Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-21 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

Egy falunak négy aranyérem az almáért • Közel 3000 mázsa búza terven fefiil • Paradicsom, de bosszantó • Gondok és megszívlelendő szavak a tej köi riil • Bevált a szelő • Vállalkozó i kedvű ei nberek • Enyhe figyelmeztetés a sofőröknek • Teljesítették a feladatot e Többtermeiéssel köszöntik a CSKP megalakulásának 1 él évszázados jubileumát • Szabadnapok és | pótdíja k • Nem véletlenül Eper jes ...mint GEPEZET Csudaszép volt. Olyan, hogy olyat még festeni is aligha lehet, tgy „virított" előttünk a gyümölcskosárban az eperjesiek (Jahodná) étvágygerjesztő almája. Súgtam is mindjárt a szomszédomnak, hogy tavasz kezdetén ilyet látni az már több mint csodálatos. Csóka István elnök is észrevette, hogy tetszik nekünk a gyönyörű gyümölcs. Mosolygott, mint az a szép piros alma. Mosolyoghatott is. A duna szerdahelyi (Dunajská Streda) Agrofrigor (hűtőház) valamennyi almájukat osztályon felüli áruként vette át, átlagosan 3,86 koronás árban. A hektárhozam is kiváló volt, így több mint kétszerannyit jövedelmezett az alma, mint amennyit terveztek. Azt a négy aranyérmet, amit az olomouci kiállításon kaptak, szintén nem tervezték, de megérdemelten nyerték meg. Ennek az 1257 hektáron gazdálkodó szövetkezetnek a híre tehát a termékein keresztül jut el mesz szire. Hogy melyik terméküknek, árujuknak na gyobb a híre? Nos, hát húst minden szövetkezet ad piacra. De olyan almát, amilyet az ő gyümölcsösük terem, keresni kell az országban. És ez a gyümöl csös nem is olyan kicsi, összesen 113 hektár. 14 hektárba szőlőt is telepítettek — a szövetkezeti ünnepek alkalmára ne kelljen egy kis kedvderítőért a szomszédba szaladni. No és amiről feltétlenül szólni kell. Hát hogy Eperjes, amikor az almájukat jobban ismerik. No de azért az eperről sem feled keznek ők meg. Tavaly 247 mázsát adtak el ebből a nemes gyümölcsből, kilónként több mint h^tkoronás átlagárban. Az ugyan igaz, hogy sok vele a munka, különösen a szedésnél, de hát az asszonyoknak, lányoknak is jól jön egy kis kereset. Szóval a gyárvidéktől távoli szövetkezet tagjainak jól jön a kertészet. Tavaly ugyan felbosszantotta őket egy semmiképpen sem kellemes dolog. Hogy csak a lényeget mondjam; jó pár ezer mázsa paradicsom eladására szerződtek. Abból ugyan nem lett bírósági ügy, hogy ennek csak szolid százalékát tudták leszállítani, de a kertészetre tervezett bevételből hiányoztak azok a százezrek, melyeket az időjárás elrabolt tőlük. Kései tavasz, koraőszi fagy, és odalett több mint négyszázezer korona. Egyéb zöld ségből kiegészítődött ugyan ez a hiány, de számukra mégis bosszantó, hogy annyi belefektetett mun ka kárba veszett. Mondogatták is akkortájt kese rűen, amikor a fagy beleszólt a számításukba, hogy ez bizony nem Paradicsomkert volt. Persze a végén ezzel is meg kellett békélni. Nyílt kritika is egy. De hogy ne csináljak felsorolást, hát csak két nevet említek meg a kocagondozók közül. Horsi János egy kocára számítva 16,9 malacot választott le, s ehhez* a kilónkénti súlygyarapodásra csupán 4,35 kg abraktakarmányt használt fel. Varga Lászlónak viszont 5,47 kg abraktakarmányra volt szüksége, és ráadásul nem 16,6, hanem csak 15,3 volt a leválasztásig az átlag. Ha már a kritikánál tartunk, - elmondom azt is, hogy bírálat érte azokat is, akik késve, vagy rendszertelenül járnak munkába. Valahogy így mondta az elnök: — Együttesen, a közösség vállalta a feladatokat, tehát valamennyien felelősek vagyunk a teljesítésért. Még azt is hozzátette, hogy „a saját érdekünkben". Az ilyen beszédet nem nehéz megérteni. Ha a parasztember, nem is érti a gyökvonást, meg az integrálszámítást, a számára szükséges matematikában aligha téved. Mert az az ő számára összefügg a mindennapi élettel. „Ez is kell" zetjövőtíen. Wär Yár.šultaW ä Dünászerdatielyi (Dun. Streda) Agrofrigorhoz, de vállalkozószellemben ámúgy sincs náluk hiány. Csak a lehetőség több lenne. De hát abban, egy mezőgazdasági jellegű járásban kicsi a választék. Számokkal még sokáig traktálhatnám a kedves olvasókat. Mert sikereikből, eredményeikből nem egv, hanem sok csokorra való írást lehetne gyűjteni. Olyan szövetkezetről van szó, amely már évekre előre megalapozottan gazdálkodik. Tudják, hogy mit akarnak, ennek érdekében állítják be a termelést. Elhangzott olyan dolog is, amilyenre az ilyen összejöveteleken csak rith.in adódik példa. Megdicsérték ugyan a kerekes traktorok kezelőit, de a kritika sem maradt el. Nem a bírálat kedvéért bíráltak, hanem azért, hogy a jó munkát még jobbá tegyék. Egy megjegyzés a sok közül: — A traktorosok, ha befejezték a munkát, először vigyék gépüket az állomásra, csak azután engedjék meg maguknak, hogy bemenjenek egy kis frissítőre. Mert a jogosítvány ugyan személyi tulajdon, de a szövetkezet nem azért alkalmazza dolgozóit, hogy azok csak néhány napra is kiessenek a munkából. Mindennapi munkájukra számít a közös gazdaság. A közbiztonsági szervek pedig — legyen ott bár csak pár száz méterről szó — nem ismer íek tréfát. Megoldható-e a szabad szombat Erről a témáról is esett jó néhány 6zó. Ki ne tudná, hogy a mezőgazdasági termelés folyamatos. Az állattenyésztés például egy félnapos kiesést sem tűr. Mi legyen hát, hogyan oldják meg, hogy a szövetkezeti tagoknak is legyen szabad napjuk, de ha szombaton vagy vasárnap kell dolgozni, akkor is mindig legyen, aki vállalja a'munkát. Nagyon tetszett nekem dr. Cséfalvay mérnök fej tegetése. ő az állattenyésztőkről beszélt. Arról, hogy a személyi felelősség csökkentése nélkül csoportok vállalják a bizonyos feladatokat s ezek maguk közül mindig szabadságolhatnak valakit. Igaz, hogy így a szabad nap nem eshet mindig szombatra, vagy vasárnapra, de mégiscsak szabad nap. A növénytermesztők esetében úgy döntött a szö vetkezet vezetősége, hogy a halaszthatatlan munkák idején a szombati és vasárnapi munkára pótdíjat ad, méghozzá az előbbire 25, az utóbbira 50 százalékot. Látszólag így a növénytermesztők járnak jobban, de ez Igazán csak látszat, mert az ő munkanapjaik száma havonta alig haladja meg a tizenötöt. Jól jön majd az a kis pótlék, s remélhetőleg serkentő hatása nem is marad el. Eperjesen tavaly is hiánytalanul teljesítették a feladatokat és nem merészség azt jósolni, hogy az idén minden eddiginél jobban kitesznek magukért. Tavaly a szerződött 5000 mázsa búza helvett 7950 mázsát adtak el. Húst összesen 3147 mázsát, ebből 2160 mázsa volt a sertéshús, összesen közel 16 és fél millió korona volt a kitermelt javak értéke. Komoly vállalások Ilyen röviden fogalmazta meg Godó János, a fia tal agronómus a szőlőtermesztés jelentőségét. Nem mintha nagy borivó lenne, hanem azt tartja szem előtt, hogy az egy hektárra eső bevétel itt meghaladja a 170 000 koronát. És sok embernek ad munkát a szőlő. Csak nemes fajtákat termesztenek. Büszkék is rá és nem jogtalanul. Egyébként, ha a szövetkezet kertészetében nem üt be az a paradicsomprobléma, akkor még többet oszthattak volna. Bár nem ez az elsődleges törekvésük, hanem az, hogy szilárdítsák a szövetkezetet. Olyan alapokkal rendelkezzenek, hogy még — ami a mezőgazdaságban könnyen bekövetkezhet — egy katasztrofális esztendőben se boruljon fel a számítás. Szóval: legyen tartalék. Sok pénzt adott a szövetkezet nz üzembiztosítási alapokra. Közel hárommillió koronát. Azt jelenti ez, hogy még sok mindent akarnak megvalósítani a köAz Eperjesi Efsz a múlt évben a tejen kívül úgyszólván mindenből remekelt. Az idén méginkább iparkodnak, a CSKP megalakulásának 50. évfordulóját kiváló eredményekkel akarják köszönteni. Hogy csak néhány számot említsek: búzából 320, kukoricából 140, szőlőből 50, zöldpaprikából 60, apró (berakni való) uborkából 25 mázsával növelik az árueladást — ezt vállalták. A szövetkezet vállalásának értéke 222 300 korona. Sokszor találkozunk vállalásokkal, amelyeket csak azért tesznek, hogy eleget tegyenek a felsőbb szervek kérésének. Hát itt nem erről van szó. Mint jól olajozott gépezet, már a múlt évben megindult a szervezés, hogy ne valljanak szégyent. Talán néhány olvasónak furcsának tűnik, hogy a cikk jelentős részében a fogyatékosságokról szóltam. Csakhogy ez nem az én bírálatom, hanem az ó önbíráIatuk volt. Aki pedig ismeri, hogy hol a hiba, az már egy komoly lépés ahhoz, hogy azt ki is javítsa. Olyan fogyatékosságokról volt szó csupán, amelyek eltávolításával a jónál is jobbak lehetnek. Az akaratukból ítélve így ls lesz. HARASZTI GYULA Hadd szóljak egy olyan dologról is, ami nagyon nyugtalanítja a szövetkezet vezetőit, de alighanem a tehéngondozókat úgyszintén. A tejről van szó. 1969-ben kitűnő eredménnyel, tehenenként évi 3653 literes átlaggal zárták az évet. Tavaly előhasi üszőkkel gyarapították az állományt, csekély visz szaesésre tehát lehetett számítani, de az már mégiscsak sok, hogy tehenenként mindössze 3073 liter lett az eredmény. Igaz, hogy ez is több mint félezer literrel jobb az országos átlagnál, de ők nem akarják magukat az országos átlaghoz mérni. Jól is teszik, többre is képesek. Gittler Ferenc, a jelenlevők egyik legbeszédesebbje olyan oldalról vetette fel ezt a problémát, mármint a tejet, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni. Azt bírálta, hogy a takarmány, elsősorban a siló minőségében van a hiba. Hogy el ne felejtsem, az említett gondozó megközelítőleg 3500 literes átlagos tejhozammal második a rangsorban. No, de lássuk a választ. Az tény, hogy a silótakarmány valamicskével gyengébb minőségű a szokottnál. De a vezetőség mindent megtett, hogy a legmegfelelőbb tápszerekkel javítsák a takarmányt. Azt azonban már ne várják a gondozók, hogy a takarmány helyes keverését a vezetőség tagjai fogják elvégezni. Munkaszakaszán mindenki felelős egyén, szavakkal nem lehet a tetteket helyettesíteni. Hogy ez mennyire szólt a zootechnikusnak és mennyire a fejőgulyásoknak, azt már osszák el ők egymás között. Volt ott aztán még névre szólóbb kritika is, nem