Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-09 / 84. szám, péntek
A Szovjetunió Kommunista Partjának XXIII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) ezer olyan rendszer, amely automatizálja a tech nológiai folyamatok irányítását. A szovjet műszeripar dolgozói öt év alatt több mint kétszeresére akarják növelni a termelést. Másfélszeresére növekszik a műszerek gyártási eikklistája, a jelenleg gyártott termékek 70 százalékát korszerűsítik. Ezután javaslat érkezett az elnökséghez az ötéves terv irányelveiről szóló vita befejezésére. Az elnök közölte, hogy a vitában 118-an jelentkeztek szólásra, s közülük 14-en kaptak szót. Ezt követően szavazásra bocsátotta a vita lezárásáról szóló indítványt, amelyet a küldöttek egyhangúlag megszavaztak. Ezután Alekszej Koszigin miniszterelnök tartotta meg zárszavát. Ezt követően az elnökség javaslatot kapott arra vonatkozóan, hogy a kongresszus intézzen felhívást az indokínai és az arab népek támoqntása ügyében. A javaslat elfogadása után Konsztantyin K a tusev, az SZKP KB titkára olvasta fel a kongresszus Indokínára vonatkozó felhívásának tervezetét. A közel-keleti helyzettel kapcsolatos nyilatkozat-tervezetet Borisz P o no mar j o v, az SZKP KB titkára ismertette. A kongresszus küldöttei mindkét okmányt elfogadták. A továbbiakban Rasidov bejelentette, hogy az ötéves terv irányelveihez szóban és írásban beterjesztett módosító javaslatokról a kongresszus a záróülésen dönt. A délutáni ülésen megválasztották a párt vezető szerveit, a központi bizottságot és a központi revíziós bizottságot. Saraf Rasidov végezetül közölte, hogy rövid szünet után a küldöttek képviselőinek bizottságai tanácskoznak, a kongresszus zárt ülésére pedig délután kerül sor. Este a kongresszusi küldöttek és vendégek a Kreml kongresszusi palotájában ünnepi hangversenyen vettek részt. A kongresszus pénteken folytatja munkáját. Szabadságot és békét Indokína népeinek! AZ SZKP XXIV. KONGRESSZUSÁNAK FELHÍVÁSA Moszkva — Az SZKP XXIV. kongresszusa „Szabadságot és bélkét Indokína néDelnek" címmel a kővetkező szövegű felhívást fogadta el: „Az SZKP XXIV. kongresszusa a szovjet kommunisták és az egész szovjet nép nevében testvéri, forró üdvözletét küldi a hős vietnami népnek és harci élcsapatának, a Vietnami Dol* gozók Pártjának, Laosz és Kambodzsa bátor hazafiainak, akik rettenthetetlen harcot folytatnak az Egyesült Államok imperializmusa ellen, az indokínai országok szabadságáért, függetlenségéért és bé-kés jövőjéért. További győzelmeket kívánunk a Vietnami Demokratikus Köztársaság megingathatatlan védelmezőinek az imperialista agresszió visszaverésében, és újabb sikereket kívánunk nekik a szocializmus építésében. Teljes szolidaritásunkról biztosítjuk Dél-Vietnam felszabadító erőit ős újabb sikereket kívánunk nekik abban a harcban, amely hazájuknak az intervenciósoktól és a korrupt saigoni rezsimtől való megszabadítását, saját sorsuk önálló meghatározásához való joguk megerősítését célozza. Támogatásunk és rokonszenvünk Laosz és Kambodzsa hazafias erőinek oldalán áll, akik igazi ügyük védelmében elszánt harcot folytatnak az Egyesült Államok imperialista Intervenciója ellen. A szovjet emberek büszkék a hős vietnami nép, a dicsőséges laoszi és kambodzsai hazafiak győzelmeire, akik megsemmisítő csapásokat mérnetk az amerikai intervenciósokra és bérenceikre. A szégyenletes kudarcok megszakítatlan sorozata — ez lett a gyakorlatban az amerikai agresszorok kalandor terveiből. Sem bombákkal, sem tüzérségi lövedékekkel, sem ravasz politikai íntrikákkal nem sikerült megtörniük a VDK, e szocialista ország népének akaratát, a dél-vietnami, laoszi és kambodzsai hazafiak akaratát. így lesz ez a jövőben ls. Az úgynevezett „vietnamizálás" — az ázsiaiaknak ázsiaiakkal való gyilkoltatása kegyetlen elvének — magvalósítása nem segíti hozzá az Egyesült Államok imperialistáit bűnös céljaik eléréséhez. Indokína népeinek állhatatossága és bátorsága, amelyet megsokszoroz a Szovjetunió, a szocialista országok népei, a nemzetközi kommunista mozgalom és valamennyi haladó erő által nyújtott folyamatos támogatás, biztosítéka győzelmünknek az ellenséggel vívott harcban. A Szovjetunió mély meggyőződése, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya, a Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya, a Laoszi Hazafias Front és a Kambodzsai Nemzeti Egységfront által beterjesztett javaslatok képezik Indokína problémái megoldásának konstruktív alapját. A szovjet kommunisták véleménye szerint a jelenlegi helyzet megköveteli az indokínai népek harca iránti szolidaritás minden módon és minden eszközzel való erősítését, az Egyesült Államok vezető körei agresszív politikája elleni határozott fellépést. A Szovjetunió mindenoldalú támogatást nyújtott és nyújt a VDK-nak a szocializmus építésében, védelmi képességének növelésében, az Imperialista támadások visszaverésében; következetesen és határozottan szállt és száll síkra a dél-vietnami, laoszi és kambodzsai felszabadító mozgalom oldalán, mely mozgalom jelentős hozzájárulás a népek békéje és nemzeti függetlensége ügyéhez. Az SZKP XXIV. kongresszusa ünnepélyesen kijelenti, hogy a Szovjetunió a jövőben is ezt az irányvonalat követi. Az SZKP XXIV. kongresszusa az alábbi felhívással fordul mindenkihez, aiknek drága a béke, a szabadság és a haladás: Még erélyesebben emeljétek fel tiltakozó szavatokat az amerikai imperializmus véres indokínai agressziója ellent Határozottan és bátran leplezzétek le az amerikai militarizmus bűntetteit, támogassátok Vietnam, Laosz és Kambodzsa hős népeit! Szélesedfék és erősödjék a nemzetközi mozgalom az indokínai imperialista agresszió megszüntetéséért, az Egyesült Államok és szövetségeset összes csapatainak kivonásáért, Vietnam. Laosz és Kambodzsa népet törvényes önrendelkezési fogának érvényesítéséért Ki az amerikai agresszorokkal Indokínából! Víetnem, Laosz és Kambodzsa hős népeinek igaz ügye győzedelmeskedni fog! Testvérpártok küldöttei a moszkvai pártszervezetekben Moszkva — A moszkvai pártszervezetekben április 7-én a kommunista, a nemzeti-demokratikus és a baloldali szocialista pártok alább felsorolt képviselői üdvözölték az SZKP XXIV. kongresszusát: S. A. Vikremaszinghe — a Ceyloni Kommunista Párt elnöke, Tore Forsberg, a Svéd Baloldali Párt — kommunisták — titkára, Dominique Urbany, a Luxemburgi Kemmunlsta Párt elnöke, Uuno Nokelainen, a Finn Szociáldemokrata Munkás- és Kisparaszt Szövetség elnöke, Xainiro Garcia, a Salvadori Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának és titkárságának tagja, Daoudi Mwakawago. a Tanganyikal Afrikai Nemzeti Unió (TANÚ) Központi Bizottságának és országos végrehajtó bizottságának tagja, Fuad Naszszar, a Jordániai Kommunista Párt Központi Bizottságénak első titkára, George Jackson, az Üj-Zéland-1 Szocialista Egységpárt országos bizottságának első titkára, Laurie Aarons, az Ausztráliai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, Favio Rivera, a Nicaraguai Szocialista Párt Politikai Bizottságának és végrehajtó titkárságának tagja, Mario Morales, a Hondurasi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Umberto Barulli, a San Marlno-i Kommunista Párt helyettes főtitkára és Politikai Bizottságának tagja, a Para guayi Kommunista Párt küldöttségének vezetője, Arnoldo Martinez Verdugo, a Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára és Yakub Demir, a Török Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, jean Gerard, a Haiti Kommunisták Egyesült Pártja Központi Bizottságának tagja, Mohamed Jnszuf Elmi, a Szórnál! Legfelsőbb Forradalmi Tanács tagja, Abdul Fattah Iszmaíl, a Jemeni Nemzeti Felszabadító Front főtitkára, Mohamed Mahmud, a Kurd Demokrata Párt Politikai Bizottságának tagja. Napirenden az ötödik ötéves terv irányelveinek javaslat ai (ČSTKJ — A párt kerületi bizottságainak iparügyi titkárai tegnap Prágában országos tanácskozást tartottak, amelyen részt vettek a CSKP KB és az SZLKP KB gazdaságügyi osztályainak vezetői. A tanácskozást Miloslav HruSkovič, a CSKP KB titkára vezette. A résztvevők felülbírálták a CSKP XIV. kongresszusának az 1971—1975. évi népgazdaságfejlesztési tervre vonatkozó irányelvjavaslatát, amelyet Václav Hüla, a CSKP KB elnökségének póttagja ismertetett. A tanácskozás résztvevői a részletes vita során értékelték az előkészített irányelvjavaslatot, s néhány javaslatot tettek kiegészítésére. A vitában hangsúlyozták, hogy a terv a szocialista népgazdaság-irányítás alapvető eszköze, s ezért irányelveit és kötelező célkitűzéseit az egész népgazdaságban következetesen be kell tartani. Az irányelvjavaslatot szorosan öszsze kell kapcsolni az ez évi állami terv minőségi feladatainak teljesítésével és túlteljesítésével. szerződés (CSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának tudományos és kulturális együttműködéséről szóló egyezménye keretében Margót Honecker, az NDK népművelési minisztere és dr. Jaromír Hrbek, a CSSZK oktatásügyi minisztere tegnap Prágában aláírta a két ország általános műveltséget nyújtó iskolái együttműködésére vonatkozó egyezményt. Az egyezmény ünnepélyes aláírásánál jelen volt Jan Fojtík, a CSKP KB titkára, dr. Matej Lúčan, a CSSZSZK miniszterelnök-helyettese, Štefan Chochol, az SZSZK oktatásügyi minisztere, Juraj Sedlák, a CSKP KB osztályvezetője és további hivatalos képviselők. Jelen volt dr. Herbert Kroiikowski, az NDK csehszlovákiai nagykövete is. Margót H^neckert, az NDK népművelési miniszterét tegnap délután fogadta dr. Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK miniszterelnöke. Készülődés a kerületi pártkonferenciák r & Közép-Szlovákia pártszerveiben és szervezeteiben javában folynak az előkészületek a kerületi konferenciára. A kerületi pártbizottságon a különbizottságok nagy körültekintéssel dolgozzák fel az egyes témaköröket. A járási konferenciákon megválasztott küldöttek folyamatosan kézhez kapják azokat az adatokat és elemzéseket, amelyek az egyes témakörök alapos megismerését teszik lehetővé. Tegnap fejeződtek be a kerület járásaiban a kerületi konferencia küldötteinek tanácskozásai, amelyeken megtárgyalták a konferencia tartalmi és szervezési kérdéseit. Ugyancsak jó előre ismertetik a küldöttekkel az alapvető dokumentumok tartalmát. Tegnap a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság plenáris ülést tartott, amelyen Vladimír Fa- és bútoripari dolgozók a CSKP' megalakulása 50. é tiszteleiére (CSTK) — Václav Vačok, az SZLKP KB titkára tegnap fogadta a szlovákiai famegmunkáló és bútoripar dolgozóinak küldöttségét. Július Migala, a Drevoúnia vezérigazgatója tájékoztatta Vačok elvtársat a szakágazat dolgozóinak kötelezettségvállalásáról. Az ágazat dolgozói a párt jubileumának tiszteletére 13 millió koronával teljesítik túl a termelési tervüket, több mint 1 millió koronával a piaci alapok dotálási tervét, a nyereségmutatót pedig több mint 4 millió koronával. A kötelezettségvállalások további célja a nyersanyag takarékosabb felhasználása. A fogadáson jelen volt Alojz Kusallk, az SZSZK Iparügyi minisztere, Pavel Valuška, a Szakszervezeti Szövetség Központi Bizottságának elnöke. V. Vačok elvtárs a küldöttség tagjaival megvitatta a szakágazat tervteljesítésével kapcsolatos időszerű kérdéseket. Pirogík, az SZLKP kerületi bizottságának vezető titkára tartott beszámolót. Az ülésen jóváhagyták a kerületi pártkonferencián előterjesztésre kerülő dokumentumokat és beszámolót. Döntéseket hoztak néhány káderkérdésben ls. A plenáris ülés anyagát ugyancsak eljuttatták a küldöttekhez. •A járási konferenciákon megválasztott küldöttek többsége munkás vagy közvetlenül a termelésben dolgozó földműves. • # » Ülést tartott tegnap Košicén a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság. Megtárgyalta a kerületi pártszervezetnek az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről szóló jelentést, majd az SZLKP kerületi konferenciájának előkészületeivel foglalkozott, amely április 17 és 18-án ül össze. (vil.) Magyar vendégek Trebišovon (ČSTK) — Sztankó Pál, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja és Szerencsés János, a prágai magyar nagykövetség titkára tegnap Trebišovra látogatott. A járási pártbizottság épületében a vendégek találkoztak a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege 24 egykori katonájával, akiknek emlékérmeket nyújtottak át a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. és Magyarország felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából. Pionírok Miroslav Válek miniszternél (ČSTK) — Miroslav Válek, az SZSZK művelődésügyi minisztere tegnap pionírokat fogadott — „A Szovjetunió fővárosa, Moszkva" elnevezSsfi gyermekés ifjúsági verseny seregszemléjének résztvevőit. A verseny győztes munkáit a bratislavai CSSZBSZ Házban állították ki. A fogadáson részt vett Pjotr Jefimovics Goroskin, a Szovjetunió bratislavai konzulja és Pavol Matejkin, a bratislavai CSSZBSZ Ház igazgatója. TÁRGYALNAK A CSSZBSZ FUNKCIONÁRIUSAI (ČSTK) — Bratislavában tegnap megkezdődött a CSSZBSZ járási és városi bizottságai elnökeinek és titkárainak szlovákiai tanácskozása, amelyen a CSSZBSZ SZKB elnökségének tagjain kívül részt vesz Pjotr Jefimovics Goroskin, a Szovjetunió bratislaval konzulja, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság szlovákiai képviselőinek megbízottja. A gyűlés részvevői értékelik a szervezetek elmúlt évi tevékenységét és megismerkednek az 1971. évi feladatokkal. A tanácskozást dr. Karol Savéi, a CSSZBSZ SZKB vezető titkára és Gustáv Čech, az SZKB titkára nyitotta meg. Hangsúlyozták, hogy a nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom, és különösen a szocialista tábor országai számára milyen rendkívüli jelentőségű az SZKP XXIV. kongresszuAz ellenállási harcok nemzetközi emléknapjai előtt' A koncentrációs táborokban a fasiszták több mint 10 millió embert kínoztak halálra. Európa volt politikai foglyai ezeknek a szomorú eseményeknek az emlékére tiltakoznak minden évben a háború ellen, és figyelmeztetnek a neofasizmus és a revansizmus veszélyére. Rámutatnak a háborús konfliktussal fenyegető amerikai agresszióra Indokínában és a Közép-Keleten. Április 11-én kezdődő politikai akcióinkkal — a nemzetközi szolidaritás gondolatát hangsúlyozva — mi is csatlakozunk az ellenállási harcosok széles körű nemzetközi kampányához. — Az ellenállási harcok emléknapjai egybeesnek a prágai felkelés, illetve hazánk felszabadulásának országos ünnepségeivel — jelentette ki Vratislav Krutina, az Antifasiszta Harcosok Szövetségének országos elnöke a tegnapi prágai sajtótájékoztatón, majd hangsúlyozta, hogy harci hagyományainkkal elsősorban az ifjúságnak kell megismerkednie. Az ellenállási harcosok és az Antifasiszta Harcosok Szövetségének tagjai ezért keresik majd fel nagy számban a pionírokat, a dolgozó és a tanulóifjúságot csakúgy, mint a katonákat. Előadásaik és beszélgetéseik keretében dicső múltunkat, a CSKP-nek nemzeti és szociális szabadságunkért vívott küzdelmét, és a kommunista hősöket példaként állítják majd ifjú nemzedékünk elé. Az emléknapok alkalmával a külföldi ellenállási harcosok küldöttségeit látjuk vendégül hazánkban. Tagjaik a nemzetközi szolidaritás jegyében Prágában, de másutt is részt vesznek a nagygyűléseken és beszédeket is fognak mondani. A Prágában április 19-én megrendezendő nemzetközi nagygyűlés szónoka Antonín Kapek, a CSKP KB elnökségének a tagja, a CSKP városi bizottságának vezető titkára lesz. —km— Módosítják az alma árát (ČSTK) — Az SZSZK Kereskedelmi Minisztériuma módosítja az alma árát. Egy kg első osztályú alma 7,50 koronába, a másodosztályú 6,50 koronába fog kerülni. A minisztérium egyúttal megszünteti az ún. válogatott minőségű almák osztályát (9 korona). Az új árak a nyugat-szlovákiai kerületben április 9-én, Közép- és Kelet-Szlovákiában a legközelebbi napokban érvénybe lépnek.