Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-20 / 118. szám, csütörtök

A CSKP Központi Bizottságának tavalyi decemberi határozata', ' valáminf a Tanulságok' című alapvető fontosságú dokumentum lehetővé teszi megértenünk hogyan lehet, hogy nálunk, ahol a munkásosztály 1948 februárjában végleg döntött, milyen irányban fejlődjön társadalmunk, 1968-ban le akartak térni erről az útról. Ahhoz, hogy tanulhassunk a történtekből, bátran be kell ismernünk hibáinkat és tévedéseinket, melyek kudarcokat és vereségeket okoztak pártunknak és lehetővé tették a pártellenes elemek, a munkásosztály ellenségei és a jobboldali opportunizmus ideiglenes sikereit. A jobboldali opportunizmus alapvető oka Pártvezetőségünk elvi hibája volt már régen 1968 előtt, hogy feltétel nélkül átvette Antoníp Novotný opportunista tézisét az össznépi államról. E tézis elfogadása lehetővé tette alkalmazását a párt, valamint a társadalom életében. Ezáltal letértünk az első csehszlovák köztársaság nehéz osztályharcaiban kipróbált útról, amely nemzeteink legnehezebb időszakában, a fasizmus idejében is bevált, pírról az útról, melyet Klement Gottwald, munkásosztályunk bölcs és hű fia képviselt. Ez természetesen nem jelenti az ötvenes évek nagy hibáinak igazolását. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezen időszak hibáinak és tévedéseinek fő okozója Antonín Novotný volt. Az a tény, hogy később sikerült megszereznie, a deformációk kiküszöböléséért küzdő „nagy harcos" pozícióját, színészi teljesítményének eredménye volt. Térjünk vissza Novotný opportunizmusához, illetve annak következményeihez. Az - előbb említett opportunista tézis meg valósítása társadalmunk életében azt -eredményezte, hogy fokozatosan lefegyverezték munkásosztályunkat történelmi harcában, a szocialista társadalom építése feladatainak teljesítésében. A gyakorlatban ezt a marxistáellenes irányvonalat úgy észleltük, hogy nem osztályszempontból ítélték meg a fontos társadalmi feladatok megoldását. így pl. a tanulóknak a főiskolai tanulmányokra való kiválasztásánál nem vették figyelembe szociális származásukat, továbbá az irányítás rendszerében felszámolták a káderosztályokat. Nagy mértékben gyengültek az állami mechanizmus funkciói, ami aztán a polgárok és az állam kapcsolatának megbontásában nyilvánult meg. Ennek következtében fagypontra csökkent a szocialista hazafiság, ami különösen az ifjúságnál volt tapasztalható. A huligán megnyilvánulások egyre szélesebb méreteket öltöttek. Számos olyan .eset fordult elő, amikor a rendbontóknak a közbiztonsági szervek elleni támadásaira a közbiztonsági szervek nem válaszolhattak ellentámadással. Folytathatnám a pártunk vezetésében megnyilvánuló op-" portunizmus következményeinek további bizonyítékait. Az akkori pártvezetőség nem vette észre időben és nem ítélte él Novotný elhajlását a marxizmus-leninizmustól. Ez azt bizonyította, hogy a legfelsőbb pártszervekben az elméleti gondolkodás nem volt a kívánt szinten. Ezért szükségszerűen fokozatosan felszámolták a proletárdiktatúrát. Novotný opportunizmusáról azt szokták mondani, hogy merevségről, dogmatizmusról stb. van szó. Ezért helyes, ha ma a Tanulságokkal összhangban megállapítjuk, hogy Novotný opportunizmusa alapozta meg a jobboldali opportunizmust. 1968 augusztusában meggyőződhettünk róla, hogy ez az opportunizmus tovább fejlődött. Amint tudjuk, az opportunizmust keletkezésétől fogva az _ ötvenes évek deformációi helyit

] rehozásának követelménye kísérte. A valóságban nem a deg

7j formációk helyrehozása volt a céljuk, csupán ezzel a kövele, 20. léssel leplezték azt a céljukat, hogy felszámolják a pártot. A 5

2000 szó és a hasonló megnyilvánulások meggyőző bizonyítékok. A jobboldali opportunizmus fel akarta számolni a párt egészséges magvát Lenin azt mondta, hogy a párt elleni támadás az apparátus elleni támadással kezdődik. A munkásosztály története több ízben alátámasztotta fcenin gondolatát — gondoljunk csak az első csehszlovák köztársaságra, amikor a párt üldözése mindig a párt dolgozóinak üldözésével kezdődött. A fasizmusról már nem is kell külön beszélni. Mennyi áldozatot hozott ezen a téren a kommunista párt és apparátusa, amikor az illegalitás nehéz körülményei között dolgozott. 1939-től 1945 ig ennek vét, annak ellenére, hogy á jobboldaliak képviselői nem voltak buta emberek. Sokuknak főiskolai végzettségük volt, akiknek a tapasztalt világreakció jó tanácsokat adott. Az SZLKP rendkívüli kongresszusának szervezésével új intézkedéseket hoztak a pártap parátus felszámolására. Azt akarták elérni, hogy a Központi Bizottság apparátusa ne vegyen részt a kongresszus előkészítésében. Zrak és Pavlenda, a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos csoportjával együttműködve akkor kezdte meg „nagy munkáját". A kongreszszus előkészítésével az SZLKP bratislavai városi bizottságának apparátusát bízták meg. Céljuk az volt, hogy ellentétet szítsanak a két szerv apparátusának dolgozói között. Értékelnünk kell a városi fust és propagandistát ls juttatóit az ideológiai osztályra. Mindjárt a legelején megvalósította az agytrösztre vonatkozó burzsoá jobboldali elméletet. Tervei szerint a Központi Bizottság lett volna ez a szerv. Az úgynevezett elitelmélettel bizonyította, hogy az elitréteg alkalmasabb a társadalom vezetésére, mint a munkásosztály. Hogy milyen mély az ellentét a jobboldali

1 opportunizmus elmélete és a marxizmus—leninizmus között, azt többek között Leninnek ez a gondolata ls példázza: Egyedül,a fejlett munkások tudják saját erejükből megszilárdítani a párt Központi Bizottságát az egyes helyeken és egész Oroszországban. Az az érvük, hogy a Központi Bizottság majd az agytröszt szerepét tölti be s a tudományosan megalapozott munka feltétele, hogy A jobboldali opportunizmus keletkezésének okai és káros következményei lllüll! következtéijen csupán Szlovákiában ötször hoztak léire új pártvezetőséget. Ez a burzsoá időszakban volt, amikor « társadalom két alaposztálya, a burzsoázia és a proletariátus egymással szemben állt. így volt ez a fasizmus uralmának idejében ís. A burzsoázia osztályérdekeiiiek szempontjából nem is cselekedhetett másként. Hogyan magyarázhatjuk meg azonban, hogy ugyanezeket a feladatokat, a pártapparátus, majd az egész párt felszámolását tűzték -ki célul á megújhodási folyamat képviselői. A magyarázat abban rejlik, hogy a jobboldali opportunizmus céljai végeredményben azonosak a burzsoázia érdekeivel az ideológia, politika és gazdaság terén is. Tudjuk, hogy a dolgok lényegén nem változtat az sem, hogy a jobboldali opportunizmus többek között a Szovjetunióval való barátság, az igazi kommunista párt és az emberarcú szocializmus kialakításáért folytatott harc jelszavával küzdött a párlapparátus felszámolásáért. A jobboldali opportunizmus harcának taktikája és formái Nem részletezem, hogyan érintették az SZLKP Központi Bizottsága dolgozóinak többségét Sádovský „őszinte szavai" 1968 augusztusában, amikor azt mondta, hogy hazamehetünk, új állást vállalhatunk, anélkül, hogy félnünk kellene, hogy munkaadónk, azaz az SZLKP Központi Bizottsága ez elé akadályt gördítene, megtorlást alkalmazna, azokkal szemben, akik elhagyják munkahelyüket. Ki szeretném emelni, hogy ez akkor volt, amikor nagy-nagy szükség volt minden segítőkézre, hogy ellent tudjunk állni a jobboldali opportunisták bomlasztó tevékenységének. Az ilyen „őszinte tanácsok" ellenére az apparátus egyik dolgozója sem hagyta el munkahelyét. Ez azért volt így, mert a Központi Bizottság apparátusának dolgozói nem alkalmazásként értelmezik munkájukat a pártapparátusban, szerintük nagy megtiszteltetés, hogy a munkásosztály szivében dolgozhatnak és segítséget nyújthatnak a pártnak a feladatok teljesítésében. !gy tehát a jobboldal nem valósíthatta meg terpártbizottság apparátusa dolgozóinak nagy erkölcsi és politikai erejét, amikor nem hagyták magukat félrevezetni ezekkel az intézkedésekkel és elvtársi, szolidáris kapcsolatokat tartottak fenn továbbra is a Központi Bizottság dolgozóival. A jobboldalnak tehát ez a terve sem sikerült. Folytatták harcukat a párt apparátusának felszámolásáért. Új formákat alkalmaztak még abban az időben is, amikor a helyzet „kezdett megnyugodni". Fokozatosan elszigetelték az SZLKP Központi Bizottságának apparátusát alapvető kötelességeinek teljesítésétői. így pl. intézkedéseket hoztak, hogy a Központi Bizottság apparátusának egy dolgozója sem vehet részt a Központi Bizottság titkára által aláírt külön engedély nélkül semmilyen taggyűlésen. A „demokratikus hullám" által a Központi Bizottság szerveibe juttatott új titkár azzal indokolta ezt az intézkedést, hogy az apparátus munkájában nagyobb következetességet kell érvényesíteni. Az igazi céljai azonban mások voltak. Ez a titkár humánusan viszonyult az apparátus dolgozóihoz, türelmesen meghallgatta őket. Ugyanakkor azonban meg volt mindenről a saját véleménye, következetesen teljesítette egységbontó feladatát. Olyan barátian viszonyult az apparátus dolgozóihoz, hogy amint maga mondta „egyenrangú partnereknek" tartotta őket. Időnként a pezinoki borozóba Is meghívott bennünket. Ki tehetett volna még többet beosztottjaival szemben? Ugyanakkor azonban ő fejtett ki legkövetkezetesebben egységbontó tevékenységet a Központi Bizottságban. A mindennapi tevékenységében teljesen ignorálta az apparátus munkáját. Az olyan elvi kérdésekben, mint a káderek kiválasztása és elhelyezése már nem tartotta partnereinek az apparátus dolgozóit. Ezekben az esetekben az ún. szakemberekhez fordult. Előfordult az is, hogy az apparátus műszaki segítségét sem vette igénybe, így pl. a káderjavaslatait kis jegyzetfüzetéből terjesztette elő. Számtalan hasonló tényt sorolhatnánk most fel, bebizonyíthatnánk milyen kétarcú a jobboldali opportunizmus, milyen mély gyűlölettel viszonyult a párthoz, a munkásosztályhoz és a Szovjetunióhoz. A „demokratikus hullám" a titkáron kívül egy nagy filozóa tagjai az elitrétegból kerüljenek ki, ellentétben áll n marxizmus-leninizmussal. Ök azonban nem a tudományos megalapozottságra törekedtek, azt akarták bebizonyítani a közvéleménynek, hogy a munkáskáderek és a Szovjetunióhoz hű, Bilak ál taj képviselt egészséges mag akadályozza a társadalom továbbfejlődését, és ezért el kell őket távolítani a párt apparátusából. Amint a további .fejlődés .megmutatta, ezt a tervet sem sikerült megvalósítaniuk. Bebizonyosodott, hogy a jobboldali opportunizmus nem változtatja meg burzsoá lényegét, csak a formáit változtatja. A mi viszonyaink között ez a kapitalizmus restaurálását jelentette. » A jobboldali opportunisták jól taktikáztak. Figyelembe vették a széles összefüggéseket. Tudták, hogy a munkásosztály pártját és az apparátusát nem számolhatják fel a munkások részvételével. Ezért nem véletlenül törekedtek arra, hogy a válságos időszakban megtartott pártkonferenciákon ne' legyen ,sok munkásküldött, nehogy ezek meghiúsíthassák azt a tervüket, miszerint a választott szervekbe nem munkás, hanem jobboldali kádereket juttassanak. A bratislavai városi konferencia negatív értelmében meggyőző bizonyíték volt ezen a téren. Nem kell külön bizonyílanunk, hogy ezek a törekvések is helytelenek, pártellenesek voltak. Az érdekesség' kedvéért hadd idézzem Lenin nézetét a pártbizottság összetételéről: A munkások felvétele a bizottságokba, nemcsak pedagógiai, hanem politikai feladat is. A munkásoknak osztályösztönük van és rövid politikai gyakorlat után következetes szociáldemokratákká válnak. Azt szeretném, mondatta Lenin, hogy bizottságainkban két értelmiségre, nyolc munkás jusson. A jobboldali erőknek ez a terve is meghiúsult. A Tanulságok felhívja a pártszervek figyelmét, fordítsanak nagy gondot e kérdésekre, biztosítsák a munkások nagyobb részvételét a pártbizottságokban. Az idei évzáró taggyűlések eredményei azt mutatják, hogy az alapszervezetek magukévá teszik Leninnek ezt a tanítását. A Tanulságokból kiindulva megállapíthatjuk, hogy a jobboldali opportunizmus ellen 1968 —69-ben folytatott harc tanulságáért társadalmunk nagyon drága árat fizetett és bár legyenek ezek a károk nagyon nagyok, nem leplezték a pozitív tényeket. A pozitívumot a tömegeknek ebben a harcban szerzett tapasztalata, a munkásosztály, s különösen a párt egészséges magvának tapasztalata jelenti. Ezek az értékek olyan nagyok, hogy felülmúlják a társadalom számára okozott károkat. Az elért pozitív eredmények azonban nem elégíthetnek ki bennünket. Elsősorban következetesebbeknek kell lennünk, mint a múltban. Nem szabad megengednünk, hogy a burzsoá ideológia behatoljon n párt soraiba. Nem szabad lebecsülnünk a Központi Bizottságnak azt a határozatát, hogy <KZ opportunizmus továbbra is a fő veszély marad. Ebből kiindulva szembe kell helyezkednünk azzal a törekvéssel, hogy a pártegységet a marxista—leninista pozíciókon álló tagok, a revizionisták, az opportunisták, a gátlástalan karrieristák gépies egyesítésével kell kiépítenünk. Ezekről a karrieristákról tudjuk, hogy ők szervezték a legnehezebb pilltnatokban a pártellenes és szovjetellenes irányzatokat. Ma azonban öntudatos tagokként, a Szovjetunió legjobb barátjaiként lépnek fel, ugyanakkor még nem gyakoroltak önbírálatot. Nincs erkölcsi joguk, hogy a munkásosztály és a párt bizalmáért folyamodjanak. Töltsenek be bármilyen funkciót, távozniuk kell a pártból. Ugyanakkor, a Tanulságokból kiindulva a történelmi jelentőségű V. kongresszus határozataival összhangban, azokban az esetekben, amikor a munkásokat passzivitásuk miatt zártuk ki a pártból, mindent meg kell tennünk azért, hogy megnyerjük őket. Mindent meg kell tetinílnk, hogy újból bízzanak bennünk. Már maga az a tény," hogy ma ilyen faladatokat tűzhetünk ki, illetve beszélhetünk róluk, az bizonyítja, hogy pártunk újból marxista—leninista jellegű és vezetni tudja a munkásosztályt a történelmi küldetése teljesítésében. A kivívott eredmények annak köszönhetőek, hogy munkásosztályunk a kommunista párt vezetésével a dicső V. pártkongresszus óta gazdag forradalmi tapasztalatokat szerzett. A szovjet hadsereg által vezetett szövetséges csapatok bevonulása megakadályozta, hogy a jobboldali opportunisták megvalósítsák terveiket és társadalmunkban újból kapitalista kizsákmányolást vezessenek be. A támadást visszavertük, munkásosztályunk s veié együtt összes dolgozónk a Szovjetunió és a szocialista országok őszinte barátja, s megbízható szövetségese marad a marxizmus—leninizmus eszméinek győzelméért folytatott harcokban. A Központi Bizottság decemberi ülése határozatával összhangban bebizonyosodott, hogy Novotný jelszava az össznépi államról és Dubček jelszava az emberarcú szocializmusról nem állt egymással szemben, hanem ellenkezőleg: a politikai válság fejlődése során kölcsönös öszszefüggésben állt. Ezmei szempontból ezek a jelszavak a marxizmus—leninizmustól való burzsoá-revizionista és opportunista elhajlások közé tartoznak. Ideiglenesen ilyen politikát is lehet folytatni a munkásosztály nevében, amennyiben csak formálisan támaszkodnak a munkásosztályra és a marxizmusleninizmusra, és a gyakorlatban a legyőzött burzsoázia „elismerő mosolyáért" törekszünk, a hurzsoázia életét éljük, a különböző nacionalista, soviniszta, a vallás befolyása alatt álló elmaradott irányzatok bizalmáért küzdünk. Az opportunizmus, amely nálunk Novotný funkcióba lépésével kezdődött és 1968—69-ben a jobboldali opportunizmus formájában csúcsosodott ki Dubček vezetésével, meggyőző bizonyítéka annak, hogy az ilyen „munkás-politika" kudarccal, gyallfítfos vereséggel végződik és csak a kommunista párt által vezetett munkásosztály győzelme biztos. A munkásosztály új társadalmi szerepe szilárdabb lett, mint az előző időszakban. PAVEl ŠTEFA, az SZLKP KB dolgozója