Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-02 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

ÚGY ÉL EMLÉKEZETEMBEN, mintha csak tegnap történt volna A minap levéllel fordultunk a Moszkvában élő Mácza Jánoshoz, mondja el a CSKP-hez fűződő emlékeit. Kérésünkre az alábbi cikket kaptuk egy meleghangú levél kíséretében. Az utóbbiból részletet közlünk. PÁRTHARCOSOK EMLÉKEIBŐL € 3 „A Csehszlovák Kommunista Párt fél évszázados jubileuma nekem is nagy, fontos és örömös ünnepem — hiszen ott, Kassán, szülőföldemen lettem kommunista és minden lelkierőmet arra koncentráltam 1920 januar/ától, hogy megalakuljon a legális Csehszlovák Kommunista Párt Mindnyá/ukat szeretettel üdvözlöm közös nagy ünnepünk alkalmából, MÁCZA JÁNOS". Közeleg Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának dicső 50. évfordulója. Emlékezetemben felelevenednek e nagy napokért vívott előkészítő küzdelem mozgalmas és nagyszerű kelet-szlovákiai eseményei. Kelet-Szlovákiában születtem, s itt is léptem ezekben az években a kommunista eszmék harcosainak soraiba. Košicén a munkások és haladó szervezeteik soraiban, ebben az élő környezetben nyílott ki szemem és léptem a szocializmusért küzdő harcosok helyes útjára. Hisz addig mint a MA avantgardista csoportjához tartozó fiatal írónak és szinkritikusnak csa!< megközelítő, homályos és eléggé véletlenszerű elképzeléseim voltak a munkásosztály reális küzdelméről, a szocializmusról, az oroszországi proletariátus megvalósult forradalmáról. A forradalmi mozgalom munkásává viszont csak a dolgozó nép reális küzdelmében, reális életében válhat az ember. Ezt a .lehetőséget adta meg nekem azokban az években a košicei élet. A magyarországi proletárdiktatúra (a háború éveiben Budapesten dolgoztam) és a rövid ideig fennálló eperjesi (Prešov) tanácshatalom leverése után én, az ondavai hegyvidék varannói (Vranov) szülötte elhatároztam, hogy Weimarba megyek, a képzőművészeti „avantgardizmus" akkori központjába, a Bauhaitsba. Űtközben azonban néhány napig elidőztem Košicén, ahol családunknak rokonai és ismerősei voltak, s itt megismertem a Kassai Munkás című szocialista újság szerkesztőségét. Innen tovább utaztam, de néhány napra ismét megszakítottam utamat — ez alkalommal Prágában. Azért időztem itt, mert szenvedélyesen megszerettem ezt a gyönyörű várost. Éjjel-nappal bolyongtam utcáin, gyönyörködtem természeti és építészeti szépségében. Aztán Brnón és Bratislaván keresztül Bécsbe utaztam, ahol sok magyar emigráns kommunistával találkoztam és beléptem a kommunista pártba. Mint kommunista azt a megbízást kaptam, hogy térjek haza és szocialista lapnál helyezkedjem el. Ez volt 1920 januárjának első napjaiban. így aztán a Bauhaus helyett visszatértem Košicére. Itt csatlakoztam a Szovjet-Oroszországból hazatért volt hadifoglyok, az Eperjesi Tanácsköztársaság napjainak emlékét őrző helybeli munkások és budapesti magyar emigránsok csoportjához. így alakult ki a kommunisták kezdetben kicsi, de gyorsan gyarapodó csoportja, amely feladatul tűzte ki, hogy aktív tevékenységet folytasson a szociáldemokrata pártszervezeteken belül. Ehhez a kommunista csoporthoz, amelyből első időben a következő elvtársak tartoztak: Szilágyi, (a cseh nemzetiségű) Tausik, Glanz, Seiden, Feckó, Mníšek, Goldhammer, Kormos és mások, továbbá újságírók kisebb csoportja: Gyetvai János, Fried Jenő, Jász Dezső. Velük együtt bekerültem a Kassai Munkás szerkesztőségébe, melynek főszerkesztője Surányi Lajos volt. Később csatlakozott hozzánk Háy László (miután a hatóságok, Gyetvait kiutasították az országból). Csoportunknak az volt a feladata, hogy a szerkesztőség állományába kerülve napilappá és a kommunista eszmék propagálójává tegye a lapot. Helyzetünk nem volt könnyű, mert mint általában az országban, a munkásmozgalmon belül is bonyolult helyzet alakult ki. Különféle nehézségek merültek fel, egyebek közt hiányzott a széles körű és hiteles tájékoztatás Szovjet-Oroszország forradalmi történéséről és hétköznapjairól. így aztán az oroszországi dolgozók győzelmes forradalmára vonatkozó tényanyag híján nehéz volt harcolni az ausztriai és más revizionisták elmélet keltette hangulat ellen. A belső nehézségek közül a legbonyolultabb a többnemzetiségű Csehszlovákia népei között kölcsönös kapcsolatok megoldatlanságának problémája volt. Mind a burzsoá pártok, mind a szociáldemokrata pártvezetőségben levő opportunisták és revizionisták a maguk javára akarták kihasználni ezt a helyzetet. Szükségessé vált a nagytömegek kommunista internacionalista szellemben történő nevelése nemzetiségi sajátosságaik tiszteletben tartásával, hogy legyőzzük a nacionalista irányzatokat és így megszilárdítsuk a marxista világnézet egyik legfőbb alapját. Lapunk magyar nyelven jelent meg, s nekünk küzdenünk kellett szlovák, magyar, ukrán (ruszin) és német (zipserj dolgozók szellemi érdekeinek egyesítéséért. Smeral elvtárs annak idején kiemelte: ^Mivel látjuk, hogy köztársaságunkban rendszeresen ismétlődnek a nemzeti érdekek összeütközései, kommunista kötelességünk, hogy a munkások körében igyekezzük kizárni a nacionalista, meg nem értés minden megnyilvánulását". (Kassai Munkás 1921. augusztus 6.). Lapunknál a kulturális rovatot állítottam össze és szerkesztettem. Mind a dolgozók osztályérdekei helyes felfogásának propagálása, mind az internacionalizmus szellemének terjesztése terén nagy lehetőségek nyíltak számomra. Naponta írtam kulturális kérdésekről és tényekről, klasszikus és modern írókról, Shakespeare-ről, Moliére-ről, Ibsenről, Hauptmannról, Dosztojevszkijről, Makszim Gorkijról és másokról. Orosz és cseh szerzők műveiből fordítottam, köztük lefordítottam Karel Čapeknak A rovarok életéből című színdarabját, melyet R. U. R. című darabjával együtt bemutattak a košicei színházban. Fordítottam Vlagyimir Majakovszkij, Alekszahdr Blok, Jaroslav Seifert, Josef Hora verseit, Makszim Gorkij, Leonyid Andrejev, Lev Tolstoj elbeszéléseit, Anatolij Lunacsarszkij cikkeit és sok más személyiség írásait. Hírlapírói munkásságom mellett előadásokat tartottam és irodalmi esteken szerepeltem kelet-szlováklai és kárpát-ukrajnai városokban — Eperjesen (Prešov), a korompai (Krompachy) vasműben, Ungvárott (Uzsgorod) és Munkácson (Mukacsevo). Abban az időben közvetlenül részt vettem a „baloldal" legális kommunista párttá történő átalakulása előkészítésének szervező munkájában. Nem emlékszem a pontos dátumra, de azt hiszem valószínűleg a parlamenti választások és Smeral elvtársnak a Szovjetunióból való hazatérése után volt, (1920), hogy nálunk. Košicén határozat született: megerősítjük és szervezetileg is rendezzük kapcsolatunkat a „baloldal" prágai központjával. E célból négytagú küldöttséget indítottunk Prágába (Surányi Lajos és Hermán Tausik képviselőket, a harmadik nevét elfelejtettem és engem)). Prágában Smeral, Antonín Zápotocký és más elvtársak fogadtak minket. Megegyeztünk velük a marxista baloldal nemzetiségi csoportjai kommunista értelmezésű internacionalista testvériségének keretei között folytatandó közös munka formáiról. Felvettük a kapcsolatot a Rudé právo és a Pravda chudoby szerkesztőségeivel. Tárgyalásunk színhelye a Hybern utcai Lidový düm (Népház) egyik szobája volt. Az egységért, a kommunista eszmék megvalósításáért, a Komintern 21 pontjának elfogadásáért és a legális CSKP megalakulásának előkészítéséért folytatott közös küzdelmünkben nagy segítséget nyújtottak nekünk V. I. Lenin cikkei, beszédei, felszólalásai, amelyeket lehetőségeinkhez képest széleskörűen publikáltunk lapunkban. (Emlékeim között fennmaradta Kassai Munkásban közölt Lenin-Írások jegyzéke, köztük kivonatok a Kommunista Internacionálé II. és III. kongresszusán mondott beszédeiből, „A „baloldaliság" — a kommunizmus gyermekbetegsége" című könyvének egy fejezete, a francia munkásokhoz Irt levelei stb. j. Óriási jelentősége volt az említett anyag ismeretének. Az anyagot részben a Moszkvában járt elvtársaktól (Bohumír Smeral, Ivan Olbracht, Seidlen A. Seidler E. és mások), részben (főként a kulturális kérdéssel kapcsolatos anyagot) a stockholmi szovjet nagykövetségen keresztül Kerzsencev elvtárstól szereztük meg. Sok anyag jutott el hozzánk a Rudé právótől és a Pravda chudobytól is. A CSKP megalakulása előkészítésének döntő fontosságú eseményei közül csupán megemlítem a košicei baloldal 1920. június 29—30-í értekezletét, a Szocialista Ifjúsági Szövetség konferenciáját, amely 1920 októberében elfogadta a Komintern programját, és a „baloldal" 1921. január 16—

17-i lubochftai kongreszszusát. Ezek az események eléggé ismertek. Megemlítek még egy mozzanatot, amelynek szintén jelentősége volt a kommunizmus eszméiért vívott küzdelemben. Ez a košicei Proletkult szervezet (ebbüu összpontosult az ifjúság) megalakulása és munkája, továbbá a košicei dolgozók gyermekei szervezetének létrehozása volt. E szervezetekben velem együtt tevékenykedett Hidas (Szántó):, Goldhammer, Kormos, Pilát elvtárs és sokan mások. A Proletkult irodalmi esteket, színházi előadásokat, népünnepségeket rendezett, a gyerekeket pedig vasárnaponkint összehívtuk, énekelve végigvonultunk a város főutcáján ós kinn, a szabadban mesefelolvasásokat, játékokat, sportversenyeket rendeztünk. Ez volt a Nyugat egyi^ első „kommunista gyermekszervezete", amelynek tevékenysége nagyon idegesítette és nyugtalanította a hatóságokat, különösen az egyházi köröket. A Proletkult színjátszó csoportja színdarabokat mutatott bt:. Én dramatizáltam Upton Sinclair Jimmy Higgins című elbeszélését, tömegjelenetet rendeztünk mintepv 200 munkás elvtárs közreműködésével. Mindez a sajtópropagandával együtt az élőszóval kifejtett propaganda szerepét töltötte be a CSKP eszméi érdekében. Ilyen körülmények között, mindenkor a magabiztosság felemelő tudatával végeztük munkánkat Csehszlovákia Kommunista Pártja 1921 májusában megtörtéint legalizálásának előkészítésében. Lapunk fejléce alatt büszkén nyomtattuk és olvastuk: „A Csehszlovák Kommunista Párt (III. Internacionálé szekciója) magyarajkú Közlönye. A párt erősödött és fejlődött. Lapunk már több mint 25 ezer példányszámban jelent meg. Ugyanak kor a hatóságok részéről is fokozódó nyomás nehezedett ránk. Bár régebben is előfordult, hogy a hatóságok kiutasítottak az országból egyes elvtársakat, most már azonban arra vetemedtek, hogy megfősz tották állampolgárságuktól és képviselői jogaiktól elvtársainkat. Kezdetben Seiden elvtársat, a területi pártbizottság titkárát utasították ki, majd 1921 végé u Surányi Lajost fosztották meg képviselői mandátumától és állampolgárságától. Háy László is kénytelen volt távozni. 1922 februárjában engem neveztek ki a lap felelős szerkesztőjévé. A lap mind gyakrabban jelent meg fehér foltokkal — a kicenzúrázott cikkek helyén. Májusban egy hatalmas színpadi tömegjelenet bemutatása után én is kénytelen voltam megválni a laptól és szeretett városomtól. így kerültem végül a Szovjetunióba, ahol azóta is élek. Városomat és népemet azonban nem felejtettem el. Ezt a szeretetemet Csehszlovákia építészettörténetéről 1959-men megjelent könyvemmel is tanúsítottam. A moszkvai egyetemen voltak olyan tanítványaim, akik oklevélszerző értekezésüket csehszlovák művészettörténeti tárgykörből írták. Voltak csehszlovákiai tanítványaim is és egy aspiránsom. Most, amikor népem, elvtársaim Csehszlovákia Kommunista Pártja félszázados fennállásának dicső évfordulóját ünneplik, legforróbb testvéri üdvözletemet küldöm drága elvtársaimnak — valamennyi nemzedék képviselőinek, és a legjobbakat kívánom a szocialista Csehszlovákia népeinek. Dicsőség kommunista pártunknak, amely fennállásának ötven éve alatt a múltban harcának sok ragyo gó, fényes, de nem kevés komor napját élte át, az utóbbi években pedig kiállta a népeinek fényes jövőjéért vívott küzdelem kommunista eszményeihez való hűség próbáját. Üdv neki! MÁCZA JÁNOS MÁJUSI PLAKÁT