Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-07 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó,

ÖT EV QIA NEM ÖREGEDTEK A 21 ÉVES SZÖVETKEZET AZ EREDMÉNYEK TÜKRÉBEN • SZILÁRD TALAJON ERŐS AKARATTAL • JÚL ÁTGONDOLT BELTERJESÍTÉS • 129 MUNKAEGYSE GFELHASZNÁLÁS EGY-EGY HEKTÁRRA • Ml LESZ A LUCERNAMAGGAL • VILÁGCSÚCS VAGY NEM? • SZŐLŐBŐL 86 MÁZSÁS HEKTÁRHOZAM • ALAPELVÜK — A JÓT IS LEHET MÉG JAVÍTANI • A TÁRSADALMI ÉRDEKEKET A MAGUKÉNAK IS TEKINTIK • GAZDAG AJÁNDÉKKOSÁR A NYUGDÍJBA VONULÚ IDŐSEBB TAGOKNAK • t Cokat hallottunk már erről a híres szövet^ kezeiről, a komáromi járásbeli (Komárno) Búcsról (BúC). Sokat, de sohasem mindent és aligha eleget. Mert vant itt meghallgatni való mindig. Nem mintha másutt nem lenne, de most Bitesről, pontosabban a község szövetkezetéről van szó. Legutóbb például azzal lepett ineg Retkes Lajos elnök, hogy ők az utóbbi öt év alatt egy hónapot sem öregedtek. Mármint a szövetkezet tagsága. Ez még nem is lenne különösebben meglepő, ha hozzá nem tenné, hogy öt évvel ezelőtt már csak 38 év volt a tagok átlagos életkora. Most is annyi, vagyis megközelítőleg tíz évvel jobb az országos átlagnál. Ez pedig nem kicsiség. Bár már 21 éves, tehát a legidősebbekhez tartozó ez a szövetkezet, a tagok életkorát tekintve azonban alighanem a legfiatalabb. Ismeretes, hogy a fiatal munkaerők megnyerésének több útja-módja van. A leggyakoribb csalogató természetesen a lakás és a készpénz, a térítésmentes előleg. Nos, Búcson mit használnak csalogatónak — kérdeztem Retkes elvtársat. — Nem kell ide csalogatni senkit — mondja — rajzanak ide a mi szövetkezetünkre, mint darazsak az érett szőlőre. No, azért ezt a hasonlatot nem kell szószerint értelmezni. Hiszen a mi fiatal jelentkezőink nemhogy zsarolnák a közöst, inkább még tesznek is ahhoz, amink már megvan. — Természetesen, ha jól dolgoznak. —• Nem a munkára gondoltam, az nálunk anynyira természetes, hogy arról nem kell sokat beszélni. Itt az, aki új tag akar lenni, háromezer koronát fizet be a közös pénztárába. Mint „belépti díjat". Kérdően néztem rá, 6 pedig határtalan magabiztossággal magyarázta tovább. — Több a jelentkező, mint amennyit alkalmazni tudnánk. Pedig igazán nagy gondot fordítunk a belterjesítésre. Ezt abból is láthatod, hogy egy hektárra számítva 129 munkaegységet használunk fel. Kapunk is érte eleget a járástól meg a felsőbb szervektől. De próbáljon valaki állandó és biztos keresetet szavatolni a tagoknak ésszerű belterje sítés nélkül. Nálunk a belépő tag már alkalma zott, a szövetkezet vezetősége eszerint köteles neki munkát és keresetet biztosítani. — És az újab nem sokallják .< belépti"-díjat? — kérdeztem az elnököt. — Hát ha így is sok a jelentkező, akkor aligha tartják soknak azt a háromezer koronát. Belém böjt kissé az ördög, ismervén a szövetkezet anyagi helyzetét, erősen kikívánkozott belőlem egy olyan félig-meddig provokációs kérdés: — És szüksége van a szövetkezetnek azokra a háromezer koronákra? A válaszból először kérdés lett. — Csak a pénzre gondolsz? — Mondjuk, hogy most csak arra gondoltam. A pénzre. — Arra? Hát igaz, azt tartják, hogy a pénzből soha sincsen elég. De elhiheted, hogy egy ilyen gazdaságban pénzügyi szempontból azok a háromezer koronák eléggé jelentéktelen szerepet játszanak Hiszen most, az elszámolás után is több mint hárommillió korona készpénzünk maradt az állami bankban, az üzembiztosítási (felhalmozási) alapon meg közel hatmillió koronánk van. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a követel tartozik rovat azt mutatja; követeléseink értéke pár ezer híján kétmillió korona, adósságunk 681 ezer korona. Még mindig bölcsen hallgattam, Retkes elnök folytatta. — Azért ne gondold, hogy olyan jelentéktelen az a háromezer korona. Nem a szövetkezetünk 47 millió 500 ezer koronás vagyonának gyarapításáról van szó ezzel az aprópénzzel, hanem arról, hogy aki ide belép, elkötelezettnek érezze magát ezzel a gazdasággal szemben. Ne galamb dúcnak tartsa ezt a szövetkezetet, hanem állandó munkahelynek. Mert szilárd gazdálkodást csakis ilyen tagokra lehet építeni. Igen, a szilárd erkölcsi és gazdasági alap inog teremtése központi kérdés. Építik itt mind a kettőt nagy buzgalommal már két évtizede. S hogy jól építik, arról a tények beszélnek. A nem egészen kétezer hektáros szövetkezet összvagyonának értéke már megközelíti a félszáz millió koronát. Az alapeszközök értéke 1970 végén 22 millió 530 ezer korona volt, a készletek értéke pedig 14 millió korona. Persze míg ez a tömérdek vagyon öszszegyűlt, nagyon sokszor kellett megfogni a munka nehezebbik végét, különösen a kezdeti években. Akkor nemcsak a géphiánnyal, hanem a saját gondolatvilágukkal is kellett birkózni. Nem születhetett meg egyik napról a másikra, hogy enyémből miénk legyen. Alighanem a nehéz születésnek ls része van abban, hogy a búcsiak úgy vigyázzák a mai közöst. De hadd idézzek néhány sort Retkes elvtárs szavaiból. „Az elmúlt időben nagyon sokat beszéltünk arról a valóságról, amely megingatta népünket. De parasztságunk, köztük a Búcsi Efsz tagsága is akkor is hitet tett a párt lenini politikája mellett és nem túlzok, ha azt mondom, hogy fegyverrel is képes lett volna megvédeni a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság vívmányait." Hogy mi minden az a vívmány? Már említettem ' a szövetkezet vagyonát. Ez a vagyon tette lehetővé, hogy a dolgozók évi átlagkeresete 21 690 korona lett. Jutott itt mind a 436 tagnak a tagoknak elosztott 3 millió 459 ezer koronából, a 28 vagon búzából, a 800 mázsa csöveskukoricából. Azt hihetné az ember, hogy egy ilyen kiváló szövetkezetben már nem is hall gondokról, problémákról. Pedig dehogy nem. Sőt talán többet, mint egy közepes szövetkezetben. Mert nézzük csak sorjában Igaz ugyan, hogy átlagosan 3142 liter tejet fejtek egy-egy tehéntől, de ez az átlag az egyes gondozóknál úgy oszlott meg; volt akinél 2300 és volt akinél 3700 liter átlagos hozam mutatható ki. Hát ugye, az ilyesmiről beszélni kell. Meg arról is, hogy ugyanabban a dűlőben ugyanolyan nagy parcella miért teremhetett másfélszer annyi kukoricát vagy cukorrépát, mint egy másik parcella. Megtalálták ők az okát már az egyelés után, de itt az évzáró taggyűlésen tanúságként újból szóba kell hozni. Ha nincs meg a szükséges egyed-szám, nehezen lehet meg a tervezett hektárhozam. Igaz. hogy átlagosan így is többet takarítottak be a tervezettnél, de éppen a különböző hektárhozamok azt bizonyítják, hogy az 51,2 mázsa kukoricánál és a 407 mázsa cukorrépánál több ls lehetett volna, ha ... Valahogy így mondta az elnök. „Ha akkor, amikor valamit osztunk, egyenlő tagoknak tekintjük magunkat a többivel, érezzük magunkat, akkor is annak, amikor a termelésről van szó. Mennyivel szebbek lennének akkor az eredmények, ha a csúcshozamokhoz közeli teljesítményeket érnénk el". Meg kell jegyeznem, hogy ez a két mondat csak itt látszik általánosnak, ott a névre szóló kritika után következett, űk tehát tudják, hogy kinek inge, ki vegye magára. A problémák közé tartozik még sok kisebb nagyobb dolog. A többi között az is, hogy általában újabb és újabb gondok forrása a belterjesítés. Hogy ez meg hogyan lehel? A szövetkezet az utóbbi években ugyanis 50 hektár szőlőt telepített, ugyancsak 50 hektáros gyümölcsösük van. 35 hektár a zöldségkertészet, 15 hektáron dohányt termelnek. Szőlőből 86 mázsa volt a hektárhozam, s mert átlag 7,30 koronájával értékesítették kilóját, az egy hektárra eső bevétel meghaladta a 60 000 koronát. Igaz, hektáronként 280 munkaegység ráfordítással, de próbáljunk papírt és ceruzát fogni, kiderül, hogy a nagyobb kiadások és elvonások ellenére is mennyive több itt a tiszta jövedelem, mint más szakaszon. Nem panaszkodhatnak a gyümölcskertészetre sem, Innen közel kétmillió korona volt a bevétel, vagyis jól sikerült az értékesítés is. Persze jobban sikerült volna, ha már készen van a hűtőház. Így a kiváló alma kg-ja csak 3,06 koronát hozott. De még így is 30 500 koronát hektárja. A zöldségesben a paradicsom nem sikerült, de nem ez a nagyobbik gond, hanem az, hogy jó néhány vagon káposztájuk még mindig raktáron áll. A dohány is jól fizetett. Mindent egybevetve tehát a kertészetekkel elégedettek lehetnének. Mégsem azok. Hogy miért nem? Az az érzésük, hogy a feldolgozóipar egyre kevésbé van felkészülve a belterjesség fokozása nyomán egyre növekvő termények és termékek feldolgozásához. Ez pedig azt eredményezheti, hogy a piac csökkenésével a milliós beruházások nem lesznek kellően kihasználna s emiatt a megtérülési idő is lénye gesen meghosszabbodik. Egy olyan különleges megjegyzésnek is fiilta núja lehettem, amilyet minden szökőévben se igen hall az újságíró a termelő szájából. A búcsiak 240 hektáron termelnek lucernát. Az utóbbi években általában 60 hektárnyi területet meghagynak magfogásra. Tavaly a magtermesztés nem nagyon sikerült, alig egy mázsa termett hektáronként, de még ezzel is gond van. Pár évvel ezelőtt a nagy szükséglet azt követelte, hogy a lucernamag árát több mint duplájára felemeljék. 9800 korona lett az új ár. Igenám, de ezt tartva szem előtt a magtermesztés felvirágzott és sok helyen már nem veszik át a megtermett magot, erre az évre szerződést sem kötnek rá. Nos, a megjegyzés: Miért ne lehelne olyan reális árat kalkulálni, amely megközelítené a rentábilis termelés határát. Ez a termelő szempontjából 5000—6000 korona között kellene, hogy mozogjon. Volt még néhány Ilyen árpolitikával kapcsolatos megjegyzés. Meg az alkatrészhiánnyal, a gépek árával, a beruházások eszközlésének lehetőségeivel, stb. A megjegyzéseket a gyűlésen részt vevő központi és járási vezetőknek címezték. Németh Jenő mérnök, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes válaszolt is, méghozzá aprólékosan, nemcsak az itt említett kérdésekre, de még sok másra is. Ám azt hadd mondja el majd ő írásban. Meg is ígérte. Sok mindent kellene még elmondani erről a jók legjobbjai között helyet foglaló szövetkezetről. De az adatok helyett mégis azzal a megható jelenettel fejezném be, amit ott a helyszínen láthattam. A gyűlésen ott volt a falu apraja-nagyja. De ne túlozzunk, a jelenlevők közül nem mindenkit a beszámoló csalogatott oda. A legkisebbek dicséretére legyen mondva, ők is türelmesen és nagy figyelemmel hallgatták végig a jó kétórás főbeszámolót, illetve a gazdálkodás alapos elemzését. De abban, hogy a szövetkezeti kultúrház nagytermében, ennek a szövetkezeti tagok ünnepének számító eseményen ennyi fiatal, (kisebb és nagyobb diák) is részt vett, valami más oknak is lenni kellett a háttérben. Volt is. Bár a nagyapák nem tudták, (vagy szerényen nem akarták tudni), hogy mi készül, az unokák már felkészültek a bensőséges ünnepségre. Olt, az évzáró taggyűlésen búcsúztatták a megérdemelt pihenésre induló idősebb szövetkezeti tagokat. Hát ezt látni kellett. Virágcsokor az unokáktól, gazdag ajándékkosár a szövetkezettől, kézfogás és gratuláció a miniszterhelyettestől. Ez a búcsúztatás azonban nem jelentett elszakadást. Inkább elismerést a szövetkezet vezetősége, az egész közösség részéről. Az új nyugdíjasok szempontjából pedig ilyesmit; jöjjenek csak a fiatalok. De amikor csak szükség van ránk, szóljanak. Itt vagyunk, itt a mi falunkban, a mi közösségünkben. Annyit segítünk, amennyit bírunk, és akkor, amikor kell. Bensőséges volt az a búcsúztatás. S ez végképp választ adott arra, hogy miért 38 év a búcsi szö vetkezetesek átlagos életkora. Ahol az időseket így megbecsülik, ott nem lehet baj az utánpótlással. HARASZTI GYULA — Végre egy búcsi világcsúcs — mondogatták tábla előtt. Nos, hogy világcsúcs é vagy sem, azt az, hogy a Benkó Pál gundnzásában levő tehén so kan, akik megálltak a nagy eseményről készített faliéi fogadható adatok híján nem tudjuk eldönteni. De az első laktációban naponta 31,5 liter tejet adott, tény. Szobi Kálmán felvitele sstmmmim