Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám, kedd

Nehezen múló gondok A pártegység egyre szilárdabb A pártegység megszilárdítá­sa a járási pártkonferenciá­kon is a legtöbbet emlegetett kérdések közé tartozott. Ez érthető is, hiszen saját ma­gunk tapasztalhattuk, mit je­lentett a pártegység hiánya, nemcsak a párt, hanem az egész társadalom számára. A pártegység fellazulása rendkí­vül káros következményekkel járt és jár még ma is. Hogy ez valóban így van, azt abból is láthatjuk, hogy a szocializmus ellenségeinek fő igyekezete 1968-ban és 1969-ben éppen a pártegység bnmlasztására irányult. Persze ezt a célt ma sem tévesztik szem elöl, amit szűnni nem akaró ellenprupagandájukkal napról napra be is bizonyíta­nak. Ma persze sokkal nehe­zebb számukra az ilyen irá­nyú ellenpropaganda kifejté­se, hiszen a sajtó, a rádió és a televízió már nem szolgálja a szocializmus ellenségeit mint 1968-ban, de főleg az úgynevezett „sajtószabadság" idején, melynek igazi mivoltát s teljesen egyoldalú jellegét valamennyien megismerhettük. Éppen az hajtja az igazság, vagyis a mi oldalunk malmá­ra a vizet, hogy a dolgozók többé nem hagyják magukat hazugságokkal és szépen hangzó frázisokkal félreve­zetni. Az emberek ma már csakis a tényekre, az igazság­ra kíváncsiak. A tények pedig teljesen egyértelműen a párt politikájának helyességét iga­zolják. E politikának köszön­hető társadalmunk rendkívül gyors ütemben történő kon­szolidálása, ami az emberek­ben megerősítette a bizton­ságérzetet, nyugalmat. Ha egy­séges a párt, a dolgozók is egységesen támogatják a párt­politikát. A pártonkívüliek és a párt közti egység a pártegy­ség nélkül nem képzelhető el. Ezért volt szükséges megvál­ni mindazoktól, akiknek je­lenléte a pártegységet nem szilárdította, hanem gyengí­tette. A párt tagjainak létszá­ma ugyan csökkent, de ereje nem. Ellenkezőleg: a pártegy­ség megteremtése a párt meg­szilárdulását jelenti. Szüksé­ges, hogy mindig és minden kérdésben egységes vélemény­re jussunk s a kitűzött célo­kért egységesen harcoljunk. Hogy ez nem mindig sikerül teljes mértékben, sajnos még arra is akadnak példák. Az egyik járási konferen­cián például rámutattak, hogy egy pártszervezeten belül egy és ugyanazon egyéni egyesek nagyon pozitívan, mások vi­szont nagyon negatívan érié­keitek. A két értékelés közül mindkettő semmi esetre sem lehet igaz. Ebben az esetben tehát nem beszélhetünk a szervezet tagjainak egységes állásfoglalásáról, fellépésé­ről ... De miért mondták el mindezt egy járási konferen­cián? Azért, hogy figyelmez­tessenek vele: olykor még ma is hiányzik az egységes fellé­pés. Márpedig ahol egy bizo­nyos kérdés megítélésében ilyen nagy különbség mutat­kozik, ott az igazi pártegység megteremtésében még akad tennivaló. A pártegységért folytatott harcot sosem te­kinthetjük lezártnak. Ezért volt a pártegység a legemlegetettebb kérdések egyike a járási konferenciá­kon, s ezért nem feledkezhe­tünk meg róla a jövőben sem a pártmunka során. Az idei járási pártkonferenciákon már egységesek voltak a kommu­nisták, ami nemcsak a párt megtisztulásáról tanúskodik, lianem arról is, hogy a kitű­zött, merész feladatokat tel­jesítjük is. Ez pedig nemcsak a párt, hanem az egész tár­sadalom, valamennyiünk szá­mára bíztató. Érthető tehát, hogy hozzájárul a kommunis­ták és a pártonkívüliek közti egység további megszilárdítá­sához is. FÜLÖP IMRE llllllllllll Ha a szövetkezetek, állami gazdaságok vezető beosztású szakembereitől ama bizonyos „három kívánság" felől érdek­lődnénk, meglepően egyeznének a válaszok. — Az agrotechnikai határidőnek megfelelően sike­rüljön minden munkát elvégezni és minimális veszteséggel tud­juk betakarítani a termést — hangzana az első számú kí­vánság. Érthető, hiszen az idő­járással eddig még senki nem tudott szerződést kötni. Másodsorban legtöbben talán a mezőgazdaság ellátottságának javítását kérnék. Ez sem lenne feltűnő. Az alkatrészek, műtrá­gya és egyéb vegyszerek, a na­gyobb teljesítményű, de főleg jobb minőségű munkagépek puszta szóba hozatala is azon­nal megkeseríti a beszélgetés „ízét". Sajnos így van ez ország­szerte. Bárhol is pendíti meg va­laki ezeket a már kissé túlhan­golt húrokat. Száz közül legalább kilenc­ven esetben biztosan az egyre veszélyesebb méreteket öltő munkaerőhiány megoldása, eny­hítése volna a harmadik kíván­ság. S amennyiben még több „le­hetőség" is lenne, valószínűleg hosszú ideig folytathatnánk a felsorolást, mert minden téren tömérdek az orvoslásra váró probléma. Már szinte fehér hol­lónak számítanak — ha ugyan vannak — az olyan földművelő gazdaságok, amelyekben az imént említettek fordítva vol­nának érvényesek. A zselíziekről • (Želiezovce) még csak véletlenül sem mond­hatjuk ezt. A két szövetkezet és az állami gazdaság gondjai­val, nehézségeivel talán még a békésen kanyargó Garamot is el tudnák rekeszteni. — Több mint hétezer hektá­ron gazdálkodunk, amelyből 6800 hektár a szántóföld' — mondja Gregor Matej mérnök, az állami gazdaság jó szakem­berként közismert igazgatója. A tavalyi, vagy a korábbi évek termelési eredményeit néz­ve nemigen panaszkodhatunk, de... Összesen 180 traktora van a gazdaságnak. Némi szemhunyo­rítással a kívülálló jónak mond­hatja a géppark nagyságát és összetételét. Igaz, a gépek na­gyobb része régebbi gyártmá­nyú, de még három négy évig gazdaságosan használhatnák, ha nem okozna gondot az alkat­részek beszerzése. — A tél folyamán bőven ju­tott volna idő a javításokra — folytatja az igazgató. A tavasz kezdetén viszont, amikor min­dig rengeteg a munka, s most ráadásul az idő is sürget, a gé­pek harminc százaléka tétlenül vesztegelt. Ilyen nagy mértékű gépki­esés mindenütt sok fejtörést és csak nehezen behozható lema­radást okozna. Egy több ezer hektáros nagygazdaságban pe­dig különösen, hiszen lehetet­len csak úgy egyik napról a másikra átdolgozni a vetésfor­gót azért, mert üzemképtelen­né vált a gabonavetőgépek fele: Távolról sem lehetett tehát egy­szerűen bebiztosítani azt, hogy mintegy ezer hektáron idejé­ben földbe kerüljön az árpa. Egy régen hiányzó fogaskerék, vagy más szinte filléres apró­ság miatt könnyen több mázsás „adót" fizethettek volna a ter­vezett hektárhozamokból. Az, hogy nem így történt, csupán a dolgozók ünnepet és fáradságot nem ismerő munkájának kö­szönhető. Kemény volt a kéthe­tes küzdelem. Az árpa után a répa elvetése sem könnyebb. A legtöbb baj megint a vetőgépekkel, illetve a hiába keresett pótalkatrészek­kel van. Még némileg az vigasz­talja az embereket, hogy 530 hektáron már befejezéséhez kö­zeledik ez a munka is. A zselizi szövetkezet irodájá­ban csak dél felé, háromszori eredménytelen keresés után si­került találni valakit. — Többnyire csak este jut idő elvégezni a papírmunkát — magyarázkodik Virág László gépesítő, aki egyúttal az alel­nöki tisztséget is betölti. Nap­közben a határt járjuk. Gyakran törik-szakad valami, s a javítás­nál minden hozzáértő kézre nagy szükség van. Olyankor szinte versenyezni kell az Idő­vel. Amikor a pótalkatrészek felől érdeklődöm, ömleni kezd a pa­nasz. Ismerősök a szomorú hangvételű szavak. — A Super 50-es és a Zetor 3011-es kerekes traktorok hen­gerhüvelyeit, csapágyait, és las­san már a gumiabroncsait is csak hírből fogjuk ismerni. Ezek ugyanis a legrégebben ke­resett cikkek. Persze eredmény­telenül. Jó pár generáljavitásra szorult vontatónkat csak azért toltuk ki a műhelyből, hogy ne foglalják fölöslegesen a helyet. Nagy Mihály anyagbeszerző gépkocsija megközelítőleg any­nyi kilométert fut le, mint egy taxivállalat bármelyik autója. Csak üzemanyagból négy-ötszáz liter fogy el havonta. Hol ma­rad még a többi szükséges ki­adás: a karbantartás költségei, az amortizáció. — Szükségmegoldásként már­már arra kényszerülünk, hogy külföldre menjünk próbálkoz­ni, ami persze jóval drágább és körülményesebb is. Belátjuk, nem könnyű gyorsan kielégíte­ni a keresletet. Nekünk viszont mindenképpen termelnünk kell, mert a legfontosabbról, az élel­miszerszükséglet bebiztosításá­ról van szó. Szerintem pedig ez mindennek az alapja — fűzi to­vább a sort Virág László. A problémákból, nehézségek­ből ennyi is bőven elég lenne. De leggyakrabban, ahogy mon­dani szokás, esőstől jönnek a bajok. Már az első tavaszi ha­társzemle alkalmával szomo­rúan állapította meg a ténye­ket Mikle Ferenc agronómus. Sok helyen kifagyott a búza. Mély nyomokat hagyott maga után az őszi száraz időjárás is. Mindezt alaposan tetőzte még az elszaporodott rágcsálók kár­tétele. Az üresen maradt folto­kat és a ritka sorokat alávetés­sel kellett pótolni, illetve sűrí­teni. A tervezett hektárhozamo kat azonban már aligha szár­nyalják túl. — Hetvenöt hektárnyi terüle­tet szeretnénk répával bevetni az idén. Munkaerőhiány miatt ebből harminc hektáron egycsl­rás maggal számoltunk. Sajnos, csak a tervezgetésig jutottunk. A vetőanyag-beszerzéssel nem lenne baj, de a vetéshez szük­séges speciális gépekből mosta­nában csak egyet láttunk üzem­képesen. Azt is egy kísérleti parcellán — folytatja a panasz­kodást az agronómus. A szövetkezetnek valószínű­leg jól jövedelmezne a kertész­kedés. Könnyen tudnák öntözni akár a legvízigényesebb növé­nyeket is. Közel van a Garam. Ogy mondhatnánk, hogy a ker­tek alatt folyik. A folyó menti földek sem a leggyengébbek. Jól tudják ezt a gazdaság vezetői. A kertészetbe szükséges mun­kaerő biztosítása viszont na­gyon sok nehézséget okozna. A csúcsmunkák idején egyébként is gyakran fő a munkaszerve­zők feje. Tavaly szerencsére so­kat segítettek a szovjet kato­nák. Előreláthatólag az idén is hasonlóan kell majd elvégezni a terménybetakarítást. Bizonyára sokan vannak olya­nok, akiknek már szalmacsép­lésnek tűnnek a gyakori pél­dázgatások. Mégis beszélni kell róluk. Vagy inkább elgondol­kozni felettük és mielőbb segí­teni rajtuk. LALO KAROLY dejoviak követik. Egyébként a ke. rületben az év első negyedévéhen a postásak a Pravdára 915, az Új Szóra 320, a Východoslovenské no­vinára 818 és más politikai lapok­ra 342 nj előfizetőt szereztek.. Ugyanakkor minden járásban fo-, lyik az előfizetők toborzása a já­rási lapokra is. Kelet-Szlovákia postásai tehál méltóan akarják köszönteni a jubileumi évfordulót, pártunk XIV. kongresszusát! nj­13. Guggolva maradt és figyelt. A bok­rokból jövő csörgető hang távolodott. — Ostoba — "sziszegte jogai között Tam. — Ostoba, aki egy ilyen fontos dobást elvét. Néhány másodpercnyi guggolás után elindult, hogy megkeresse a kést, amely alaposan felsebzett egy csenevész gu­mifát, s dolgavégezetlenül hullt a sárba. Tam tenyerére fektette a hangtalan fegyvert, ló tízcentiméteres penqéje a legjobb kézműves munkáját dicsérte. Leheletvékony volt a kétélű penge, melynek élével akár borotválkozni is lehetett volna. Markolatát egyszerű bi­valtjszarvból csiszolták. Jel sem a pen­gében, sem a markolatban nem volt. •—• Valaki tehát figyelt, amikor a rendörségre mentem, figyelt, s akár tu­datosan, akár ösztönösen, de rájött, hogy ellenük tettem valamit. Ez jó jel, mert azt jelenti, hogy az emberek nyi­tott szemmel járnak, jó jel azért is — folytatta a gondolatsort —, mert azt je­lenti, hogy gyűlölik az ellenséget, s ké­szek ismét minden eszközzel harcolni ellenük. Persze jó lenne tudni, hogy a csoporthoz tartozott-e a támadó, vagy egyszerűen magánakcióról van szó. Egyetlen, de nem részletkérdésben biz­tos volt: erre parancsot senki sem adott a támadónak. Éppen alkonyat előtt tért haza. A nyi­tott teraszon néhány halász és egy-két paraszt üldögélt. Morogva fogadták a kocsmárost, s türelmetlenül mutogattak az üvegekre. Ki ezt, ki azt kért. Tam alig győzte kiszolgálni őket. Az ital megoldotta a nyelvüket. Az emberek most már ráérősen telepedtek le az asztalokhoz, s kisebb csoportok­ba verődve megtárgyalták a napi mun­ka, s a világ eseményeit. Tam figyelt. Számos kisebb partizánakcióról szóltak, de a vonatrobbantás híre még úgy lát­szik nem érkezett el hozzájuk. Nemsokára fiatal férfi lépett be az ivóba. Tam nem emlékezett rá, hogy va­laha is találkoztak volna, mégis úgy érezte, hogy ez az ember több figyelmet érdemel, mint a többiek. — Ügy látszik a halászok közül való — nyugtázta magában, amikor a jöve­vény az egyik csoport halászhoz tele­pedett le, akik érdeklődéssel fogadták. Összébb húzódtak, s láthatóan nagy fi­gyelemmel hallgatták az idegen sutto­gását. Anh, az öreg halászmester egyszer csak intett a jövevénynek, hogy marad­jon csendben, s átkiáltott a többiek­nek: - Akar/átok-e hallani, hogy Long mi hírt hozott a városból? Akarták. Persze hogy akarták, hiszen három napja vízen voltak már, s ez az első szabad délutánjuk. Körülállták hát Anhékat, s Long, az ismeretlen idegen kicsit megemelte a hangját: — Azt mondják, hogy a mieink lent délen, Kuang Ngal közelében a levegő­be röpítették azt a szerelvényt, amely a demarkációs vonalhoz szállította az aknát. A disznók, el akartak vágni vég­legesen bennünket északi testvéreink­től. Es még segítőtársuk is akad, aki besurran a rendőrségre, mint a tolvaj macska, hogy elmondja mit látott. Tam .az idegen lábát nézte. Sarujára kemény sár tapadt, nadrágja szárát csaknem térdig feláztatta a vizes fű. E pillanatban megértette, hogy ösztönei miért figyelmeztették a jövevényre. Biz­tosan ő volt a támadó, A kocsmáros kiment a konyhába, kis reszelőt vett elő az asztal fiókból, s pa­rányi ielet reszelt a kés nyelébe. Ami­kor befejezte a műveletet, ismét vissza­tért az ivóba. Még tett vett néhány per­cig az italpult mögött, aztán rászánta magát a próbára: az inge alatt feszülő övéből előhúzta a kést, megkocogtatta nyelével a pultot, s magasra mutatta, közben balkezét két nyitott ujjal a ma­gasba emelte, jelezve, hogy 200 piasz­ter mindössze az ára. Az egyik öreg halász egy ujját emelte a magasba. Tam csak a fejét rázta, s hogy megmutassa mit ér a kés, egy f csak csuklóból kiinduló mozdulattal el­hajította, s a penge mélyen az ajtófél­fába fúródott. Valamikor az iskolán sokat gyakorol-' ta ezt a mozdulatot, amelyre elsősorhaii olyan helyzetben van nagy szüksége az embernek, amikor teste mozdulatlanság­ra van kárhoztatva, de keze a csuklóból még szabad. — Ez volt aztán dobás! — kiáltottak fel többen is, s hangosan éljenezve biz­tatták Tamot, hogy ismételje meg újra a mutatványt. Tam kiemelte a kést az ajtófélfaból, visszament a pulthoz, úgy tett, mintha már csak a poharai érdekelnék, aztáň egy villámgyors mozdulattal megfor­dult, s a kést pontosan az előbbi nyom­ba vágta. Közben nézte Long arcát, s úgy találta, hogy a fiú egy kicsit el­komorodott. — Kétszáz piaszter — mutatták Tam magasra emelt ujjal, Long, az idegén; a zsebébe nyúlt, s kiszórta az asztalra a két ezüstpénzt. Közben fogai között egyre csak ezt hajtogatta: —• ÁruitV. Áruló disznó vagy! — mond­ta, s Tam szívesen ölelte volna magához a lázadó testvérét, de tettetett vigyor­gással zsebébe süllyesztette a pénzt, s ment vissza a pulthoz. Sejtette, hogy a késő délutáni kaland­dal még nem ért véget az ellene irányu­ló akció. Számolnia kellett egy újabb támadással, vagy támadásokkal. Arra azonban ö sem számított, ami aznap éj­szaka történt. (Folytatjuk) 1971. IV. 20. Méltó köszöntő A levočai postások felhívása alapján verseny bontakozott kí a kelet-szlovákiai kerület postásai között a pártsajtó terjesztésére. Az első negyedév értékelése alap­ján a versenyben a rozsnyói járás (Rožňava) postásai vezetnek, akik április l-ig 435 új előfizetőt sze­reztek a pártsajtóra, vagyis min den kézbesítő több mint négyet. Ma az említett járásban 5011 Prav da, 3841 Új Szó, 3509 Východoslu venské noviny, 575 szlovák és ma­gyar nyelvű Pártélet jár. Az elért eredményekkel a rozsnyói járás postásai teljesítették a párt meg alapítása 50. évfordulójára és a kii zelgő kongresszus tiszteletére tett felajánlásuk mintegy 40%-át. A leg­jobb eredményt elérő posták közé tartozik a sirki, a gömörhorkai (Gem. Ilórka) és a slavosoveei. A kerületi versenyben a rozs nvóiakat a inichalovceiek és a bar

Next

/
Thumbnails
Contents