Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám, csütörtök

v 100 éve kiáltottak ki a Párizsi Kommünt és 75 eve halt meg Frankéi Leó, a kommün minisztere 100 évnél ezelőtt, 1871 március 18-án a párizsi munkásság a történelemben elő szőr kísérelte meg a burzsoá zla uralmának megdöntését A városháza falára kitűzte a vörös zászlót, majd 72 na pig hősiesen védte hatalmát Oj típusú államot alapított amely nem ismerte a kizsákmányolást. Ez volt a történelem első proletárállama. 1870. július 15-én III. Napóleon hadat üzent Poroszországnak. Az I. Internacionálé párizsi tagjai kiáltvánnyal fordultak a francai néphez, melyben megállapították, hogy III. Napóleon háborúja „vétkes őrültség", Franciaország népe „békét, munkát és szabadságot akar". A törvényhozó testületben az ellenzék megtagadta a háborús költségek megszavazását, a dolgozók és a sajtó elítélte III. Napóleon császár veszélyes politikáját. A császár hadserege egyik csatát a másik után vesztette el. Végül 1870. szeptember 2-án Sedannál a poroszok körülzárták. A francia hadsereg megmaradt töredéke III. Napóleonnal az élén 1870. szeptember 4-én megadta magát. A kapituláció hírére kitört a forradalom. A császárság kártyavárként omlott össze. 187Ö. szeptember 4-éti Párizs népe ismét kikiáltotta a köztársaságot, melyet az egész ország lelkesen fogadott. A forradalom kitörésének idefén a párizsi munkások, valamint az Internacionálé vezérei a börtönben ültek, s így a volt császári kormány egyes kétesmúltú kalandor politikusai, mint Thiers (későbben a Párizsi Kommün hóhéra), Trochu tábornok és hasonlók ragadták magukhoz a hatalmat és a nemzetvédelmi programot a nemzetárulás programjává változtatták. A császári kormány összeomlása napjától a Párizsi Kommün kikiáltásáig, Párizs népe szakadatlanul harcolt nép- és nemzetellenes politikájuk ellen. Thiers, az új köztársasági kormány vezetője látva, hogy mindaddig nincs biztosítva a kapitalisták uralma és vagyona, amíg a párizsi munkások kezében fegyver van, elhatározta a nemzetőrség lefegyverzését. Március 18-án a hajnali órákban a kormánycsapatok megszállták a város főbb erődítményeit. Párizs külvárosának dolgozó népét még a hajnali órákban mozgósították, körülvették a katonákat, összebarátkoztak velük és meggyőzték őket arról, hogy rossz ügyet szolgálnak. A katonák, akik arra kaptak parancsot, hogy a népre lőjenek, megtagadták az engedelmességet. A déli órákban a kormánycsapatok visszavonultak VersaiUesbe. A kormány elmenekült. A város egész területén barikádok épültek. Párizsban a felfegyverzett nemzetőrség volt a helyzet ura. A város közigazgatásának intézését a Központi Bizottság vette át. Száz évvel ezelőtt, 1871. március 18-án a párizsi városháza épületére kitűzték a vörös zászlót, mint a forradalmi proletariátus diadalának jelképét. A Központi Bizottság tagjait a harci alakulatokban, zászlóaljakban, ezredekben szervezett párizsi munkások küldöttei alkották. A forradalmi tanácsban a burzsoá osztály egyetlen képviselője sem kapott helyet. A Központi Bizottság a hatalom átvétele után megszervezte a községtanácsi választásokat. (A párizsi községtánácsot franciául „commune"-nak hívták, innen kapta nevét a Párizsi Kommün.) 1871. március 26-án Párizs dolgozói megválasztották a Párizsi Kommün tagjait. Párizs felszabadult népe örömmel és lelkesedéssel választotta meg kilencvenkét fiát a kommün tagjává, köztük egy külföldit is megajándékozott bizalmával: a XIII. kerület 4080 szavazattal Frankéi Leót választotta képviselőjének. Frankéi a párizsi munkások egyik legnépszerűbb barátja és oktatója volt. Frankéi Leó 1844-ben szülein. 18. tett Őbudán. Apja haladó gondolkodású hajógyári orvos volt. 5

Gyermekeit ipari szakmára adta, így Frankéi Leó ötvösnek tanult kí. Münchenben telepedett le, ahol mint ötvösmunkás dolgozott. Ebben az időben ismerkedett meg a munkásmozgalommal. Lassale híveinek követője lett. Frankéi 1867-ben ment Franciaországba. A hős párizsi munkásság akkor szerette meg igazán, amikor 1870-ben az Internacionálé tagjai elleni perben az osztálybíróság előtt bátor kiállásával, ragyogó beszédével lebilincselte a tőrvény embereit és Párizs dolgozó népét. Frankéi először azt kapta feladatul, hogy kérjen segítséget és tanácsot Marxtól. Levélben közölle, hogy nem személyes okokból örül megválasztásának, hanem azért, mert nagyra értékeli megválasztásának nemzetközi jelentőségét: „Ha sikerülne körülmények ellenére a kommün fennállásának 72 napja alatt olyan intézkedéseket foganatosított, melyek jól jellemzik igazi célkitűzéseit. Az első intézkedésak között volt az a rendelkezése, mely haladékot adott a lakbérek és váltók kifizetésére, s ezzel a háború sújtotta kisiparosok, kiskereskedők és munkások tízezreit mentette meg a kílakoltatástól és a csődtől. Frankéi lajstromba vétette a Párizsból megszökött burzsoák elhagyott gyárait és üzemeit, valamint azok üzemét, akik nem akarták a munkát megindítani. Lefoglaltatta az üzemeket, átadta őket a munkásszövetkezeteknek és újra megmeg, mely megtiltotta a pékseverekkel felíegyvérzett zsoldosai csak lassan haladtak előre. Párizs hős kommunardjaí, a nemzetőrök, a munkások és munkásasszonyok minden utcát, minden házat külön-külön védtek. Párizs keleti felén még élethalálharc dúlt, s a város nyugati részén már orgiákat ült az ellenforradalom. Párizs legjobb fiai és leányai ezreinek hullái jelezték a „győzők" bosszút lihegő véres útjál a város bulvárjain. Lenin a párizsi kommün bukásának okairól többek között a következőket írja: ,,A burzsoá köztársaság hívei és a kispolgárok rövidesen cserbenhagyták. Egyeseket megrémített a mozgalom forradalmi-szocialista. A világ első munkáshatalma gyökeresen megváltoztatnunk a társadalmi rendszert, akkor a március 18-i forradalom a legtermékenyebb lenne a mai napig lezajlott valamennyi forradalom között. Ez megoldaná az eljövendő forradalmak szociális feladatának legjavát" — írja Frankéi — és kéri Marxot, közölje véleményét azokról a szociális reformokról, melyeket a kommün meg akar valósítani. Frankéit Párizs egyik legnagyobb proletár kerülete, a XIII. kerület küldte a kommünbe. Március 29-én a Munka-, Iparés Kereskedelemügyi Bizottság tagjává nevezték ki, április 20gédek éjszakai munkáját és áruelkobzással büntette azokat a munkaadókat, akik a rendeletnek ellenszegültek. A kommün további rendelete előírta bizonyos kisebb zálogtárgyak megváltás nélküli visszaadását. A rendelet kimondja a zálogházak likvidálását, mivel ezek kluzsorázták a bajba jutott munkásokat és helyükbe oly társadalmi szervezetek létesítését törvényesítették, melyek igazi segítséget biztosítottak a beteg vagy munka nélküli munkásoknak. Egy másik rendelet elválasztotta az egyházat az államtól. Előre proletár - Párizsi Kommün 1871. (Uitz Béla grafikája) 1971 án pedig a Munka-, Ipar- és Kereskedelemügyi Bizottság minisztere lett. A kommün tagjai két politikai csoporthoz tartoztak: a „blanquisták"-hoz és a „proud honisták"-hoz, akik ugyan szocialisták voltak, de nem voltak marxisták. Frankelnek a kommün ülésein sokszor kemény harcot kellett vívnia, hogy a vezetésben ne a kispolgárság, hanem a proletariátus érdekei érvényesüljenek. Ahhoz, hogy a kommün biztosítsa létét, programját megvalósítsa, szabad lélegzetvételre volt szükség. Alkotómunkáját meg sem kezdhette, mert a Versailles-ben tanyázó reakció a burzsoázia támogatásával a kommün kikiáltásának első peréétől ellenforradalmi kitöréssel fenyegetett. A kommünnek önvédelemre kellett gondolnia. A kedvezőtlen Mindezek az Intézkedések azt bizonyították, hogy a kommün indította a termelést. Frankéi intézkedésére rendelet jelent halálos veszélyt jelentett az akkor uralkodó burzsoá rendszer számára. Lenin 1911 áprilisában, a Párizsi Kommün kikiáltásának negyvenedik évfordulója alkalmából a „Rabocsaja Gazeía"-ban írja: „Tisztán társadalmi téren kevésre futotta a kommün idejéből, de ez a kevés is elég világosan feltárta fellegét: azt, hogy népi kormány, munkáskormány volt". 1871. május 10-én Thiers (a törpe szörny) egyezményt kötött Bismarckkal. A versailles-iak aktív segítséget kaptak a poroszoktól és május 21én megkezdték támadásukat az első proletár állam, a dicső Párizsi Kommün ellen. A versailles-iak porosz fegyproletárjellege. Mások cserbenhagyták, amikor azt látták, hogy elkerülhetetlenül vereségre w?i ítélve. Csak a francia proletárok támogatták félelmet és fáradtságot nem ismerve saját kormányukat. Csak ők harcoltak és haltak meg érte, vagyis a munkásosztály felszabadításának ügyéért, valamennyi dolgozó nép jobb jövőjéért." (Lenin Müvei, 17. kötet.) A Kommün bukása után Frankéinak sikerült külföldre menekülnie. Londonban telepedett le és aktívan bekapcsolódott a nemzetközi munkásmozgalomba. 1871. augusztus 22-én megválasztották az Internacionálé főtanácsába, mint Ausztria—Magyarország levelező titkárát. 1871. szeptemberében részt vett az Internacionálé londoni konferenciáin és Marx oldalán harcolt a bakunisták ellen. Több javaslatot nyújtott be, melyeket a konferencia el is fogadott. 1872-ben a versailles-i hadbí róság „in contumanciam" halálra ítélte. 1875-ben elhagyta Angliát és visszatért Magyarországra. Útközben az osztrák rendőrség letartóztatta, bebörtönözte és megbilincselve szállította Magyarországra, azzal az utasítással, hogy Magyarország adja ki Franciaországnak. Pár hónappal később a Franciaországban lezajló hatalmas tömegmozgalmak kiharcolták az amnesztiát, így Frankéi megmenekült a biztos haláltól. Frankéi Magyarországra való visszatérése után átvette a Pesten megjelenő munkáslap, az „Arbeiter Wochen űhronik" szerkesztését, melynek élén 1876— 1879-ig dolgozott. Belépése után a lap színvonala szemmel láthatólag emelkedett, nemzetközi rovata szélesedett. Különösen megnőtt a csehországi munkásmozgalommal foglalkozó közlemények száma. Frankéi lapja segítségével továbbépítette azokat a kapcsolatokat, melyek mint az Internacionálé levelező titkárát, a csehországi mozgalomhoz fűzték. Lapja szoros öszszeköttetést tartott fenn a Csehországban megjelenő testvérlapok, a Budoucnost", a „Délnické• listy" szerkesztőségével, ahol Ladislav Záputocký és fosef Boleslav Pecka szerkesztők működtek. Zápotocký tiltakozott a „Budoucnosť'-ban a Franikel ellen irányuló sorozatos sajtóperek és a magyar munkásmozgalom eltiprását célzó intézkedések ellen. Az „Arbeiter Wochen Chro nik" 1879. február 2-i száma viszont erélyesen tiltakozott Zápotocký és Pecka letartóztatása ellen, akiket mint a Szociáldemokrata Párt brevnovi "alakuló kongresszusának résztvevőit állítottak bíróság elé. 1875-ben Ladislav Zápotocký lefordította Frankéinak Marx Károlyról írt tanulmányát. A tanulmány életrajzi adatokon kívül Marx müveit ismerteti. A fordítást a „Budoucnost" közölte. A munkásosztály különböző nemzetiségű vezetőinek harcos összefogását a proletár nemzetköziségnek az a helyes értelmezése fűzte szorosabbra, mely a cseh, a szlovák és a magyar munkások számára a közös elnyomó hatalom, a Habsburg Monarchia létéből fakadt. E közös harc szükségességét a cseh, szlovák és német munkásság annál is inkább felismerte, mert a nemzetek burzsoáziái egyformán, emberhez nem méltó rabságban tartották a különböző nemzetiségű munkásokat. Frankéit 1881-ben sajtóvétség miatt egy és fél évi börtönre ítélték, melyet Vácon töltött le. Kiszabadulása után a kormány és "a reakció hajszája külföldre kényszerítene. Bécsben telepedett le, a „Wiener Allgemeine Zeitung"-nál mint korrektor dolgozott. Aktívan részt vett az osztrák munkásmozgalomban és szoros levelezésben állt Marxszal és Engelsszel. 1888 végén visszatért Párizsba, ahová az ifjúság és a Kommün emléke hívta. Párizsban hamarosan felvette a kapcsolatokat régi harcostársaival és a marxisták oldalán tevékenyen részt vett a nemzetközi munkásmozgalomban. 1889. július 14-én a Bastille bevételének 100. évfordulója alkalmából Párizsiján marxista kongresszus ült össze, melyen megalakult a II. Internacionálé. A kongresszus egyik összehívója és Rgyik elnöke volt. 1891ben jelen volt a brüsszeli és 1893-ban a zürichi szocialista világkongresszusokon, ahol harcolt a II. Internaclonáléban elhatalmaskodó opportunizmus ellen. 1895 végén kiújult tüdőbaja, melyet még a váci börtönben szerzett. Hónapokig tartó súlyos betegség után, 75 évvel ezelőtt, 1896 március 29-én Párizsban meghalt. A francia munkásság nagy halottját többezres Utaieg kísérte utolsó útjára. A sírnál több beszéd hangzott el. Elsőnek a XIII. kerület búcsúzott ei tőle, mely 1871-ben a kommün tagjává választotta. Utána az orosz, a lengyel és a többi munkáspárt képviselői. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt, amelynek legtöbbet áldozott életéből, nem képviselte magát. A párt opportunista vezetősége, mely ellen Frankéi hosszú éves kíméletlen harcot vívott, nem tartotta ezit fontosnak. Kegyelettel emlékezünk meg a két évfordulóról. Az európai reakció a Párizsi Kommünt vérbe fojtotta. Negyvenhat évvel később, új feltételek között a győzedelmes Nagy Októberi Szocialista Forradalom megvalósította a hős kommunárdok eszméit. RÓJAK DEZSŐ Kulturális dolgozók segítségére Érdekes és nagyon hasznos könyv jelent meg a közelmúltban „Jelentős évfordulók 1971—75" címmel az Osveta Kiadóvállalat gondozásában. Terjedelmes publikáció, melynek szerzője Dezider Orlovský, időrendi áttekintést ad 1971—1975 évfordulójairól. A népművelő, kulturális és propagandatevékenység jelentős része a fontos évfordulókról való megemlékezés. A új kiadvány segítséget nyújt a sajtónak, a népművelési dolgozóknak, a tanítóknak, a propagandistáknak és a könyvtárosoknak munkatervük kidolgozásában. Felsorolja valamennyi nevesebb esemény és személyiség évfordulóit, elsősorban szlovák vonatkozásban. Megemlíti a nemzetközi jelentőségű eseményeket és személyiségeket ls, így köztük számos magyar írót, politikust, művészt és történelmi eseményt. A könyv egyúttal az egyedüli komplex áttekintés a neves személyiségekről, mivel eddig más ilyen jellegű kiadvány Szlovákiában még nem jelent meg. Az új kiadvány bizonyára hozzájárul, hogy a publicisták és népmű íť.' dolgozók időben JôJékoztaUi.; :ák köz véleményünket a fontosabb évfordulókról. —r—