Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-15 / 88. szám, csütörtök

EMLÉKEIBŐL J ASZ DEZSŐ: Mielőtt elfelejteném i. Az előzményekkel kezdem. Legutóbbi budapesti tartózkodásom idején megcsendült szobámban a telefon: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának iüiügyi osztálya hívott fel. tgy tudtam meg, hogy „sürgősen Szlovákiába kell utaznom": Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága január 18-án rendkívüli ülést tart a fubochftai kongresszus 50. évfordulója alkalmából, s az ünnepi összejövetelre engem is meghívtak. A Magyar Tanácsköztársaság leverését követően több mint két évet töltöttem a Hernád partján. 1920 és 1922 között a Kassai Munkás szerkesztőségében dolgoztam. Ott álltam — 1921-ben — Csehszlovákia Kommunista Pártja bölcsőjénél is. Utoljára 1922-ben jártam Szlovákiában. Csaknem ötven év pergett le azóta az idő homokóráján. Erre gondoltam, amikor — január 16-án — a Keleti Pályaudvaron felszálltam a kassai gyorsra. Kassához nagyon sok régi emlék fűz. Amikor először jártam ott, még a császár kabátját viseltem: a Kassai Pályaudvar-parancsnokságon teljesítettem szolgálatot. Még be sem töltöttem 21. évemet, de már meglehetősen mozgalmas „katonai múlt" volt mögöttem. (Alig száradt meg a tinta az érettségi bizonyítványomon, máris megkaptam a behívási parancsot, j Az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlása pontot tett első kassai tartózkodásomra, így akkor össze-vissza öt vagy hat hétig koptattam a kassai aszfaltot. Amikor kifutott velem « vonat a pályaudvarról, nem sejtettem, hogy rövidesen alkalmam lesz viszontlátni a várost: első „közéleti szereplésem" színterét. Megpróbálom világosabban kifejezni magam. A háborúellenes hangulat — 1917-ben — egyre fokozódott, egymást érték a sztrájkok. Beszüntették a munkát a salgótarjáni bányamunkások is. A sztrájk — néhány óra leforgása alatt — általános lett: mindenütt leálltak a csillék. A salgótarjáni szénmedencében kihirdették az ostromállapotot; a sztrájk miatt huszonegynéhány bányászt hadbíróság elé állítottak „lázadás" vádjával. Mivel Salgótarján a kassai Militárkommando működési körze téhez tartozott, a foglyokat a kassai katonai fogházba szállították. Az őszirózsás forradalom első hullámveréseként a kiskatonák, akiknek már elegük volt a „gyöngyéletből", elfoglalták a katonai fogház épületét és kiszabadították a foglyokat, köztük a salgótarjáni bányászsztrájk vezetőit is. A fogház elfoglaláséban magam is részt vettem. Ez volt első „nyilvános fellépésem" a politikai színpadon, bár epizódszerep, akár második kassai „vendégszereplésem" ,is, a Magyar Tanácsköztársaság idején. A Kommunisták Magyarországi Pártja a proletárdiktatúra kikáltása után a katonai ismeretekkel rendelkező kommunistákat a Hadügyi Népbiztosság rendelkezésére bocsátotta. Ez történt velem ís. Kezdetben a 101. Vörös Gyalogezredben teljesítettem szolgálatot (ezredpolitikai megbízottként), de a salgótarjáni csata után áthelyeztek a 33. Vörös Gyalogezredhez. Ennek az alakulatnak a kötelékében vettem részt az északi hadjáratban, amelynek tetőpontja katonai szempontból a kassai bevonulás, politikai szempontból pedig a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása volt. Két-három nemzedék is felnőtt 1919 óta. A kassai bevonulásnak ma már nem sok szemtanúja él. Ezért látszik helyénvalónak lepergetni a filmet. Elsőként a 46. Vörös Gyalogezred katonái vonultak be a városba, 1919. június 6-án történt ez. Amikor az első vöröskatonák felbukkantak a Szepsi országúton, megkondultak a székesegyház harangjai. Délután négy óra lehetett... Mi abban a pillanatban dandártartalékban voltunk, ezért csak másnap vonultunk be a városba. Kassa lobogódíszt öltött. Amikor befordultunk a Fő utcára, úgy tetszett, mintha az út két oldalát vörös drapériával vonták volna be. A város aprajanagyja az utcán tolongott. Az emberek éltették a Tanácsköztársaságot; virágokkal árasztották el a vöröskatonákat. A székesegyház előtt felharsant a nóta: Be szeretnék, be szeretnék Kun Bélával beszélni. De még inkább, de még inkább Szobájába bemenni. Megmondanám Kun Bélának magának: Lányokat is, lányokat is Sorozzon be bakának. De Kun Béla, de Kun Bélu Azt mondja a levélbe: Nem való a, nem való a Csákó a lány fejébe. Mert a lánynak Töüiisssü a dolgozók asztalára. 1971. IV. 145. Több mint 30 millió korona beruházási költséggel épült fel Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) egy takarmánykeverő üzem. Hatalmas raktárból, műszakonként nyolc vagon takarmánykeveréket előállító részlegből áll. A közel másfél éve működő új üzem vezetőjétől, Timko Ferenc elvtárstól tudtuk meg, hogy 1969 szeptember elsejétől a trebišovi járásban Lelesztől Zemplínska Teplicáig közel negyven állami gazdaságot, illetve szövetkezetet lát el 19 fajta takarmánykeverékkel. A próbaüzemeltetés idején, 1969-ben 630 vagon, 1970-ben 2500 vagon takarmánykeverékei gyártott és szállított a bodrogszerdahelyi keverőüzem. Tavaly a trebišovi járás takarmánykeverő üzemei 1100 vagonnal teljesítették túl a tervet. Ebből a mennyiségből 580 vagonnal a bodrogszerdahelyi üzem állított elő terven felül. Az idén három hónap alatt iöbb mint 650 vagon takarmánykeveréket készített a bodrogszerdahelyi üzem. Huszonnyolc dolgozója legutóbb azon fáradozott, hogy a húsvéti ünnepek alatt is elegendő takarmány álljon a szövetkezetek és állami gazdaságok rendelkezésére. Ezért április 7-én és 8-án 40 vagon takarmánykeveréket szállítottak 12 tehergépkocsival a megrendelőknek. Az új üzem nagyon jelentós feladatot teljesít a mezőgazdasági jellegű trebišovi járásban s ennek tudatában vannak dolgozói, akik bekapcsolódtak a „Mindenki szocialista módon mozgalomba". A múlt évtől a szocialista munkabrigád címért versenyeznek, s a CSKP meg alapítása 50. évfordulója és a XIV. pártkongresszus tiszteletére versenyfelhívást intézlek Szlovákia többi takarmánykeverő üzeméhez a takarmánykeverékek fajták szerinti, minőségi és időbeni legyártására, a ter rnelési költségek egyidejű csökkentésével . .. — Ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a fogyasztók asztalára minél több hús, tej és tojás jusson — hangsúlyozta Timko elvtárs. (kulik) Harminchárom szoknya kell, S szoknya mellé, szoknya mellé Harminchárom baka. kell. A hadtestparancsnokság előtt csapatostól álltak az emberek: férfiak, asszonyok, lányok, gyerekek. ötezren is lehettek, ember ember hátán. Alig lehetett mozogni. Amikor Münnich Ferenc megjelent a hadtestparancsnokság erkélyén, tomboló lelkesedés fogadta. A Kassa környékén lezajlott harcokban mintegy háromszáz foglyot ejtettünk. Ezt azért említem meg, mert a foglyok között szlovákok is voltak, akik — a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása után — csatlakoztak a Vörös Hadsereghez. Ez nem volt rendhagyó eset: több ezer szlovák munkás és paraszt öltötte magára — a Szlovák Tanácsköztársaság idején — a Vörös Hadsereg csukaszürke egyenruháját. Mostani kassai látogatásom alatt — január 16-án — sajtókonferenciát tartottam a Hutník Szállóban. A beszélgetés során felvetődött a kérdés: igaz-e, hogy a kassai bevonulásnál sok házon piros-fehérzöld zászló lengett. Igaz! De sietek hozzátenni, hogy a nemzetiszínű lobogókat Cséri Sándor városparancsnok rendeletére az éjszaka folyamán bevonták. (Ezt a sajtókonferencián is elmondtam.) A magyarázat kézenfekvő. A Magyar Vörös Hadsereg nem Nagy-Magyarország területi integritásáért, hanem a szlovákiai munkásosztály felszabadításáért harcolt. Ezt Kun Béla már a Tanácsköztársaság idején leszögezte, abban a beszédében, amelyet kassai látogatásakor a városháza erkélyéről mondott. (Ebben az épületben a nagy orosz hadvezér, M. I. Kutuzov is megfordult. Éppen kassai lá togatásom idején leplezték le az emléktáblát, amely ezt a történelmi eseményt idézi a já rókelőknek. Ott voltam ezen az ünnepélyen is.) Kun Béla Böhm Vilmos, Garbai Sándor és Szántó Béla tár saságában jött le Kassára. Látogatása fontos esemény volt: a város minden részéből összesereglettek fogadására a munkások. A Fő utca ezúttal is meg telt emberekkel. Kun Béla mindössze négy-öt percig beszélt. Felszólalásában kifejezést adott meggyőződésé nek, hogy előbb-utóbb együtt fogunk harcolni a proletárforra dalomért azokkal, akik ma még ellenségként állnak velünk szemben. A fejlemények igazolták Kun Béla álláspontját. Erről — har madik kassai „vendégszereplésem" idején — személyesen is alkalmam volt meggyőződni. De erről legközelebb. A spanyol nép ügye az egész haladó világ ügye A spanyol köztársaság kikiáltása 40. évfordulójára Április 14-én ünnepelték a spanyol demokraták II. köztársaságuk kikiáltásának 40. évfordulóját. A köztársaság kihirdetését az április 12-i választások előzték meg. A választások után alakult új kormányban a polgári köztársasági pártok és a szocialista párt képviselői kerültek. Spanyolország iegreakciósabb erői elvesztették politikai befolyásukat, de gazdasági hatalmuk érintetlen maradt. A reakció befolyása a hadseregben "megerősödött. A gyárosok és a nagybirtokosok a fiatal köztársaság megbuktatására törekedtek. Segítségükre volt az egyház is, amely a leghatalmasabb gazdasági és politikai erőkhöz tartozott Spanyolországban. Az új kormány nem tett hatásos intézkedéseket az államellenes tevékenység ellen, s nem egy esetben a civilgárda egységeit a nép tiltakozó tüntetéseinek elnyomására vezényelte ki. A spanyol nép a választások előtti ígéretek betartását, mindenekelőtt a föld felosztását, a bankok és a legfontosabb üzemek államosítását követelte. A reakciót bátorította a kormány tétlensége, és így egy tiszti csoport már 1932 augusztusában megkísérelte a kormány megbuktatását. A kormány és a köztársasági pártok megalkuvó politikájának következményei hamarosan megmutatkoztak és a köztársasági pártok 1933 elején a parlamenti választásokon vereséget szenvedtek. A Spanyol Kommunista Párt a népi egység jelentőségének tudatában már az 1933. évi választások előtt is többszőr javasolta a szocialista párt vezetőségének, hogy a két párt együtt induljon a választási harcba, de ajánlatát nem fogadták el. 1934 októberében felkelés tört ki az elviselhetetlen elnyomás elleti, s amikor vérbe fojtották a népi elkeseredés e hősies kirobbanását, a kommunista párt újból szervezni kezdte a- diktatúra elleni erők öszszefogását. Tulajdonképpen a népfront politikai programját fogalmazta meg négy fő követeléssel: a nagybirtokok kisajátítása és feloszlatása a nincstelenek és a kisgazdák között, autonómia Spanyolország minden nemzetének, a munkásosztály munkafeltételeinek megjavítása ,és általános amnesztia a fogságba esett szabadságharcosoknak. így került sor 1936 januárjában a népfrontról szóló egyezmény aláírására. A népfront a Spanyol Kommunista Párt, a Spanyol Szocialista Párt és a többi baloldali köztársasági párt összefogása volt. 1935 végén a függetlenek és A könuvüzlet kirakata előtt. (Tótbpál Gy. felvétele) szocialisták alakítottak kormányt, amely feloszlatta a parlamentet és 1936. február 16-ára új választásokat irt ki. Ez alkalommal a népfrontba tömö.üit pártok már egységes jelölőlis tával indultak és megszerezték a szavazatok többségét. Az új kormány életbe léptette a demokratikus szabadságjogokat, szabadon bocsátotta a bebörtönzött forradalmárokat. Vo iakodott azonban teljesíteni egyik fő feladatát — a földreform végrehajtását. A spanyolországi helyzet a népfront győzelme után is feszült maradt, a reakCiós erők összefogtak a köz'ársaság ellen. A kommunista párt tudva, hogy a reakció nem nyugszik bele a vereségbe, a dolgozókat éberségre szólította fel, a kormánytól pedig hathatós intézkedéseket követelt a tábornokok és nagybirtokosok összeesküvése ellen. A kormány azonban tétlen maradt és 1936. július 18-án a rádióban leadott titkos jelszó: „Egész Spanyolországban felhőmentes az ég" elhangzása után kitört a reakciós tisztek lázadása. A fasiszta összeesküvést irányító tábornokok gyors győzelemre számítottak, de Madridban és több más helyen a népi ellenállás visszaverte az árulókat, elszigetelte egymástól az ellenforradalom fészkeit. Ekkor léptek közbe a német és olasz fasiszták, modern fegyverekkel, pénzzel, élelmiszerrel támogatták a köztársaság elleni támadást. Kitört a polgárháború, amely kezdettől fogva nemcsak a spanyol nép ügye volt. A felkelők fasiszta diktatúrát akartak bevezetni Spanyolországban és megfosztani a népet minden demokratikus jogától. Németország és Olaszország fasiszta rendszerének nyílt beavatkozása a Spanyol Köztársaság állami függetlenségét fenyegette. Ezek a körülmények nemzetiforradalmi jelleget adtak a spanyol nép nagy küzdelmének. „Nemzeti jelleget azért, mert a nép a külföldi beavatkozás ellen harcolt, amely azzal fenyegetett, hogy Spanyolországot az olasz és a német imperializmus gyarmatává változtatja. Forradalmi , jelleget azért, mert a spanyol nép a reakció elleni hosszú, nehéz harcban el ért demokratikus szabadságok megtartásáért, megszilárdításáért és fejlesztéséért küzdött" mondta Dolores Ibarruri, a nép legendás hírű vezetője A spanyol nép igazságos harca a világ demokratikus erői szolidaritásának fényes példája lett. A haladó gondolkodású emberek világszerte -tudták, menynyire veszélyeztetné a világbékét a fasizmus győzelme Spanyolországban. Tüntetéseket, gyűléseket szerveztek, s erélyes intézkedéseket követeltek a fasiszta agresszió megfékezésére. A Szovjetunió mindvégig hűen támogatta a spanyol nép harcát. Politikai, erkölcsi támogatáson túl fegyvereket és katonailag képzett harcosokat is küldött a spanyol szabadságharc segítségére. A proletár nemzetköziség elveihez híven a kommunista pártok mindenütt a spanyol nép védelmezőinek első soraiban álltak. Felhívásukra a világ 53 országából érkeztek antifasiszták Spanyolországba, hogy fegyverrel segítsenek a spanyol népnek a szabadság és függetlenség védelmében. Ezekből az önkéntes harcosokból alakultak meg a Nemzetközi Brigádok, amelyekben a kommunistákkal vállvetve küzdöttek a nem kommunista antifasiszták is. Ma a hősies spanyol nép Franco tábornok véres igája alatt szenved. A Szovjetunió Kommunista Pártjának korabeli megállapítása: „A spanyol nép ügye nemcsak a spanyol nép ügye, hanem az egész haladó világ ügye" — mit sem vesztett aktualitásából. KRSÁK GÉZA