Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-25 / 47. szám, csütörtök

PÁRTHARCOSOK EMLÉKEIBŐL Küzdelmes évek A munkásosztály IHi katonája N

incstelen földmunkáscsaládból származom. Tízen voltunk testvérek, nyolcan nevelkedtünk fel. Bátyám Budapesten él, fa. és csontésztergáJyos mesterséget folytat még nva is, pedig már 84 éves. Az ő segítségével kerültem 1913-ban Budapestre. Itt ismerkedtem meg a munkásmozgalommal. Sógorom, Fodor István, a Famunkás Szövetség budapesti központi titkára volt, ő és a bátyám jöttek el 1918-ban Frissre és segítettek nekem első ízben megalakítani a földmunkás szakszervezetet és a helyi munkásdalárdát. Az alakuló gyűlést a községi iskolában tartottuk. A hatóságok igen rossz szemmel nézték ezt az akciót. Abban az. időben nagyon bonyolult volt a politikai helyzet. A reakció minden módon a munkásság forradalmi hangulatának letörésére törekedett. A nélkülöző munkásság általános béremelést követelt. A kapitalisták azonban erre nem voltak hajlandók. 1920 szeptemberében, kukoricaszedés idején általános földmunkás-sztrájk tört ki. A csallóközi szegény népet kiszipolyozó földbirtokosok nem voltak hajlandók megfizetni a kollektív szerződésben követelt béreket, sem pedig a túlórát. A sztrájkmozgalombaii ezen a vidéken a diószegi cukorgyár munkásaié volt a vezető szerep. Faluról falura járva szervezték a sztrájkot a dolgozók követeléseinek kiharcolásáért. A négynapi általános sztrájk alatt a munkaadók nem adták be derekukat, ezért a munkások a sztrájkot kiterjesztették, és megszüntették az állatok etetését is. Mivel egyetlen sztrájktörő sem akadt, az urak inaguk legeltették állataikat, persze ehhez. a munkához nem nagyon fűlt a foguk. A földbirtokosoknak végül engedniük kellett. Abban az időben a komáromi tödpiacon, • levő régi „Hazám" kávéházban volt a földmunkástitkádt-ság székhelye. A titkárság a Nagymegyeren lakó László elvtársat bízta meg azzal, hogy a sztrájkolók képviselői és a munkaadók között Nemesócsán sor- • ra kerülő tárgyalásokon részt vegyen. Sándor Imre elvtárs, a komáromfüssi földmunkásszervezet elnöke engem bízott meg azzal, hogy értesítsem László elvtársat. Öt azonban már nem találtam Nagymegyeren. Megtudtam, hogy amikor reggelizés után eltávozott a Sport kávéházból, csendőrök fogták körül, letartóztatták, ós Bratislavába hurcolták a nemesócsai tárgyaláson ezért én vettem részt. A kollektív szerződést tárgyaltuk meg és írtuk alá. A munkásság egységes fellépése eredménnyel járt. Megmutatkozott, hogy mily nagy jelentőségű az egység és az összetartás. Ez a szerződés az akkori viszonyok között nagy eredménynek számító vívmányokat foglalt magúban. A

katonaságtól leszerelt részaratö munkások és cselédek, valamint a napszámosok családjának a munkaadó köteles volt 50 kg kenyérgabonát adni. Úgyszintén egy pár új csizma és havonta három liter petróleum járt nekik A túlórákért 1,50 koronát kelleti fizetni, az éjjeli és a vasárnapi munkáért pedig dupla munkabér járt. A cselédeknek az addigi 16—18 <1 illeték helyett szerződésileg 20 q szemesgabonái kellett kapniuk. Az aratóknái megszűnt az a szokás, hogy az aratási lehetőségért minden egyes aratónak az urasági földön egy táb la lóherét vagy zabosbükkönyt kellett betakarítania. Meg kell ' jegyeznünk, hogy ez akkor már csak a papi birtokokon volt szokásban. Az aratók az addigi 11 mázsa helyett a learatott gabona minden nyolcadik mázsáját kapnák meg munkájuk fejében. Komáromban a rácZkertl futballpályán 1921 májusában tartottuk meg azt a nagy jelentőségű gyűlést, amelyen Saabó Gyula elvtárs elnökölt és Földes Sándor titkár ismertette a dolgozókkal,

1 hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja kivált a jobboldali szociáldemokrata pártból és a III. Internacionáléhoz csatlakozott. Á burzsoázia megrettent a nagygyűlésen megjelent sok ezer főnyi tömeg láttán, a gyűlést körülfogta a csendőrség és a rendőrség, a vártorony mögött elrejtőzött katonaság pedig géppuskákat állított fel. A tömeg azonban fegyelmezetten viselkedett és nem hagyta magát kjprovokálni. Erre a gyűlésre mi, vidéken lakó elvtársak vörös zászlók alatt, forradalmi dalokat énekelve jöttünk. Ilyen hangulatban alakult ineg a kommunista párt, amelynek én is alapító tagja vagyok. 1924 tavaszán Komáromba költöztem. Az Erzsébet-szigeten kaptam lakást, Blau és Franki.náí pedig munkát. Nemsokára behívtak fegyvergyakorlatra. Ez alatt gyenge tüdejű, beteges feleségem a három gyerekkel havi 150 korona segélyből élt. Leszerelés után nagy nehezen bejutottam a kikötőbe dolgozni. Nagyon nehéz, kemény munkát végeztünk. A rakodódarukat csak 1926-ban kezdték építeni. A házat, amelyben laktunk, szüntelenül árvíz fenyegette. A töltéstől a házig csak ladikkal közlekedhettünk. Később egy kis tanyahajót kaptunk, ott húztuk meg magunkat, amíg a Duna vi. ze le nem apadt. Egyszer majdnem végzetes szerencsétlenség ért bennünket. Gyerekeim a tanyahajót és a töltést összekötő pallón játszottak és ketten a Dunába zuhantak. Alig tudtam őket a vízből kimenteni és életre kelteni. Csak érdekesség kedvéért említem nieg, hogy a szigeten, amióta ott lakom, tizenhárom árvizet éltünk meg. A

z 1925 -1926-os években mintegy kétszázan dolgoztunk a kikötőben. Az 1.924-es sztrájk eredményeképpen kollektív szerződés jött létre a munkások és a munkaadók kö zött. Minden .munkás tagja volt a szakszervezetnek, én is beléptem a segéd- és szállítómunkások szakszervezetébe. Ugyanúgy, mint a pártban, a vörös szakszervezetekben is részt vettem minden, megmozdulásban. 1,925 ben beválasztottak a vezetőségbe. 1927-ben ismét sztrájk volt a kikötőben, amellyel a kereseti adó ellen tiltakoztunk. Több napig ültünk a munkahelyén, míg végül is elértük kö veteléseink teljesítését. Később a kikötőt állami kezelésbe vették. A kikötőben a kollektív szerződés értelmében egy főbizalmi és minden csoportnál egy-egybizalmi működött. Vitás kérdé sekben a csoportbizalmiakka! tárgyalt a kikötői hivatal. A munkásotthonban minden hőnapban telepértekezletet tartottunk az időszerű problémák megvitatására. A főbizalmi fűnk ciót először Kovács János, később a. hajógyárból eljött Mező István vasmunkás töltötte be. Kommunista módon helytállt ebben a tisztségben. Később komáromi mandátummal beválasztották a szenátusba. 1925-től a kikötői Lenin-sejt és a vörflssegély pénztárosa voltam. A sejt taglétszáma ebbéri az időben már 42-re emelkedett. Steiner Gábor és Németh jóasef elvtárs politikailag tanította a sejt tagjait. Richter, Major és Široký elvtárs is segíielt f mozgalom irányításában. Ekkoriban folyt le több föídmunkássztrájk, például Csúzon, Kosúton és másutt. Ekkor már Patkó Béla elvtárs is visszatért a moszkvai pártiskoláról. 1926-ban Komáromban a Litoval szálló nagytermében járási konferenciát tartottunk, amelyen több reformistát kizártunk. Ez is azt mutatja, hogy pártunknak mindig voltak nyílt és leplezett ellenségei. Erré példa az 1968— 1969'-es időszak is, amikor a dubCeki vezetés ellenforradalmi helyzetbe sodorta az országot. Ezért mindig ébereknek kell lennünk. A húszas évek vége felé történt, hogy á dohánybeváltóból a a munkáslétszám csökkentésével számos komáromi asszonyt elbocsátottak. Ez a kikötői munkásokai is érintette, mert az elbocsátottak között több itteni munkás felesége volt. A felháborodott munkások beszüntették a munkát és a dohánybeváltó elé vonultak. Az legybegytUt tömeg kövelelte az elbocsátott asszonyok visszavételét. Megérkezett Steiner Gábor is, és az igazgatóval tárgyalt. Mivel az igazgató hajthatatlan maradt, a tömeg türelmét vesztve behatolt az udvarra, leszerelték az ott várakozó szekerek lőcseit és beverték a raktárak ablakait. Megkapták a magukét a munkásnyúzó mesterek és az ott levő pénzügyőrök is. Az igazgató fegyveres segítséget kért. A komáromi kaszárnyából érkező katonaság szuronyt szegezve szorított ki bennünket a dohánybeváltó udvaráról. A tüntetés azonban elérte oélját, valamennyi elbocsátott asszonyt visszavettek. Egyes árulók és az ott levő rendőr több tüntető nevét elárulta a hatóságoknak. Tizennégyen idézést kaptunk a rendőrségre, majd a bírósági tárgyaláson egyhónapi börtönre ítéltek bennünket. ä mikor Magyarországon Sal" lai és Fürst elvtársat Horthy vérbírósága elé állították és halálra ítélték, egész Európa munkássága megmozdult megmentésükért. Pártunk is kiadta a jelszót: vonuljunk ki az utcára és tiltakozzunk a készülő gyilkosság ellen. A köztársaság kormánya minden ilyen irányú megmozdulást betiltott. Mi azonban nem hátráltunk meg. Pedig tudtuk, hogy a hatóság felkészült a megmozdulás elfojtására. A munkásság megjelent az utcákon. Nagy csoportokban megkezdtük a tüntető sétát az akkori Nádor utcán. Steiner Gábor elvtárs, a szentháromság szobor elé állt és ismertette a történteket. Ekkor még csak néhány rendőr járkált köztünk, akik provokálni kezdtek. Mi kórusban kiabáltuk, hogy visszhangzott a környék: le az osztálybírósággal. le a Horthy-pribékekkel! Negyed tizenegy felé BratislaVábój és Érsekújvárból két te herautón csendőrök érkeztek, akik a Nádor utca végéről támadva a templom előtti térre szorították az utcán levőket, zaklatták, ütlegelték az embereket, és sokunkat letartóztatták. Nyolcvannégyünket hurcoltak a megyeházára, ahol jegyzőkönyvet írtak kihallgatásunkról és megmotoztak bennünket. Kihalgatás után az elfogottak nagy részét elengedték, az ismert kommunistákat, köztük Bucsi Bélát, Tuba Istvánt, I.ádi Éerencet, Matejkóvics Lukácsot, Matyus Józsefet, engem és több ifjúmunkást azonban vizsgálati fogságban tartottak. Ügyünket tavasszal tárgyalta a bíróság. Ezt megelőzően 1930-ban, 36 éves korában meghalt a feleségem. Nagy szomorúság költözött a házunkba, üt gyerekkel magamra maradtam. A szomszédok örökbe akarták fogadni őket, de nem adtam oda egyiket seiu. idős szüleim hozzám költöztek. Ök segítettek felnevelni a gyerekeket. Egy este édesanyám négy unokájával eljött a rendőrségre és követelte, hogy engedjenek haza — még akkor is a megyeházán voltunk elzárva • —, mért nincs keresője a családnak. Az egyik rendőr rákiabált, hogy a p s kommunisták takarodjanak haza és vesszenek éhen. Az elvtársak szolidaritása segített a családomon.. Steiner és Mező elvtárs élelmiszert hozott, a kikötőben dolgozó munkacsoport tagjai, amelynek én is tagja voltain, több napi keresetüket inegosz lottók velem. Más együttérző emberek is segítettek. 1959-ben a Folvammérnöksé.g hez mentünk dolgozni. Itt kiépí tettük a szakszervezetet, engem is beválasztottak az üzemi tanácsba. Később a városi nemzeti bizottságnak, majd a járási nemzeti bizottságnak képviselője lettem. Kezdetben a közszolgáltatási bizottság tagjaként, majd a bizottság vezetőjeként tevékenykedtem. Dolgoztam a jnb egészségügyi bizottságában, később a pénzügyi bizottságnak, az elnöke lettem. V

:il la latunkban mint hajós dolgoztain. 1959-ben megoperálták a szememet. Három műtétet hajtottak végre rajtam. Sajnos, a bal szememmel még a inai napig sem látok. Jó lenne, ha egy kiváló orvos segíteni tudna raj tani. Tizenegy éve nyugdíjas vagyok. Eleinte nagyon csekély nyugdíjat kaptam, később azon ban — a párt segítséglével — 1200 koronára emelték ivyugdí jatnat. KISS IMRE Kemáróm iKomárno) Stríc Adolf nyugdíjas bányászt, veterán munkásőrt kivételesen odahaza találtam. A tűzhely mellett ült, amint mondta: gyengélkedik. Máskor ilyen tavaszias időjárás idején bemegy a városba, vagy valamelyik iskola diákjainak beszél életéről és a pártról. — Sok minden van már mögöttem — kezdi el a beszélgetést. — Fogság, tífusz, malária ... no, meg a hetvenegy év . .. Mindössze 14 éves volt, araikor először ment be a rozsnyói (Rožňava) vasércbánya tárnájába. Odahaza nagy volt a nincstelenség. sok volt a gyerek. Minden fillér jól jött a házhoz. A bányából egyre több ember vonult be katonának, így munkanélküliségtől nem kellett félnie. Már-már azt hitte, hogy Ferenc jóska őt is „angyalbőrbe" öltözteti, amikor hírül jött, hogy a messzi Oroszországban a munkásság vette kezébe a hatalmat. Közelebbit csak akkor tudtak meg, amikor a hadifoglyok kezdtek haza szállingózni. A bányászok öröme a tetőfokára hágott, amikor a Magyar Tanácsköztársaságot kikiáltották. - Amikor a magyar Vörös Hadsereg ideéri, én is jelentkeztem soraiba. A város feladása után Putnokon a gömöri zászlóaljba osztottak be — mondja. — Harcoltunk, küzdöttünk . .. Augusztus 2-án román fogságba estein . . . 1920. május 28-án jutott haza. Banská Bystricáról Rozsnyóig egy hétig tartott az út. Ugyanis egy-két napig minden útba eső járási székhelyen tömlöcbe dugták. Kenyér és víz volt az eledel. Otthon sem várták tárt karokkal. Fél évig nem vették vissza á bányába, mondván: a vörösökre ott nincs szükség. — így akartak bennünket megtörni —. mondja. Elfelejtették, hogy a fronton az életünket kockáztattuk. Itt sem adtuk fel meggyőződésünket, a forradalomba vetett hitünket... Amikor 1921 ben megalakult a kommunista párt, gondolkodás nélkül a tagja lettem. Darňa és PoÜft községekbe járt agitálni. így lejtek múltak az évek. Gyomorbetegsége egyre jobban eluralkodott rajta, így 1930 után a párt munkájából nem vette ki a részét. Ittott- néhány röpiratot azért elvitt a bányászoknak. Amikor a szovjet hadsereg meghozta a szabadságot, segített a pártszervezet megalakításában. Tagja lett a pártbizottságnak. Nem kell különösebben hangsúlyozni, az első feladat a termelés újraindítása volt. — Megváltozott az életünk, de ahogy múltak a hónapok, egyre világosabban láttuk, hogy be akarnak, minket - csapni, a munkásságot ki akarják jáiszu ni emlékezik vissza.— Mondtam is az elvtársaknak, na fiúk, most az egyszer nem hagyjuk magunkat. Felvettük a rozsnyói helyőrséggel a kapcsolatot és fegyvert hoztunk tőlük. Amikor elérkezett az idő, a munkásőrséget felfegyvereztük. Ezekben és az elkövetkező hetekben, hónapokban a košicei elvtársak éjszakánként gyakran felzörgették a Stríc családot. „Ébredj elvtárs, fegyvert hoztunk!" — mondták. Strfc elvtárs azután széthordta a barátai segítségével a járásban. Tizenhat üzem munkásságát fegyverezték fel s így megteremtették a népi milícia egységeinek alapját. Ö maga a rozsnyói bányászegységnek lett a parancsnoka. Nem volt egyenruhájuk, de volt fegyverük, s ez volt a fontos. — Két évvel később háromhónapos politikai iskolázásra küldtek Kassára — emlékezik vissza. — Amikor hazajöttem, a milícia törzskarának lettem a parancsnoka egészen 1959-ig. Gyakran előfordult, hogy éjszakára sem jöttem haza ... — Az asszony ... — Nem tett sohasem szemrehányást. Tudta, hogy csakis a kötelességem tart vissza ... Ezután nyugdíjba ment, megtört egészséggel, de törhetetlen hittel. A milicistáktól ma sem vált meg. Az üzemi egység raktárnoka. — Amíg csak bírom egészséggel, nem válok meg tőlük — mondja. — Hisz olyan jól érzem magam köztük. A politikai munkáról sem mondott le. A tömegszervezeti funkcióin kívül a körzeti pártszervezetnek volt az elnöke, Hallása azonban annyira megromlott, hogy le kellett mondania, majd az alelnöki tisztséget vállalta. Ha meghívják az Iskolába a pionírok, szívesen közéjük megy. Van miről beszélnie, sokat látott, sokat megélt, megpróbált. — Hatvannyolcban, amikor a helyzet feszült volt hazánkban, mi veteránok tudtuk, hol a helyünk. Éberen őrködtünk a rend felett, s ha a szükség megkívánta volna, fegyvert fogunk a haza ellenségeire. Fényképek, és egy kartondoboz kerül elő. Minden felvétel egy-egy emléket elevenít fel. A dobozban oklevelek és néhány kitüntetés. Ott lapul az 1959ben kiadott 10 éves emlékérem, az :L965-ben kapott „A haza szolgálatáért" kitüntetés. A napokban még egy került melléjük, a „Kiváló munkáért" érdemrend. Stríciiácsi érroi ottjártunkkor még nem tudott. El tudom képzelni örömét, amikor a mellére feltűzik a megérdemelt kitüntetést. A'veterán, a munkásőr, két lányát férjhez adta, a harmadik idegenben dolgozik. Feleségével jó megértésben élnek, fiatalsága tovaszállt, egészsége megromlott, de a kommunista hite, a népi milícia iráftti vonzalma iníiitlmáig megmaradt. Élete végéig liüséges katonája marad a munkásosztálynak. NÉMETH JÁNOS Naponta sok látogatója van Staudt-Csengeli Mihély festőművész emlék k iá lí fásának a komáromi Duna Menti Múzeumban. Felvételünkön a (Arial egy résziele látható. •1 , v. (Tóthpái Gyula lelvéteittj