Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-28 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

Életadó víz B

idar ősi indiai városba ugyanazon a masszív várkapun jutottam be, amelyen keresztül félezer évvel ezelőtt a híres orosz utazó, Afanaszij Nyikityin vágtatott be arab paripáján, amely egyetlen vagyona is volt. Nyikityin idejében ez a dél-indiai város a hatalmas Bahinani királyság fővárosa volt. Bidar ma 40 ezer lakosú vidéki városka. Régi nagyságára csak a félelmetes fellegvár meg a vastag erődfalak emlékeztetnek. A városban féltve őrzik a múlt emlékeit, melyek mind a fellegvár körül összpontosulnak. A vártornyokban ma is érintetlenül ott vannak a hatalmas kovácsolt ágyúk. Évszázadok őta elnémult torkuk alatt, a város körvonalain túl beláthatatlan síkság terül el, melyet a parasztok tenyérnyi földjeinek kis kockái tesznek tarkává. A citadella szomszédságában egy nagy üszkös épület. Afanaszij Nyikityin kortársa, Mahmud Gavan nagyvezír emeltette a XV. században. Gavan nagyhatalmú főnemes volt a királyi udvarban. Segítette a művelődés terjedését és medreszt — helyi főiskolát létesített. Később ellenségei annyira befeketítették őt az uralkodónál, hogy az kivégeztette a nagyvezírt. Gavan halála után bezárták a medreszt, s épületét puskapor-raktárnak használták. Később valaki felgyújtotta a medresz épületét, s a tűzvész pusztításától csak az épület egy része meg a minaret maradt épen. A mester kezébe vette egy matt, fekete-szürkés dobozfélét, majd keresztbe tett lábbal a földre ült. Előtte üllő, kis kalapács és ezüstdróttekercs. A mester a dobozon előre kirajzolt, de alig látható minták vonalaiba ezüstdrótdarabokat kalapál. Utána egy másik munkás csiszolgatja és különleges agyaggal dörzsölgeti a munkadarabot. Az agyag — ez mesterségük egyik titka. A mester azt állítja, hogy ez a fajta agyag csak Bidar környékén fordul elő. A doboz további kezekbe vándorol. Egy felhevített edénybe helyezik, majd valamilyen savval leöntik. Mesterségük másik titka, hogy milyen savval. Utána vízben hűtik a munkadarabot, majd kiveszik, megtörlik és visszajuttatják áz első mesterhez, aki tenyerén csodálatos művészi alkotást mutat nekem. Bosszantó, hogy a „bidrik" sohasem örökítik meg alkotóik nevét. Láttam egy félmeteres elefántcsontot, amelyet a nagy tehetségű művész remekbe készült állatképekkel ékesített. Érdeklődtem alkotója felől. Nem tudták megnevezni, csak azt mondták, hogy ez az érdekes mű húszezer rúpiába kerül. Mysore aranya Afanaszij Nyikityin korában az egész világot bejárta India csodálatos gazdagságának híre. Legendák keringtek mesebeli kincseiről. Sokakat elképesztő kalandokba sodort az arany déAz új India: a barumi köolajfeldutgozú. Fülsiketítő zaj. Az ember még a mellette állók hangját sem hallja. Amikor az érc már valósággal porrá őrlődik, víz szállítja tovább ülepítőkbe, ahol ki kell válniuk az aranyrögöknek. De ezzel még nincs vége a műveletnek. A szürkés piszkos víz különleges berendezésekbe vándorol, itt elektrolitek segítségével kivonnak belőle minden aranyat, amely még a víztömegben létezhet. — Mennyi aranyat tartalmaz az érc? — kérdem. — Öh, sokat, nagyon sokat! — váBidari érdekességek • ötvösök városa • A föld kincsei A régi India emléke: 1400— 2000 évvel ezelőtt sziklába vájt templom művészi díszítésű bejárata. laszolja a mérnök. — Hét gramm aranyat nyerünk egy tonna kőzetből. Beszállunk a felvonóba. Megszólal a csengő és tni a repülőgép gyorsaságával ereszkedünk le háromezer méter mélységbe, a tárna fenekére. A természet százmillió évekkel ezelőtt itt rejtette el kincseit. Kiszállunk. Mindkét irányban tágas, komor folyosó vezet. Olyan, mint a földalatti vasút vakolatlan alagútfala. A mérnök kalauzol. Három súlyos páncélajtót tár fel előttem. Egyik vágatról a másikra tartunk, s a levegő egyre melegebb. Mikor már a lélegzetem -is elakad, kísérőm természetes nyugodtsággal megszólal: — Innen kapjuk az ércet. Most műszakváltási szünet van, ezért is tekinthettünk be. — S mennyi ideig tart egy műszak? — Hat órái. Nehéz, nagyon nehéz az aranyrögök útja felfelé.. A bányát a közelmúltban az angol Koler Mysore—Gold Fields társaság aknázta ki. India függetlenségének elnyerése . után azonban befellegzett neki. — Igaz e, hogy ez a bánya kimerillőben van? Kísérőm tagadóan rázza fejét. — Szerintem ez nem igaz. Csak nagyobb érckutató munkálatokra van szükség nálunk és más, hasonló geológiai struktúrájú vidékeken. fjj és régi Mysore állam viszonylag nemrégen sokat szenvedett az aszálytól és lakossága időnkint éhezett is. 1967-ben azonban szemes terményekkel — történelme során első ízben — teljes mértékben biztosította az élelmiszerellátást, sőt még a tartalékalapba is félre tudott tenni. — Mi a fő oka ennek az alapvelő változásnak? — kérdem az állam főminiszterétől. — Mindenekelőtt az, hogy a gazdasági tervezésben határozott lépéseket tettünk az öntözés és az energetika fejlesztésére. E két feladatot egyidejűleg oldottuk meg. A mezőgazdaság vízhez, az ipar pedig elektromos áramhoz jutott. A különféle fajtájú öntözés — Tungabhadra, Sarawati és más hatalmas víztárolóktól kezdve, amelyek egymillió acre szántóföldet látnak el vízzeJ, egészen az egyszerű kutakig — lehetővé tette Mysore összes, megművelésre alkalmas földjei 54 százalékának öntözését. A legutóbbi 15 év alatt az energiafejlesztés is lényegesen nőtt — 200 ezer kilowatt helyett ma már 1 millió 700 ezer kilowatt a teljesítőképesség. A helyi vezetők szerint Mysore hatalmas erőforrása kedvező feltételeket teremt a nehézipar, elsősorban a bányaipar fejlesztésére. Márpedig Mysora természeti kincsekben igen gazdag. Siwamoga körzetében van India egyik legrégebbi kohászati műve, melyet még a Tata konszern létesített, most pedig az államé. Mysore államban két és fél ezer nehéz- és könnyűipari üzem . működik, jórészük a függetlenség éveiben épült. A Tungabhadra-völgy, melynek víztárolója életet vitt a régi aszályos vidékre, a vidék fejlődésének természetes gazdasági központja lett. Mysoreban egyébként épségben maradt a régi öntözési rendszer is. Ez a Vijayanagar-csatorna. A Tunga és a Bhadra völgyében élt parasztok építették a XV. században, tehát Afanaszij Nyikityin kortársa. A két folyó összefolyásánál földből és kőből gátat emeltek és innen vezették a széles csatornát. Amikor napjainkban az indiai mérnökök és munkások létrehozták a Tungabhadra energetikai és öntözési komplexumot, hatalmas gátat építettek, három új nagy csatornát vágtak, a régi Vljayanagar-csatornáról sem feledkeztek meg. Az új gát testéből egy különleges ereszték vezet az ősi vízvezető táplálására. Az új India emberei Igy vesznek át a gazdag múltból mindent, ami jó szolgálatot tehet a népnek. Bídaríak mesélik, hogy a régi medresz mellett valaha egy karavánszeráj, azaz fogadó állott, itt szállt meg Afanaszij Nyikityin. Azt mondják, hogy a „három tenger vándora" meg is nősült itt, s távozásakor a helyi szépségnél hagyta minden megtakarított pénzét. Igy volt-e ez, mindenesetre most nehéz megállapítani, de Nyikityin írásaiból kitűnik, hogy nem volt közömbös az indiai szépségek varázsával szemben. Bidri A kis üzletekkel, bodegákkal körülvett ősi várkapuk közelében benéztem egy kézműves iparos műhelyébe. A „bidrik" — a fekete fémből ezüst verettel készített dísztárgyak kerülnek ki innen. Páratlan művészi kimunkálás és olcsóság jellemző rájuk. E dísztárgyakat egyébként a városról nevezték el. libábja. Nyikityin azonban India földjén sem tudott arról, mennyi aranyat rejt magában a föld méhe délen, sőt, az . ittlakók sem tudtak róla. Csak a múlt század nyolcvanas éveiben kezdődtek meg a mai Mysore állam területén a munkálatok a helyi lelőhelyek feltárásán. ... Az aranybányában egy geológus mérnök egy nagy kvarcdarabot mutatott, melyen két, aranyat tartalmazó ér vonult végig. — Természetesen az ilyen lelet meglehetősen ritka, ám gyakrabban fordul elő ilyen érc — mondta- a mérnök és egy kisebb aranytartalmú szürkés-fekete kvarcdarabot mutatott. — Most pedig nézzük meg a dúsítónkat... — tessékelt az aranyfeldolgozó üzembe. A tárnákból szállítószalagon vándorol az üzembe ez a poros, szürkés-fekete kvarc. Az ércet őrlő, zúzó, porlasztó hatalmas dobok között állunk. A parkosítás — az indiai civilizáció jellemzője. I