Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-23 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó

A CSKP HARCA A NEMZETISEN KÉRDÉS MARXISTA-LENINISTA MEGOLDÁSAERT Csehszlovákiában a szociáldemokrata pártokban a bal. oldali csoportok kialakulásának folyamata különösen 1919-ben a Kommunista Internacionálé megalakulása után (főleg azután, hogy 1920 augusztusában II. kongresszusán elfogadták a forradalmi pártok nemzetközi szervezetének 21 pontját) aránylag gyors és intenzív volt a nem cseh, hanem a nacionalista szempontból elnyomott területeken. Ez legszembetűnőbben Szlovákiában és Kárpát-Ukrajnában nyilvánult meg. E folyamat betetőzését jelentette a CSKP megalakulása előtt a szociáldemokrata párt baloldalának 1921 januári ľubochňai kongresszusa, melyen Szlovákia és Kárpát-Ukrajna proletárjai, tekintet nélkül nemzetiségi hovatartozásukra, a Kommunista Internacionálé politikájához, a cseh országrészek forradalmi mozgalmával való egységhez jelentkeztek, és állást foglaltak az egységes kommunista pórt megalakítása mellett. Hasonló, bár a szocialista mozgalom belső politikai helyzetére tekintettel kissé megkésett volt a fejlődés a szociáldemokrata párt német baloldalában is. A forradalmi munkásság internacionalizálósának folyamatában jelentős határkövet jelentett a CSKP alakuló kongresszusa 1921 májusában, és az ennek szerves folytatásaként ugyanez év őszén megrendezett egyesítő kongresszus. A CSKP mint űj típusú párt B. Smeral sza'-~ vaival így fogalmazta meg fő célját: „A tömegekkel szoros kapcsolatban gondos szervezeti előkészületekkel, Közép-Európa más, döntő fontosságú országaival szövetkezve a nagy, utolsó harc felé akarja vezetni a csehszlovák proletariátus nagy hadseregét. E cél elérésének elsőrendű és döntő fontosságú feltétele a hazai csehszlovák proletár erők egyesítése volt. A párt vezetősége ezt tudatosította, ugyanúgy, mint azt, hogy a nacionalista türelmetlenség és túlérzékenység megbontja a kommunista forradalmi döntés folyamatosságát. Ezért felhívta az uralkodó nemzet proletariátusát, hogy támogassa a nem cseh nemzetiségű munkástömegek követeléseit. A CSKP egyesítő kongresszusán K. Kreibich, a Csehszlovákiában élő német kommunisták képviselője, a nemzetiségek proletariátusa szerepének szemszögéből szólt hozzá ehhez a kérdéshez. „Attól a pillanattól, hogy befejeződik ez a kongresszus, az első és egyetlen nemzetközi párt leszünk ebben az államban. Mi leszünk az elsők ebben az államban, akiknek sikerül kiküszöbölniük a nemzetiségi nézeteltéréseket. A nagy proletár osztályharcot csak akkor folytathatjuk sikeresen, ha kéz a kézben egymás oldalán harcolunk a nemzet proletár tömegeivel, melyek ebben az országban a többségej képezik. Csak így érhetjük el célunkat. Erről nem szabad megfeledkeznünk". A CSKP közvetlenül megalakulása után arra törekedett, hogy kiküszöbölje a munkásosztály mély ideológiai-politikai és szervezési nézeteltérését, s ezért figyelmét elsősorban annak szentelte, hogy megszilárdítsa sorait, kapcsolatát a nem kommunista tömegekkel, elméletileg kidolgozza a munkásfront gyakorlati egységének kérdését. Tevékenysége első szakaszában nem sikerült és nem is sikerülhetett kidolgoznia valamennyi munkaszakasz programját. Véleményem szerint a kommunista mozgalom egyik legsúlyosabb problémája volt - amely nemcsak a CSKP megalakulása utáni időszakban, hanem később is jelentősen befolyásolta a párt ideológiai, politikai és szervezeti tevékenységét, az osztályharc nagyságát és egész színvonalát, közvetlenül és közvetve a politikai erőviszonyok megbontását, illetve a kommunisták állásfoglalását a szlovákok és más nemzetiségek által lakott területek politikai életében -, hogy fogyatékosságok merültek fel a nemzetiségi probléma és ennek keretében a szlovák kérdés értelmezésében is. Ennek a ténynek nemcsak az volt az oka, hogy a csehszlovák kommunisták kedvezőtlen örökséget kaptak a szociáldemokratáktól, hanem hatást gyakoroltak a nacionalista nihilizmus megnyilvánulásai, valamint az 1918 októbere után a szociáldemokraták élére került vezetők hatásának következtében a burzsoádemokrata csehszlovakista koncopciók is. Objektív és ismeretelméleti okok is fennálltak, melyek befolyásolták a CSKP nemzetiségi politikájának elhanyagolását, elsősorban tevékenysége első három évében, akceptálták az egységes csehszlovák nemzetre vonatkozó tézist és lebecsülték a több nemzetiségű állam olyan kulcsfontosságú problémájának megoldását, mint amilyen a nemzetiségi kérdés volt a két háború közti Csehszlovákiában. Ez nem jelenti azt, hogy a CSKP a köztársaság nem cseh területein a munkásosztály érdekeiért, valamint a nacionalista szempontból elnyomott, szociális szempontból leggyengébb rétegek követeléseiért folytatott harcában nem ért volna el több részeredményt fennállásának első szakaszában. Nemzetiségi politikájában ennek ellenére csak 1924-ben került sor jelentősebb változásra, ami szorosan összefügg a nemzetközi kommunista mozgalom és vezérkara, a Kommunista Internacionálé segítségével. 1924 jelentős határkő kommunista mozgalmunk történetében. Június közepétől július 8-ig tartott a Kommunista Internacionálé V. kongresszusa. Tanácskozása és az egyes kommunista pártok munkájának elemzéséből kiinduló határozatai azt mutatják, hogy a fiatal kommunista pártok — közéjük tartozott a CSKP is — nem sajátították el kellőképpen, és munkájukban nem érvényesítették megfelelő mértékben a nemzetközi kommunista mozgalom általános tapasztalatait, elsősorban a bolsevik pártnak a három orosz forradalomban szerzett általános tapasztalatait. A Kommunista Internacionálé V. kongresszusa kitűzte a kommunista pártok bolsevizálását. Ez döntő mértékben befolyásolta a CSKP II. kongresszusának tárgyalását 1924 őszén. A Kommunista Internacionálé V. kongresszusának téziseivel törést eredményezett a CSKP nemzetiségi politikájában is. Bebizonyosodott, hogy a CSKP II. kongresszusán elfogadott elveket nem sikerült megvalósítaniuk a konkrét követelmények programjában. Több elvről megfeledkezz tek, különösen abban az időszakban, amikor Jílek vezetősége állt a párt élén. A forradalmi távlat elvesztése, amit azzal a tézissel lepleztek, hogy a munkásság, a dolgozók és az elnyomott nemzetiségek nem hajlandók osztályharcot folytatni a burzsoáziával osztályuralma stabilizálásának időszakában, opportunista passzivitáshoz vezette a pártvezetőséget, mely képtelen volt megszervéini a tömeges gazdasági és politikai harcot, elméleti és ideológiai téren pedig komoly elmaradás volt tapasztalható az osztályharc követelései mögött. A gottwaldi pártvezetőség a CSKP 42 évvel ezelőtt megtartott V. kongresszusán és közvetlenül e kongresszus után arra összpontosította erejét, hogy kiküszöbölje a párton belüli bomlást, megtisztítsa a pártot, és megteremtse a feltételeket a tagság akcióképességéhez. Ami a nemzetiségi kérdést illeti, kiemelte ennek jelentőségét azáltal, hogy a párton belül respektálta a nemzetiségi tényezőket. Már 1930 januárjában a CSKP szlovákiai tartományi vezetőségének kinevezésével kiküszöbölte a párt szervezeti struktúrájának fogyatékosságait. Ez a vezetőség egészen addig, amíg Szlovákiában betiltották a kommunista párt tevékenységét (1938 őszén az autonómia kihirdetése után), jelentősen hozzájárult a " CSKP politikai irányvonalának a szlovákiai viszonyokhoz való alkalmazásához, s ezzel megteremtette a feltételeket Szlovákia Kommunista Pártjának tevékenységéhez a nemzeti felszabadító harcok időszakában, majd e harc sikeres befejezése után. A CSKP VI. kongresszusa 1931 tavaszán felhívta a figyelmet azokra a fogyatékosságokra, melyeket az V. |rta: Viliam Plevza kongresszus után sem- sikerült kiküszöbölni a csehszlovákiai forradalomban a nemzetiségi kérdés megoldását illetően. A kongresszus hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi kérdésben könyörtelenül el kell nyomni óz opportunista és a baloldali szektás hibákat és elhajlásokat, melyek még mindig előfordulnak a pártban. Elsősorban a nemzetiségi kérdésben megnyilvánuló nihilizmust, amely a proletariátus felszabadító harcát „tiszta" osztáiyharcra korlátozza. A CSKP VI. kongresszusa az V. kongresszusból, valamint a gazdasági világválság elmélyülése következtében kialakult helyzetből kiindulva elutasította azt az irányzatot, mely a nemzetiségi kérdést a megoldási módokra vonatkozó általános jelszavakra akarta korlátozni, míg kidolgozta az elnyomott nemzetiségek részleges követeléseinek és a szlovákiai viszonyok szempontjából jelentős parasztság követeléseinek programját. Ezek a tények, valamint az, hogy a párt a dolgozók és a munkanélküliek követeléseinek szentelte figyelmét, lehetővé tette, hogy a kommunisták kiváló sikereket érjenek el a gazdasági és a sztrájkharcokban, a munkanélküliek kiterjesszék tömegmozgalmukat, aktivizálják a falusi szegénységet, elsősorban Kárpát-Ukrajnában és Szlovákia egyes területein, főleg a Garam mentén és Dél-Szlovákiában. A CSKP VII. kongresszusa 1936 tavaszán a nemzetközi helyzetből kiindulva és a Kommunista Internacionálé 1935. évi elemzése alapján kidolgozta a köztársaság és a demokrácia védelmének politikai irányvonalát a fasizmus és a háború veszélyével szemben. Ebben az irányvonalban jelentős szerepet játszott a nemzetiségi kérdés. Tekintettel arra, hogy egyre fokozódott a veszély a német fasizmus részéről, amely döntő politikai hatást gyakorolt a Csehszlovákiában élő három és fél millió német kisebbségre, a CSKP politikájában a köztársaság védelméért indított harc elején a német kérdés volt a legaktuálisabb. A CSKP már 1936-ban a közvélemény, majd memorandum alakjában a köztársaság kormánya elé terjesztette javaslatát a német kisebbséggel való nemzetiségi megbékélésre. A párt nemzetiségi politikájának koncepciójából indult ki, és ezért a Csehszlovákiában élő német dolgozók jogos gazdasági és szociális követeléseinek teljesítésére helyezte a fő hangsúlyt, valamint arra, hogy az államhatalom és az összes antifasiszta következetesen, energikusan lépjen fel, Henlein és politikája ellen. A CSKP tudatában volt annak, hogy a reakciós erők a köztársaságtól való elszakadásra és a szomszédos fasiszta államokhoz való csatlakozásra használhatják fel a nemzetek önrendelkezési jogára vonatkozó demokratikus és az elnyomott nemzetek fejlődésének érdekeit szolgáló jelszót. Ezért nem vetette el nemzetiségi politikájának ezt az alapvető jelszavát, csak tompította propagálását. Az előbb említett esetben, tehát a német kisebbséghez való viszonyban egyértelműen elítélte, hogy ezt a jelszót a fasiszta Németország javára érvényesítsék. E helyes politikát fejezte ki az „Egy falut, egy fenyőt sem Hitlernek" jelszó, melyet abban az időben, amikor a magyar nacionalista pártok 1936 nyarán történt egyesülésük után fokozták tevékenységüket, és a Hlinka-pártban elmélyült a polonfil irányzatok hatása, ilyen alakban propagálta: „Egy falut, egy fát sem Hitlernek, Horthynak és Becknek". Az a tény, hogy elutasították a nemzetiségi kérdés megoldásának a kommunisták által javasolt módját a burzsoá demokrácia atributumának kibővítésével, az uralkodó burzsoáziának az az osztályszempontból korlátozott szűkkeblű állásfoglalása, hogy a köztársaság megmenthető az adott helyzet megőrzésével, külpolitikai téren a status quo megőrzésével a Csehszlovákia irredenta és szeparatista erők malmára hajtotta a vizet, és objektív szempontból reálissá tette a külföldi fasizmus, elsősorban a hitleristák Csehszlovákia elleni terveit. A München előtti Csehszlovákia utolsó időszakában az uralkodó burzsoázia rádöbbent a fenyegető veszélyre, melyben elsősorban hatalmi pozícióinak veszélyeztetését látta. Ezért már 1938-ban beleegyezett egyes engedményekbe a nemzetiségekkel szemben. Ezek azonban, és elsősorban a Heinleinnek tett engedmények, nem oldották meg a helyzetet, hanem ellenkezőleg, még komplikáltabbá tették. Arra ösztönözték a ludákokat Szlovákiában, valamint a magyar nacionalisták és a többi reakciós erőt, hogy fokozzák zsarolásukat és objektíven támogatták azt a törekvésüket, hogy belülről bomlasszák a köztársaságot. Bebizonyosodott, hogy az uralkodó burzsoázia és az általa képviselt rendszer már nem képes megoldani a köztársaság létezésének fontos problémáit, elsősorban a cseh és a szlovák nép létérdekeit. A CSKP tudatosította, hogy a szlovák nemzeti mozgalom nem játszik olyan szerepet a Hitler és a hazai szövetségesei elleni harcban, mint a cseh nemzet, annak ellenére, hogy relatíve kedvezőbb körülményeik voltak, mint a németeknek, a magyaroknak, a lengyeleknek. Abban a helyzetben, amikor a szlovák nemzetpolitikai mozgás legerősebb politikai ereje a Hlinka-párt volt, a CSKP szükségesnek tartotta, hogy radikális változást követeljen a Szlovákiával és a szlovákokkal szemben folytatott hivatalos politijcában. Olyan változást, amely a kedvezőtlen nemzetközi és hazai viszonyok között is azt eredményezné, hogy a szlovákiai erőviszonyok a demokratikus és a fasisztaellenes erők javára billenjenek. Az ilyen fordulat alapvető feltétele volt a szlovákok és Szlovákia helyzetének megoldása azon terv szerint, melyet a CSKP 1937 májusában terjesztett be Szlovákia gazdasági, szociális, kulturális terve alakjában. E terv legfontosabb követelménye az ország iparosítása volt, mint Szlovákia gazdasági alapja gyors fejlesztésének feltétele, valamint a mezőgazdasági termelés problémája megoldásának alapja - a földreform végrehajtása, amely az 50 ha-nál nagyobb földbirtokok kisajátításával a földtulajdont illetően változást hozott volna a parasztok és földnélküliek javára. E követelések teljesítését az állami és a társadalmi élet demokratizálása tette volna lehetővé. A CSKP hasonlóan járt el Szlovákia sokoldalú fejlesztése tervének követelményeit illetően is. Ez a terv Szlovákia szociális helyzetére, a nemzeti és a nemzetiségi kultúra és iskolaügy fejlesztésére, a specifikus nyelvi jogokra vonatkozott. E nagyszabású, az adott időben valóban korszerű terv megoldása az összes szlovákiai demokratikus erők egyesülését, és olyan politikai nyomás gyakorlását feltételezte a csehszlovák állam uralkodó köreire, mely meghátrálásra kényszerítette volna őket. Az antikommunizmus, valamint, nemzetiségek, köztük magyarok is harcolhattak ' ták népfrontjától való félelem erősebb volt azonban, mint az osztályszempontból és nemzetiségileg elnyomott munkásság és dolgozók problémái megoldásának szükségessége. A felsorolt tények lehetővé tették a szlovák nacionalista burzsoáziának, valamint a többi nacionalista, szeparatista vagy irredenta mozgalomnak, hogy visszaéljenek a bonyolult nemzetiségi problémával, és saját reakciós céljaikra használják fel e probléma megoldatlanságát. Látszólag paradox helyzet alakult ki. Henleinéknek, a ludákoknak és a nemzetiségi kisebbségeknek Szlovákiában sikerült politikai befolyásuk alá keríteniük azokat a társadalmi erőket, amelyek a demokrácia biztosítékai lehettek volna, olyan platformra juttatták őket, mely veszélyeztette a köztársaság egységét és nem felelt meg a társadalmi erők érdekeinek. A Szlovák Nemzeti Felkelés bebizonyította a nemzetiségi kérdés marxista-leninista megoldásának helyességét. Ezért a szlovákok oldalán csehek és más nemzetek, valamint, nemzetiségek, köztük magyarok si harcolhattak és harcoltak a szlovák nemzet ügyéért, az új köztársaságért és a fasizmus végleges vereségéért. Ebben rejlik a Szlovák Nemzeti Felkelés mély internacionalizmusa, mely szociális és osztályjelentőségével együtt jelentős befolyást gyakorolt a csehszlovákiai haladó erők gondolkodására és irányvonalára. Hatást gyakorolt nemcsak a nemzeti és a demokratikus forradalom első szakaszában, hanem abban az időben is, amikor fejlesztettük a szocialista elemeket. A CSKP nemzetiségi politikájának jellemvonása ebben az időszakban is elsősorban az újjáépítés és Szlovákia iparosítása programjának megvalósítása volt. A felszabadulás különösen 1948 februárja után Szlovákia az iparosítás és a mezőgazdaság szocialista átépítése következtében fejlett korszerű mezőgazdasági nagyiparral rendelkező ipari országgá változott. Jogosan lehetünk büszkék pártunk nemzetiségi politikájának eredményeire. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem látjuk vagy nem akarjuk látni azokat a fogyatékosságokat és egyoldalúságokat, amelyeket a CSKP és a szlovák viszonyok között az SZLKP nem tudott kikerülni. A CSKP Központi Bizottságának kezdeményezésére 1963-ban elítéltük az SZLKP IX. kongresszusának helytelen határozatait, és a csehszlovák állam megalakulása 50. évfordulójának évében államjogi téren megoldottuk a csehek és a szlovákok kapcsolatát. A CSKP és az SZLKP a marxizmus-leninizmushoz hű elvtársak vezetésével előkészítették és elfogadták a csehszlovák szocialista szövetségre vonatkozó alkotmánytörvényt. Az ún. szlovák kérdés nyilt problémáinak marxista-leninista megoldásáért folytatott küzdelem többek között jelentős tényezője volt a jobboldali opportunista elemek ellen, és az ország politikai viszonyainak konszolidásáért folytatott harcnak. Hasonló szerepet játszott a Csehszlovákiában élő nemzetiségek helyzetére vonatkozó alkotmánytörvény elfogadása, mely a szocialista csehszlovák állam viszonyai között biztosítja a nemzetiségek sokoldalú fejlődését.