Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-27 / 98. szám, kedd

MEGÉRTETTÉK Tudósítóink a kongresszusi versenyről KONGRESSZUSI KÜLDÖTT | Nem véletlen, hogy a XIV. kongresszusra készülve a dol­gozók egyre többet foglalkoz­nak a vállalások teljesítésének kérdéseivel. Kézzelfogható, szá­mokkal mérhető tartalmat ad­tak a vállalásoknak, és most arra törekednek, hogy ezek a vállalások meg is valósuljanak. A vállalások azt bizonyítják, hogy ezren és ezren adták tu­dásukat, tehetségüket, szavu­kat, hogy munkával biztosítsa­nak pártunk célkitűzéseinek alapot, amelyeket majd a kong­resszus fogalmaz meg. NAPRÖL NAPRA JELZIK a küldött hírekben, tudósítá­saikban, leveleikben, milyen vállalások teljesítésével készül­nek a kongresszusra azok ti munkaközösségek, amelybe tar­toznak, vagy amelyeket meglá­togattak. Nem Jelszavakról ír­nak, nem gyűlésekről számol­nak be, hanem adatokról, té­nyekről. Számokkal kifejezhető szándékokról, tettekről. D o­monkos Pál tudósítónk meg­írta, hogy a košicei vasútasok 850 000 korona értékű vállalást tettek. És mindjárt jelezte azt is, milyen módon teljesítik vál­lalásukat. Érthetően, egysze­rűen, ahogy azt a vasúti dol­gozók kifejezték: „A vagonok körforgási időtartamát 0,5 szá­zalékkal fogják csökkenteni". A konkrét tennivalók össze­gezését jelenti minden vállalás. Bizonyítja ezt M 1 r i á k Fe­renc tudósítónk híre is: „A komáromi (Komárno) STAVBA üzem dolgozói egymillió koro­na értékű munkát végeztek el terven felül. Ezenkívül a dol­gozók 500 brigádóra ledolgo­zására is vállalkoztak." A FALVAK NÉPE IS hozzájárul a munkások által kezdeményezett vállalások min­tájára az országossá vált ak­ció sikeréhez. Kúcs Gyula tudósítónk az Alsószecsei (Dol­ná Seč) Efsz vállalásáról adott hírt: 410 ezer koronát jelent az, hogy .100 ezer tojással és 50 ezer liter tejjel többet ad­nak közellátásunknak. A munkásoktól tanulva, ter­melési adatokra hivatkozva ál­lították össze vállalásukat a Vámosladányi (Mýtne Ludany) Efsz tagjai is, akiknek a vál­lalása 486 ezer korona értékű. Ábel Gábor tudósítónk hí­rében részletesen elemzi a vál­lalást: „Marhahúsból 100 q-val sertéshúsból 50 q-val többet termelnek. És növelni fogják a hektárhozamot. A kukoricánál 3 q-val, a búzánál 1 q-val, a cukorrépánál pedig 10 q-val." NEM ÜRES FORMASÁGOK a vállalások, hanem a dolgozók önként vállalt munkafeladatai­nak összegezése a faluszépítési akcióban is. Kitűnik ez H a r­czos Andrásáé tudósításá­ból is, aki az érsekújvári (No­vé Zámky) járás egyik aránylag kis lélekszámú községe, Lipova vállalásáról számolt be. „Az összérték 946 761 korona. Ez 20 686 brigádőrát jelent, mely a következők megvalósításához szükséges: a sportpálya meg­építése, 2 autóbusz-váróterem felépítése, 900 díszbokor kittl­tetése és egy 400 négyzetméte­res park létesítése." És ami a legfontosabb: a nemzeti bizottságok nemcsak szervezik, összegyűjtik ezeket a vállalásokat, hanem kezdemé­nyezik a munkálatokat és el­lenőrzik teljesítésüket. Borik Margit ifjú tudósítónk be­számolója is jelzi ezt: „Nagy­zellő (Veiké Zlievce) lakosai 4872 brigádórát ajánlottak fel. Ebből az első negyedévben már 815 órát ledolgoztak." KÉT TUDÓSÍTÁS a sportolók vállalásairól szá­molt be. Természetesen ezek a vállalások is munkát fejeznek ki. B e 1 á n y i János tudósí­tónk például megírta, hogy a lévai (Levice) járás sportolói 36 000 brigádóra ledolgozására vállalkoztak. Külön kiemelte: „A mezőgazdasági csúcsmunkák idején 12 000 brigádóra ledol­gozásával járulnak majd hozzá a sikeres betakarításhoz." Másik tudósítónk, a komáro­mi Andriskin József így számolt be járásunk sportolói­nak kötelezettségvállalásairól: „A tavaszi takarítás és parko­sítás során 17 600 brigádórát dolgoznak le. A szövetkezetek, az állami gazdaságok megsegí­tésére 7610 munkaórát fordíta­nak, a faluszépítési akcióban 3550 munkaórát dolgoznak majd le, 19 200 őrai munkál szántak a sportlétesítmények felépíté­sére." A FIATALOK ÉS GYERMEKEK is lelkesednek, ha látják a fel­nőttek részéről a lelkesedést. Erejükhöz mérten ők is szíve­sen vállalnak még rendkívüli feladatokat is. Erről több tu­dósítónk is beszámolt. Pupák Judit ifjú tudósítónk megírla, hogy a rimaszombati (Rim. So­bota | járás egyik kis falujá­nak, Runyának (Rumince) 42 fiatalja 315 munkaórát dolgo­zik le a helyi szövetkezetben. A tanulóifjúság vállalásáról írt K í s z e 1 a Erzsébet if­jú tudósítónk. Megírta, hogy a lévai gimnáziumban a SZISZ szervezet versenyt hirdetett a „Legszebb és legtisztább tan­terem" cím elnyeréséért. Ter­mészetesen ez a cím sem ér­hető el a diákok munkatevé­kenysége nélkül. Tehát még a diákok vállalásaira is jellem­ző a munka döntő jelentőségé­nek hangsúlyozása. Ez tűnik ki Kurucz Nán­dor n é tudósításéból is: „Az izsai (Iža) KAI tanulói az is­kola környékének rendezésénél eddig már több mint 400 órát dolgoztak le. Ezenkívül kiül­tettek 100 fenyő- és díszfát." A vállalások és a teljesíté­sük, nyomán születő munkasi­kerek a szocialista társadalom­ról és e társadalom emberei­ről állítanak ki mindennél töb­bet mondó bizonyítványt. Ugyanakkor jelzik, hogy a dol­gozók megértették a párt sza­vát. Megértették, hogy a jövő, a boldogulás útja a becsületes munka. HAJDÜ ANDRÁS • Érdekes bemutatóra vállal­kozik az idén a budapesti Kör­színház. Kazimír Károly rende­zésében és színpadi átdolgozá­sában július 9-én bemutatják a háromezer éves hindu népi eposzt, a Ramajanát. A darab kísérőmuzsikáját ősi hindu nép­zene és a Beatles eredeti in­diai zenei feldolgozása nyomán állították össze. A szereposztás még nem végleges, de annyi már bizonyos, hogy sok fiatal kap feladatot az előadásban. A Ramajanát augusztus 7-ig tizen­öt alkalommal adják elő. Erősödött a Nagy Jánossal, a Borsai (Hru­bá Borša) Efsz mellett műkö­dő üzemi pártszervezet 48 éves elnökévei, a CSKP és az SZLKP kongresszusának küldöttjével munkahelyén, a szövetkezet ja­vítóműhelyében beszélgettünk. Nem is csoda tehát, hogy rö­videsen a közösre terelődött a szó. A borsaiak 330 hektáron gazdálkodnak. Méghozzá nem is rosszul, hiszen a galántai járás Jó szövetkezetei közé tar­toznak. Az elmúlt év végén pél­dául 48 százalékos osztalékot kaptak. Mindez nyilván össze­függ azzal, hogy a szövetkezet­ben a vezető szerep a kommu­nista párté. Ezt egyebek közt úgy érik el, hogy a jelentősebb tisztségeket párttagokra bíz­zák — kommunista az elnök, az agronómus, a zootechnikus, a mezőgazdasági csoportvezető. Ráadásul a pártszervezet min­den funkcióváltozást megtár­gyal. Az is figyelemre méltó, hogy az állandó 50—60 szövet­kezeti tagból 15 tagja a párt­nak. Ebből csupán kettő nyug­díjas. Azt is el kell mondani, hogy a szervezet tagjainak át­lagos életkora nem magas, no­ha 26 éven aluli tagjuk csak kettő van. Két párttagjuknak nem a szövetkezet a munkahe­lye. Itt jegyezzük meg, hogy külön falusi szervezet nincs a községben. Annál fontosabb lenne a falu határán túl dolgozó kommunistáknak minél előbb jelentkezniük regisztrálásra a szövetkezeti pártszervezetben. Nagy elvtárs igen helyesen rá­mutat, hogy erre azért lenne nagy szükség, mert nincs át­tekintésük arról, kik váltak ki a párt soraiból az átigazolás során. Ezzel kapcsolatban azt is elmondja, hogy az üzemek­nek az eddiginél sokkal na­gyobb gondot kell fordítaniuk a tagok jelentkezésének ellenőr­zésére. Náluk eddig mindössze heten jelentkeztek regisztrálás­ra. A szervezet természetesen a község gondjaival is törődik, így a lakosság aktivitásának növelését is a feladatának te­kinti. A párt 50. évfordulója tisz­teletére a község lakossága me­rész kötelezettségeket vállalt. Ebben nagy szerepet játszanak a tömegszervezetek is. A szö­vetkezetnek külön kötelezett­ségvállalásai vannak a jubile­F munkisiellege um tiszteletére. A borsaiak lát­ják az egész társadalom kon­szolidálódásának eredményeit, s elkötelezik magukat a párt po­litikája mellett. Helytállásukkal a válságos időszakban sem volt baj. Nemzetiségi súrlódások sem voltak soha a faluban, pe­dig a lakosság vegyes összeté­telű. A konszolidálódás terén elért eredményekről Nagy elvtárs már a járási pártkonferenciáa ls meggyőződött. Sok konferen­cián vett már .részt, de olyan objektívan értékelőn, mint at idei járási konferencia volt, már régen nem. Főleg azt tartja jelentős eredménynek, hogy a párt ismét visszanyeri munkás­jellegét, ami bizony az utóbbi években meggyengült. Például az 1968-as járási pártbizottság­ban nem volt elég munkás vagy munkásszármazású kommunis­ta. Nagy János maga is munkás, a szövetkezet gépjavítója. Egy­ben kommunista, a pártszerve­zet elnöke, s tudja, hogy ez nagy megtiszteltetés, amely példaadásra kötelezi. Részt vesz Szlovákia, majd az egész ország kommunistáinak tanácskozásán. Tudja, hogy a kongresszusok szellemét, az ott szerzett tapasz­talatokat át kell adnia vala­mennyi kommunistának s raj­tuk keresztül minden dolgozó­nak. Csak így' valósíthatjuk meg kitűzött céljainkat. FÜLÖP IMRE A lányi |Tóö) kultúrházban népgyűlést rendeztek, ahol meg­jelent Halász fános nemzetgyű­lési képviselő és Varga Ernő, a járási nemzeti bizottság al­elnöke. A résztvevők figyelem­mel hallgatták meg a felsőbb szervek képviselőinek beszámo­lóit a múlt évi tervteljesitésról és az előttünk álló feladatuk valóra váltásáról. A CSKP meg­alapításának tiszteletére a köz­ség lakossága 160 000 korona értékű munkavállalást fogadott el. Keszegh Károly 18. Fongék csaknem késve érkeztek. A hajógyár déli bejáratánál ugyanis már elvtársaik „adtak őrséget". — Az urak vacsorára jöttek? — kér­dezte a csoport egyik őrséget álló tag ja, aztán megveregette Fong vállát. — Idehallatszott. Jó munka volt. Re­mélem a telefonösszeköttetés is időben megszakadt. Nem szeretném, ha úgy járnánk, mint legutóbb a tábornyitás­nál. — Megyek tovább — mondta Fong. — Jó munkát, s vigyázzatok. A sólyatéren ezalatt már vagy har­mincan dolgoztak. Azt a néhány őrt, aki „útjukba akadt", elnémították. Nem. nem mindörökre, hiszen szerencsétle­nek csak egyszerű éjféli őrök voltak, igaz egyenruhába bújtatva. Az éjszaka csendjét végre megtörte az első eljuttatott hajó csobbanása. Az­tán még egy csobbanás, még egy. Vég­re a kilencedik is vizet ért Ekkor indult útjára az első benzínespalack, s mint apró kis üstökösök, követték a többiek. Kedvezett az idő. Közepes erősségű déli szél fújt. A lassan lángot fogó ha­jótesteket elkezdte sodorni a hulllám­oerés a hadikikötő felé. Oda, ahol most jó néhány cirkáló lóyatta tétlenül víz­be a lábát. Oanh, a csoport vezetője aprókat füttyentett, jelezve, hogy az akció be­fejeződött. A néhány rövid géppisztoly sorozatra senki sem figyelt fel. Nesztelenül surrantak a kijárat irá­nyában s miután az utolsó ember is el­hagyta a gyár területét, az „őrség" ls ledobta egyenruháit, elindult a többiek után. Émelyítő füst ült a városra. Az em­berek rémülten nyitottak ablakot, hogy a szélirányból legalább következtethes­senek a füst keletkezésére. De amint az első tűzoltókocsi végigbaktatott az utcán, s felvijjongott a sziréna, szin­te varázsütésre becsukódtak az abla­kok. Ilyenkor a rendőrség is jönni szo­kott, azt meg ablakból sem nézték szívesen. Egyébként sem lehetett va­lami sokat látni. A tűzoltók is szinte lépésben haladtak előre a füsttenger­ben. A tűzoltókocslk lassan jelsorakoztak már a hajógyár sólyaterén, de ezúttal hiába jöttek. A tenger mozgása elso­dorta a parttól az égő hajókat. A szá­razföldi spriccmesterek hiába vakar­gatták fejüket. A tűz a szemük előtt csapott mind magasabbra. Xe azt hitte, hogy menten megüti a guta. A gyár egyetlen telefonvonalán sem tudott kapcsolatot teremteni a postával, pedig ezúttal csak a Sirály­támaszpont tűzoltóhajóitól várhattak segítséget. Legalább annyit, hogy meg­akadályozzák a tűz továbbterjedését, mielőtt eléri a hadikikötőt. — Rádión kellene megkísérelni mondta Vij, s a százados máris a ro­hamkocsi felé vette az irányt. Mielőtt elérte volna a kocsit, egy gyalogos rendőrjárőr jelentette, hogy merényle­tet követtek el a parancsnoksági épület ellen. A város telefonvonalait is meg­rongálták. - További parancsot várok — mond­ta a járőr, aki egy kicsit meg volt il­letődve, hogy ilyen fontos jelentést ő maga tehetett meg a rettenetes pa­rancsnoknak. — Akassza fel magát, vagy köves­sen el harakirit, vagy ugorfon a ten­gerbe, mit bánom én — mondta Xe, s fogai hangosan összecsikordultak. Mintha a fogcsikorgásra jönne a visszhang, amerikai tengerészgyalogo sokkal megrakott teherautó fékezett mellettük. A vezetőfülkéből kiugró ez­redes üvöltött, amikor meglátta a par­ton tehetetlenül ácsorgó tűzoltókat. — Mit mondanak? — fordult Vij-hez, de amaz csak legyintett, jelezve, hoip./ jobb, ha parancsnoka nem érti az amik „érdeklődését". — Ostoba, tehetetlen népség — köp­te ki a rágógumit a gépkocsi vezetője. Az ezredes bólintott, aztán pattogó han­gon adta ki az utasítást az egység rá­diósának: — Értesítse a négyes támaszpontot: a hajógyár sólyaterén elszabadított égő hajók úsznak. Néhány vadászbombázó verje szét ezeket a gyertyákat, mielőtt még lángra lobbantanák a hadikikötőt. — ... a hadikikötőt — mondta a rá­diós, s várakozóan nézett az ezredesre. — És készítsenek forró rumot — fe­jezte be az üzenetet az ezredes, — sok citrommal, tönkreteszi a torkomat ez a mocsok füst. A rádiós szinte az ezredessel egy i dőben fejezte be az üzenetek további tását, aztán mintegy csak mellékesen Xe-hez fordult: — Maga itt valamiféle parancsnok? Xe azt hitte menten elsüllyed szé­gyenében, amint Vij lefordította neki a kérdést. De tudta mivel tartozik ke­nyéradó gazdáinak, hál V(j segítségéve! bemutatkozott. Az ezredest láthatóan nem hatotta meg. ' hogy a kerületi ren­dőrfőnök áll elt'tte. Rágógumit tömött a szájába, és csámcsogva mondta. — Irányítsa el innen az embereit, nehogy valamelyiknek a tyúkszemére dobjanak egyet a fiúk odafentről. — Ezzel sarkonfordult. Intett a bámész­kodó tengerészgyalogosoknak. hogy pattanjanak fel a kocsira. Köszönés nélkül távoztak. Negyedóra sem telt el a ouúászbom. bázók megérkeztek. A tűzoltók riadtan menekültek az utca leié. Azt hitték, hogy közvetlenül u sarkukban robban nak a bombák. Másnap valamennyi angol és oiet nami nyelven megjelenő lap terfedel­mes cikkben számolt be a legújabb partizánakcióról. Tam és a többiek lé­nyegében az újságokból tudták meg, hogy mind a nyolc városban sikerrel zárultak le az akciók. A Thoi Luan, akárcsak a Chính Luan cikkírója még arról is „hírt adott", hogy észak-viet­nami légideszant egységek hajtották végre a támadásokat, s néhányat közü­lük foglyul ejtettek. No, most aztán dagadhat Fong mel­le — gondolta magában Tam —, hiszen öreg taxiját ezek szerint katonai szál­lítógéppé léptették elő az újságírók. Azt azonban még álmában sem gon­dolta volna, hogy ezeket a megmoso­lyognivaló „hírecskéket" mennyire ko­molyan gyártják a kormánynál, s at amerikai tanácsadószolgálatnál. Nem is sejtette, hogy ezekre a törékenynek tű nő ugródeszkákra irányítják egy id6 után az „US Army" bombázógépeit, amelyek terhüket északi területek fe­lett oldják ki, hogy „megtorolják" a békés lakosságon a hadigépezetükön és a hírnevükön esett csorbát. Tam nem gondolt, nem gondolhatott most erre. Sokkal nagyobb gondot oko­zott neki pillanatnyilag, hogy az ak­ciót követő napokban alig három-néni) munkás jelentkezett reggelenkint az építkezésen. Azok elejtett félmondatai­ból tudta meg, hogy a hajógyári akció­nál, az első jelentésekkel ellentétben, hárman elestek. Azok hárman, akiknek a telefonközpontot kellett elfoglalniuk, hogy a rövidhullámú rádióadót is elné­mítsák a telefonvonalak után. Az őr x ség géppisztolyosokból állt. Lőttek, amíg tudtak. A kocsmáros szerette volna tudni, hogy a csoportból való volt-e az a há­rom, ezért elhatározta, hogy még az­nap délután kifizeti az embereket. tói számított. Amikor már mindenki felvette a bérét, a három napszámért nem jelentkezett senki. Mutogatva kér dezte, hogy hol van az a másik három, mire a többiek csak legyintettek, s az egyik keserűen megjegyezte: — Dobd a bérüket a tengerbe, né­ma! Oda, ahol azok a szerencsétlenek úszkálnak. Ahová másnap reggel dub Iák őket. . -. j Folytatjuk j 1971 IV. 27.

Next

/
Thumbnails
Contents