Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-28 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

Percről percre növekedett az élénkség, kacagás, mely a hathársi új adófelügyelő széles, üveges folyosóját betöltötte. — Ahol, Mikola bácsi is — kiáltott egy hosszú, magas, rötveres ember, nagy orral és óriási magyaros bajusszal, ferde lábaival, hol erre, hol arra kaszálva. — Hogyan? Hát Jóska bácsi is megérkezett az idézvényre? Három végrehajtó, tizenkét jegyző, nyolc segédjegyző ... szépen vagyunk. S vidám hahotában törtek ki a várakozók. Vannak bűnök, melyek oly közönségesek, s a magasabb társadalom rétegeiben is annyira el vannak terjedve, hogy miattuk igazán csak az újonc pirul. Értem: a sikkasztást; csalást; hivatalos hatalommal való viszszaélést; megvesztegetést; egykézre dolgozást; a kéz kezet mos igazság régi elvét — s a millió újabb meg újabb közigazgatási törvény okos kijátszását. A barna, napsütötte arcokon, barátságos, gömbölyű szemekben, domború okos, verejtékező homlokokon, ideges mozdulatokon, sűrű köhécseléseken máris meglátszott a tépelődés, belső lelkiismeretfurdalás s ama szégyen, mely mint vádoló barát a piszkos műveleteket elítéli. A korcsabbak, megrögzöttebbek, mint a bordélyházi cicomás személyek a rendőri sötét folyosókon, külön csoportokba verődtek, s bűneiket hangosan dicsőítették: azonban, kiket a szerencse eddig megkímélt a pellengérhez kötéstől, s kik becsületes karakterükre sokat adtak — lecsüggesztett fejjel, szaggatott szavakban fejezték ki a nézeteiket e méltatlan bánásmód fölött. — Miniczteri tanácsos akar lenni.. az az egész' — veté oda egy öreg jegyző. — De 'hát szükséges ezért az emberrel... — Ó, láttam én már emberfalóbb kutyát is, bátyáml — Azok szerették a bort, öcsém. Aki bort iszik, azzal lehet élni, de -akinek örökké előtte áll a göllisz por, akinek se étel, se ital... — Majd megházasodik. — F.z? Kinek kellene ilyen ördögi pofa? — Már az igaz, ekkora fogak! Csak magyar ne volna legalább. — S milyen nyájas a nagy, ferde agyaraivall Hogy ő apánk, hogy ő javunkat akarja, hogy őt úgy tekintsük, mint aki a vármegye veszett hírét le akarja törölni a világ táblájáról. — Bogár József, hajdúpáll végrehajtó — kiáltja a szolga a jó magyar nevet. — Urambátyám — súgja oda a két beszélgető közül a fiatalabbik, vén társának —, valljon be mindent. — Öcséml öt gyerekem van. Eddig jól éltünk, most legyek földönfutóvá? — Én azt gondolom, az Ilyen igazságoskodó embert az alázatos bűnbánás ... Bátyámnak olyan becsületes arca van, hogy a hazugság nem is férne hozzá. Én vallani fogok. És a fiatal végrehajtó helykén, bátran fordult egyet a sarkán. Mintha templomba készülne gyónni — megpödörgette bajuszát, begombolta csinos, feszes, újdivatú zekéjét, s elgondolta befelelését — az emberevő főnök előtt. Az öreg ember beballagott a hívásra. Éppen mellette csúszott odább egy jó barátja égő arccal, mely nem jót gyaníttatott. Hosszú asztal előtt ült a főnök. Jobbra ls, balra is nagy felnyitott könyvek hevertek, rongyos jegyzőkönyvek, levelek, különféle okmányok. — Bogár József, majd akkor üljön le, ha mondom. — Nem akartam, nagyságos főnök úr, leülni. — Lehúzza a lomhaság, a restség, a bő élet. Az állam nyakig úszik a bajban, míg hűtelen hivatalnokai felhíznak. Ön megvesztegetéssel vádoltatik... Első pont. ön leírta Kukac János csizmadiának 27 frt. adóját azon hatnís címen, hogy nincs semmije, és mit tett? — Mondtam, hogy Kukac úr csinálhatna nekem egy pár csizmát. — írja — intett a főnök az asztal végén ülő írnoknak, ki rövidlátó szemeivel egészen belefeküdt a papirosba, vagy hogy ne lássa a szerencsétleneket —, írja: Bogár József hamvasi végrehajtó, saját bevallása szerint, felszólította a Kukac János kürti csizmadiát, hogy csináljon neki... — De nem csinált. — Nos? Jobb lesz vallani lelkiösmeretesen. — Azt akarom. Bőrt kért, mivelhogy egy garasa sincs. Nem adtam ... s így a csizma elmaradt. — Tovább. Második pont. A felvámi vásáron öii egy lóra licitáltatott, mely az állam java volt már, és egykézre dolgozás által megvétetett a ló négy forinton. — Ügy van, hogy négy forintokon vettem. — Az állam meglopatott 95 forinttal, mert a ló 99-et ért. Tovább. Harmadik pont. Fürstmann izraelita polgártársunk ... — Tudom, egy hordócska pálinkát tett le nálam. Én hozzá soha nem nyúltam. — Feljelentette? — Én? Én gazember nem vagyok. — De a pálinka elfogyott, ugye? — A parasztságot nem lehet a pálinkáról letiltani, ki hozzáfért, itta. — Tovább. Jegyzőkönyvet vett fel, hogy Mák Geci... — Elmondom. Mák Geciné azt mondta: még az is gazember, aki a szegényre akkora adót ró. Napszámmal keressük a kenyerünket, s a nagyobbik felét megeszik az urak, én a kisebbikből, hogy tartsam a beteg uramat, apámat, a négy gyerekemet. De bezzeg a gazdag ... Nem hagytam tovább. Félretaszítottam. A szentet is keresztülszúrnám, ha a kormányt bántaná. Egy istenem van: a miniszter. A főnök látta, hogy vén rókával van dolga, akinek sok szabaduló lyuka van. Fordított egyet a dolgon. — Én úgy veszem észre, önben vagyon némi őszinteség — írnok úr, parancsomig vonuljon félre — most már leülhet. Kérem, ide mellém. Fáj^e az önnek, hogy a magyar ember az utóbbi időben gaz sikkasztásokat követ el? Fáj-e az, hogy a külföld előtt a magyar hivatali kar becstelen alakban tűnik fel; fáj-e, hogy az öngyilkosságok általi szabadulás még a legmagasabb osztályokba is felkúszott már? Hogy lassankint nem lesz ember, akiben a kormány megbízhassák, mert a magyar, minden szép esze mellett is, dologtalan. Fáj-e ez önnek, öreg ember? Itt három adóvégrehajtó van, s mindenik összejátszik a néppel, a jegyzőkkel, a falubírákkal, hitesekkel. Tudja-e, hogy ennek az országnak el kell veszni? Elődöm delírium tremensben pusztult el; annak elődje Amerikába szökött; annak elődje meg harmincezer forint elsikkasztása után agyonlőtte magát. Fáj-e ez önnek, öreg ember? Nekem se feleségem, se gyermekem, se rokonom, se tanulótársam, se barátom ezen a vidéken. Én meszsziről jöttem. Engem semmivel meg nem vesztegethetnek, előttem hiába alakoskodnak, én csinált együgyűségükön átlátok; én kl fogom seperni a megyét, vagy elveszek, vagy sikert aratok. De nem tűröm, hogy valaki hivatalát elhanyagolja, a néppel cimboráskodjék, s az államot a tönk felé vezesse. Értsen meg: mindennek alaposan utánajártam, kémeim vannak — mindent tudok. Az ön szavainak a fele igaz — a fele hazugság. Ezért az egyik feléért fel fogom önt függeszteni. Mondja el, ahol akarja, amit tőlem hallott, de reszkessenek, mert a büntető igazság kezét senki is el nem kerülheti. Elbocsátom. A szolga a fiatalabb végrehajtó nevét kiáltotta ki. — Világos József, mérgesi adóvégrehajtó. Az elnök ismét ott ült nyugodtan; rút arcán gyönge verejték fénylett; nagy, éles kapafogai, mint a gép alkatrészei, egymásba csukódtak. A belépett végrehajtó, mint a pecek megállott az ajtó melletti sarokban. Merően nézett urára. — ön, Világos József, harminckét rendbeli súlyos váddal van terhelve. — Szeretném azokat hallani, nagyságos felügyelő úr. Az írnok olvasni kezdte. — Mit szól ön, Világos József, ez égbekiáltó dolgokra? — Hogy az elsőtől az utolsó betűig hazugságok. Irigység, hogy becsületesen élünk; rágalom, hogy nem tudnak ellenünk semmit; gazság, hogy a kormányt híven szolgáljuk. A képviselőnk jól tudja, mit tettem érte, hogy a halottakat is leszavaztattam, a tanács, a polgármester tanúságot fognak mellettem tenni, és nem hinném, hogy csak a hajam szála is meggörbüljön. Itt mi úgy vagyunk, mint a láncszemek, annyifelé szakad a lánc, ahány szemet kivesznek belőle. Ez nekem; nagyságos főnök úr, nem árthat. Kapcsaim vannak odafönt. Azokat a kapcsokat sok pénzen vettem, de megvettem. Itt a megyében olyan urak tartoznak, ki két, ki három, ki négyszáz forintommal, hogyha akarok, hát ilyen hitvány vádakra többet meg sem jelenek. Hanem volna egy alázatos kérésem a nagyságos felügye'a H a > OJ -03 b a u lő úrhoz. Ma egy kedves fiacskámnak üljük a keresztelését. Sokan leszünk, ott lesz a város, a vidék színe-java. Esedezem, tiszteljen meg bennünket becses megjelenésével, az országot úgysem itt igazgatják, hanem odafönt. Mi n lm vagyunk rosszabbak, mint mások. Az elnök e szemtelen szavakra kikelt arcából, homlokát égő pirosság borította el, s oly fennhangon beszélt, kiabált, annyira elvesztette az egyensúlyt, hogy kinn a folyosón a megidézett bűnösök a legjobb kedvvel mulattak. Hetek, hónapok teltek el a vádak mérlegelése és az igazságos ítéletek meghozásában. Levelek érkeztek fentről, hogy ezzel s ezzel bánjék kíméletesebben; magas helyről, hogy többet ésszel, mint erővel: egyes megyei birtokosoktól, hogyha te ütöd az én zsidómat . .. A főnök azt hitte, hogy itt ellene cselszövény játszik. Felmegy az audiendum verbum regiumra. Akkor történt-e, mikor ez útjából visszajött, vagy a vizsgálat folyamán: éppen Mérgesen kellett keresztülmennie. Űtja a Világos József végrehajtó úr csinos fehér kőháza előtt vitt el. Dél is volt már, de ügye is lehetett az adófelügyelő úrnak. Mtre bevégezték a tárgyalást: egy szép szőke leányka nyitott be a szobába, a tizenhat év bájaival, az ártatlan, viruló szépségével. Alázatos nyájassággal jelentette, hogy édesanyám a levest betálalta. Az ember ember, ki volna olyan együgyű, hogy ilyen időben, ilyen ajkak hívására, tagadó választ adjon. A felügyelő úr szemei — mert a rút ember szemei is csak olyan természetűek, mint a szép emberéi — édesen pihentek a szép, nyúlánk leányka nagy kék szemein, rózsás, üde arcán. Megindult a hívásra, holott megfogadta, hogy hozzáférhetetlen lesz. Jegyzők, öregek és ifjak, adóvégrehajtók, pénzügyi közegek foglaltak helyet az asztalnál. — Csak egy csöppet — szólt szíves kínálással az ebéd derekán a házigazda. — Ilyen bor, olyan bor, mint a tej, ártatlan és tiszta.