Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-06 / 31. szám, szombat

A bratislavai Pravda a napokban terjedelmes cikket közölt Jozef Skála tollából. A tanulságos írást csekély rövidítéssel az alábbiakban közöljük: Több mint húsz hónap telt el azóta, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának áprilisi plénuma végleg keresztülhúzta a nép hamis barátainak, az ún. január utáni megújhodás híveinek számításait. Közvéleményünk azóta számos új tényt ismert meg, melyek fényt derítenek az utóbbi évek társadalmi és politikai fejlődésére és lehetővé teszik e fejlődés helyes megértését. A CSKP Központi Bizottságának decemberi plénuma és dokumentumai hozzájárulnak ahhoz, hogy még mélyebben feltárjuk azt, ami 1968-ban és 1969-ben nálunk történt, amit a jobboldal elhallgatott vagy pedig elferdített. A jobboldali és ellenforradalmár propaganda, amely hosszú időn keresztül az egyedüli volt, sok mindent revideált az, antikommunizmus pozícióiból pártunk és nemzeteink történelmében és saját elképzelései szerint magyarázta a folyamatban levő eseményeket. Az akkori ellenforradalmi folyamatot és dolgozóink kapcsolatát az állítólagos nemzeti egység mítoszával hozták öszszefiiggésbe. Nagyon erőteljesen terjesztették ezt a mítoszt, mely szerint köztársaságunk csaknem valamennyi polgára a Dubőek-féle jobboldali irányzat lelkes híve volt. A jobboldaliak nagyon jól tudták, hogy amint valaki fel mer lépni uszításuk ellen s megmondja róluk az igazságot, nagyon könnyen sebezhetővé válnak a nemzet előtt. Azzal az állandóan ismételt állítással, hogy a nemzet egységesen DubCekot támogatja és nem töri meg az árulókat, akarták megfélemlíteni azokat, akiknek a legkisebb kételyeik ís voltak, akiknek osztályérzelme azt jelezte, hogy valami nincs rendjén, hogy a jobboldali vezetők szövetsége Brzezinskij és Blessing urakkal, s a nyugati burzsoázia más képviselőivel nem vall a szocializmus fejlesztésére, sőt ellenkezőleg: a szocializmus felszámolására irányul. 1968-ban az ilyen egységgel való szembeszegülés azt jelentette, hogy a társadalom kivetettjeivé váltak. És mégis sokan akadtak olyanok, akik vállalták ezt. Társadalmunk és pártunk egészséges erői kiutat és segítséget kerestek. Először bíráló leveleket és határozatokat küldtek az akkori jobboldali vezetőknek, elsősorban Dubčeknak, melyben arra kérték őket, térjenek észhez és vessenek gátat az ellenforradalomnak. Később, 1968 nyarán már nyilvánvaló volt, hogy mindez fölösleges, mivel Dubček és csoportja nem veszi figyelembe a figyelmeztetéseket, egyre nagyobb teret biztosít a nép ellenségeinek. Ékkor egyre több a csehszlovákiai szocializmus megvédését sürgető levél és kérvény irányult oda, ahova minden reményüket fűzték — a testvéri szocialista országokba, elsősorban a Szovjetunióba. Ezeket a segélykéréseket a legnehezebb, kétségbeesett pillanatokban írták. Arra kérték a szovjet népet és pártját, ne habozzanak, segítsenek fegyveres erővel ls, mivel más kivezető út nincs. A szovjet sajtó sok ilyen kérést, levelet közölt. A csehszlovák tömegtájékoztatási eszközök ebben az időben természetesen a szerkesztőségekbe küldött számos levelet nem közöltek. így nem volt más lehetőség, mint az, hogy a testvérországok sajtójához forduljanak. A legtöbb levelet ebben az időben a moszkvai Pravda kapta. A Pravda többek között közölte a košicei idős kommunisták levelét, melyben ez állt: „Kedves ElvtársakI Mi, régi kommunisták teljes mértékben egyetértünk a Szovjetunió Kommunista Pártjával és más kommunista pártokkal a Csehszlovák Szocialista Köztársaság helyzetét illetően. Azok, akik a szocializmus ellen ágálnak, esak egy maroknyi avanturistát képviselnek, akiknek semmi közük a munkásosztályhoz. Legyenek éberekI Az ún. demokraták illegálisan fegyverekre tesznek szert, engedélyeket kapnak fegyvervásárlásra. Ezenkívül keresik az alkalmat, hogy fegyvereket szerezzenek a biztonsági szervektől, a népi milíciától és a hadseregtől, ahol ismerőseik vannak. Minket, régi kommunistákat akarnak megbosszulni. Kérjük Önöket, cselekedjenek gyorsan, mert különben későn lesz!" 1968-ban a • testvéri szocialista országoknak elsősorban a Szovjetuniónak küldött segélykérő leveleket a társadalom különböző rétegeihez tartozó állampolgárok írták. Segítséget kértek egyes városok lakosai, különféle szervezetek tagjai, beleszámítva a CSKP Központi Bizottságának, az SZLKP Közpongáért harcolunk és ezzel kapcsolatban egyes szervek támadásainak célpontjaivá válunk. A sajtóban és a televízióban csak azoknak van helyük, akik gyalázzák barátságunkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Párttagjaink százai — írta továbbá az ostravai bányász — elítélik a mai politikát, de nem mernek fellépni, mivel félnek, hogy a sajtó kigúnyolja őket. Biztosítjuk Önöket, hogy továbbra is igazi kommunistákként fogunk harcolni a marxizmus—leninizmus eszméiért és fellépünk ellenségeink ellen." hallatszik. A burzsoázia került előtérbe. Szocialista jelszavak hirdetésével leplezik magukat. A Szovjetunió ellen uszítanak. A mi műhelyünkben nyugati kémszervezetek agitátorai és ügynökei dolgoznak, akik arra kényszerítenek bennünket, hogy a „Kétezer szó"-hoz hasonló határozatokat és leveleket írjunk alá. A munkások azért írják alá ezeket a határozatokat, mert félnek, hogy a konzervatívak listájára és ezáltal az üldözöttek közé kerülnek. Az újságok egyoldalúan magyarázzák a múltat. Nyújtsanak segítséget munkásosztályunknak, Ezrek kértek internacionalista segítséget i Amikor nálunk veszélybe került a szncializmus... ti Bizottságának tagjait, a kormány tagjait, a Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőit. Ezekben a válságos időkben internacionalista segítséget kértek "a. szocializmus megvédésére a _ testvérpártok vezetőitől, szövetségeseink kor mányától. Támogassatok, és ne engedjétek meg ... Sok levélben állást foglaltak a jobboldal által szervezett ún. országos kampányhoz. „Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy népünk és pártunk nehéz időszakában leírjam Önöknek érzéseimet" — írta például a moszkvai Pravdának Horní Počernicébôl R. N. elvtársnő abban az időben, amikor a jobboldal szovjetellenes kampányt szított a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek hazánk területén tartott hadgyakorlatával kapcsolatban. „Egyes újságírók — jegyezte meg a levélíró — a tömegtájékoztatási eszközökben azt állítják, egész népünk azt akarja, hogy a szövetséges csapatok a lehető leggyorsabban távozzanak országunkból. Kinek a nevében írnak ezek a szerkesztő uruk? Hol voltak 1945-ben, amikor olyan sok reménnyel vártuk a Vörös Hadsereget? Vagy talán elfelejtették már? Kik számára kellemetlen a szövetségi csapatok jelenléte? Számomra, a párt sorkatonája számára, nem! Nagyon régen léptem a kommunista pártba, mert magamévá tettem eszméit és szeretem Önöket. És most azt akarják, hogy mindazt, ami drága számomra, amit történelmi szükségszerűségnek tartok, üres szavakkal cseréljem fel. Legjobb fiaink és lányaink vérével pecsételt barátságunk létezik és örökké létezni jog. Én sem engedem meg, hogy bármily módon megbontsák vagy sértegessék ezt a Varátságot. Elvtársi kötelességemnek tartom, kedves barátaim, hogy írjak minderről. Szívélyesen üdvözlöm Önöket, egész népüket, mindazokat, akiket 1945-ben és 1965-ben megismertem. Kívánok egész orszá guknak békét, boldogságot. Elvtársi üdvözlettél R. H. Horni Poöernice." Ogy, mint sok más levelet, ezt is közölte a moszkvai Pravda. Ezek a levetek egyre inkább kifejezik az igazi hazafiaknak a CSKP jobboldali vezető képviselőivel szembeni bizalmatlanságát. A jobboldal sok vezetője és híve ma ellenforradalmi tevékenységét magyarázva azzal érvel, hogy nem tájékoztatták őket jól. Azt áHítják, senki sem mondott nekik semmit. Nem tudhatták, ki Dubček, és csoportja mit is akar tulajdonképpen. Állítólag nem is sejtették, hogy ellenforradalom van nálunk. Érdekes, hogy polgáraink ezrei ezt nagyon jól tudták és 1968 nehéz hónapjaiban és heteiben ilyen értelemben léptek fel. Ne higgyék, hogy a nép ezt akarja K. D. bányász a Csehszlovák Néphadsereg Bányából ezt írta: „Kedves Elvtársak! Mély rokonszenvvel olvastam az öt testvérpárt levelét. Teljes mértékben egyetértek vele, mivel helyesen fejezi kí a valóságot, országunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja helyzetét. Sok elvtársunk, köztük én is a marxizmus—leninizmus tisztasá* Nemcsak egyének, hanem egész kollektívák kértek segítséget, így például az északcsehországi kommunisták egy csoportja, mely — félve a jobboldali fanatikusok terrorjától — nem írhatta alá levelét. Ezt írták: „Tisztelt Elvtársak, kedves Barátaink! Természetes, hogy önöket ugyanúgy, mint bennünket is, aggasztják a köztársaságunkban lezajló események. Arra kérjük Önöket, álljanak szilárdan az oldalunkon ezekben, a csehszlovák nép számára válságos pillanatokban. Határtalu nul hálásak vagyunk Önöknek, hogy felszabadítottak bennünket a fasiszta járom alól, és ugyanilyen hálásak leszünk, ha segíteni fognak ezekben a kritikus pillanatokban, amikor egynéhány avanturista, vagy talán áruló, ellenforradalmi pucscsot szervez Csehszlovákia Kommunista Pártjában és megbontja pártunk egységét. Mint párttagok szégyelljük azt, ahogy u CSKP Központi Bizottsága viszo nyul a Szovjetunióhoz és kérjük Önöket: ne'higgyék, hogy ez a néptömegek akarata. Ne hagyják magukat félrevezetni azok áltál, akik kezükbe kaparintották a Csehszlovák Televíziót és a sajtót, akik az Önök pártja és Önök ellen uszítanak Az igazság az, hogy a dolgozók többsége nem ért velük egyet, és mi az Önök segítségére várunk. Bocsássanak meg, hogy nem írhatjuk alá ezt a levelet, Higygyenek nekünk, hogy hallatni fogjuk szavunkat és akkor megtudják, hogy nekünk van igazunk." Ugyanilyen kérést tolmácsolt B. N. elvtárs Nové Zámkyból, aki a szövetséges csapatok hadgyakorlata idejében írt Moszkvába. 1968 elején országunkban az ellenforradalmi fejlődés feltartóztathatatlanul haladt előre, és a szocialistaellenes erők a párt jobboldali opportunista csoportjával együtt egymás után szerezték meg a kulcsfontosságú pozíciókat. Előrenyomulások olyan gyors volt, hogy júniusban, vagy júliusban már gyakorlatilag úgy érezték, hogy célban vannak. Csehszlovákiában csaknem megszűnt a munkás-paraszt szocialista hatalom. Maradványait, melyeket egyedülálló csoportok és egyének képviseltek, egyre jobban háttérbe szorították, megbénították, az ellenforradalom hatalmi és propagandanyomása egyre jobban felszámolta. Ebben az ellenforradalmi helyzetben — hogy ne beszéljünk véres polgárháborúról — egyetlen forradalmi kiút létezett, a kívülről érkezett segítség, a szocialista országok fegyveres erőinek bevonulása. Ez volt az egyedüli módja e nagy osztályharc békés megoldásának, a szocialista rend felújításának. Segítsetek munkásosztályunknak Ebben a drámában tovább özönlöttek a testvéri, internacionalista segélytkérő levelek ... „Nagy aggodalommal követjük az ún. megújhodási folyamatot" — írták például a Pravdában a Nová Včelnice-i Partex vállalat munkásai 1968 nyarán. — „Tudjuk — folytatták —, hogy országunkban veszélybe került a szocializmus. Nem értünk egyet ezzel a folyamattal, mivel árt a munkásosztály ügyének. A mi hangunk nem akár katonai erő bevetése árán is!" Egy más munkáskollektíva a dél-morvaországi kerületből ezekkel a szavakkal fejezte ki aggodalmát: „Az ideológiai front egyes képviselőinek nyilatkozatait hazug manőverezésnek tekintjük, mellyel leplezni akarják valódi céljaikat. A Nyugat felé kacsingatnak, mivel tudják, hogy a Szovjetunióval való szövetségben ilyen dolgok nem történhetnek meg. Elég, ha megnézzük, kik irányítják az ún. megújhodási folyamatot. A kommunista párt fokozatosan olyan erőknek adja át vezető szerepét, melyek azért akarnak vezető pozíciókat szerezni, hogy döntő változást eszközöljenek ki — u kapitalizmus útjára akarják vezetni országunkat. Kérjük Önöket, kisérjék figyelemmel a fejleményeket és ne engedjék meg az ilyen fejlődést ..." A levelet aláíró dél-morvaországi munkáskollektíva rámutatott a tömegtájékoztatás akkori helyzetére, s többek között ezt írja: „Ne higgyenek annak, amit sajtónk ír, amit a rádióban hallanak, amit a televízióban látnak. A televízióban a jogtalanul elítéltek nevében egy bizonyos Rambousek lépett fel, aki kém és népünk nagy ellen. sége. Figyeljék csak meg, milyen ingerülten lépett jel Pelikán a Cseh Nemzeti Tanács képviselőinek megválasztása után, mivel Kohoutot és Hanzelkát nem választották be ebbe a szervbe. Általánosságban megállapítható, hogy ebben a folyamatban azok az emberek merik a legtöbbet, akik nem riadnak vissza semmitől annak érdekében, csak hogy a kapitalista társadalom vezető rétegeinek életét élhessék." Egy másik polgár, akinek nevét szintén nem tüntette fel a moszkvai Pravda szerkesztősége, féltve biztonságát az akkori feszült légkörben, elsősorban azon ütközött meg, hogy a jobboldal munkásellenes politikájában a munkásosztályra vonatkozó jelszávokkal leplezte magát. Többek között ezt írta: „Még inkább aggaszt engem az a tény, hogy az egész megújhodási folyamatot és mindazt, ami nálunk történik, a munkásokkal leplezik, az ö nevükben beszélnek, minden újonnan alakult szervet munkásszervnek neveznek. A valóságban mindennek semmi köze sincsen a munkássághoz. Az egész megújhodási folyamatban a• munkások szükségszerűen csakis veszthetnék." Egyre több polgár kért katonai segítséget a testvérországoktól, hazafias felelősségük tudatában, kétségbeesve amiatt, hogy felszámolják azt a társadalmi rendszert, melyért a dolgozók egész nemzedékei harcoltak. Az ilyen kérdések száma annál inkább emelkedett, minél jobban szembeötlővé vált Dubček frázisainak hazug volta, az ellenforradalom fellépése, minél inkább rádöbbentek arra, hogy a fejlődést már csak külső katonai segítség állíthatja meg. 1968 nyarán a helyzet megoldásának más módja is fennállt. Ez a polgárháború volt, amely később tört volna ki, akkor, amikor a dolgozók már saját bőrükön győződtek volna meg az ún. demokratikus szocializmus valódi jellegéről. Ekkor azonban már késő lett volna, és a jobboldal ebből az összecsapásból győzelmesen került volna ki, vagy pedig a haladás győzelméért súlyos véráldozatokkal és mérhetetlen anyagi károkkal kellett volna fizetni. Éppen ezért nagyra kell értékelni azon polgáraink hazafiúi szocialista kezdeményezését, akik látták a testvérpár tok segítségének szükségességét és ezért kérték is. Hittünk Moszkvában és ma is hiszünk A levelek írói állást foglaltak az ellenforradalmi folyamat egyes jelenségeihez és eseményeihez. Igy például egy košicei polgár, akinek nevét a moszkvai Pravda szerkesztősége N. C. rövidítéssel tüntette fel, elsősorban a szovjetellenes hisztériára figyelt fel Masaryk személyi kultusza felújításával kapcsolatban. „A szovjet néppel való találkozások során" — írta a košicei polgár — mindig ugyanazt a kérdést teszik fel nekem: Mi történik nálatok, Csehszlovákiában? Ha igazat akarok mondani, magam sem tudom, miért is gyalázzák ná lünk a Szovjetuniót, miért indítottak kampányt barátunk és felszabadítónk ellen? A csehszlovák sajtó cikkeire, a televízió és a rádió szovjetellenes adásaira gondolok. Ki és miért csinálja mindezt? Olyan emberek csinálják, akiknek nem tiszta a lelkiismeretük, a különféle avanturisták, mint például Procházka író, az újságok és a Prágai Televízió egyes munka társai. Ezek és a hozzájuk ha sonló urak az erkölcsről tartanak előadásokat a szovjet népnek, s közben egy cseppet sem szégyenkeznek, nincs lelkiismeretfurdalásuk. Meg kell nekik mondanunk, hogy ma nem 1919-et írunk, amikor Masaryk ún. humánus demokráciájának jelszavával büntetlenül gyalázhatták u szovjet dolgozókat... Nálunk, Csehszlovákiában 1969 januárjától új, korszerű, kizárólag csehszlovák szocializmus építéséről kezdtek beszélni. Megkérdezhetik, ha Csehszlovákiában olyan humánus demokrácia van, miért nem küldök levelet a csehszlovák újságoknak? Azért, mert ez hiábavaló lenne, úgysem tennék közzé. És ha közlik, én sínylem meg. Hogy úgy mondjam: Masarykféle demokrácia van nálunk — minél több kellemetlenséget okozol a szovjet népnek és a szocializmusnak, annál jobb ... Azokat, akik Csehszlovákiában a Szovjetunióval való barátságot támogatják, ellenségeink konzervatívoknak tartják. Bízom abban — fejezte be levelét —, hogy a szovjet kormány levonja a következtetést a csehszlovákiai eseményekről." Mit mondjunk befejezésül? Ogy gondoljuk, hogy a felsorolt tényekből elsősorban két tanulság következik. Elsősorban teljes mértékben lelepleztük a nemzet teljes egységére vonatkozó jobboldali mítosz hamis voltát. Ez az egység unnak ellenére, hogy a jobboldal a világ minden tájára szétkürtölte, nem létezett. Ennek oka egyszerű: az, amit az ellenforradalom akart, ellentétben állt hazánk és népe érdekeivel. Azok az állampolgárok, akik segítséget kértek a szövetségesektől, elsőként döbbentek rá erre a valóságra. A második legfontosabb tanulságot egy kérdésben fogalmazhatnánk meg: Ki jogosította fel 1968-ban és 1969-ben szuperhazafiainkat arra, hogy ellenségeknek, árulóknak bélyegezzék azokat az embereket, akik az internacionalizmus pozícióin álltak, éf segítséget kértek a szövetségesektől? Hát nem éppen ezek az állampolgárok tanúsítottak igazi hazafiasságot? Nem ők járultak tiozzá az ellenforradalom békés úton történő elnyomásához és a szocializmus megmentéséhez? Nekik is köszönhető, hogy nem volt polgárháború. Vívmányainkat a halottak és a sebesültek ezrei nélkül védtük meg. A csapatok augusztus 21-én történt megérkezése, amit a nép ellenségei nemzeti tragédiának neveztek, mindönki számára hasznos volt. Ez csak Goldstückerék, Liehmék, Kriegelék számára jelentett tragédiát. Egyúttal tragédiát jelentett a kapitalista Nyugat számára ls, amely abban bízott, hogy Csehszlovákia a nyugati monopóliumok uralma alá kerül. Meggyőződésünk. hogy azok, akik tiszteletben tartják a tényeket, és becsületesen viszonyulnak a köztársasághoz, a közeljövőben pontos és egyértelmű választ találnak ezekre a kérdésekre.