Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-03 / 52. szám, szerda

II. A párt vezeti szerepének érvényesítése a gazdaság egyes területein 1. A PÁRT VEZETŐ SZEREPÉNEK ÉRVÉNYE­SÍTÉSE GAZDASÁGUNKBAN A párt gazdasági politikája reális koncepciójának megha­tározásával kialakítottuk a párt vezető szerepe gazdaságunk terén való érvényesítésének alapfeltételét. Ez a koncepció az összes pártszerv és -szervezet figyelmét azoknak az alap­vető gazdasági és szociálpolitikai feladatoknak a biztosítására fordítja, amelyek szocialista társadalmunk további fejlődését feltételezik. Feladatunk, hogy minden egyes pártszervezet a gazdaság terén helyesen értékelje kezdeményező hozzájárulását a párt gazdaságpolitikájának megvalósításához, és tevékenységét a pártmunka lenini elveivel összhangban fejlessze. E lenini elvek közül a legfontosabbak közé tartozik: a) A párt-, az állami és a gazdasági szervek olyan mun­kamegosztásának betartása, amely természetes következménye a szocialista gazdaság irányítási folyamatában betöltött hely­zetének és funkciófának. Mint a múltban, a jövőben is érvényes az az elv, hogy a termelés és az emberek gazdasági tevékenysége közvetlen irányításáért teljes mértékben az Illetékes állami és gazda sági szervek a felelősek. Ezek a szervek felelősek közvetlenül és jogilag a gazda ság minden forrása és lehetősége maximális kihasználásá­ért, a tudomány, a technika és a technológia új. ismeretei­nek teljes kihasználásáért, a gazdaság rendszeréneik szigorú betartásáért, a maximális hatékonyság, azaz a társadalmi munkatermelékenység eléréséért. Gazdasági téren a pártszervezetek feladata, hogy magya­rázzák, és alkotó módon megvalósítsák a párt politikai irányvonalát, elsősorban a párt gazdaságpolitikájának kon­cepcióját, amely a szocialista társadalom objektív szükség létéiből indul ki. Csak azzal a feltétellel vehetnek részt eredményesen ez igényes feladatok teljesítésében, ha ál ľandóan tökéletesítik tevékenységüket, naponta hatnak a dolgozókra, figyelemmel kísérik érdekeiket és szükségletei ket, megnyerik őket a párt politikájának támogatására. E kölcsönös kapcsolat további marxista—leninista elve az, hogy valamennyi állami és gazdasági szerv elismeri, és gyakorlati tevékenységében respektálja a párt vezető szere­pét, mint a szocializmus építésének törvényszerű feltételét és alapelvét. Azok az állami és gazdasági szervek is kötelesek respek tálni ezt az elvet, melyek élén politikailag nem szervezett emberek, vagy más politikai pártok tagjai állnak. Ezt az elvet azért is kell hangsúlyoznunk, mert 1968—1969-ben gyakorlatilag megsértették. Sokan úgy vélekedtek, hogy azoknak a szerveknek, melyekben nem lesznek kellőképpen képviselve a kommunisták, vagy amelyekben egyáltalában nem lesznek kommunisták, nem kell respektálniuk a CSKP politikáját. Ezért megkezdték az üzemi szakszervezeti és műhely bizo ttságok, a dolgozók tanácsai és más szervek ki­alakítását — kommunisták nélkül. Ezek a szervek „függet­leneknek" tartották magukat, s nem voltak hajlandók be­tartani a párt politikáját. A kommunista párt az állami gazdasági szervek és a tár­sadalmi szervezetek kommunistái által érvényesíti vezető szerepét, akik felelősek a pártpolitika megvalósításáért. Fe­lelősséggel tartoznak a pártnak azonban az állami és a gazdasági szervek azon funkcionáriusai is, akik nem tagjai a kommunista pártnak, vagy más politikai párthoz tartoznak, akiket a kommunista párt kádernomenklatúrája keretében hagyott, jóvá ezekben a funkciókban. bj A pártszervek és -szervezetek politikai hozzáállása a gazdasági problémák megoldásához. A pártszervek és -szervezetek politikai, társadalmi-szociá­lis jellegük és a dolgozókra gyakorolt befolyásuk szempont­jából ítélik meg és oldják meg a gazdasági feladatokat. El­sősorban azokat a gazdasági feladatokat oldják meg, amelyek elvi befolyást gyakorolnak az emberek gondolatvilágára, te vékenységére, melyek egész osztályok, társadalmi rétegek, vagy szélesebb csoportok érdekeit, társadalmi és szociális helyzetük fejlődését érintik. A pártszervezetek további fontos politikai funkciója, hogy a gazdasági problémáknak az állami és a gazdasági szervek ben való megoldásakor ügyeljenek az össztársadalmi érde kek szem előtt tartására. A pártszervezeteknek törődniük kell azzal, hogy üzemeik maximális mértékben kielégítsék a tár­sadalom szükségleteit, termékeik minősége, s a termelés gazdásági hatékonysága megfeleljen a nemzetközi mutatók nak. A politikai hozzáállást az is jellemzi, hogy a gazdasági szervek és szervezetek elsősorban a gazdasági fejlődés alapvető és távlati céljainak megoldására Irányítják figyel­müket. így valamennyi szervezeti szinten rendszerint a párt oldja meg a gazdasági fejlődés öt- és egyéves terveit, az egyes ágazatok, szakágazatok, üzemek és vállalatok fejlesz­tésének. a gazdaság tervszerű irányításának kérdéseit, a gaz­dasági reform további fejlesztésének, a komplex szocialista racionalizáció, a tudomány és a technika fejlesztésének kér­déseit, a dolgozók kezdeményezését sttx 5 ,13 I. A párt gazdaságpolitikai koncepciója — második pártprogram • A párt gazdaság­politikájának részletes kidolgozása - a párt gazdasági vezető szerepe hatékony érvényesítésének fő feltétele 1. R Cseltszlovák Szocialista Köztársaság szocialista gazdálkodási eredményeinek fn jellegzetességei Hazánkban mélyenszántó társadalmi és gazdasági átalaku­lások mentek végbe, amióta Csehszlovákia a szocializmus út­jára tért. Csehszlovákia gazdasága a maga szocialista fejlő­désében sokkal magasabb szintet ért el, mint a München előtti köztársaságban. A fejlett európai tőkésállamokhoz vi­szonyítva a szocialista Csehszlovákiában olyan társadalmi vívmányokat valósítottunk meg, amelyek csak a szocialista társadalmi rendszert jellemezhetik. Csehszlovákia Korfimunista Pártja igyekezett mindenkor objektíven értékelni gazdasági fejlődésünk előnyeit és fogyatékosságait, valamint gazdasá­gunk további fejlesztésének lehetőségeit. Politikájában rend­kívül nagy figyelmet szentelt a gazdasági problémák megol­dásának, aminek jelenleg is elsőrendű fontosságot tulajdonít. A közelmúltban az antiszocialista erők igyekeztek lebecsül­ni hazánk általános szocialista építését. A jobboldal exponen­sei kétségbe vontak mindent, amit a CSKP a múltban gazda­ságunk fejlődése érdekében tett. Az emberek tudatában igye­keztek elfojtani azt a valóságot, hogy amióta a szovjet had­sereg felszabadított minket, dolgozó népünk éppen a CSKP vezetésével jelentős gazdasági sikereket ért el. A jobboldal népámító kampányában külön fejezet volt a burzsoá köztársaság gazdasági fejlettségi és életszínvonalának kritikátlan dicsőítése. A szocialista Csehszlovákia gazdasági téren szerencsére nem vette át a csehszlovák népgazdaság örökségét, válságok és egyenlőtlenség jellemezte 1918—1938. évi fejlődését. Am ítéljék tneg önök: az első köztársaság csak a háborút követő hat év múlva, azaz 1924-ben érte el az ipari termelés háború előtti, 1913. évi színvonalét. Utána több éves gazdasági fellendülés következett. Az ipari termelés 1929-ben 1913-hoz viszonyítva 41 százalékos gyarapodást ért el, ami rekordszín­vonalnak számított, amelyet aztán a második világháború kez­detéig nem sikerült megismételni. Csehszlovákiát sem kímélte meg a világgazdasági válság hatása: az ipari termelés 1933­ban az 1913. évi színvonalának 85 százalékára csökkent. A második világháború előtt, főként számos fegyvergyártási megrendeléssel kapcsolatban, ismét megújul az ipari termelés. A minden gazdaságban a további fejlődés alapját alkotó gép- és vegyipar 1937-ben az ipari össztermelésnek csupán 13 százaléka volt (részaránya 1968-ban az ipari össztermelés­nek már 34 százaléka volt). A burzsoá köztársaság képtelen volt az állam egész terü­letén fejleszteni a gazdaságot. Az ipar elsősorban Csehor­szágba és részben Morvaországba koncentrálódott, ezzel szem­ben Szlovákia a köztársaság egyik legelmaradottabb területe volt. Szlovákia gazdasági színvonalát az ipari foglalkoztatott­ság alacsony fokú intenzitása és az ipari termelés alacsony színvonala, jelentős fokú agrár túlnépesedés, a föld szétfor­gácsoltsága és a mezőgazdasági termelés alacsony fokú bel­terjesssége, a személyi és társadalmi fogyasztás csekély vo­lumene jellemezte. Állandóan mélyültek a különbségek a dolgozók és az ural­kodó osztályok szociális és kulturális színvonala között. A naponta egy főre számított átlagos élelmiszerfogyasztás és általános táplálkozási színvonal 2500 kalória (azaz az orvo­silag javalltnak mintegy 85 százaléka) volt. Nem teljes ada­tok szerint az országban még az 1937-es fegyverkezési kon­junktúra idején is több mint 400 ezer nyilvántartott munka-

Next

/
Thumbnails
Contents