Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-23 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó

(Folytatás a 8. oldalról) tunk, ahogy eddig ezren és ezren találkoztak vele, és ahogy most milliók köszöntik: Major elvtárs. A szlovenszkói dolgozók vezére ott iil a vádlottak padján, karján a vizsgálati foglyok rózsaszínű szalagja. Mellette börtönőr gumibottal, revolverrel. Előtte a bíróság, szemben vele Masaryk képe. Oldalt az ügyősz. Két világ. Külsőleg is. A jól ápolt, kékre borotvált arcú, elegáns ügyész, a gúny és üres fölény megtestesítője, a rossz színész, aki egyetlennek, primadonnának hiszi magát. Cseh, aki hradzsini burzsoá' fölénnyel kezeli Szlovenszkót, aki csak a csendőrök „veszedelmét" és érdemeit látta, de aki a kisebbségi sorsban vergődő magyar szegénység veszedelmét nem fogja, nem tudja és nem is akarja meglátni, megérteni. A tanúkra való tekintettel az osztálybíróság tagjai legnagyobbrészt magyarok. George Grosz tollára való típusok. Hogy őszinte legyek, én csak sajnálni tudtam őket, ahogy ott gubbasztottak és adták fel gépszerűen a kérdéseket, és ahogy unatkoztak. Az egyik bíró közderültségről is gondoskodott. Sztereotip kérdése volt minden tanúhoz. Amikor szót kért, már mindenki tudta, hogy mi jön: „És mondja csak, hány lépésre állt?" A végén már borzasztó unalmas volt. A „független bíróság" fényalakja azonban Adamek szavazóbíró. Hogy mért, az kiviláglik dr. Clementis védő bizalmatlansági indítványából: „Nekem jutott az a kellemetlen feladat, hogy a 68. § alapján bizalmatlansági tiltakozással éljek a tanács egyik tagja, Adamek dr. szavazóbíró ellen, s kérjem annak a tanácsból való kizárását. A tegnapi tárgyalás során védőkollégám a következő kérdést adta fel Souöek törzsJánosík csendőr főhadnagy kapitánynak: »Ön azt mondta, hogy Jánošík főhadnagy egyike legjobb tisztjeinek, akit több kitüntetés ért. Kérdem, nem a kosúti események után léptették elő?« Borecký prokurátor erre ironikusan megjegyezte: »Nálunk embergyilkolást nem szoktak jutalmazni, ez csak más államban dívik.* Alig hangzott el az ügyész ezen nem várt és részünkre sokat jelentő kijelentése, megszólalt Adamek bírósági főtanácsos s csak ennyivel egészítette ki Borecký dr. szavait: »Például a Szovjetunióban«. Ezek után joggal állíthatom, hogy Adamek dr. szavazóbíró elfogult azzal az ideológiával szemben, melynek Major képviselő szívvel-lélekkel híve, elfogult a párttal szemben, melynek Major megválasztott képviselője, s elfogult a Szovjetunióval szemben, amelyben pedig Major képviselő a jövő kivezető útját látja," A bíróság hosszú tanácskozás után az elfogultsági Indítványt elveti, s Adamek doktort nem zárja ki a tanácskozásból! A bíróság különben is következetesen és teljes nyíltsággal elvet minden olyan javaslatot vagy kérdést, ami napnál világosabban és teljes egészében felfedhetné a per, a nyomozás, a bíróság osztályjellegét. Néhány példa: a védőknek nem szabad megkérdezniük Fodor vizsgálóbírótól, hogy mért utasította ki őket Kosútról. A Híradóból idézek. „A védelem indítványozza, hogy a bíróság telefon útján tudakolja meg azon csendőrök nevét, akik a kordonban részt vettek. A védelem ezen csendőrökkel akarja bizonyítani, hogy a csendőrök Souček kapitány parancsára már Galántán élestöltényekkel töltötték meg karabélyaikat, s hogy lövés után a helyszínen tölténytartályokat is találtak, ami azt jelenti, hogy a csendőrök nem egy lövést adtak le, mint azt egyetemlegesen vallják, Hanem öt lövést, és újra megtöltötték a karabélyukat, mert a tölténytartály csak akkor repül ki. Ha pedig a bíróság ezt bizonyítani engedi, egyszerre kitűnik, hogy milyen megbízhatók a csendőrtanúk, akik egyedül vallottak csalf Major képviselő ellen. Indítványozzák továbbá Joachimstaler csendőr kihallgatását arra vonatkozólag, hogy ő a saját szuronyától sebesült meg, és nem igaz, hogy a tömegből sebest tette meg valaki. A védelemnek tanúť vannak arra nézve, hogy Major képviselőt nemcsak Jánošík főhadnagy, de Kriva csendőr is verte. A tárgyaláson is volt tanú, aki elmondotta, hogy hallotta, amint az egyik csendőr eldicsekedett, hogy ő is verte Majort, meg is tudná mutatni, melyik volt az, de a bíróság nemigen reflektál erre a vallomásra. A bíróság az indítványokat mint feleslegeseket és az ügy-> gyei össze nem függőket elutasította, ami ellen a védelem, semmisségi panasszal élt." A bírósági tárgyalás legfontosabb személye a jegyzőkönyvvezető. A védők mindjárt a tárgyalás kezdetén gyorsírót követeltek, de a bíróság ezt az indítványt elszabotálta. Győzött a bírósági jegyző, aki pedig ukrán emigráns, szobáját állítólag még ma is a cár képe díszíti. Cseh ügyész, a Szovjetuniót gúnyoló szavazóbíró és orosz emigráns a szlovenszkói osztályharcos proletariátus és a magyar kisebbségi sors egyik legfontosabb perében: ehhez nem kell kommentár! Hogy a bírósági „hites" tolmács nemigen ügyelt a lényeges vallomásoknál a „nüánszkülönbségekre", és a nyilvánosság dacára már szinte provokálőn mást fordított, úgyhogy a védőknek unos-untalan a körmére kellett koppintaniok, hogy a bírósági asztalnál és asztal mellett detektívek ültek, ezen ma már senki sem csodálkozik. A hallgatóság. Az agrárszociáldemokrata kormánylap, a Reggel írja! „A per általános érdektelenség mellett folyik." Hazugság. Kormány- és szociáldemokrata szempontból érthető és szükséges hazugság: a kosúti ügyet, mely túlnőtt az országhatárokon, lokális semmivé, jelentéktelen tyúkperré kell degradálni. Az igazság ezzel szemben ennyi: a jegyeket nem az erre illetékes bírósági szervek, hanem a pozsonyi rendőrség politikai osztálya adta ki (ami ellen a védők tiltakoztak is), és ez csak „megbízható" személyeknek adott jegyet. Közben azonban a hallgatóság padsorai állandóan zsúfolva voltak. Ha tehát kevés volt az érdeklődés, akkor a hallgatóság legnagyobb része a rendőrség politikai osztályának detektívjeiből került ki, ahogy az tényleg úgy is volt. Nemcsak mi mondjuk, de a keresztényszocialista Híradó is ezt írja: „A hallgatóság részére fenntartott padsorok kilencvenöt százalékban még ma is a rendőrség egyenruhás és civil ruhás embereivel teltek meg." A vád nem kevesebbet akar bizonyítani, mint hogy Kosútról indult volna ki a forradalom. Negyven állig felfegyverzett csendőrrel szemben maximum száz főnyi fegyvertelen tömeg állt, köztük gyerekek és asszonyok. Tehát: világforradalom! A csendőrök revolverekről tudnak, „nagy veszedelemről", az ügyész gépfegyverekről és pontos stratégiai tervről („a temető volt a stratégiailag fontos pont, ahová a jelentések befutottak, Major volt a vezér, Fabianics a vezérkari főnök és Prohászka az összekötő tiszt"), az Országos Hivatal „rohambrigádokról" tud. Es mindezt „bizalmas" jelentésekből és a kommunista párt állítólagos körleveleiből. De amikor a védők legalább ezeknek a körleveleknek a bemutatását kérik, a tanúk, az ügyész és a bíróság „hivatalos titkot" fontoskodnak és hallgatnak. Ez a vád már nem is vád, már csak gyerekes mumus, ami csak a félelmet igazolja. Csendőrgolyó, ügyész és Országos Hivatal egyaránt bizonyítják, a félelem internacionáléja újra levizsgázott. Mi volt Major bűne? A vádirat szerint ennyi: „A vádlott mint felbujtó és vezető vezette az ő általa felbujtatott és tudtával kövekkel, késekkel és lőfegyverekkel felfegyverzett tömeget, melynek célja az volt, hogy erőszakkal és fegyveresen..." stb. Dajkamesékre nincs terünk. A lényeg: Major azt mondta: „Asszonyok és gyerekek, előre", rohamra vezette a népet, ő maga azonban lefeküdt. A csendőrök önvédelemből használták a fegyvert, szorongatott helyzetükben, Jánošík főhadnagy parancsára. így mondják az ügyész szerint egyedül megbízható csendőrtanúk. A munkástanúk azonban egymás után olyan Bíróság dolgokat vallanak, amik csöppet sem illenek be a csendőrvallatási segédlettel felépített vádba. „Asszonyok, gyerekek, előre", ezt senki sem hallotta, de igenis mondtak ott valami egészen mást. Ezt: „Kenyeret adjanak, és ne golyót!" Ezt így mondják a tanúk egymás után. És a bíróság kénytelen hallgatni, kénytelen szemlesütve hallgatni az igazi vád szavát, a tömegek, az elkeseredettek mai világordítását. Az egyetlen igaz és lehetséges tényállást, ami vádol, aminek egyedül van joga vádolni és ítélni. Itt aztán igazán nem segít sem csendőrgolyó, sem ügyészfölény, itt hiába ül a vádlottak padján Major elvtárs, ezt senki nem látja. Mindent túlordít, mindent semmivé tép ez az egyetlen mondat, a kosúti véres pünkösdhétfő egyetlen tanulsága, az egyetlen érthetően beszélő vád: Kenyeret, és ne csendőrgolyót! És mert kenyeret nem kaptak, a kosúti utcán felporzott a csendőrgolyó. Három halott és három sebesült tanúsítja, hogy Kosúton nincs más vád, mint a kenyér vádja a csendőrgolyó ellen. Amíg kenyér helyett csendőrgolyót adnak, addig mindig a csendőrgolyó a bűnös. És ami vádol, az mindig a hiányzó kenyér. És amíg ez így van, addig mindig a Majorok lesznek a bűnösök, mindig azok, akik kenyeret mernek követelni. Mindig az izgatók. Major, az izgató! Rappan, a vád tanúja beszél: „Major már a galántai tárgyaláson kért Hfinket, hogy elégedjünk meg a harmincszázalékos béremeléssel, mert nemigen fechtolhatunk a mai időkben. Megnyugtatott minket, és mi hallgattunk a szavára". Supayné diószegi gyári munkásnő: „Diószegen úgy bántak velünk, mint Dr. Adamenk, a bíró a kutyákkal. Voltunk már a nácselniknél is. 0 megígérte, hogy segít majd rajtunk, de persze nem csinált semmit, erre ki máshoz fordulhattuk volna, mint Major elvtárshoz, aki egyedül segít a szegény népen. Ott voltunk Galántán, és ott kérték őt az emberek: »Gyere el Kosútra és nyugtasd meg a népet«. Amikor aztán meghallottam, hogy Major elvtárs tényleg lejön, odamentünk. Amikor megláttam Major elvtársat jönni a temető felől, isteni szent kötelességemnek tartottam, hogy odamenjek hozzá, hogy mondjam neki: "Dicsértessék az Or Jézus Krisztus! Česf, Major elvtársi®" Ennek az asszonynak a vallomására mondta az ügyész: minden szava hazugság. A legszebb, a legigazabb vallomásra! Hazugság, mert a legegyszerűbb, mert a legtermészetesebb, mert hamisítatlan, mert nem lehet belőle elvenni semmit és nem kell hozzátoldani semmit. „Asszonyok és gyerekek, előre", vagy egyszerűen Major szájából: „Előre", ezt senki sem hallotta a csendőrökön kívül, akik ki sem tudják nyögni, és akik csak úgy reprodukálhatták, hogy előbb leíratták velük és betaníttatták, mert így mondják: aszoniok. De igenis hallották egyes tanúk: asszonyok, félre. És maga az egész kiáltozás, vagy ahogy Kosúton mondják a „dőzs", csak akkor kezdődött, amikor Majort leütötték.' Ekkor ilyen kiáltozást hallottak a tanúk: „Leütötték Majort!" „Ne engedjük őt verni!" „Ne hagyjátok Majort!" „Ne hagyjuk Major apánkat!" A csendőrök és a csendőrfőhadnagy azzal, hogy leütötték Majort, a tömeget provokálták, és a tömegből ki is váltódott egy ösztönös elemi előrelendülés, és volt három, maximum öt ember, aki oda akart ugrani, hogy az elhanyatló Majort felsegítse. Erre a „támadásra" dördült el a sortűz. Az orvosszakértők kénytelenek bevallani, hogy majd minden seb a háton van. Támadó tömegnél mellben, szívben, fejben kell hogy legyenek a sebek és a golyók. A csendőrdüh és csendőrfélelem tehát a már menekülő tömegen vett bosszút. Az ügyész nagy stratégiai koncepciója pillanatok alatt összeomlott, a gépfegyverek bedugultak, a „rohambrigádok", a vezérkari főnök és az összekötő tiszt, úgy látszik, felmondták a szolgálatot. Ha nem halott vádolná a föld alól ezt a rettenetes komédiát, akkor kacagni kéne és csak kacagni lehetne. Az orvosszakértő sehogy sem tud Major ájulására vonatkozólag magyarázatot nyújtani, annyit azonban kénytelen elismerni, hogy ütéseknek a nyomait fel lehetett rajta fedezni. A vád, és ezt megelőzően Slávik miniszter erre is talált magyarázatot: Majort maguk a tüntetők taposták öszsze. Hogy a menekülő tömeg hogyan taposhatja össze a csendőrök lábai alatt fekvő Majort: erre Slávik belügyminiszter és vádszövegezői nem gondoltak. A tanúvallomások azonban kissé széjjeltaposták ezt a Slávik-legendát. Az orvosszakértő humánus ember. Az egyik halottról megállapítja: „Úgyis tuberkulotikus volt". Azaz: a csendőrgolyó itt csak jótéteményt gyakorolt ... A humánus csendőrök; Pszota Mária 51 éves asszony vallomása: „Amikor láttam, hogy az enyéim elvéreznek, szaladtam a postamesterhez, hogy orvosért telefonáljak, de a csendőrök nem engedtek. Elszaladtam a majorba, mert ott is van telefon, de itt sem engedték. Erre befogtunk a báró úr kocsijába és elmentünk or- • vosért. A kocsis kikapott az uraságtól, hogy hogy mert befogni, és a csöndérek is felelősségre vonták." Halottakat és sebesülteket csinálni: azt tudnak, de orvosra gondolni és kocsit adni: azt már nem. Dögöljön a férgesei A csendőr- és uraságmentalltás kezet fogott. Kéz kezet mos. A szttronynak nincs gazdája, a halottnak nincs vizsgálóbírája ... Ha valahol gyilkosság történik, összeütközés, összetűzés: kiszáll a vizsgálóbíró, megnézi a legyilkoltakat, megállapittatja a halál körülményeit és keresi a tetteseket. Dr. Weichherz védő Fodor vizsgálóbíróhoz: „Egy jegyzőkönyvben sem találtam nyomát annak, hogy ön megvizsgálta volna, ki szúrta le Tliurzót. Ez irányban nem nyomozott?" 11 (Folytatás a 10. oldalon)