Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-13 / 61. szám, szombat

Elutazott hazánkból az NDK parlamenti küldöttsége (Folytatás az 1. oldalról) nálunk a sikeres befejezéshez közeledik. Csehszlovákia Kom­munista Pártjának sikerült elér­nie, hogy a néptömegek pozitív módon fogjanak hozzá a társa­dalmi problémák megoldásához, sikerült megnyernie a nyilvá­nosságot és megoldania a prob­lémákat. Népünk felszabadult a szűk nacionalista szemlélet alól, érvényesíti az internacionalista gyakorlatot, és világméretekben értelmezi az osztályharcot. A csehszlovák nép szilárd része a szocialista közösségnek, s né­pünk tudatvllágában egyre ha­tékonyabban fejlődik az együvé­tartozás érzése a szocialista tá­borral és a nemzetközi munkás­mozgalommal, mélyül a barát­ság a Szovjetunió és nem utol­sósorban az NDK, a német mun­kásállam népe iránt. Nekünk szívügyünk — foly­tatta Hanes professzor —, hogy ez a német munkásállam ered­ményesen fejlődjön. Egész né­pünk támogatja az NDK jogos követeléseit a nemzetközi jog terén. Gerald Götting válaszbeszédé­ben rámutatott, hogy a kül­döttségre nagy hatással volt az, ahogyan az üzemek dolgozói a CSKP politikáját támogatják. Majd megállapította, hogy a tár­gyilagos és szakmai megbeszé­lések, valamint a küldöttség tagjainak különféle látogatásai során mindenkor meggyőződtek arról, hogy a csehszlovák né­pet milyen mély baráti érzel­mek fűzik az NDK népéhez. — Látogatásunk — hangsúlyozta — hozzájárult a kölcsönös ba­ráti kapcsolatok elmélyítéséhez. Egész Csehszlovákiában otthon éreztük magunkat, mint egy nagy családban. A kedves vendégek a délutáni órákban különrepülőgéppel el­utaztak hazánkból. Értékelték munkájukat Pártkonferencia a Bratislavai Magasépítő Vállalatban (CSTK) — A Bratislavai Ma­gasépítő Vállalat pártszerveze­te tegnap konferencián foglal­kozott utóbbi háromévi tevé­kenységének értékelésével, s kijelölte az új feladatokat a pártpolitika eszmei, személyi és gazdasági területén. A konfe­rencián részt vett Václav Va­čok, az SZLKP KB elnökségé­nek tagja, a Központi Bizottság titkára. A vállalati pártszervezet je­lentése az elmúlt Időszakban kifejtett tevékenységet értékel­ve részletesen jellemezte a kommunisták magatartását a válságos időszakban, valamint a fokozatos konszolidáció fo­lyamatát. Kijelölte a CSKP KB és az SZLKP KB decemberi ple­náris ülésének döntéseiből ere­dő fő feladatokat is. A jelentés leszögezi, a vállalat fejlődését — annak ellenére, hogy ebben az évben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját — az építőipari kapacitások fejlődésének lassú üteme jellemzi. Ebben az évben a vállalat a bruttó termelést az elmúlt év­hez viszonyítva 10 százalékkal növeli és a komplex lakásépítés terjedelme körülbelül 13 száza­lékkal nő. A tervek szerint a vállalat 3148 lakás építését fe­jezi be, és 3168 új lakás építé­sét kezdi meg. A vállalat vezetősége kidol­gozta az 1971. évi terv fő Irá­nyait, amelyeket a vállalati pártszervezet jóváhagyott. E feladatok realizálásával hozzá­járulnak ahhoz ls, hogy sikere­sen teljesítsék a CSKP 50. év­fordulója és XIV. kongresszusa tiszteletére vállalt kötelezettsé­geiket. Václav Vačok elvtárs felszó­lalásában rámutatott, milyen je­lentősek a CSKP KB és az SZLKP KB decemberi plenáris Fél évszázad a kommunizmus alatt zászlaja (Folytatás az 1. oldalról) lépésükkel is ezt akarják a ven­dégek tudomására hozni. „Az új világ munkásai" — ez a J. Wolker műveiből össze­állított, néhány nappal ezelőtt bemutatott új műsor címe, me­lyet Leoš Janáček zenéje kísér végig. Majd népi táncok követ­keznek, melyeknek ugyancsak sok a csodálőjuk. A hangverse­nyek a SĽUK tánc- és ének­együttes felléptével, a cseh és szlovákiai költészet, valamint J. Fučík forradalmi verseinek mesteri tolmácsolásával válta­koznak. A hosszú, egész estet betöltő filmekből sincs termé­szetesen hiány a kiállításon. Többek közt vetítik például a „Szirénát", a „Harc holnap vé­get ér" című filmet és még sok más figyelemreméltó művet. A rövidfilmek az időszerű politi­kai és kulturális eseményekkel ismertetik meg a látogatókat. Kétségtelen, hogy Igazi szocia­lista művészetben van részük a nézőknek. KARDOS MARTA ülésén elfogadott okmányok, nevezetesen a politikai és a gazdasági élet konszolidálásá­ról és a párt XIV. kongresszu­sának előkészítéséről hozott döntések. Az a feladatunk, hogy a párt­kongresszusig előkészítsük az ötéves tervet és a párt gazda­ságpolitikája számára megnyer­jük a párttagokat és a párton­kívülieket — mondotta a to­vábbiakban a szónok. Az a fel­adatunk, hogy bölcs politikát folytassunk és rendet teremt­sünk azokkal, akik most, a kongresszust megelőző időszak­ban intrikákkal és más szený­i nyes eszközökkel akarnak kar­riert csinálni. Végezni kell a lézengéssel és vissza kell térni a becsülete­sen, jól végzett munkához, ami­vel az elmúlt 25 év alatt szá­mos nagy művet hoztunk létre. Meg kell szüntetni a befejezet­len építkezések számának növe­kedését, mert emiatt az új ka­pacitásokat nem tudjuk ideje­korán üzembe helyezni. Vačok elvtárs felszólalása to­vábbi részében foglalkozott az iparág, különösen a komplex lakásépítés problémáival és hangsúlyozta, hogy javítani kell az átadott épületek minő­ségét. Szerencsét kívánt a vál­lalat dolgozóinak majd Ábel Skvarka vállalatigazgató kezé­ből átvette a párt 50. évforduló­jának tiszteletére elfogadott összvállalati kötelezettségválla­lást. Kedves vendégek Bratislavában (ČSTK) — A csehszlovák és a szovjet nép testvériségének és barátságának légkörében zajlott le tegnap Bratislavában a Nagy Honvédő Háborúban részt vett szovjet nők 33 tagú csoportjá­nak fogadtatása. A találkozón, amelyen jeíen volt P. f. Goroskln, a Szovjet­unió bratislavai konzulja, a ked­ves látogatókat dr. Karol Sável, a CSSZBSZ SZKB-nak vezető titkára üdvözölte. A szovjet nők csoportjának vezetője, a lvovi Valentyina Pav­lova, „A harci érdemekért" érem és további harci kitünteté­sek viselője, válaszában hangsú­lyozta a szovjet nép Szlovákia és a köztársaság dolgozói iránti mély baráti érzéseit és kapcso­latait. . Kitűzték a feladatokat (CSTK) — Tegnap tartották meg a bratislavai kerületi rendőr­igazgatóság kommunistáinak kon ferenciáját, amelyen részt vett a CSKP KB küldöttsége Egyd P e ­pich vezérőrnagynak, az SZSZK belügyminiszterének vezetésével és az SZLKP nyugat-szlovákiai ke­rületi bizottságának küldöttsége, élén Eugen Turzoval, az SZLKP KB titkárságának tagjával, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkárával. A konferencia a CSKP XIV. kongresszusa előkészítése és meg alapítása 50. évfordulójának szel­lemében zajlott le. Az elfogadott határozatokban kitűzték a párt vezető szerepe elmélyítésének és a rendőrök ideológiai nevelésének ieladatait. A szlovák és a magyar vi (ČSTK) — A Magyar írók Szövetségének és a Szlovákiai írók Szövetségének képviselői tegnap Bratislavában aláírták az 1971—1972. évi együttműködési egyezményt. Az egyezmény értelmében el­mélyítik a két szövetség közvet­len kapcsolatait. A Szlovákiai írók Szövetsége nevében Andrej Plávka, a szö­vetség elnöke, a Magyar írók Szövetsége nevében pedig Mol­nár Géza elnök írta alá a szer­ződést. Az aláírók beszédükben kiemelték a két szocialista or­szág kulturális közeledésének jelentőségét. — A NÉMET TUDOMÁNYOS AKADÉMIA elnökségének küldött­sége, élén H. Klare akadémikus­sal, az Akadémia elnökével tegnap délelőtt ellátogatott a CSKP Köz­ponti Bizottságára. A tudományos dolgozók küldöttségét fán Fojtik, a CSKP KB titkára fogadta. Új szociális intézmény A társadalmi gondoskodás újabb példája A napokban ünnepélyes kere­tek között adta át rendeltetésé­nek Krocsányi Dezső elvtárs, az SZSZK munkaügyi és nép­jóléti minisztere Kelet-Szlová­kia székhelyének városperemén azt a közel 20 millió korona rá­fordítással felépített 210 férő­helyes szociális Intézetet, ahol a 3—18 éves korú testi fogya­tékos gyerekek állami gondo­zását, nevelését biztosítják. Az új intézet Igazgatójának, Ján Herchl elvtársnak tájékoz­tatása szerint az építők, a Ko­šicei Magasépítő Vállalat dolgo­zói jóformán alig hagyták el az építkezést, az intézet vezetősége már hozzálátott az intézeti mun­kaközösség kialakításához, a gondozásra szoruló gyerekek, az első páciensek fogadása fel­tételeinek megteremtéséhez. Az elmúlt év novemberének máso­dik felében jelentkeztek az első gyerekek, s Jelenleg csaknem 80 gyerek lakik az ú) intéz­ményben. Sokrétű gondoskodás törté­nik ebben az intézetben a testi fogyatékos gyerekekről. A gyó­gyításon, egészségvédelmen kí­vül gondoskodnak a gyerekek szellemi fejlődéséről is. A leg­kisebbek részére 30 férőhelyes óvoda, a nagyobbak számára 9 éves alapfokú iskola áll rendel­kezésre. Számolnak a gazdasági szolgáltatások középiskolája két kihelyezett osztályának létesí­tésével ls. Kellően gondoskodnak a gye­rekek iskolán kívüli tevékeny­ségéről is. Klubok, televízióké­szülékek, gramorádió, társadal­mi játékok állnak rendelkezé­sükre. Az intézetnek saját autó­busza van, ezen szállítják a gye­rekeket a kiállításokra, tanul­mányi látogatásokra és kirán­dulásokra. Ez év júniusában az új intézetből 40 gyerek vesz részt a testi fogyatékos gyere­kek 8. országos sportjátékán a Machovi-tónál. A košicel intézet iránt nagy az érdeklődés, jelentkező lapok a közép-szlovákiai kerületből ls érkeznek. A Jövőben nagyon sok olyan gyerekről ls gondos­kodik az intézet, akik eddig a szülőknek rengeteg gondot okozva csupán részleges, ún. há­zi gondozást kaptak. (kulik) Találkozó A Kis Építő és a Tábortűz szerkesztősége tegnap találko­zóra hívta meg Bratislavába az érsekújvári (Nové Zámky), és a komáromi (Komárno) járás, va­lamint a szenei (Senec) iskola legjobb pionírjait. Ebből az al­kalomból megtekintették azt a kiállítást, melyet a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulása ötvenedik évfor­dulójának alkalmából nyitottak meg. A találkozón részt vett Száraz József elvtárs, aki köz­vetlen szavakkal mondta el, hogy milyen körülmények kö­zött dolgoztak az Ifjúsági szö­vetségben. Ezután a pionírok beszámoltak munkájukról és rögtönzött műsorral szórakoz­tatták a jelenlevőket. (cs] Lemondott a török kormány Ankara — A török hadsereg pénteken ultimátumot intézett az ország politikai vezetőihez — átveszi a hatalmat, ha a lehető leggyorsabban nem alakul „új és erős kormány". A katonai vezetők mozgósítot­ták az egész török hadsereget. A fővárosban, helyi idő szerint délután 2 órakor, csapatok vet­ték körül a rádió épületét. A rádióban beolvasták a hadsereg közleményét, amelyet Memduh Tagmac tábornok, vezérkari fő­nök, valamint a szárazföldi erők, a hadiflotta és a légierő főparancsnokai írtak alá. Az ul­timátumot egyidejűleg eljuttat­ták Ceydet Sunay köztársasági elnökhöz, a szenátus és a kép­viselőház elnökéhez. A közlemény szövege a kö­vetkező: „A parlament és a kormány, cselekedeteivel és né­zeteivel, testvérgyilkos háború szélére, társadalmi és gazdasá­gi zűrzavarba taszította az or­szágot, megfosztotta a nemzetet attól a reménytől, hogy elérje az Atatürk kitűzte célt, azt, hogy az országot a modern civi­lizáció szintjére emeljük. Ezzel nagy veszélynek tették ki a tö­rök köztársaság jövőjét. A fegyveres erők szükséges­nek tartják, hogy a parlament és a szenátus vitassa meg azo­kat az intézkedéseket, amelyek az anarchista állapotok, a sú­lyos helyzetből fakadó nyugta­lanság és elkeseredés megszün­tetéséhez szükségesek." Miközben a közlemény a rá­dióban elhangzott, Demirel mi­niszterelnök hivatalában tár­gyalt hadügyminiszterével, a közlemény ellhangzása után azonnal összeült a kabinet. Az első jelentések szerint a hadsereg mintegy 100 letartóz­tatást hajtott végre Ankarában. A török kormány szóvivője tegnap a délutáni órákban rövid közleményben bejelentette a kormány lemondását. Rámuta­tott, hogy az új kormányt „a szokásos demokratikus eljárás keretében" alakítják meg. Ez azt jelentené, hogy Sunay elnök egy új politikust bíz meg a kor­mányalakítással. AFP ankarai tudósítója sze­rint a katonai vezetők prokla­mációjának a rádióban történt beolvasása bombaként hatott Ankarában. Az AFP úgy véli, hogy a tábornokok azért avat­koztak be gyorsan a politikai események menetébe, mert el akarták kerülni a török hadse­reg alacsonyabb beosztású tiszt­jeinek és katonáinak a pucs­csát. Ugyanis már csütörtökön Ankara körüli csapatmozdula­tokról érkeztek jelentések és feltevések szerint ezek a had­mozdulatok a hadsereg veze­tőinek tudta nélkül történtek, sőt azok célja állítólag az volt, hogy a katonai vezetőket rá­kényszerítse a kormányhoz in­tézett ultimátumra. KGST tanácskozás Moszkvában Moszkva — A KGST-tagálla­mainak szakértői Moszkvában a fémipari műszaki fejlesztés alapvető irányairól tárgyaltak a következő évtizedekre vonat­kozóan. A tanácskozás résztvevői hangsúlyozták, hogy a hőerő­művek továbbra is a fő szénfo­gyasztók lesznek, habár ezen évszázad végéig megnövekszik az atomenergia jelentősége. Megtárgyalták továbbá az au­tomatizálás kérdéseit is. A ta­nácskozás, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Romá­nia és a Szovjetunió képviselői vettek részt, tegnap jegyző­könyvaláírásával fejeződött be. Egyiptom határozott kezdeményezést vár a nagyhatalmaktol (Folytatás az 1. oldalról) államtitkárnak az a kijelentése, hogy Washington értelmezése szerint a Biztonsági Tanács ha­tározata nem kötelezi Izraelt a megszállt arab területek teljes kiürítésére. Sisco állásfoglalá­sa nyíltan támogatja, tehát Iz­rael területi követeléseit, an­nexiós terveit, a Biztonsági Ta­nács határozatának szabotálá­sát. Márpedig az izraeli expan­zió amerikai támogatása össze­egyeztethetetlen a politikai megoldás keresésével, s belát­hatatlan veszélyeket idéz elő a Közel-Keleten. Jeruzsálem — Abba Eban Iz­raeli külügyminiszter a jövő Népszavazás Damaszkusz — Szíria népe pénteken járult a szavazóur­nákhoz, hogy döntsön az új köztársasági elnök személyéről. Asszad marsall, akinek megvá­lasztása — politikai megfigye­lők szerint — bizonyosra vehe­tő, a nép teljes támogatását élvezi. A népszavazás érdekes­sége volt, hogy a nők első íz­héten esedékes washingtoni lá­togatása során tárgyalásokat fog folytatni Rogers amerikai külügyminiszterrel és Gunnar Jarringgal, az ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottjával — jelentette be a közleményben a jeruzsálemi külügyminiszté­rium. Tekoah Izraeli ENSZ­nagykövet Jarringgal folytatott megbeszélése után U Thant fő­titkárral is találkozott. Hírügy­nökségi jelentések szerint Te­koah elsősorban azt hangoztat­ta, hogy Izrael kész „bármijéle előzetes jeltétel" nélkül Egyip tómmal tárgyalni egy esetleges jövőbeni békeegyezmény pont­jairól. Szíriában ben járulhattak teljes létszám­ban az urnákhoz. A korábbi vá­lasztási törvény csak az iskolát végzettek számára tette lehető­vé a szavazást. A szavazást 4487 választási körzetben bonyolították le. A szavazatok összeszámlálása pénteken a késő esti órákban kezdődött meg. Újabb ragyogó fegyvertények (Folytatás az 1. oldalról) hogy az Egyesült Államok tá­mogassa a saigoni katonaságot^ amennyiben az átlépné a Viet­nami Demokratikus Köztársaság határát. Edward Kennedy szenátor San Franciscóban egy ülésen kije­lentette: „Nem hiszem, hogy a háborúból Kambodzsán és Lao­szon át húzódik a kivezető út". Hangsúlyozta, hogy ebből a szempontból nézve teljesen mindegy, vajon harci sikereket jelentenek-e ezekből az orszá­gokból vagy sem. Visszavonulnak a saigoni alakulatok Saigon — A legfrissebb hír­ügynökségi jelentések szerint a saigoni inváziós alakulatok pén­teken feladták azt a szükségtá­maszpontot, amelyet Tchepone­től 5 kilométerre rendeztek be a stratégiai fontosságú 9. szá­mú országút mentén, és ahová csütörtökön erőiket visszavon­ták Tchepone környékéről. A szállító helikopterek már meg­kezdték a saigoni alakulatok kimentését. A támaszpont fel­adásával a saigoni csapatok megkezdték a . laoszi invázió előretolt állásainak jelszámolá­sát — gyakorlatilag visszavo­nulásukat. Tchepone térségében erősödik a laoszi hazafias erők nyomása. Hanoi — Hanoiban megtartot­ta 21. bővített plénumát a Lao­szi Hazafias Front Pártjának Központi Bizottsága. Elhatároz­ták, hogy a front harmadik kongresszusát még az idén ösz­szehívják. A Felszabadulás hírügynökség jelentése szerint „Dél-vietna­miak mozgalma a háború és az általános mozgósítás ellen" el­nevezéssel új háborúellenes szervezet alakult Dél-Vietnam­ban. A MOSZKOVSZKIJE NOVOSZ­TYI kiadványt jelentetett meg a Szovjetunió Kommunista Párt­ja XXIV. kongresszusa alkalmá­ból angol, francia, spanyol és arab nyelven.

Next

/
Thumbnails
Contents