Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-17 / 90. szám, szombat

Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének javaslata 1. Munkadijazás A munkadijazás jelentőségét az élet­színvonal emelésében a munkaeredmé­nyekben való anyagi érdekeltség foko­zásával kell növelni. Erősíteni kell a teljesítmény és a kereset közötti füg­gőséget. E célból: • szilárdítani kell a munkarezsimet, a fegyelmet és felelősséget; • fel kell újítani a műszakilag meg­alapozott teljesítménynormák szerepét s ezzel összhangban erősíteni kell a bér ösztönző hatását úgy, hogy szembetű­nőbben különbözzék a lelkiismeretes és jó munka a rossztól; • fokozatosan javítani kell a jelen­legi bérrendszereket, fokozni kell a bérformák és a tarifarendszer hatásos­ságát és erősíteni kell a bérpolitika ál­lami irányítását; • az irányítás minden fokán megkü­tönböztetett figyelmet kell szentelni a hatásos bérpolitikának, az egyéni és társadalmi érdekek, anyagi és erkölcsi ösztönzők egybekapcsolására épülő he­lyes alapelvek érvényesítésének. A munkatermelékenység növekedésé­től függően évente átlag 2,5—3 száza­lékkal kell emelni a munkások és al­kalmazottak átlagbérét. 2. Szociális politika A lakosság szociális ellátásának elért magas fokából kell kiindulni és e gon­doskodás továbbfejlesztésével a nemzeti jövedelem növekedésének megfelelően azon személyek életszínvonalát is emel­ni kell, akik nem vehetnek részt a munkafolyamatban. Ezért fokozatosan módosítani kell a szociális ellátás szín­vonalát és rendszerét, ugyanakkor az eszközöket nem szabad szétforgácsolni részleges intézkedésekre. A gyermekpótlékokat úgy kell módo­sítani, hogy erősödjék a többgyermekes Családok támogatása, ugyanakkor a munkajövedelmek általános emelkedésé­vel arányban biztosítsuk ezt a segítsé­get. Jobb szociális-gazdasági feltétéleket kéli teremteni a gyermek Születését kö­vető első időszakban. Az anyaság társa­dalmi fontosságát nemcsak pénz formá­jában, hanem társadalmi nevelő és szer­vező intézkedésekkel is támogatni kell. A járadékbiztosítás terén arra kell számítani, hogy szükséges az eddigi rendszer folyamatos átépítése, amely megszünteti a lakosság egyes csoport­jainak folyósított illetmények nyújtási módjában megnyilvánuló alaptalan kü­lönbségeket; rendezi a létszükségleti cikkek fedezéséhez szükséges nyugdíj­Összeget és kidomborítja a munkatevé­kenység idején szerzett érdemek kife­jezését; módosítja a jelenlegi bérviszo­nyoknak megfelelően régebben megsza­bott nyugdíjjáradékokat és feltételeket teremt arra, hogy a nyugdíjak ne ma­radjanak el a gazdaság fejlődése mö­gött. Ezt az igényes programot fokozatosan kell megvalósítani, ugyanakkor azonban olyan következetesen, hogy nemcsak a megérdemelten nyugalomba vonult, ha­nem a még dolgozó személyek létbiz­tonságérzete is erősödjék. 3. A lakosság fogyasztása A jövedelem növekedésével és a köz­szükségleti cikkek termelésének bővíté­sével összhangban mintegy 28—30 szá­zalékkal kell növelni a kiskereskedelmi áruforgalmat. Elsőrendű politikai és gazdasági fel­adatnák tekintendő a belpiac színvo­nalának fokozatos emelése, azaz a la­kosság folyamatosabb ellátása alapvető árufajtákkal és főként a lakosság keres­letének kielégítésében a termékek vá­lasztéka, minősége és változatossága tekintetében mutatkozó fogyatékossá­gok fokozatos kiküszöbölése. A fogyasz­tás szerkezetében a minőségi változá­sokat, az iparcikkek eladásának az élel­miszerekéhez viszonyított gyorsabb nö­vekedéséve) kell biztosítani. Számítani kell arra, hogy az iparcik­kek eladása növekedési dinamikájának fő megtestesítői elsősorban a hosszabb használatú tárgyak lesznek; lakások, háztartások és üdülési létesítmények építésére és korszerűsítésére szolgáló építőanyagok kínálatát 50 százalékkal, közlekedési áruk kínálatát több mint kétszeresére kell növelni; fokozatosan évi 170 000 darabra kell növelni a piac autőellátását, s így kell megoldani az eddigi kielégítetlen keresletet. Feltéte­leket kell teremteni a háztartások hosz­szú használatú fogyasztási cikkekkel való ellátottságának további fokozásá­ra; e célból s tekintettel az árufajták egész sorában már elért ellátottsági színvonalra, választékuk javítására és bővítésére kell helyezni a hangsúlyt. A fűtőanyag és energetikai mérleg le­hetőségeivel összhangban a nemesített energiaformák megfelelő fogyasztóinak gyártását és eladását is fejleszteni kell. Ezeknek jelenlegi hiánya fékezi a prog­resszívebb fűtési módszerekre való gyor­sabb áttérést. Ezzel összefüggésben fo­kozatosan több mint háromszorosára kell növelni a fűtőolaj, mintegy 55 szá­zalékkal a gáz, 70 százalékkal a villany­áram fogyasztását, és biztosítani kell a lakosság szilárd tűtőanyagokkal való folyamatos és kellő ellátását. Meg kell tenni a szükséges szervezési-technikai és gazdasági intézkedéseket annak ér­dekében. hogy a háztartások áttérjenek a nemesített fűtőanyagok használatára. A rövid használatú és közszükségleti cikkek (elsősorban-ruhaneműek és ci­pők ) választékának- problémáit is meg kell oldani s ily módon növelni kell a lakosság elégedettségét. Az élelmiszereladásban növelni kell a biológiailag értékesebb élelmiszerek részarányát, az élelmiszeripari nyers­anyagokat iparilag közvetlen fogyasz­tásra előkészített termékekkel kell pó­tolni, s biztosítani kell a fogyasztóknak az élelmiszerek és italok választékával és minőségével szemben támasztott igé­nyeit. A kereskedelmi hálózat bővítése so­rán különleges figyelmet kell szentelni elhelyezésének, korszerűsítésének, a progresszív árusítási formáknak és a kiszolgálás fokozott kulturáltságának. Tovább kell fejleszteni a lakosságnak nyújtott fizetett szolgáltatásokat, 25—30 százalékkal kell bővíteni őket. Emellett különleges figyelmet kell szentelni a nők háztartási munkáját megkönnyítő szolgáltatásoknak. Meg kell javítani a különleges és egyéb szolgáltatások nyújtását, a lakosságnak végzett kar­bantartói és javítómunkálatokat és a megrendeléses termelést. A személyau­tók gyorsan növekvő számával össz­hangban javítani kell a gépjárművek javító és szervízbázisát. Ezt a feladatot mind a helyi gazdaság és a termelőszö­vetkezeti mozgalom szervezeteiben, mind az állami ipar szervezeteiben ha­tékonyan biztosítani kell. A helyi gazdaság és a termelőszövet­kezetek termelésének elsősorban az ed­digi hiánycikkek és az állami ipar tö­meggyártását célszerűen kiegészítő ter­mékek megrendeléseinek maximális biztosítására kell irányulnia. 4. Lakás és életkörnyezet 1971. IV. 17. Feltételeket kell teremteni az élet­környezet fokozatos javulására. Az esz­közöket komoly problémák megoldásá­ra kell összpontosítani, nem szabad szétforgácsolni apró részleges akciók­ra, amennyiben nem eredményeznek szembetűnő haladást. Mindenekelőtt fokozni kell a lakás­szükségletek megoldásának intenzitá­sát. Feltételeket kell teremteni arra, hogy legalább 500 000 lakás épülhessen, éspedig ezeknek mintegy 65 százaléka a Cseh Szocialista Köztársaságban, 35 százaléka pedig a Szlovák Szocialista Köztársaságban. Növelni kell a szállítő­szervezetek által biztosított lakások szá­mát úgy, hogy részarányuk mintegy 70 százalék legyen az új lakások számá­ban, s mindenképpen növelni kell az önsegéllyel végzett lakásépítés feltéte­leit. Komplex intézkedéseket kell tenni családi házak önsegéllyel és szállítói módszerrel végzett építésének bővítésé­re és hatásossá tételére. Meg kell ja­vítani a lakóházak minőségét és meg kell rövidíteni építésük határidejét. Víz- és hőforrások, a csatorna -és ut­cai hálózat stb. idejében történő kiépí­tésével gyorsan biztosítani kell az új lakásépítkezés területének előkészítését. Kilátásba kell helyezni, hogy 1969-cel szemben mintegy 5 százalékkal fog bő­vülni a szállítói építés keretében épí­tett lakások hasznos felülete. Minél na­gyobb számú lakás építése érdekében gazdaságilag korainak tekintendő a la­kásstandard 1975-ig való aránytalan gyors fejlesztésének törekvése. Erélyes technikai, gazdasági és adminisztratív intézkedéseket kell tenni az eddigi ösz­tönös fejlődés leküzdésére, mert ez a lakások árának és berendezési költsé­geinek emelkedéséhez vezet. Oj építkezések során a lakótelepeket el kell látni a szükséges műszaki és polgári jellegű objektumokkal és beren­dezésekkel, és fokozatosan mérsékelni kell a meglevő lakótelepek ellátottsá­gában mutatkozó fogyatékosságokat. A lakásépítésnél ügyelni kel) elhelye­zésük célszerűsítésére és hatékonysá­gára a termelőerők fejlődésének, a be­település komplex jellegének és az ál­talános életkörnyezet javításának szem­pontjából. A falvakban nagyobb gondot kell fordítani a tervszerű lakásépítésre. Az állami építkezésen kívül a szövet­kezeti, vállalati és egyéni lakásépítést is fejleszteni kell. Fokozott figyelmet kell szentelni még a személyi tulajdonban levő lakásalap korszerűsítésének, javítása és karbantar­tása biztosításának is. A vízgazdálkodás fejlesztésében elsőd­legesen kell biztosítani a lakásépítéssel összefüggő szükségleteket; úgy kell bő­víteni a vízvezeték és csatornahálózatot, hogy a nyilvános vízvezetékre rákap­csolt lakások lakóinak száma elérje a 60 százalékot, a nyilvános csatorna­hálózatra rákapcsolt lakásokban élőkié pedig mintegy 50 százalékot. Víztároló­kat kell létesíteni az összpontosított la­kásépítést végző fő központok számára. Szennyvíztisztítók építésével, elsősor­ban a tisztátalanság fő forrásai közelé­ben, meg kell javítani a folyóvizek tisz­taságát. Folytatni kell az árvízvédelmi intéz­kedéseken végzett munkálatokat, első­sorban a Dunán, a Dyjén és a Morva al­•?ó folyásán. 5. Egészségügy, közoktatás és testnevelés Biztositani kell a társadalmi fogyasz­tás megfelelő növekedését, a társada­lom által e növekedésre megjelölt ösz­szes emberi és anyagi forrás hatéko­nyabb felhasználásával. Az egészségügy terén feltételeket kell teremteni a lakosság egészségügyi ellá­tásának további javítására. A kórházi férőhelyek számát 6000-rel, azaz 5 szá­zalékkal, » fürdőkezelési kapacitásokat 3000 férőhellyel kell növelni. A tizezer lakosra jutó orvosi állások számát 3,1­gyel, azaz 25,5-re kell növelni. A beru­házási eszközöket elsősorban az elavult egészségügyi berendezések nem kielé­gítő állapotának megszüntetésére, a megkezdett építkezések gyors befejezé­sére és az egészségügy fokozatos álta­lános korszerűsítését szolgáló legfonto­sabb építkezések megkezdésére kell fel­használni. A dolgozók számbeli növeke­dését a túlsúlyban levő megbetegedések gyógyítására, a megelőzésre, a járóbe­teggondozó szolgálat megjavítására és meggyorsítására kell felhasználni. E célból szervezési és egyéb intézkedése­ket kell eszközölni. A közoktatás anyagi bázisában felté­teleket kell teremteni a művelődés to­vábbi növekedésére. Az alapiskolákban tovább kell csökkenteni a műszakokban folytatott tanítást. A beruházásnak az elkezdett akciók befejezésére, egyes el­avult épületek átalakítására és az ok­tatás korszerűsítésére kell irányulnia. Tovább kell bővíteni az ifjúság óvodás­kori és iskolán kívüli gondozását; nö­velni kell a napközi otthonokban vagy klubokban gondozott tanulók számát, másfél millióra, azaz kétszázezerrel kell növelni az iskolai étkeztetésben részt­vevők számát, és úgy kell növelni az óvodák férőhelyeinek számát, hogy meg­haladja a megfelelő korosztályú gyer­mekek 65 százalékát. Valamennyi fokon elő kell készíteni az iskolarendszer javítását és új felté­teleket kell teremteni főként a fiatál nemzedék műveltségi színvonalának to­vábbi emelésére, az előrehaladó műsza­ki fejlődés szükségleteivel kapcsolat­ban. A fiatal nemzedéknek foglalkozás­ra való előkészítésében biztosítani kell a munkaerőszükséglet és források közti összhangot, a szakképesítés és a hivá tásra való szakmai előkészítés szerke­zetének szempontjából. Meg kell javítani a tömeges testne­velés, sport és üdülés feltételeit. Jobban ki kell használni az érdekszervezetek, iskolák, vállalatok, nemzeti bizottságok eddigi objektumait és a szakszervezetek létesítményeit, célszerűen további be­rendezéseket kell létesíteni, erre ki kell használni a lakosság kezdeményezését és a vállalati eszközöket. Tovább kell fejleszteni a turisztika feltételeit. IX. Külső gazdasági kapcsolatok Az 5. ötéves tervben a külső gazdasá­gi kapcsolatok fejlesztésének célja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ak­tív szerepének előkészítése a nemzet­közi munkamegosztásban, gazdaságunk és a KGST-országok kapcsolatának erő­sítése, s ennek alapján a szükséges kül­ső feltételek megteremtése a népgazda­ság tervezett efjlesztésének megvalósí­tására, és e fejlődés hatékonyságának fokozására. Ezért folytatni kell a külkereskedel­mi forgalom előnyének biztosítását a nemzeti jövedelem növekedésével szem­ben. Az ötéves tervben a csehszlovák külkereskedelem általános forgalmának 36—38 százalékkal kell növekednie. A szocialista gazdasági integráció most zajló folyamatát, amely a cseh­szlovák gazdaság hatékony fejlődésének jelentős tényezője, a KGST XXIII. és XXIV. ülésszaka megállapításának szel­lemében kell biztosítani. Nemcsak az irányítás felsőbb fokain kell sokoldalúan támogatni, hanem ügyelni kell arra is, hogy megfelelő he­lyet foglaljon el a termelés területén. Feltételeket kell teremteni és biztosíta­•ni a vállalati, gazdasági övezet aktív részvételére a kooperáció és szakosítás fejlesztésében. A KGST-tagállamokkal való népgazda­sági tervegyeztetésben elért eredmé­nyekből kell kiindulni. A nemzetközi szocialista munkamegosztás nyújtotta minden lehetőséget fel kell használni a csehszlovák gazdaság hosszúérvényű problémáinak megoldására, éspedig fő­ként a fűtő- és nyersanyagbázis, a vegyipar és a gépipar terén. A munka­megosztás maximális elmélyítése érde­kében azokat az ágakat és ágazatokat kell elsősorban fejleszteni, amelyek Csehszlovákiában a legmegfelelőbb fel­tételekkel rendelkeznek. Bővíteni kell az együttműködést a szocialista álla­mokkal, a tudományos kutatás, a beru­házások koordinált fejlesztésével kezd­ve egészen a termelésben és a Közös szállításokban egyes ágakon belül foly­tatott szoros együttműködésig. A szocialista országokkal valő cseh szlovák külkereskedelmi forgalomnak 43—45 százalékkal kel) növekednie. A KGST-tagországokkal, főként » Szovjetunióval, ápolt gazdasági kapcso­latok elsődleges fejlesztése mellett a kölcsönös előnyök alapján a kapitalista és a fejlődő országokkal is fejleszteni kell a kétoldalúan hasznos gazdasági kapcsolatokat. El kell érni a kivitel szükséges előnyét a behozatallal szem­ben. A gépek és berendezések behozatalá­nak elsődlegesen a csúcsszínvonalú vi­lágtechnikára és olyan gépek vásárfásá­ra kell irányulnia, melyeknek gyártásá­ra Csehszlovákiának nincsenek feltéte­lei. A kapitalista államokból való gép­behozatal terén összhangnak kell lennie a fejlett kapitalista országok piacaira való kivitel növelésének lehetőségeivel és a szokásos kereskedelmi feltételek mellett nyújtót hitelek lehetőségeivel. Azon strukturális változások biztosí­tásánál, amelyek megkövetelik a feldol­gozó ipar, elsősorban a gépipar szere­pének fokozását, annak érdekében, hogy javuljanak a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság pozíciói a nemzetközi munkamegosztásban és fokozódjék a külkereskedelmi hatékonysága, biztosí­tani kell, hogy a gépkivitel lényegesen gyorsabban nőjön az általános kivitelnél és öt éven belül több mint a feléve) legyen nagyobb. Ezzel összefüggésben biztosítani kell a csehszlovák gépgyárt­mányok műszaki színvonalának állan­dó emelkedését és meg kell javítani a kereskedelmi és műszaki szolgáltatást. Erősíteni és tökéletesíteni kell a kül­kereskedelem állandó irányítását, ugyanakkor szilárdítani kell a termelés gazdasági kapcsolatát a külkereskede­lemmel, és tökéletesíteni kell a külke­reskedelmi csere hatékonyságának fo­kozódását elősegítő ösztönzőket. X. A termelőerők elhelyezése, a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság gazdasági fejlesztésének alapvető iránya. A csehszlovák közgazdaság fejleszté­se és az életszínvonal emelése alapvető céljainak megvalósítása az egységes gazdaságpolitika érvényesülése mellett megköveteli a Cseh Szocialista Köztár­saság és a Szlovák Szocialista Köztársa­ság természeti és gazdasági feltételei­nek kihasználását, ezzel egyidejűleg mindkét köztársaság fokozatos gazda­sági kiegyenlítődésének folytatását. Ez­zel összefüggésben el kell mélyíteni a területi tervezés rendszerét, főként ob­jektivizálni kell a termelőerők elhelye­zésének kritériumait. 1971—1975 között ügy kell irányítani a gazdaság fejlődését, hogy a létrejött (Folytatás a 8. oMalon)

Next

/
Thumbnails
Contents