Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-14 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

Hagyományaink ébresztése MŰVÉSZETE ÉS MUNKÁSSÁGA A

zok közé tartozott, akik egész életüket, alkotó tehetségüket, szervező és cselekvő képességüket népük szolgálatába állították. A tehetség és az alkotómunka nem mindenkinél jár együtt, még kevesebb azok száma, akik művészi és frói tehetség birtokában még gyakorlati téren, a kultúraszervezés terén is maradandót alkotnak. Tichy Kálmán ezek közé tartozott. Minden lépése valaminek az érdekében történt. Nem tudott úgy nézni, hogy meg ne látott volna valamit, ami érték a figyelemre, a megőrzésre vagy probléma esetében a megoldásra. Nem tartozott viszont azok közé, akik azért, mert nem kap elég teret alkotóerejük, hát inkább panaszkodással és tétlenséggel fecsérlik el idejüket. Tichy a praktikus magyarok közé tartozott, akik mindig az adott lehetőségeket igyekeztek a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni. Azt nézték, mit lehet, s nem azt, amit lehetne, ha elképzeléseikhez minden föltétel adva volna. Ezen a ponton emelkedik egy kisebbség nagyjai közé, válik példamutatóvá és erkölcsi erőforrássá. Mert ma már nemcsak kulturális alkotások tartanak meg népeket, bármily nélkülözhetetlenek is azok az igényes kultúrembereknek, hanem a bölcs nép- és országvezetés, határozott cselekvés és kellő számú utód nevelése. Versből, regényből, képből, szoborból, zenéből fölhalmozódott már annyi, hogy töredékének megismerésére sem elég egy emberi élet, de ami nélkül a mindennapi élet el nem képzelhető, ügyintézés, élelmezés, közlekedés, egészségügy, jogszolgáltatás, igazgatás, politika — nagyjából ezek azok, amik elsősorban szolgálják egy nép fönnmaradását. Francia eredetű családban született, s alig hogy leérettségizett, máris indult Münchenbe, 1906— 1907-ben Hollósy Simon ottani szabadiskolájában tanult. München azokban az években Párizson és Budapesten kivül Európa egyik legnagyobb művészeti központja. Vonzása alól sem magyarok, sem horvátok, sem a csehek nem vonhatták ki magukat, még ha sokan csak Párizs előkapujának tekintették is, s ha később a müncheni iskolától eltérő más utakon haladtak is tovább. Tichy Kálmán "nagy kedvvel dolgozott Münchenben, Hollósy mellett, s már az első évben egyik képe kiállításra került. Azonban helyesen vette észre, hogy a művészi felkészültség megköveteli a rendszeres tanulmányokat, ezért 1907-ben felvételét kérte a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1911-ig tanult. Ez utóbbi évben szerezte meg rajztanári diplomáját. A figurális szakon Hegedűs László és Révész István tanítványa, míg a grafikai szakon Olgyay Viktoré. Már mint elsőéves főiskolás kiállított a Műcsarnokban. Ugyancsak mint növendék vett részt s nyert első díjat a Continental plakátpályázaton. A Műbarátok Köre történeti tájképpályázatán szintén nyert díjat. 1911-ben színes aquatintájával nyert pályázatot. Ugyanebben az évben készítette el a Magyar Grafikusok Egyesületének kiállítási plakátját. Ezek a művei vásárlás útján bekerültek a budapesti Szépművészeti Múzeumba. 1912-ben megalapította az Ifjú Művészek Egyesületét. Az itt bemutatott művei alapján nyerte el az itáliai ösztöndíjat. Ennek birtokában hosszabb időt töltött Velencében. 1913—1914-ben Dalmáciában dolgozott. 1913-ban többedmagával állított ki a maga részéről jelentős számú anyagot a Könyves Kálmán cég kiállítóhelyiségében. A Szépművészeti Múzeum által kijelölt lapjaival részt vett a Buchgewerbe und Graphik (BÚGRA) lipcsei nemzetközi kiállításán. 1919—1920-ban helyettes tanárként működött a rozsnyói evangélikus főgimnáziumban, majd 1920 után a Szlovákiában élő kisebbségi magyar művészek munkájában s mozgalmaiban vett tevékenyen részt. Alapító tagja lett a „JVOS" (Jednota výtvarných umelcov Slovenska) egyesületének, tagja lett a több évtizedes múltra visszatekintő pozsonyi Képzőművészeti Egyesületnek (Kunstverein), s később a Masaryk G. Tamás köztársasági elnök által alapított Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) művésztagozatának. Kiemelkedő ez időből a nyomdagrafika fejlesztése körüli munkássága a Pozsonyban megjelent „Slovenská Grafika" c. kétnyelvű szakfolyóiratban, amelynek állandó munkatársa. Ebben tanulmányai, cikkei, maga tervezte betűsorozata, illusztrációs anyag, s különböző technikájú műmellékletei révén a szakkörök által elismert értékes nevelőmunkát végzett. Számos grafikai pályázaton első díjat nyert. Úttörő jelentőség)! értékes munkát végzett a palócföld magyar népművészetének, főleg az építészet díszitő elemeinek gyűjtésével és földolgozásával, 1920-tól egészen 1948-ig. Ez anyagból számos darabot mutattak be többek közt a Magyar Iparművészeiben is. Egy 50 darabból álló gyűjteményét a Magyar Néprajzi Múzeumnak ajándékozta, egy másik hasonló sorozata pedig vásárlás útján került a Néprajzi Múzeum tulajdonába. A Múzeumtól megbízást kapott a további, még feldolgozatlan anyag rendezésére. — Ismét másik területe volt kisebbségi munkásságának a rozsnyói Városi Múzeum vezetése és fejlesztése 1924—1944-ig, oly arányban, hogy a magyarországi Közgyűjtemének Országos Felügyelősége már előkészítette ennek a múzeumnak a közgyűjtemények közé való felvételét. Közbe jöttek azonban az 1945—1949 közötti törvénytelenségek, amikor népéhez való hűségéért Tichy Kálmán is megismerte a börtönt. Sőt 1948-ban őt is kiüldözte a nacionalista elfogultság. A felszabadulás után Magyarországon élt. Budapesten tagja lett a Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának, 1969-ben halt meg. Tichy Kálmán munkásságának ismertetése nem lenne teljes értékű, ha nem szólnánk irodalmi munkásságáról. Már főiskolás korában szülővárosa helyi lapjában (Rozsnyói Híradó) jelentek meg első irodalmi próbálkozásai, novellák, útleírások, versek. 1915-ben a Budapest c. napilapban jelent meg „AZ ERINN1S" című fantasztikus háborús regénye folytatásokban. 1918 után három éven át egy másik helyi lapot, a Sajó Vidék-ét szerkesztette. Állandó munkatársa a Magyar Család, a Nagyasszony, a Mi Lapunk (cserkészlap), a Magyar Minerva (Bratislava), a Magyar Írás (Kassa, Kazinczy Társaság lapja) stb. lapoknak, a pozsonyi Híradónak, s az évente megjelenő Oj Auróra szépirodalmi almanachnak. A bratislavai Magyar Néplapban folytatásokban jelent meg „A Mars rabjai" c. utópisztikus regénye, amelyet bátyja, Tichy Gyula hagyatékából dolgozott fel. Ugyancsak Bratislavában a Magyar Minerva közölte „Cinege úr végzetes tavasza" c. szatirikus kisregényét. Könyvei közül említendő helytörténeti vonatkozásban a történelmi felvidék egyik neves gömöri községéről, Pelsőcről szóló könyve. Ez Phileciumtól Pelsőcig címmel 1932-ben jelent meg, gazdag dokumentumgyűjtemény a történet búvárainak és kedvelőinek. A négy évszak c. könyvét a berlini Voggenreiter cég adta ki, annyi inás kisebbségi magyar író, köztük Áprily Lajos munkájával együtt 1927ben. A Kazinczy Társaság (Kassa) 1928-as évkönyvében közölt tanulmányt a rozsnyói születésű Pákh Albertről. Az eddigiekből is kiderül, hogy Tichy Kálmánban az alkotó, a kutató és a feldolgozó szenvedély egymással párhuzamosan éltetett egy szüntelenül lobogó, tevékeny szellemet. Mint művész, a szecesszió korában indult, különösen grafikáiban érződött a korszakra jellemző, növényi elemek burjánzására, az indák kacskaringóira emlékeztető vonalvezetése. A szecesszió a vonal jegyében állt, mindent ennek rendelt alá, s motívumait főleg a növényvilágból merítette. Másrészt jellemezte az erőteljes dekorativitás, gyakran élt a dekoratív hatású foltokkal. Tichy Kálmán azonban már 1920 után eltávolodott e stílustól, anélkül, hogy néhány jellegzetes vonásával teljesen szakított volna. Később, bizonyára nem függetlenül a kisebbségi sors körülményeitől, ez a nyüzsgő mozgalmasságot idéző vonalkultúra fokozatosan leegyszerűsödik, s átadja helyét egyfajta művészi realizmusnak. Stílusa ennek megfelelően válik „hagyományosabbá", azaz közelít a naturalizmushoz. De nem valami édeskés felfogás jegyében, amire talán gondolni lehetne a szecesszióból érkező művész esetében. Színei komorabbá válnak, a természeti kivágások a maguk tömör nagyságában jelennek meg, akár rozsnyói, bártfai templomtornyokat, városházákat, patríciusházakat, sikátorokat, piaci jeleneteket fest is. A jelképes erő, a dús fantázia utal a szecesszióra, s e réven rokon nemcsak Harmos Károllyal, hanem ha még oly távolról is, de Rippl-Rónai művészetével is (Kofaaszszonyj. Különösen a ruházat redőzete, árnyékolása, a fehér és szürkék foltszerű ellentétele utal erre. Rozsnyói részlet c. képe mutatja a dekoratív felfogástól a realisztikusabb természethatás felé az utat. A kontúrok, amik a Kofaasszony szoknyáján, a mellette levő zsákon megjelentek, itt már eltűntek, ahogy a természetben nem is találhatók kontúrok. Ugyanilyen változáson megy át szimbolikus képein és metszetein is. Az elrabolt Adria és A száműzött király természeti környezetben jelenik meg. Nem annyira a táj, mint inkább a benne megjelenő személyek és állatok jelképesek (Elárvult koronák), s részben erősen karikírozottak (Száműzött király). Lezárult egy korszak, ezt érezteti Tichy Kálmán, királyságok dőltek össze, koronák hulltak a porba s váltak időszerűtlenné, a karikírozás erre utal. Erős szociális érzéke számos egyéb munkáján ls kifejeződik. Rajzai, rézkarcai közül a Vagyondézsmá-ra utalok, amelyen a jól öltözött cseh hátán feliratos tömött zsákot látunk, mellette a magyar proletár, csonttá soványodva, meztelenül. Vád ez a kép a burzsoá tőkésrendszer elnyomó politikája ellen. Ugyanez a szociális gondolat érvényesül a Véres Profit c. rézkarcán is. Egy sisakos, páncélos zordon hadfi kezében lándzsával és karddal, tiporja bele az embereket egy óriási kádba, mellette ördögfiak mérik üvegekbe, demizsonokba, hordókba a belőlük kisajtolt vért. A főés a mellékalakok lelki azonosságát a „pofák" hasonlóságával érzékelteti. Külön kell szólnunk történelmi városképeket, várakat, részleteket megörökítő rézkarcairól. Tichy Kálmán felesége bártfai lévén, érthetően kedvelte meg ezt a szép Sáros megyei várost, amelynek tanácsos urai a XVI. század végén a humanizmus eszméitől áthatva ünnepi alkalmakkor még maguk is tógában jártak. Csak néhány rézkarcra utalok. Bártfai loggia, Eperjesről az egykori Caraffa-börtön, amelyben a magyar hazafiak és vértanúk emléke figyelmezteti a mai utódot, mi mindent nem szabad elfelejteni a régi és közeli múltból. Rézlemezre karcolta Rákóczi Zborói várát, Rozsnyó számos részletét. Itt említendő Budapestről készült rézkarcsorozata, ha ez már az 1960-as évek körül született is (Halászbástya, Budapest toronyszálló. Gellérthegyi lelátó, Az Országház a vároldalról stb). Rézkarcain, a történelmieken is, szívesen alkalmazott alakokat, jeleneteket. Az alakok azonban ritkán tűnnek fel a maguk naturális valóságában, az épületek mellett csak mellékszerepet játszanak, gyakran atmoszférikus lebegésbe öltöznek. Néhol a háttér a kelleténél kevésbé kidolgozott, s noha a fehér és a sötét ellentétet jól érzékelte, az utóbbi részletárnyékolása nem mindig változatos. A Holdfeljötte c. rézkarcán a látványt, az árnyékba borult épületfalat illetően igaza van, „festőileg" azonban kárát vallja a hűséghez való ragaszkodásnak. A felhők holdfényjátéka azonban igen sikerült. Rézkarcain a tűt általában keményén kezelte. Hirtelen érnek véget a karcolások, amelyek legtöbbször rövidek, s ezzel főleg a növényi természetet vattásan, bolyhosán tudta formálni, a keménynek ható felület ellenére is. Természetlírája rézkarcain erősen fegyelmezett: a kutató elme pontosságra, hitelességre törekvése látszik lapjain. Illusztrációiról és könyvfedélrajzairól külön kellene szólnunk, mert ezek munkásságáuak önálló fejezetét alkotják. Úgyszintén művészeti közízlést és ismeretterjesztést szolgáló cikkeiről és tanulmányairól is. Ahhoz pedig, hogy művészete rétegeit teljes mélységben felmérhessük, gyűjteményes kiállításának megrendezése Budapesten vagy Rozsnyón, elengedhetetlen feladat. A kisebbségi és az egyetemes magyar művészettörtánet egyik érdemes munkása előtt az utókor tisztelgése — kötelességl SZlJ REZSŐ