Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-11 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó

Hoang Xuan Lam dél-vietnami tábornok, a kudarcba fulladt Jaoszl operáció" irányítója egyik amerikai kollégájával tanácskozik a hadszíntér térségében. menynek, megkísérli visszájára fordítani a tényeket. Viszont tagadhatatlan, hogy Washington újabb stratégiai koncepcióit is az Indokínai katonai jelenlét feltétlen fenntartására építik majd, s ez egyértelmű a háború további eszkalációjával. A laoszi kudarc okait keresve azonban az amerikai hadvezetésnek s az Egyesült államok politikusainak Is rá kell döbbenniük egy tényre. Már a kambodzsai betörés Időszakában felvetődött az a kérdés, mi lesz, ha az indokínai országok felszabadító hadseregei koordinálják akcióikat, elégségesnek bizonyul-e majd a térségben tartózkodó légierő, egyáltalán lehetségessé válik-e Nixon elnök csapatkivonási harmonogramjának — amely ugyan mindössze minimális kivonásokat irányoz elő — teljesítése. Ogy tűnik, hogy a sikertelen laoszi invázió után egy ideig szóba sem jöhetnek újabb csapatkivonások. Sőt, számolni lehet a légierő és a haditengerészet megerősítésével. Viszont mind politikai, mind hadászati szempontból rendkívül jelentős az a tény, hogy a térségben lévő felszabadítási mozgalmak valóban összehangolták tevékenységüket, s ebből következik, hogy a közeljövőben — Indonkfna bármely részében — súlyos csapásokat mérhetnek az ellenségre Ezzel párhuzamosan persze gyengül az immár szövetségesei előtt is presztízsét vesztett saigoni vezetés helyzete. Nem titok, hogy a bábrezsim súlyos belpolitikai problémákkal küzd, csupán rendőrterrorral képes uralmon maradni. A laoszi „futás" még inkább megingatta helyzetét, aktivizálta az ország, pontosabban a főváros ellenzéki erőit, amelyek ugyan nem minden esetben követnek a dél-vietnami Ideiglenes forradalmi korA zsolaosoK eiszaliti/ak seoesuu/eikei \ mmm ES OSA mány által is elfogadható irányvonalat, viszont egyértelműen szembe szállnak a Thleu—Ky— Khiem tengellyel. Szélesebb összefüggésben vizsgálva a dolgot, megállapíthatjuk, hogy az indokínai amerikabarát rezsimek szinte teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek — kivéve talárt Thaiföldet, ahol az amerikai dollárinjekcióknak köszönhetően viszonylagos belpolitikai egyensúly tapasztalható. Tagadhatatlan, hogy mind a saigoni, mind a Phnom Penh-i és Vientiane-i kormány hatalma csupán a fővárosra és közvetlen térségére, esetleg néhány nagyobb városra korlátozódik. Az ország nagyobb részét mindenütt a szabadságharcosok ellenőrzik, sőt kiépítették közigazgatásukat, törvényes, választott szerveiket Is. Ezzel egyidejűleg az utóbbi időszakban felfigyeltetően megnövekedett a tekintélyük nemzetközi politikai viszonylatban Is. Annyit jelent ez, hogy az említett három bábrezsim mind bel-, mind külpolitikai viszonylatban elszigetelődik. Ez viszont mindinkább súlyosabb helyzetbe sodorja az Egyesült Államokat, amely immár huzamosabb ideje e rezsimek megszilárdítására törekszik, mégpedig elsősorban abból a célból, hogy szalonképesebbé tegye délkelet-ázsiai jelenlétét. Nem célja ennek az eszmefuttatásnak, hogy boncolgassa, milyen szempontok vezérelik Washingtont, amikor görcsösen ragaszkodik Indokínához. Nem mai keletű elképzelésekről van szó, hiszen az Egyesült Államok fokozatosan, lépés rôl lépésre foglalfa el mai helyét Délkelet-Ázsiában, kiszorítva onnan a két másik nyugati nagyhatalmat. Közrejátszott persze mindebben az a tényező is, hogy a második világháborút követően sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem volt képes amerikai segély nélkül megvetni lábát a világnak ebben a térségében. Márpedig ennek a térségnek a nyugati stratégiában rendkívül fontos szerepet szántak, hiszen a térképre pillantva rögtön rádöbbenhetünk, hogy az India és Kína felé vezető út kulcsfontosságú térségéről van szó. (A nyugati terminológiában innen is kapta ez a térség a nevét: Indokína.) Elmondhatjuk tehát, bogy főként a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását követő Időszakban, majd a népi-nemzeti felszabadítási mozgalmak szerveződésének időszakában az Egyesült Államok nem éppen önzetlenül foglalta el szövetségesei helyét Indokínában. Ugyanakkor a stratégiai szempontokon túlmenően, persze perspektivikusan, bizonyos gazdasági érdekek is fűzik az amerikai monopóliumokat a világnak ebhez a részéhez. Ezzel összefüggésben megjegyezhetjük, hogy az elmúlt hónapokban amerikai, olajkutatók jelentek meg Dél Vietnam oartvidékén. Mindent egybevetve azonoan ieszogezliet|ük, hogy az amerikai gazdasági érdekek érvényesítésének nem éz a járható, a nemzetközi jog szempontjából is elfogadható útja. A DIFK Immár több nyilatkozatában kifejtette, hogy célja egy semleges, haladó és pozitív politikát folytató Vietnam megteremtése. Ez annyit jelent tehát, hogy a világ bármely államával hajlandó együttműködni, gyümölcsöző kapcsolatokat létesíteni. Ehhez viszont mindenekelőtt az szükséges, bogy minél rövidebb Időn belül véget vessenek a háborúnak. S itt immár az Egyesült Államokon a sor, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány békejavaslataira, tervezeteire pozitív választ adjon. Olyan megoldást javasoljon, amely elfogadható, reális és a válsággóc felszámolásához vezet. Ez a washingtoni lépés feltétlenül jelentős mértékben járulna hozzá a nemzetközi feszültség csökkentéséhez, békét, biztonságot teremtve a világnak ebben a részében is. A kivezető út tehát a párizsi béketárgyalásokon keresztül vezet. S úgy véljük, hogy ezen a fórumon lehetséges megfelelő, mindenki számára kielégítő megoldást találni. Ehhez viszont feltétlenül szükséges az Is, hogy Nixon elnök ne csupán agresszív terveket szövögető tábornokai szavára figyeljen, hanem az Egyesült Államok és a világ haladó közvéleményének hangjára ls. BALOGH P. IMI._ Kis pihenő a oevetés után. Laoszi hazafiak megbeszélést tartanak táborhelyükön. A

saigoni, Illetve amerikai csapatok laoszi inváziója kezdetén, abban az időszakban, amikor a tengerentúli sajtó nap mint nap dagályos, „győzelmi mámortól" csepegő tudósításokban számolt be a hadműveletekről és a hadvezetőség „sétarepüléseket" rendezett újságírók számára a hadszíntereken — tehát a nixonl döntést követő hetekben — néhány megfigyelő óvatosan megjegyezte: végén csattan az ostor! . . És csattant! Nem tudni, vajon a Pentagonban milyen végkövetkeztetéseket vonnak majd le a laoszi kudarcból. Tény viszont, hogy mind az amerikai, mind a saigoni hadvezetőség alábecsülte a Patet Lao erejét, nem számolt a szabadságharcosok ilyen mérvű ellenállásával. Ugyanakkor arra sem számított, hogy a dél-vietnami partizánok enynylre hatékonyan képesek támogatni testvéreiket, hiszen vtathatatlan. hogy a győzelemből ők is férfiasan kivették a részüket. A laoszi Invázió időszakában a DNFF hadműveleteinek színterét a laoszi határvidékre helyezte át, sikerrel zavarta, sőt, tette lehetetlenné a folyamatos utánpótlás biztosítását, amelyet végül is az amerikai légierő volt kénytelen vállalni. Washingtonban sem titkolják, hogy a laoszi Invázió sikertelensége, kiváltképp az a momentum, hogy a hazafiak rendkívül erélyesen léptek fel az amerikai légierővel szemben, gondolkodásra és fokozottabb óvatosságra készteti az ország politikai és katonai vezetőit. Az indokínai háború során — bár az Egyesült Államok bizonyos veszteségeket is szenvedett — a feltétlen légi fölény jelentette a „győzelembe" vetett hitet. Nos, annak ellenére, hogy a Patet Lao nem rendelkezik számottevő légierővel, meglepően korszerű és hatékony légelhárításával sikeresen vette fel a harcot a betolakodókkal szemben. Az amerikai hadijelentésekből egyértelműen kitűnik, hogy a délkelet-ázsiai hadszintéren az Egyesült Államok ilyen érzékeny veszteségeket még nem szenvedett. Ha tehát a gyors visszavonulás tényét csupán a saigoni zsoldosok tehetetlenségével magyaráznék, részben lenne csak igazunk. A fő ok inkább az Egyesült Államok „mindenható" légierejének a nyugati sajtó szerint is „botrányos" ütőképtelenségével van összefüggésben. Kétségtelen viszont, hogy a saigoni vezetés a lehető legroszszabb színben tűnt fel nagy szövetségese szemében. Vitathatatlan, hogy Nixon elnök elképzelései, amely szerint egyre súlyosabb terheket ró majd a bábrezsim hadseregére, és fokozatosan kivonja a térségből az amerikai alakulatokat, egyszer s mindenkorra összeomlottak. Ez annyit jelent, hogy a „vietnamizáció" terve Is ad acta tehető, akárcsak a „pacifikáció" nagy hanggal beharangozott programja. Kétségtelen, hogy születnek majd új tervek, a Pentagon nyilván „elfogadható" magyarázatot ad majd á közvéleJelesre vizsgáztak a laoszi hazafiak harci erkölcsből. Kitartó, nehéz küzdelemben kényszeríttették kivonulásra a saigoni zsoldosokat. (Foto: ČSTK — AP)