Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-02 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

M

ór sokszor elmondtuk, hogy május elseje a dolgozó milliók seregszemléje, a munka és a nemzetközi munkásosztály ünnepe. Ám ma is időszerű hangsúlyozni, hogy a világ országaiban e napon, szinte mindenütt a városok és falvak utcáit a munkások, a parasztok és az értelmiségiek ezrei árasztják el, és kifejezésre juttatják, hogy a béke, a haladás és a szocializmus ügyének a hívei, harcosai. Május elsejét — immár több, mint nyolc évtizede - a II. Internacionálé kongresszusi határozata tette a proletariátus nemzetközi ünnepévé. A világ dolgozóinak 1870-ben megtartott első nagy seregszemléjéről írta Engels, hogy „ .. .a mai nap látványa az egész világ tőkéseinek és földesurainak megmutatja, hogy manapság a világ proletárjai valóban egyesültek". Amikor e sorok íródtak, a tőkésrendszer, a kizsákmányoló osztály életének fénykorát élte. A világ proletaliátusa távolról sem dicsekedhetett olyan szervezettséggel, mint az ellenfél. A dolgozók mégis felvonultak, tüntettek a kizsákmányolás ellen, síkra szálltak jogaikért, életkörülményeik megjavításáért. Miért ne sorakoznának fel ma, sokkal nagyobb erővel és hittel, mint egykor? A tőke, mint nemzetközi erő, nemzetközivé tette a kizsákmányolást. Szükségszerűen nemzetközi jelleggel született meg az ellene küzdő proletariátus összefogása is. A nélkülözés, a kilátástalanság, az elnyomók elleni gyűlölet vitte utcára az embereket a múlt század végén, ezért ragadtak fegyvert 1917-ben az orosz tömegek, ez késztette és készteti tüntetésre a világon, mindenütt a munkásokat. A kizsákmányolás jellegéből fakad, hogy utcán tüntetni egyre nagyobb veszéllyel jár. A modernül felszerelt katonák és rendőrök rendkívül „idegesek". Kezükben hamar lendül a gumibot, és tüzet okád a fegyver... A tüntetések elfojtásában a rendszer, az elnyomók félelme fejeződik ki. És mégis ... A hírügynökségek szinte naponta röpítik világgá a sztrájkokról, a tüntetésekről, a munkások nagyméretű megmozdulásairól szóló híreket. A küzdelem sok áldozatot követel, de eredményes. Mindez azt jelzi, hogy a munkások, a dolgozók — új korszakot nyitó küldetésükhöz méltóan — nemcsak tanúi, hanem formálói, döntő átalakítói a nagy történelmi időszaknak. A május elsejét ünneplők seregét a munkásszolidaritás, az internacionalizmus szelleme hatja át szerte a világon. Közben számvetés készül arról, hogy hol tart a munkásosztály abban a hatalmas küzdelemben, amelyet örök ellensége: a tőke, a nemzetközi imperializmus ellen vív. A felvonulás napja, a nagy ünnep lelkesít és milliókat győz meg a munkásosztály erejéről és összeforrottságáról. Az erőviszonyok alakulása a munkásmozgalomnak, a felszabadító harcnak kedvez. Felvonulásunkkal - a sok egyéb mellett — ma is ezt juttatjuk kifejezésre. A nemzetközi szolidaritás napját ez idén kettős esemény jegyében ünnepeljük. A napokban fejeződött be a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa és készülünk Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusára. Az előbbin fontos megállapítások hangzottak el arra az osztályra vonatkozólag is, amelynek május elseje a legnagyobb ünnepe. „Munkások alkotják szögezte le a Központi Bizottság beszámolója - a lakosság foglalkoztatott részének több mint 55 százalékát. A munkásosztálynak a szocialista társadalomban elfoglalt helyét azonban nemcsak létszáma határozza meg, amely a gazdasági fejlődéstől, a tudományos-müsza. ki forradalom ütemétől függően változhat. A munkásosztály volt és marad a történelem fő termelőereje. Forradalmisága, fegyelmezettsége, szervezettsége és kollektív szelleme határozza meg vezető helyét a szocialista társadalmi viszonyok rendszerében ... A munkásosztálynak, mint a kommunizmus építőjének vezető szerepe annak mértékében növekszik, amilyen mértékben emelkedik általános kulturális színvonala, képzettségi foka és politikai aktivitása ... A párt továbbra is arra irányítja erőfeszítéseit, hogy növekedjék és szilárduljon a munkásosztály befolyása társadalmi életünk minden szférájára, hogy a munkások aktivitása és kezdeményezőkészsége még gyümölcsözőbb eredményeket hozzon ... Társadalmunk politikai alapja a munkásosztály és a parasztság szövetsége." A CSKP XIV. kongresszusára annak tudatában készülünk, hogy a párt 1969 áprilisában megválasztott vezetőségének lényegében sikerült társadalmunkat kivezetni a válságból. Leküzdöttük a nagyobb revizionista és jobboldali opportunista jellegű elhajlást, újra érvényesül a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elve, felújult és megszilárdult a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő barátságunk. Az elmúlt két év küzdelme sok erőfeszítést igényelt. Ma azonban már elmondható, hogy a sok megpróbáltatást elszenvedett CSKP elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy gátat vessen a jobboldali és ellenforradalmi támadásoknak, megtisztítsa és újraformálja sorait, viszszatérjen forradalmi hagyományaihoz, vezesse a dolgozókat és megoldja a társadalom bonyolult problémáit. Ma már lépten-nyomon az észlelhető, hogy a tömegek bíznak a vezetésben, támogatják a párt politikáját. A XIV. kongresszus lezárja a válságokkal terhelt átmeneti időszakot, és megnyitja a további felemelkedéshez, a nyugodtabb és békés holnaphoz vezető utat. Az SZKP XXIV. kongresszusa - mint ahogy ezt az elmúlt napokban mind nálunk, mind külföldön, még Nyugaton is, többen már megállapították — a marxista—leninista eszmék új győzelmét, a Szovjetunió és" a munkásmozgalom nemzetközi és a nemzeti érdekek egységének új győzelmét jelentette. Az előbbi kongresszus óta eltelt öt esztendő mérlege, a nyolcadik ötéves terv eredménye meggyőzően szemlélteti azt a nagy sikert, amelyet a szovjet párt és társadalom az élet minden területén elért. A kongresszuson a szovjet emberek, a párt, a szakszervezet és az ifjúsági szervezetek vezetői, a köztársaságok és a területek képviselői, az üzemek és kolhozok dolgozói büszkén beszéltek a jól végzett munkáról, és arról az eltökélt szándékukról, hogy teljesítik azokat a feladatokat is, amelyeket a népgazdaság és az egész társadalom további fejlődése érdekében a kongresszus jelölt ki a párt és a társadalom valamennyi tagja számára. A tanácskozásnak mind a múltra, mind a jövőre vonatkozó megállapításait az igényesség, az őszinteség és a dolgozók iránt érzett mély tisztelet jellemezte. A felszólalók kertelés nélkül mondtak — többször bíráló — véleményt, törekvésük azonban minden esetben arra irányult, hogy elősegítsék a problémák megoldását, a társadalom további fejlődését. A kohgresszus jellegzetes vonásának tekinthető az is, hogy az SZKP ismét nagy erőfeszítést tett a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megerősítésére, az egység megteremtésére, a haladó erők akcióinak, Ázsia, Afrika és a többi földrész nemzeti és osztályfelszabadító Harcának támogatására. A szovjet kommunisták tanácskozásán részt vett mintegy száz — kommunista, munkás és különféle demokratapárt küldöttsége közelről bizonyosodhatott meg arról, hogy a Szovjetunió és kommunista pártja milyen politikát folytat, hogyan építi az új társadalmat, hogyan küzd a nemzetközi munkásosztály és minden békeszerető nép érdekéért. A tanácskozás külföldi résztvevői bizonyára érezték, hogy a kongresszus az ő ügyükről is és mindazok ügyéről tárgyalt, akik fáradoznak, hogy a világon megteremtsék a békét, a szabadságot és a jólétet. Az elmúlt hetekben és hónapokban sok fontos politikai és gazdasági kérdéssel foglalkozott a mi pártunk is. A napokban ismerkedtünk meg a CSKP megalapításának 50. évfordulójára kiadott tézisekkel, valamint az ötödik ötéves terv irányelvével. Sokat foglalkozunk a szocialista demokrácia kérdésével, mérlegeljük, hogyan növelhető a termelés, hagyan tökéletesíthető a párt- és az állami szervek munkája. Közben gyakran gondolunk arra, hogy a feladatokból milyen szerep hárul a munkásosztályra. A munkásosztály szerepével azért is időszerű foglalkozni, mert az 1968-as és az 1969-es ellenforradalmi kísérlet során ezt az osztályt érte a legtöbb támadás. Ellenfeleink nem ismerték el, hogy a szocialista társadalom vezetésére a munkásosztály hivatott, sőt azt is bizonygatták, hogy „ma már elavult dolog osztályokról beszélni". Ám ezúttal nem a barikád másik oldaláról származó nézetekkel szándékszunk vitázni. A saját sorainkban elhangzó megjegyzésekkel kapcsolatban mondunk el néhány gondolatot. Hol a munkásosztály? Vajon a teendők nagy tömege között nem szorulnake háttérbe a munkások? Pártunk a munkásosztály élcsapata lesz-e, visszaszerzi-e proletár jellegét? És általában, vajon a párt munkásjellegének a megteremtése és megőrzése, mint követelmény, nem avult-e még el?... — hallani gyakran. E minden kétséget kizáróan jó szándékú - az ügyet féltő — tépelődésekre több tekintetben választ ad az SZKP XXIV. kongresszusán elhangzott beszámolóból vett fenti idézet, és általában a tanácskozás egész menete, határozata. A gondolatot - hazai viszonyokra vonatkoztatva — annyiban fűznénk tovább, hogy az utóbbi években nálunk is nagy átalakulás történt mind a párt, mind a társadalom összetételében. A változások a párt erősödését, munkásjellegének a javulását eredményezték. Az összetétel azonban - bár nagyon fontos tényező — önmagában még nem minden. A kommunista párt nem az ellentétes érdekű osztályok kibékítésén fáradozik, nem osztályon kívüli vagy osztályfeletti szervezet, nem békebíró, hanem a munkásosztály szerve, osztályérdeket: a munkások érdekét kifejező élcsapat. Proletár, illetve munkásjellegét elsősorban az határozza meg, hogy milyen politikát folytat, mennyire viseli a munkásosztály érdekeit, tevékenységében milyen mértékben támaszkodik a tömegekre, hogyan szolgálja a munkáshatalom, a szocialista rendszer védelmét, milyen sikerrel irányítja a dolgozók jólétét biztosító szocializmus építését. Ha nézetével, állásfoglalásával és gyakorlati munkájával eredményesen küzd a munkásosztály érdekéért, munkásjellegű. Ellenkező esetben nem a munkásság pártja, bármilyen az összetétele és bármit mond és hirdet. A CSKP munkáspolitikát folytat. Lényege, hogy védi és erősíti a munkásosztály hatalmát. Bebizonyította ezt többek között a tavaly decemberben megtartott plenáris ülésen elfogadott határozattal, az ugyancsak ott jóváhagyott Tanulságok . . . című dokumentummal, és egy egész sor 1969 áprilisa óta érvényesített gyakorlati intézkedéssel. Az elmúlt években keserű tapasztalatok árán a saját portánkon győződtünk meg arról, hogy a munkásosztály a hatalom megszerzése után nem mindig számolja fel a reakciós és ellenforradalmi erőt. Előfordulhat — 1968-ban nálunk sajnos elő is fordult —, hogy az ellenfél a különböző események összejátszása folytán megerősödik, és veszélybe sodorja a munkáshatalmat, a szocialista rendszert. A munkásosztály érdekét szolgáló kommunista párt ilyenkor arra is hivatott, hogy felmérje az erőviszonyokat, összefogja, segítségül hívja és - a proletár nemzetköziség szellemében — ellentámadásba vezesse a szocializmus híveit. Az a párt, amelyik adott esetben e feladatát elmulasztja, lemond forradalmi szerepéről, efárulja a dolgozók érdekét, az opportunista és a burzsoázia szekértolójává válik. A munkáspolitikát folytató pártnak az a feladata, hogy állandóan védje és erősítse a munkásosztály érdekét és vezető szerepét. A párt és a munkáshatalom akkor erős, ha tömegbázisra épül, ha az élcsapat a munkásokért együtt halad a munkásokkal. Számos példa bizonyítja, hogy a párt munkáspolitikája nem gombnyomásra érvényesül. így nem is érvényesülhet. Csak nehéz harc és küzdelem árán valósul meg, különösen akkor, ha útját kispolgári, revizionista és jobboldali opportunista törekvések is keresztezik. Szükséges megemlíteni azt is, hogy a munkáspolitika sem lehet állandóan érvényes receptek gyűjteménye. Módszerét érvényesülési formáját a fejlődés, a szükséglet, a történelmi helyzet alakítja. Nem szűkíthető le néhány hangzatos jelszóra, érvényesülése — még a legjobb gyakorlat esetén is — nem hat robbanó erővel, hanem rendszerint csak fokozatosan érezteti hatását mind az anyagi, mind a szellemi javak területén. Valóban akkor eredményes, ha a munkások lépten-nyomon érzik, Hogy e politika velük és értük van." A munkáspolitikát jellemző módszerek ismertetése kapcsán aláhúzhatjuk, hogy e politika - a munkásosztály helyzetének lényegéből eredően — nem irányul, nem irányulhat egyetlen más dolgozó osztály vagy réteg ellen sem. A munkásosztály nemcsak hirdeti, hanem a szocialista társadalomban a gyakorlatban is bizonyítja, hogy érdekét a minden dolgozó érdekét szolgáló társadalmi rend megteremtésén keresztül érvényesíti. A munkaérdek - amely ma egyben már a többi dolgozó osztály és réteg érdeke is - az, hogy sikeresen épüljön a mindannyiunk jobb életet biztosító szocialista társadalom. Az említett kérdésekre egyértelműen válaszolhatunk: a párt munkásjellegének megőrzése, illetve megjavítása változatlanul időszerű, a CSKP ismét élcsapat, politikáját a munkásosztály érdeke határozza meg, törekvését a munkások ezrei támogatják. A munka ünnepén időszerű arra is gondolni, hogy a világ különböző országaiban ma már mintegy kilencven kommunista és munkáspárt működik, sok millió taggal. S ha e pártoknak jelenleg nincs is formailag egyesített vagy egységes nemzetközi szervezetük, a kommunista és munkáspártok többségét összeköti a nemes eszme, és a munkásosztály ügyéért vívott küzdelem. Szerte a világon, felhőkarcolókkal teli nagyvárosokban és eldugott kis falvakban ma ismét vörös zászlók lengenek. A nemzetközi összefogás nagy napját: május elsejét köszöntjük. A felvonulás során egyesül a világ proletariátusa, és milliók fejezik ki a munkásosztály akaratát, erejét és egységét. Mi, csehszlovákiai dolgozók annak tudatában ünneplünk, hogy sikeresen haladunk a társadalmi felemelkedés útján. BALÁZS BÉLA „...a kommunista párt teljes mértékben bebizonyította, hogy hivatott a nép élére állni, s a népet a szocializmus építésének útján vezetni." (A CSKP Központi Bizottságának a párt megalapítása 50. évfordulójára kiadott felhívásából.)