Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-21 / 93. szám, szerda
Az Egyesült Államokban ismét tetőfokára hágott a háborúellenes hangulat. Washingtonban mintegy ezer ember, a vietnami háború veteránjai, vonult fel és követelte a háború azonnali beszüntetését. (ČSTK — UPI) LON NOL LEMONDOTT Politikai válság Kambodzsában Phnom Penh — Cheng Heng kambodzsai elnök kedden elfogadta Lon Nol miniszterelnök és kormányának lemondását, jelenti az AP. Az államfő Sirik Matak tábornok miniszterelnök-helyettest nevezte ki Lon Nol utódává és felkérte őt az új kormány megalakítására. Hírek szerint Sirik Matak a Phnom Penh-I nemzetgyűlés mára tervezett ülésén terjeszti elő kormányának névsorát. Lon Nol tábornok a politikai válság kirobbanása nyomán, egészségi állapotára való tekintettel nyújtotta be lemondását. Saigon — Nyugati hírügynökségek beszámolói szerint DélVietnamban a harcok hevessége az utóbbi hónapok egyik legalacsonyabb szintjére süllyedt. A dél-vietnami kormánycsapatok az elmúlt órákban csak két jelentősebb szárazföldi csatározásba keveredtek a szárazföldi erőkkel. Egy amerikai harci helikoptert lőtt le még hétfőn a hazafiak légvédelmi tüzérsége Saigontól kb. 40 kilométerre északnyugatra. A legénység egyik tagja életét vesztette. Az amerikai parancsnokság felmentette egy helikopter zászlóalj parancsnoksága alól Frank Miller alezredest és egy tizedrangú parancsnoki tisztséget bízott rá. Az ok: bírálta az amerikaiak és szövetségeseik laoszi hadműveleteit és egy televíziós stábnak megengedte, hogy helikoptereket filmezzen, amint K ommentárunk A napokban eggyel szaporo. " dott a katonai blokkok száma: Délkelet-Ázsiában, az egyik legveszélyeztetettebb földrészen tákolták össze Anglia és négy további állam: Ausztrália, Űj-Zéland, Malaysia és Singapore „védelmi" szövetségét. A londoni Marlboro Houseban megtörtént a szerződés ünnepélyes aláírása, s a jelenlevő kormányfők kézfogásukkal megpecsételték azt, amiért Heath brit miniszterelnök már az év elején annyit kilincselt egyes nemzetközösségi országokban. A SEATO, az ASA, ASEAN, ANZUS, NEATO paktumok mellett egy újabb született, csak nem tudni miért, minek a védelmében és mi ellen. Erre nyilván a brit diplomácia tudna kertelő választ adni, de hadd beszéljenek a tények. Wilson miniszterelnök munkáspárti kormánya annak idején „takarodót fújt" a Szueztől keletre fekvő brit érdekterületről. Tervbe vették az angol támaszpontok felszámolását és a csapatok kivonását e térségből, s ennek legkésőbb 1971 végéig kellett volna befejeződnie. Wilson meglepetésszerűen megbukott a választásokon, s bár a konzervatívok programja azok napalm-bombákat szórnak az ellenfél területére. Atlanta — Averell Harriman, volt amerikai nagykövet és egy ideig az amerikai küldöttség vezetője a párizsi béketárgyalásokon, beszédet mondott Atlantában, Georgia állam egyetemén. A többi között azzal vádolta a Nixon-kormányt, hogy annak vietnami politikája „egy vég nélküli háború kilátását nyújtla." A Nixon elnök által legutóbb bejelentett csapatkivonási terv szerint még mindig 184 ezer amerikai katona marad Vietnamban, a Nixon-kormány hivatalbalépése után majdnem három évvel. Arra pedig egyáltalán nem ls tettek ígéretet, hogy mikor vonják ki az összes katonát. Az elnök kijelentette, a laoszi hadművelet eredményeként azt közölheti, hogy a vietnamizálás sikerrel járt. Hogyan számíthat az elnök arra, hogy ezt bárki is elhiszi? — tette fel a kérdést Harriman. néhány sorban KAREL HOFFMANN, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának efnöke Párizsba érkezett, ahol részt vesz a Szakszervezeti Világszövetség ülésén. STEFAN JEDRYCHOWSKI lengyel külügyminiszter hivatalos látogatásra Japánba érkezett. LAUSANNE-BAN megkezdődött Svájc történetének legnagyobb kémpere. Alfréd Frauenknecht mérnököt azzal vádolják, hogy eladta Izraelnek a Mirage típusú francia sugárhajtású repülőgép motorjának eredeti terveit. CEYLONI hivatalok bejelentették, hogy a fegyveres felkelők kezükben tartják még a sziget néhány kisebb térségét, ugyanakkor kerülik az összecsapást a katonasággal. KIESINGER egyik választási gyűlése botrányba fulladt. Fiatalok „Sieg heill" és „náci" kiáltásokkal szakították félbe a CDU elnökének beszédét. Később beverték a terem ablakait. GENFBEN megkezdődött az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának ülésszaka. Lengyelország előterjesztésére az ülésszak napirendjére tűzték a Német Demokratikus Köztársaság tagságának kérdését is. BELFASTBAN ismét bombák robbantak. Két épület megrongálódott, sebesülés nem történt. JOHN FOSTER, a Pentagon tudományos-műszaki kutatásokkal foglalkozó Igazgatóságának vezetője felkérte a szenátus külügyi bizottságát, hogy hagyja jóvá a hadügyminisztérium 1,3 milliárd dolláros költségvetési igényét a Safeguard rakétaelhárító rendszer második szakaszának kiépítésére. A TICONDEROGA repülőgépanyahajó vezetésével az Indiaióceán térségébe vezényelték az amerikai haditengerészet egyik flottilláját. A JAPÁN KP írásban tiltakozott Szato miniszterelnöknél az ellen, hogy a Swordfish amerikai atom-tengeralattjárói és a Truxton atommeghajtású rakétahordozó hajó Yokosuka kikötőjébe érkezett. AGNEW FÉKEZ Szilárd baloldali egységet Santiago — Tömeggyűléssel ért véget a Chilei Szocialista Párt Központi Bizottságának plénuma. Orlando Cálderon, a polititikai bizottság tagja a gyűlésen mondott beszédében méltatta a szocialisták sikereit a nemrég lezajlott községtanácsi választásokon és hangsúlyozta, hogy a pártnak mozgósítania kell a tömegeket a kormány támogatására. A gyűlésen megjelent és felszólalt Salvador Allende köztársasági elnök. Felhívta az ország baloldali erőit, hogy tömörftsék soraikat a Népi Egység által meghirdetett program sikeres megvalósításáért. New York — Az Egyesült Államokban tovább gyűrűzik a vita az asztalitenisz-válogatott kínai szereplésének politikai következményeiről. Mint a legújabb fejleményekből kitűnik, azt követően, hogy Nixon elnök helyeselte a közeledésnek ezt a formáját, az irányzat most mintha módosult volna. A féket Spiro Agnew alelnök nyomta be, akiről köztudott, hogy Nixon szócsöveként használják fel, ha maga az elnök kínosnak tartja a közvetlen beavatkozást. Agnew, feltűnő húzással, bírálatot gyarokolt az amerikai ping-pongozők utazása fölött. Felpanaszolta azt is, hogy az amerikai sajtó „túlhangsúlyozta" a ping-pongozók kínai meghívását, így például dicsért olyan kínai dolgokat, amelyeket Amerikában élesen bírálna, ha meglennének. Kedden visszaérkezett Hongkongba az a három amerikai újságíró, akí a forradalom győzelme után először kapott kínai beutazási és működési engedélyt. Az AP hírügynökség egy és az NBC televíziós hálózat két riporterének csak az amerikai asztalitenisz-csapat szereplésésével kapcsolatos tudósításokat engedélyezték. New Yorkban az amerikai utazási irodák szövetségének elnöke, Thomas Keesling, a kínai külügyminisztériumhoz intézett táviratában beutazási engedélyért folyamodott, hogy tanulmányozhassa amerikai állampolgárok turistautazásainak megszervezését. Chicágóban a United Air Lines légitársaság felkérte a szövetségi polgári repülésügyi hivatalt: engedélyezze, hogy útvonalait kiterjessze Pekingre, Sanghajra és Kantonra. Amerikai repülőgépek Kínának? New York — A TASZSZ New York-i tudósítója az AP-re hivatkozva jelenti, hogy a James Ryan and Son amerikai tőzsdeügynökség Boeing—707 dc-8 és más típusú repülőgépek szállítását tervezi a Kínai Népköztársaságnak. A cég egyik szóvivője szerint a társaság képviselői az ügyben felvették a kapcsolatot egy európai országban akkreditált kínai nagykövettel. A kínai fél nagy érdeklődést tanúsított a tervezett tranzakció iránt —> tette hozzá a szóvivő. Értékes mérési adatok Moszkva — A Lunohod—1 továbra is sikeresen teljesíti feladatát; eddig több mint 100 kitűnő minőségő panorámaképet, többezer televíziós felvételt továbbított a Földre — frja Borisz Rogyionov professzor a Pravdában. A szovjet önjáró új irányt szab a kutatások számára: olyan automatikus távirányítású berendezések megteremtéséről van szó, amelyek felhasználhatók földi térképészeti felvételek elkészítéséhez. A Lunohod—1 az alábbi módon készíti el a topográfiai felvételeket: az önjáró berendezés mozgáskor lerakja az úgynevezett felvételi nyomot. Ennek rendeltetése egy olyan hálózat elkészítése, amelyhez viszonyítva a térképre felvehető a domborulati helyzet — írja Rogyionov. A Lunohod megállási pontjain televíziós felvételt készít a helyszínről. A televíziós felvételeket és a mérési adatokat továbbítja a Földre, ahol aztán megtörténik a felvételek fotogrammatrikus feldolgozása, amelynek eredményeképpen összeállítják a helyszín egyes részleteinek vázlatait. A világ közvéleménye a legújabb szovjet űrkísérlettel egyidejűleg nagy figyelemmel kíséri a Lunohod—1 munkáját, amely valóban új korszakot nyitott az űrkutatás történetében. Űjabb százezer menekült Oj-Delhi — A Kelet-Pakisztánból Indiába áramló menekültek száma az indiai hatóságok szerint az elmúlt három nap alatt tömegméretű volt. Százezren lépték át a határt, s így a korábbiakkal együtt az Indiaiak kétszázezer menekültről kénytelenek gondoskodni-. A hírt B. Mondai, az indiai Nyugat-Bengália állam menekültügyi- és segélybiztosa jelentette be. Mindez magyarázatul szolgál azokhoz a hírekhez, hogy a pakisztáni központi hatalom erői által kezdett offenzíva célja a határövezetek megszállása, a menekülés útjának elvágása, s hogy a lakosság a katonák útjából menekül. nem sokban különbözött az előző munkáspárti kormányétól, a közvélemény biztosra vette, hogy a külföldi brit támaszpontok felszámolása folytatódni fog, mert a nagyhatalmi politikának Jain? A válasz éppen olyan bonyolult, mint maga a valóság. London ázsiai politikáját illetően két jelenséget figyelhetünk meg. Először is nem annyira az amerikalak régi vetélytársa, Egy plusz négy ez a látványos megnyilvánulása kissé sokba kerül a gazdasági nehézségekkel Iriiszködő Angliának és így elkerülhetetlen szükségszerűséggé válik a támaszpontok feladása. A Heath-kormány kezdetben óvatos lépéseket tett, 3 külpolitikája akkor kezdett határozottabban körvonalazódni, amikor kitört a délafrikai fegyverszállítást botrány és Londonnak szfnt kellett vallania. Heath ekkoriban megerősítette, hogy Angliának nincs szándékában feladnia pozícióit a „harmadik világban", s megerősítette, hogy a britek maradnák „Szueztől keletre". Logikusan felvetődik a kérdés, vajon elviselhető-e ez a Közös Piac kapuján bebocsátásért rimánkodó brit oroszlánnak, s meg tudja-e még vetni a lábát egykori gyarmatbirodalma rommint inkább szekundánsaként lép fel, ha nem is vesz részt közvetlenül az amerikaiak akcióiban, azokat közvetve támogatja; másodszor eltanulva az amerikaiak „vletnamizálási" módszerét, ázsiai szövetségesekkel akarja megfizettetni a brit és más imperialista érdekek védelmét. Nem kétséges, hogy az új katonai egyezmény létrehozása az indokínai helyzettel függ össze. A szerződő államok közül Ausztrália és Oj-Zéland eddig is aktívan támogatta az indokínai csatamezőkön bevetett amerikai hadseregcsoportokat. Malaysia és Singapore eddig távol tartotta magát más államok ügyeibe valő beavatkozástól és belső problémáival volt elfoglalva. Nem kétséges tehát, hogy a közös katonai tanácskozó szerv, közös légvédelmi rendszer létrehozása, angol, ausztráliai és új-zélandi szárazföldi és haditengerészeti erők malaysial és singapore-i állomásoztatása, valamint a hírhedt „zöldsapkások" megjelenése e két ázsiai országban abból a célból, hogy a dzsungelharc taktikájára képezzék ki az itteni katonákat, arra vall, hogy az egész katonai tömb Anglia ázsiai katonai jelenlétének biztosítására és a nemzeti felszabadító mozgalmak terjedése ellen irányul. A „mini-NATO"-ként emlegetett paktum létrehozása fenyegeti a két ázsiai ország szuverenitását és azzal a veszéllyel Jár, hogy akaratuk ellenére ls belesodródhatnak egy testvérháborúha. Anglia dél-afrikai és rhodesiai pozícióinak megerősítése, a Perzsa-öböl térség arab sejkségeire gyakorolt befolyásának szilárdítása, NATO-beli aktivizálódása után most keletebbre terjeszkedik. Nyilvánvaló, hogy a fő cél bázisok építése a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a dél-vietnami és más Indokínai hazafiak ellen. Veszélyes kalandba bocsátkozott London, saját érdekeit követve más népeket is veszélybe akar sodorni. L. L. A PTI indiai hírügynökség közben arról tájékoztat, hogy Kelet-Pakisztán különböző területein, egymástól elszigetelt ellenállási gócokban, a Bangla Desh (Bengália) erői elkeseredett ütközeteket vívnak a központi erőkkel, s néhol nem sikertelenül. A shálutikori repiitér például Mudzsibur Ráhman sejk híveinek kezébe került. A repülőtér egy hetes harcok után esett el, és állítólag nyolcszáz nyugat-pakisztáni katona életét vesztette, vagy megadta magát. Kiverték a nyugat-pakisztániakat — a PTI szerint — az indiai határtól nem meszsze fekvő Merherpur városkából is. Jóllehet India mindeddig nem ismerte el a Bangla Desh ideiglenes kormányát, az Indiai—pakisztáni viszony, Indiának az önállósítás! mozgalom Iránt kimutatott rokonszenve miatt, erősen megromlott. Elnökválasztási kampány Ausztriában Bécs — E héten tetőfokára hág az ausztriai elnökválasztási kampány. A szövetségi elnöki hivatalra két jelölt pályázik: Franz Jonas, az eddigi elnök, és ellenjelöltje dr Kurt Wáldheim. A választásokra április 25-én, vasárnap kerül sor, általános választási kötelezettség mellett. A 72 éves Franz Jonas a kormányon levő (kisebbségi) Szociáldemokrata Párt jelöltje, az 52 éves Waldheim pedig, aki függetlennek nevezi magát, az ellenzéki Osztrák Néppárt embere. Az Osztrák Kommunista Párt nem állított jelöltet. Minden kommunista maga döntse el Jonasra adja-e szavazatát, vagy pedig „érvénytelen szavazólapot" adjon le — hangsúlyozta Erwin Scharf, a párt Központi Bizottságának titkára a Volksstimmeben.