Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-06 / 31. szám, szombat
/ MIRŐL ÍRNAK A mípmo mg trwnnw isjgji reprin t 7iMdMíMWi iE r rvi?TrnTi P R AGAI LAPOK llllllllllllllllillllll A szövetkezeti parasztság megállta a helyét A Zemédélské noviny keddi számában lan Havelka, a CSKP KB mezőgazdaságpolitikai osztályának vezetője, az 1968-69es helyzettel foglalkozó cikkében a többi között ismerteti, milyen támadásokat intézett a jobboldal a szocialista mezőgazdaság ellen. Az elenséges erők 1968-ban úgy gondolták, hogy a szövetkezeti parasztság olyan új osztály, amely a falu szocializálása idején alakult ki, tehát még nem eléggé szilárd, s nem rendelkezik elegendő tapasztalatokkal. Abban reménykedtek, hogy a szövetkezeti tagság, a volt kis- és középparasztok még nem feledték el a magángazdálkodást. Valóban nem felejtették el az első köztársaság idején átélt végrehajtásokat, eladósodásaikat, a iátástöl-vakulásig munkát, az alacsony életszínvonalat. A szövetkezeteikben látták tehát a fejlődés útját, és a falu életének megjavítását. Ez a tényező a szövetkezeti parasztság magas fokú politikai öntudatára vall. Az ellenség a falvakon azon mesterkedett, hogy az egykori agrárpárt hagyományai szellemében létrehozza a parasztszövetséget azzal a céllal, hogy a falvak népét ebben az egy szervezetben tömörítse, amelynek aztán ő lett volna a szószólója. De kiért és ki ellen alakult ez a szervezet? Melyik osztály érdekeit kellett volna védenie? Vagy talán a CSKP az elmúlt évek során nem bizonyította be, hogy következetesen védelmezi a szövetkezeti parasztság érdekeit? — teszi fel a kérdést Jan Havelka. A parasztszövetség célja egy új párttá való átalakulás volt, a falvakon helyettesíteni akarta a kommunista pártot, annak befolyását, tehát a párt vezető szerepének megdöntésére pályázott. Célkitűzései közt szerepelt a munkás-paraszt szövetség bomlasztása —, tehát szocialista államunk alapjainak megdöntéséről volt szó. Az ellenség a szövetkezeti parasztságot el akarta szigetelni a munkásosztálytól, annak politikai és gazdasági támogatásától, s meg akarta bontani a szövetkezeti parasztság jó kapcsolatát a munkásosztállyal. Ez .volt annak a törekvésnek a végső, stratégiai célja, amelynek élén 1968 januárja után, mint főszervező és népszerűsítő a Zemédélské noviiiy és vezetője, valamint az akkori földművelésügyi miniszter és még más ,,népbarótok" álllak. A szocializmushoz és a szövetkezeti gondolathoz való hűség azonban kiállta a próbát. A falvakon nem lett volna könnyű beszélni a ,,húsz éves sötétségről", amelynek során csupán „torzulások", hibák, „rémtettek" történtek . . . Mert a szövetkezeti dolgozó saját falujában és járásában láthatta, milyen haladás történt az elmúlt 20 év alatt. Ez volt a szövetkezeti parasztság politikai érettségének forrása, továbbá, hite a kommunista pártban, abban a pártban, amely a sikereket megszervezte és az évek során bebizonyította, hogy a szövetkezeti parasztok pártja is. Ne kalapáccsal filozofáljunk /aroslav Gruss nemzeti művész, a Cseh Képzőművészeti Szövetség előkészítő bizottságának elnöke a Tvorbában adott nyilatkozatában figyelemre méltó megállapításokat tesz a szocialista művészet küldetéséről, a képzőművészeti élet konszolidálódásáról, valamint a születő szövetség tagsági kérdéseiről. A szocialista művészet meghatározása szerinte ma éppen olyan nehéz kérdés, mint pl. a gótikus művészet kezdetén megállapítani, mi ís a gótika. Véleménye szerint ma arról van szó, hogy az emberek a szocialista művészetet mindennapi igényként értelmezzék, s olyan tényként kezeljék, amely kifejezi a kort, amelyben élünk, s a közvéleményt a haladó társadalmi rend felé irányítja. A konszolidáció teret nyújt a művészeti ágazatok közti párbeszédhez és együttműködéshez. A közelmúltban tanúi lehettünk annak, hogy egyes művészek tevékeny részeseivé váltak a jobboldali erők hatalmi törekvéseinek. Semmi esetre sem akarjuk, hogy ezentúl hasonló tevékenységet folytathasson valaki. Az említett kollégáktól eltérően mi hiszünk a szocializmusban. Az intelligens művésznek tudnia kell, milyen térben és kikért alkot. Egy művész magatartása csak emberi lehet, és sohasem lehet Übermenschmagatartás, mert volt már elég ebből az embertípusból. S arra, hogy miképpen lehet kalapácscsal filozofálni, nem vagyunk kíváncsiak. Azok a képzőművészek, akik valamely oknál fogva nem lesz nek az új szövetség tagjai, a cseh képzőművészeti alaphoz tartoznak majd. Ahogy minden állampolgárnak van személyazonossági igazolványa, úgv minden művésznek kell hogy legyen szakmai bizonyítványa. Ebből a szempontból fontos az ösztöndíjak kérdése. A múltban sok volt a kérelmező, s kevés az ösztöndíj. Ezt a kérdést is szeretnénk megoldani, hiszen némely fiatal művésznek az ösztöndíj életpályája kezdetén alapvető segítséget jelent. Eb ben a szakmában más a helyzet, mint pl. a hivatalokban vagy a gyárakban, ahol kölcsön vehető fel bútorra vagy rádióra. Egy kezdő művésznek alig van pénze a legszükségesebbekre. Ez komoly és megoldásra váró feladat, mert tudjuk, hány kiváló tehetség kallódott el csak az anyagiak hiánya miatt. Az előző szövetség tagjainak regisztrálását nem siettetjük. A politikai magatartás megítélésével egyidejűleg, az egyes képzőművészek eddigi és mai alkotómunkásságától elválaszthatatlanul a művészi érték, annak társadalmi tartalma és értelme lesz a döntő. Elhatároztuk, hogy megfontoltan, bölcsen és érzékenyen járunk el. Nem számolunk több ezer főnyi taglétszámmal, csak néhány százzal . .. Azok ügyét, akiknek távozniuk kellett a pártból, differenciáltan vizsgáljuk meg. Mindig a konkrét embert kell látni... Azoknak, akiket segítünk (akik bennünket is segítenek), szilárdaknak és egyetértőknek kell lenniük — s ez az individualista beütésű képzőművészek között, akik mindig különállva alkottak, bonyolult és nehéz követelmény. Ism) 11 m i TÉL IDEJÉN (Tóthpál Gyula felvétele) ÉKSZEREK ÉS PLASZTIKÁK A múltban az értékes nemes fémekből, drágakövekből fornált ékszerek — gyakran aranyműves! remekek — mindkét nembeli viselőik társadalmi rangját s anyagi helyzetét jelezték. Közben az örök Éva szépségét is szolgálták. Mindmáig is esztétikai hangsúlyozói a nő vonzó megjelenésének, kiegészítői öltözetének. Napjaink ékszereinek becsét nem a felhasznált anyag adja meg, hanem a tervező művész formai fogékonysága, a jelen ritmusát követő ötletessége. A Jur pri Bratislave községben élő, fenti tulajdonságokkal rendelkező 35 éves Anton Cepkát — aki a bratislavai Majerník Galériában állítja ki műveit — mind Prágában, mind az NSZK-ban komolyan méltányolják. Érzékenyen tagolt, ezüstlemezből formált munkái vékony fémszálakból „szőtt" egyszerű díszükkel, domborított mértani elemekkel, itt-ott színes zománccal, fénylő kövekkel ékes, konstruktív vonalvezetésű láncai, karkötői műgondról vallanak. Középméretű lerplasztikái persze nem a tömeg s a tömör forma jegyében születtek. Rácsos, ezüstös fényű, könnyed szerkezetek, melyeket szabadon lebegő, élénk színű műanyaglemezek élénkítenek. Szín- és mozgáshatásuk mai fogantatású. Hiszen mi is elmondhatjuk korunkról, akárcsak a futuristák, hogy „minden mozog, minden száguld, minden forog". Csak kifejezetten mai környezet képezi ezek számára a megfelelő keretet. S akár alkalmazott, akár iparművészetnek minősítjük az öt' vösséget, megállapíthatjuk, hogy Cepka munkái az ízlés és kritika szűrőjén átszűrtek. BÁRKÄNY JENŐNK ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 58. — Megpróbáljuk a lehetetlent is — mondta Kloss. — Kiben bízik a legjobban? — Klárában — vágta rá az orvos. — Klára régóta mellettem van. Tud mindenről, ami itt történik. — Gondolja, hogy Krisztina vagy Waclav a németeknek dolgozik? — Lehetetlen. Waclav, szüleit letartóztatták, ő nevet változtatott, úgy került ide. — Ön szerint ki ölhette meg Stefánt? — Fontos ez most, főhadnagy? — Nagyon. Tehát? — Erre nem válaszolok, csupán anynyit, hogy a golyó időben és jó helyen ért célba. — Iszonyatos kockázatot kell vállalnunk — mondta Kloss, — mert Rhode veszedelmes ellenfél. Kérem, hívja be Klárát. — Klára — kezdte az orvos — segítened kell. — Klára — mondta Kloss — én lengyel hírszerző vagyok. Önnek most el kell játszania egy igén nehéz szerepet. Maga az én szeretőm lesz néhány óráraI Átrakosgatták az ágyakat, kihordták, cserélgették a betegeket. Amikor Rhode ezredes az épületbe lépett, Kloss az ügyeletes szobában ült és játszadozott a fegyverével. Az orvos a kis heverőn ült, Klára a sarokban, a falnál. Kloss felugrott, amikor Rhode belépett. — Ezredes úr, Kloss főhadnagy, jelentem ... — ,Hát így? — Rhode az oldaláról a hasához húzta a pisztolytáskát. — Ezek szerint ügyesebb volt, mint én? — Köszönöm az elismerést, ezredes úr. — Elismerést? Mindenki ki innen — kiáltott. — Várjanak a folyosónI Ketten maradtak csak a szobában. Rhode a főhadnagy pisztolyára nézett: — Na, tegye el már azt a jegyvert, főhadnagy! — Igenis, ezredes úr. Elnézést — mondta Kloss és hanyagul a pisztolytáskába csúsztatta a fegyvert. — Es engedje meg, hogy jelentsek. — Ügy gondolta, hogy válaszolni kíván a kérdéseimre? — Rhode hangjából metsző gúny áradt. — Ön természetesen a felettesem, — mondta Kloss sértődötten — de senkinek sem engedhetem meg, hogy ... — Megmondtam magának, hogy a kórház hozzám tartozik — vágott a főhadnagy szavába Rhode. — Ön tudja mit jelent ez? — Kloss érezte, hogy most jött el a döntő pillanat: — Ön nem enged szóhoz jutni, ezredes úr — mondta Kloss nyugodtan. — Csak gyorsan, Kloss. — Ma délután ön egy lányt talált nálam. Az a lány itt dolgozik a kórházban. — És? —• Amikor öntől hazamentem, Klára már várt rám. Rémülten mondta, hogy gyilkosság történt a kórházban. — Micsoda? — Gyilkosság. Ide jutottam, innen akartam telefonálni önnek, de valaki eltépte a vezetéket. Ezért lezárattam a kórházat, utasítást adtam, hogy senki nem hagyhatja el az épületet és megkezdtem a kihallgatást. Rhode hallgatott. Kloss érezte, hogy kritikus pillanatok ezek, minden idegszálával vigyázott, nehogy elrontson valamit. — Kit öltek meg? — kérdezte végre Rhode. — Az ön ügynökét — mondta Kloss és még abban a helyzetben is élvezte a bejelentés hatását. — Stefánt? — Igen. — És honnan tudta, hogy 6 az M18-as? — Következtetés. Amikor a gyilkosságot követő percekben ideérkeztem, az M-18-asnak jelentkeznie kellett volna egy német főhadnagynál. — Ki ölte meg? — kérdezte Rhode, — Éppen most hallgatom ki a kórház személyzetét. — Kihallgatás? Ilyen helyzetben? Itt egészen más módszert kell alkalmazni főhadnagy úr*. — Kikiáltott az ajtón — Doktor! Kovalszki belépett. — Ma este behoztak ide egy embert, faluról. Igen? -— Igen — mondta Kovalszki. — Hol van? — kiáltott jel idegesen az ezredes. — Meghalt — az orvos hangja nyugodt volt. —• Sokkos állapotban hozta be egy paraszt, lovaskocsival. Azt mondta, hogy a réten találta. Szívrohamban meghalt. Holnap reggel akartam jelenteni a hatóságnak. — Látni akarom — üvöltötte Rhode. — Kérem — mondta Kovalszki. — Még le sem vittük a hullaházba. Rhode az ajtóhoz lépett, de megállt egy pillanatra: . — Hány ember dolgozik itt? — Három nővér és a felcser. A vzanitéc már nem él. Kiléptek a folyosóra. A hármas kórteremben idős ember feküdt az ágyon. Az orvos odalépett a holttesthez: — Harminc perce halt meg. Sérülésnek nyoma sincs — rántotta le a lepedőt a meztelen hulláról. ~ rSokk. Szívroham. Az ijedségtől halt meg. — Ez nem Kruchka — állapította meg, és Klossra nézett. — Ön azt gondolta, hogy Kruchkát ide hozták? — kérdezte Kloss. Az ezredes nem válaszolt. Idegesen legyintett és kiment a folyosóra. Dühösen nyitott az ötösbe. Odabent az egyik beteg ágya szélén nővér ült fehér köpenyben. Kloss rettegett, nehogy Rhode észrevegye, hogy a nővér válla be van kötve. Minden eshetőségre elkészülve megigazította pisztolytáskáját. Beléptek az ügyeletes orvosi szobába. Rhode az asztalra tette a pisztolyát. — Nem értékel maga kellően engem, Kloss főhadnagy. Nekünk még van tisztázandó dolgunk egymással. Hívja csak be a barátnőjét! Klára megállt az ajtóban. Kloss nyugtalanul figyelte a lányt, vajon jól játsza-e majd a szerepét? — Lépj közelebb — mondta az ezredes a lánynak, aztán Klosshoz fordult. — Nem mondom főhadnagy, jó ízlése van! Remélem az a lány, aki német tisztet választ magának az ágyba, az segít is a németeknek? Klára hallgatott néhány pillanatig, aztán közelebb lépett Rhodehoz, s elmosolyodott: — Régen ismered a főhadnagy urat? — kérdezte Rhode. — Pár napja — mondta Klára. — Rövid ismeretség — mondta Rhode. — És kivel aludtál előtte? — Rendes lány vagyok — mondta önérzetesen Klára. — No, persze, persze. De mondd csak, hogy is volt azzal a gyilkosság gal? (FOLYTATJUK) 1971. II 6.
