróság kulák tanúi állítólag részt véltek d- vallatásnál, de kisült, hogy csak egynél, viszont voltak emberek, akiket hétszer hallgattak ki a csendőrök. De még ők is elismerik, hogy „hát kemény hangon beszéltek bizony, ahogy csöndérek szoktak", csak az egyik elöljáró, aki folyton igenis, kérem szépen, alászolgája és más farkcsóválással kedveskedik a tekintetes bíróságnak, tudja másképp: „Tekintetes törvényszék, csendesen beszéltek ott a csöndér urak, és mondták az embereknek, hogy szépen valljanak." Dr. Weichherz az egyik tanúhoz: „És mondja csak, olyan szépen beszéltek ott magához a csendőrök, mint itt az urak?" Tanú: „Egy csendőr mellém ült, gumibot volt a kezében, és azt mondta, annyiszor fog vele a térdemre ütni, ha nem azt mondom, amit ők akarnak. Három napig hallgattak ki, már olyan .voltam, mint a csont. Kemény padlón kellett feküdni, nem volt szabad, megmozdulni." Egy másik tanú: „A csendőrök azt mondják, ha azt akarom, hogy kihúzzanak ebből a bajból, amibe kerültem, akkor azt kell mondanom, amit ók akarnak, de amikor én azt mondtam, hogy Major elvtársat leütötték, ekkor olyan gyorsan vertek a lábomra, mint a cimbalomra. Két oldalról kezdtek pofozni, hogy mondjam meg hamarább, hogy egy kékruhás és sárgacipős embernél revolvert láttam." A bíróság álláspontja a csendőrvallatásokról: A vizsgálóbírónál felvett jegyzőkönyveknél már nem vollak csendőrök, az emberek tehát már nem álltak terror alatt, és ott a tanúk mégis ugyanazt vallották, mint a csendőröknél, és amit most itt egyszerűen visszavonnak. A tanúk erre is megfelelnek: „Féltünk, hogy ha annál az úrnál nem azt valljuk, amit a csendőröknél, akkor visszavisznek oda". „A falu még mindig tele volt csendőrrel" ... „Statáriom volt, hál féltünk". Nem volt terror, de azért az ügyész még itt is terrorizálni próbál ja őket. Fenyegető hangon: „No és mit gondol, innen nem vihetik el a csendőrök?" Felelet: „Nem. Mert ez itt bíróság, és itt meg kell esküdni, itt csak az igazat kell mondani." A vizsgálóbírónál a magyar tanúk aláírták a szlovák jegyzőkönyveket. Lefordították nekik. Ha nem tudok szlovákul, akkor úgy fordíthatják le 8 jegyzökönyvet, ahogy akarják, és én aláírhatom akár s halálos ítéletemet isi Ezek a jegyzőkönyvekl Majornak is van valami véleménye róluk. Major: „Én most rá akarok mutatni azokra a metódusokra, amelyekkel ellenem dolgoztak kezdettől fogva, rá akarok mutatni, hogy a csendőrök olyan terrorral gyártották ellenem a jegyzőkönyveket, s olyan eszközökkel, hogy az egy más kultúrállamban nem fordulhat elő." Elnök (csönget és erélyesen közbeszól): „Nem engedem meg, hogy ün itt politikai programbeszédet mondjon. Ön vádlott, s nincs joga ahhoz, hogv kritikát gyakoroljon." Ügyész: „Még kell vonni tőle fi szótl" Dr. Clementis védő: „Elnök úr, Major képviselőt a gyártott és koholt csendőri jegyzőkönyvek alapján adta ki a parlament, azpk alapján van fogságban és a vádlottak padján. Érthető, hogy fájdalmasan ,és elkeseredetten tör ki magából a bíróság előtt, amikor látja, hogy milyen metódusokkal dolgoznak ellene." A két koronatanú. Az egyik Jánošík főhadnagy, a sortűz értelmi szerzője. Nem vádlott, de tanú. Koronatanú. A tipikus, csendőrtisztté avanzsált zupás őrmester. A nagy fiú, aki zavartalanul törli az izzadságot a homlokáról, és nem mer Major szemébe nézni. Egyetlen érdeme és szavahihetőségének mértéke feljebbvalója és az ügyész szerint az, hogy már huszonnégy éve csendőr Többet nem is lehet róla mondani. A másik. Terebessy János. Diák. Joghallgató. Sarlós. Tagja volt annak a küldöttségnek, mely Budapesten nem helyezhette el a sorlósok Petőfikoszorúját. Akkor a magyarok kígyótbékát kiáltottak rá, kinevezték BeneSbérencnek, és a cseh lapok voltak azok, amelyek benne az új magyar értelmiség szociális típusát köszöntötték. Ma a védelem koronatanúja lenne, de a cseh ügyész jóvoltából vádlott lesz belőle, mert Terebessy és vele együtt sok más magyar entellektüel nemcsak papiroson szocialista és nem „szmokingkommunista", de azok egyike, akikről az ügyész sajnálkozva állapítja meg: „az entellektüelek, sajnos, egy felelőtlen mozgalommal kokettálnak", azok egyike, akik az igazságfel ismerés teljes következetességével a valóságban is megtalálták az utat a proletariátushoz. Terebessy a munkássport rajongója, ismerője és szervezője. Azon az ominózus napon épp Kosúton járt. Nem „rohambrigádot" akart szervezni, de kultúrát, tudást, öntudatot akart vinni, ő a diák, az entellektüel, a tanító, á többet tudó és löbb tudását megosztó. „Délben Zsabka Sanyinál ebédeltein" — mondja végtelen egyszerűséggel, vádló megilletődéssel. A törvényszéki tanácselnök fia, aki dúsan rakott asztalnál ehetne és élvezhetné a polgári jólét minden örömét, annál a Zsabka Sanyinál ebédel, akit néhány óra múlva hullává szitálnak a csendőrgolyók és akinek az igazáért, akinek a nevében most vádlón megjelent a bíróság előtt, hogy. a szemébe ordíthassa, hogy bebizonyítsa a vádnak, hogy — hazugsági Nem törődik semmivel, nem a kínos szenzációval, nem a kényes helyzettel, melybe talán apját sodorja; tudja, hogy vád alá helyezik öt is, de eljön, jelentkezik, mert ott volt és most már elválaszthatatlanul ott lesz a Zsabka Sanyiknál. Sok minden találkozott ott Kosúton és semmi sem véletlenül. Sok minden pecsételődött meg ebben a sortűzben, és sok minden tisztázódott. A szocialista magyar értelmiség ifjú generációja — ň Sarló — itt találkozott sorsdöntőn a magyar faluval, a kisebbségi sorssal és a kizsákmányolt proletariátussal. Itt először lett vállalás és lett mindjárt: vád és ítélet. Vérkereszlség volt ez, és a Zsabka Sanyik véréhez, az elhullottak igazságához és harcához most már hűnek kell maradni! Az ügyész vádbeszédéből: „Az államhatalom az összes jóérzésű polgárok' támogatásával fel fog lépni mindazok ellen, akik a polgárok rendjét és nyugalmát megtámadják . Védeni kell a kisembereket, az igaz, de nem a hatóságokkal szemben, de a vezérek ellen, akik a rendet védő csendőrszuronyok ellen vezetik őket. Nem vagyok vak, tudom, hogy elég nagy a nyomor, de senkinek sincs szabadalma a világ megváltására, tehát a kommunistáknak sem. Egy párt itt nem segít. Álljanak össze az összes politikai pártok. így kellett volna gondolkoznia Major képviselőnek is, de ő nem segíteni akart a népen... Sajnálom, hogy nem jött el Romáin Rolland a tárgyalásra. Tudom, hogy nekem adna igazat... A sortűz nemcsak jogos, de szükséges is volt... Ha majd egyszer megírják Szlovenszkó történetét, akkor a csendőrök érdemeit aranylapon kell megörökíteni. Jó fiai voltak ők a hazának, akik sokszor szenvedtek és hallak meg a hazáért. Keressétek fel sírjaikat Szlovenszkón, koszorúzzátok meg a sírhantokat és ültessétek tele virágokkal ... A Major-perből kell, hogy éppen a munkásság tanuljon ..." Dr. Clementis védőbeszédéből: „Sajnálom, hogy Romáin Rolland, akinek meghalt az apja és aki beteg, nem jöhetett el a tárgyalásra, mert akkor látta volna azt a fonák helyzetet, hogy amikor az egész vád már megdőlt, a tanúk után még a védőknek is beszélniük kell." A végszó jogán Major István beszél: „Mért ítélkeznek itt felettem? Azért, mert kommunista vagyok, mert ennek a pártnak vagyok a képviselője, mert egész életemet a kizsákmányoltaknak, a szlovenszkői dolgozó nép felszabadító harcának szenteltem ... Az ügyész említést tett azokról a szociális törvényekről, melyek, úgymond, a dolgozók érdekeit szolgálják. De ezek a szociális törvények csak papiroson vannak meg. Már a kosúti események után olvastam, hogy az Országos Hivatal még márciusban adott ki a földmunkások béreire vonatkozó utasításokat. Ha a feltűzött szuronyú csendőröket a földesurak ellen küldték volna, hogy azokat az Országos Hivatal által megállapított bérek kifizetésére kényszerítsék, sose került volna sztrájkra sor. így a földmunkásoknak a szó szoros értelmében olyan béreket kellett sztrájkkal kiharcolnlok, melyeket papíron már régen megadtak nekik. A kommunista párt bebizonyította, hogy a dolgozók mindennapi kenyeréért harcol. Módszereink helyesek, a tüntetések szükségesek, a munkanélküliek egy darab száraz kenyerei sem kaptak volna, ha nem tüntetnek a kommunista párt vezetése alatt. A kisgazdákat az adóterhek agyonsújtanák, ha a kommunisták vezetése alatt nem lépnének fel ellenük ... Az államügyész gúnyosan jegyezte meg, hogy a kosúti akcióval a pártban megrendült pozíciómat akartam megszilárdítani. Nem, prokurátor úr, erre nekem nincs szükségem. Ha biztos pozíciót, nyugalmas életet és kényelmes jövőt akarnék, akkor nem lennék kommunista, akkor olyan pártnak lehetnék a tagja, melynek korrupciós alapjai vannak, és ahol busásan fizetnek. Nem, mi nem hajszolunk pozíciókat. Igen, élhetnénk mi is kényelmes, nyugodt életet, hisz nekünk is van feleségünk, gyermekeink, akiket szeretünk, de van még egy nagyobb családunk is: a szegény dolgozók osztálya, akikért otthagyunk minden családi boldogságot, akikért büszkén tűrjük el a csendőrök puskaütéseit, és akiket ml ne-iii hagyhatunk el, még ha uszítanak is ellenünk, még ha piszkolnak és besároznak is ... Olyan nyugodtan állok itt, mint ahogy Kosúton álltam a csendőrkordon előtt aktatáskámmal a kezemben »felfegyverkezve«. Meg vagyok győződve, hogv ebben a perben nem a kerületi bíróság fogja kimondani az utolsó szót. ez a per, az itt meghurcolt eszmék visszatérnek s nép telkébe, 3da, ahonnan kiindultak, és a dolgozók ítélni fognak." Major elvtárs, a dolgozók ítél ni fognak! RIHBMM 10