Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-20 / 43. szám, szombat

Kenyér helyeit — ólomgolyók Nem engedjük meg az egység megbontását VASIL B8ĽAK ELVTÁRS BESZÉDE EGY PRÁGAI NYILVÁNOS PÁRTGYÜLÉSEN (ČSTK) — Prága VrSotlice nevű iparnegyedének kommunistái és pártonkívüli lakosai február 18-án nyilvános taggyűlést rendeztek a CSKP megalakulása 30. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségek keretében. A gyűlésen Vasil Bifak elvtárs, a CSKP KB elnökségének lagja, Központi Bizottságának titkára beszédet mondutt. Beszédében különösen az idei év jelentőségét hangsúlyozta. Ebben az évben ünnepeljük a CSKP megalakulásának 50. évfordulóját. A párt nem egyik napról a másikra született. Kialakulásának tényezői egyrészt az akkori szociáldemokrácia politikájával kapcsolatos súlyos tapasztalatok, másrészt azok a tapasztalatok, amelyeket az akkori Szovjet-Oroszországban az első munkás- és parasztállam építői a kommunista párt vezetésével szereztek. Ez döntötte el, hogy a baloldal szakított az opportunista szociáldemokráciával és a marxizmus—leninizmus alapján megalapította a CSKP-t. Megalakulása kezdete óta szilárd része volt a nemzetközi kommunista mozgalomnak, a Kommunista Internacionálénak, és ápolta a Szovjetunió, a szocializmus első országa ós az SZKP iránti hűségét. Az volt a célja, hogy kíméletlenül harcoljon saját burzsoáziája és a nemzetközi imperializmus ellen. A CSKP, amely ellen az első naptól kezdve támadásokai folytattak, volt az egyetlen politikai erő, amely nemcsak az igazságos Csehszlovák Köztársaságért harcolt, hanem azért ls, hogy az országot megvédje a fasizmustól. A munkásosztálynak adott szavát, nevezetesen, hogy a burzsoázia végleges vereségéhez és a szocialista építéshez vezeti, minden üldözés ellenére teljesítette. 1948 februárja — amelynek évfordulóját a következő napokban ünnepeljük — betetőzte ezt a nemcsak a CSKP, hanem a köztársaság minden dolgozója számára is történelmi jelentőségű időszakot. Az elért eredmények bizonyítják, hogy a nép a CSKP vezetésével nemcsak uralkodni, hanem építeni ls tud. Megszabadítottuk az embert a kizsákmányolástól, megadtuk számára a szociális és jogbiztonságot, láthatja, milyen nagy a különbség a szocialista és a tőkés társadalmi rend között. Aki nem vak, vagy szándékosan nem hunyja be a szemét népünk munkájának eredményei előtt, láthatja, hogy munkánkért nem kell szégyenkeznünk. A Nyugaton az egész 23 év alatt — 1948 februárjától — támadják hazánkat és a CSKP-t. Mohón lesik minden politikai, gazdasági hibánkat, hogy azt felnagyítsák, s ennek révén rágalmazhassák a szocialista rendszert. Azonban a sok év alatt tanultak is. Ha a múltban nyíltan támadták a szocializmust, ma igyekeznek védelmezni, úgy lépnek fel, mintha a szocializmus megjavításának a harcosai lennének, mivel állítólag a marxi— lenini szocializmus nem jó, nem felel meg a ml viszonyainknak stb. Azonban csupán az a céljuk, hogy a dolgozók előtt lerombolják a szocializmus tekintélyét. Ennek szolgálatában állítanak mindent, amit felhasználhatnak a CSKP rágalmazására és arra, hogy éket verjenek közénk és legjobb szövetségünk, a Szovjetunió közé. Abban a hiszemben, hogy elérkezett a pillanat a szocializmus hazai és külföldi ellenségei számára, 1968-ban és 1969-ben elég nyíltan tárták fel terveiket és módszereiket. A szocializmus megújulásáról hirdetett jelszavakkal és a párt vezetősége opportunista részének kiadós segítségével nem a szocializmus megújhodását, hanem ellenforradalmat — polgárháborút készítettek elő, hogy visszaállítsák az 1948 február előtti viszonyokat. Hogy ezek a célok nem teljesülhettek, azért szövetségeseinket, mindenekelőtt a Szovjetuniót illeti köszönet a testvéri segítségért. Barátaink gyors közbelépése, állampolgáraink ezrei kérésének teljesítése tette lehetővé, hogy az ellenség támadását ne csak elhárítsuk, hanem felújítsuk a politikai és a jogbiztonságot, a becsületes és tisztességes állampolgárok számára, megfékezzük a népgazdaság bomlását stb. Bifak elvtárs megállapította, hogy a kommunisták és az egész társadalom számára nagyon fontos feladat volt megtisztítani a CSKP-t mindattól, ami ellenséges, ami nem való a pártba. A tisztogatás nagy munkája befejeződött. A CSKP KB múlt évi decemberi ülésén elfogadott „Tanulságok" című okmánnyal pontot tettünk e dicstelen szakasz után. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el aka runk felejteni. Ez nem történhet meg egyrészt azért, hogy ne Ismételjük a hibákat, de azért sem, hogy ne kaphassanak ismét funkciókat azok, akik a csehszlovákiai ellenforradalmi fordulat előkészítésének szereplői voltak. Beszéde befejező részében Bifak elvtárs foglalkozott a CSKP országos perspektíváival. Kijelentette, hogy a XIV. pártkongresszus előkészítését szigorúan pártügynek tekintjük. A kongresszus által kitűzött irányvonal határozza meg köztársaságunk további útját és fejlődését. A CSKP XIV. kongresszusa a párt ötévtizedes történelmi szakaszának a betetőzése lesz. A kommunisták a kongresszuson ls teljes felelősségtudattal vállalják a köztársaság további politikai, gazdasági és kulturális fejlesztésének feladatát. A továbbiakban Bifak elvtárs hangsúlyozta, hogy soha többé uein szabad megengedni a CSKP eszmei és szervezeti egységének és a néphez fűződő kapcsolatának a megbontását. Ezekért a hibákért drágán megfizettünk. Ellenségeink az ellenséges rádióadók hullámhosszain ma is igyekeznek hazugságokat terjeszteni, például arról, hogy a pártvezetőségben nincs meg az egység, hogy bizonyos ellentétek tapasztalhatók stb. Céljuk világos: bizonytalanságot, meghökkenést akarnak előidézni a kommunisták és a pártonkívüliek soraiban, s egyben nagyon igyekeznek a kommunistákat és a pártonkívülieket is a jók és a rosszak csoportjára osztani. Természetesen nem mindenki egyforma, az egyik ilyen, a másik olyan, a legfontosabb azonban az, hogy a szocialista magatartás kritériuma mindenki számára egyenlő. Ezek a kritériumok pedig: a szocializmus ügyéért végzett áldozatkész és becsületes munka. A Szepesség Kelet-Szilovákia kincseskamrája. Itt bányásszák ugyanis a vas-, réz-, és mangánércünk nagy részét. Ismeretes az ércbányászat vérrel és harcokkal teleszőtt történelme, amelyre az idősebb nemzedék még jój emlékszik. A koterbachyi, kišovecl, slovinkyi bányászok felszabadulásig gyakori sztrájkok közepette úgyszólván vérző kezekkel bányászták az ércet, hogy igazságosabb bért harcoljanak ki a munkaadóiktól. Az 1921. február 23-i és későbbi munkásújságok nagy fekete keretű gyászjelentésekkel keltették fel olvasóik figyelmét. „A krompachyi munkások a kommunizmus győzelmébe vetett hittel jelentik, hogy derék elvtársaik és harcos testvéreik: Gotke Braniszló és Hainisch Rezső 19 éves munkások 1921. február 21 én d e. 11 órakor elhunytak". Utána néhány nap múlva ugyancsak feketekeretes hír jelentetté Semenák fános 20 éves és Bátor Pál 21 éves munkások halálát. Mi történt Krómpaehyn, hogy egyszerre négy fiatal munkásnak az életét oltották ki? A krompachyi vasüzemben súlyos testi munkát végző munkásság abban az időben sohasem kapta meg egészében az előirt mennyiségű lisztadagot és néha hosszú heteken keresztül egyáltalában nem kaptak lisztet. A munkásokat felbőszítette, hogy Lukács főszolgabíró éjjel razziát tartott s álmukból zavarta fei a fáradtságtól elcsigázott munkásokat. Ennek eredményeként 30 munkást lecsukatott. Másnap, azaz 1921. február 21-én délelőtt az éhségtől és nyomortól gyötört asszonyok a gyári iroda elé vonultak. Az igazgató csendőrséget hívott, s Kroupa alhadnagy vezetésével 6 csendőr érkezett a gyárudvarba. A bizalmiak egyike beszélni akart, amit a csendőrparancsnok megtiltott, majd le akarta őt tartóztatni. Nagy dulakodás támadt, néhány munkás sietett az asszonyok segítségére. Kroupa alhadnagy revolverével lelőtte Gotkét. A csendőrök 3 sortüzére további 3 halott és 18 sebesült terült el a földön. Megszólalt a gyár vészszírénója. Az éppen arra vonuló katonák, amikor megtudták, hogy mirő| van szó, nem voltak hajlandók beavatkozni. Az elkeseredett, összeverődött tömeg megtámadta az ott tartózkódó Podhradský mérnököt, valamint Lukács főszolgabírót és bosszúból tettlegesen bántalmazták őket. Mindketten belehaltak sérüléseikbe. Tízezrek kísérték el utolsó útjukra az ártatlanul meggyilkolt munkásokat. A vörös zászlók rúdjainak csúcsain a kalapács, fejsze, lapát és a inunkaszerszámot tartó ököl csillogott. Felvonultak hagyományos egyenruhájukban a bányászok, őpt álltak a virággal díszített ravataloknál. Eljöttek az egész környék, valamint a ružomberoki, košicei proletariátus küldöttei, hogy szolidaritásukat fejezzék ki. Országszerte, sőt külföldön is nagy volt a felháborodás és részvétnyílvánítás. A krompachyi sortűz nem voli az első, de nem is az utolsó a burzsoá demokrata Csehszlovák Köztársaság történetében. Munka és kenyér helyett gyakran a csendőrök ólomgolyóikat „osztogatták". Krompách y t a szörnyű vérengzés után újabb csapás érte A tőkések bezárták a vasüzem kapuit és kenyerüktől fosztották meg néhány ezer embert. A kenyérért harcolók közül 58 munkást zártak be. Gyurácsek István, Sznopek György, Trlnk Géza, Váligula fános, Simkó Béla 6—7 évig sínylődtek börtönben. A többiek pedig munka nélkül járták az országot. A krompachyi munkásokat lázadóknak tekintették, zárva maradtak előttük a gyárak kapuL Ha ma meglátogatjuk az egykori „éhség völgyét", örömteljes kép tárul elénk. Krompachyn korszerű elektrotechnikai üzem, nagy villanymű és ércfeldolgozó üzem épült. Az évtizedekig vegetáló kis gépüzemet Prakovcén új üzemmé alakították át és sok más bányaüzemet helyeztek újra üzembe. Új élet kezdődött azokon a helyeken is, ahol előbb nem volt semmiféle ipar. Az ötéves tervekben pedig néhány százmilliós beruházással újabb munkaalkalmakat teremtettek. A Barátság Vasútvonala kiépült és az egykori „éhség völgye" virágzó völggyé változott, ahonnan örökre eltűnt a nyom&r, a kizsákmányolás és a vidék rákfenéje: a kivándorlás. CREK IMRE ZBVCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZAOOS KALANDOS TÖRTÉNETE 67. Belső nyugtalanságot érzett. Tegnap kezdődött, amikor várta a lányt. Kicsit nyugtalankodott, de aztán elaludt benne ez a feszültség, mert Edit, akárcsak a többiek, este megkérdezte: — Akarod, hogy nálad maradjak? Akarta. Szinte jólesett neki, hogy Edit sem akar több lenni, mint annyian mások. Örült a lánynak. Örült, mert Edit szép volt, és teljesen odaadó a szerelemben. Örült, hogy néhány órára nem gondolt a háborúra, büszke volt, hogy ezt a boldogító érzést ébresztette fel Editben is. Ennél többet nem adhatunk egymásnak ebben a helyzetben — gondolta. Kloss maga sem tudta miért, halkan egy versbe kezdett: „Voltam már közel a kétségbeeséshez, ölelt már az erőtlenség karja magához..." — Ez Heine — mondta Edit, és kicsit csodálkozva kérdezte: — Te ismered Heinét? — Természetesen — mondta Kloss, mint akit rajtakaptak valami csínytevésen. — Még az iskolából bennem maradt jónéhány verse. — Mama is szerette — mondta gondolataiba merülve a lány. Valahogy felébredt benne az az érzés és a vágy: szerelemmel szereti ezt a lányt. — Szerelemmel? — kérdezte önmagától. — Es hogyan gondolod, fanek? Hogyan képzeled el, hogy odaállsz egyszer ez elé a német lány elé, elmondod, hogy abban az egyszervolt-háborúban te lengyel hírszerző voltál, a te közreműködéseddel robbantak hidak, vonatok, lőszerraktárok. Hogy sok-sok német ka tona halálában a te kezed is benne van? Amikor a lány szendergéséből felébredt, Kloss megkérte, hogy készítsen vacsorát, mire visszajön. Edit nem csodálkozott a kérésen. Parancsnak vette. Azt sem kérdezte meg, hogy hová indult Hans. Természetesnek tartotta, hegy háború van, egy német tisztnek mindig azt kell tennie, amit parancsolnak. Egy német nő nem kérdezheti meg sem a férjét, sem a kedvesét, hogy akár késő este, akár kora hajnalban hová megy, ha bejelenti, hogy mennie kell. Ez a háborús évek könyörtelen törvénye, és Edit ts hatása alatt volt. • • * •Bartek már várta a sötét óriásműhely óvóhelyén. Szívta a mahorkát, agyában egyre pontosabban rögzítette a január másodiki viadukt akciórészleteit. Annak különösen örült, hogy a vasúti híddal együtt levegőbe repül az E 19-es szállítmány is. Az E 19-es transzportnak azért örült különösen, mert éppen az imént kapta a jelentést, hogy az E-betűjel azt jelenti, hogy a Birodalom szívéből érkezik a szállítmány, tehát már az aranytartalék. A csoport már felkészült az akcióra. A támadás időpontja 22JÍ8. Pontosan hét perccel a vonat érkezése előtt megtámadják az őrséget, elterelik a figyelmüket a hídról, aztán rajtatltnek. Kloss figyelmessen hallgatta Baŕtek minden szavát, aki azt ts jelentette, hogy Flórián megkerült. Egyszerűen csak az történt, hoyg eltörte a lábát, egy közeli ismerősnél bújt meg. Hans felkapta a fejét a hírre. Tényleg így történt volna? És ha így, akkor miért mondta tegnap a telefonba Brunner, hogy elkaptak egy partizánt, aki részt vett az akcióban? Es ha Flórián volt náluk? Hiszen Brunner azt is mondta, hogy „énekel" a partizánja. De miért éppen őt kérdi Brunner, aki olyan büszke tud lenni a sikereire, hogy hallgassa ki a partizánját? Nem tetszett neki a dolog. El is mondta nyomban Barteknek a Brunnerféle meghívást, az állítólagos partizán vallomását. Bartek megnyugtatta, hogy az ő csoportjából senki sem került a Gestapo kezére, és provokációnak tartotta az egész ügyet. Kloss jól tudta, hogy Brunner csak ágy, barátságból még hozzá sem fordult olyan újsággal, hogy partizánt fogtak. Valami van mögötte biztosan, de micsoda? Eszébe jutott a reggeli beszélgetése Bruch ezredessel, aki egészen váratlanul megjegyezte: — Igazán nem értem mayát Kloss, hogyan tud barátkozni egy ilyen aljas fickóval, mint ez a Brunner?! Pont Bruchot faggatta ez az idióta? Es miért? Miért fontos neki, hogy miről beszéltek akkor éjjel? Csak nem közöttük keresi a merénylőt? — Erről az emberről mindent fel lehet tételezni, csak jót nem — hallotta az ezredes felháborodott szavait. Kloss már nem egyszer érezte magán Brunner vizsgálódó tekintetét, de úgy látszik, eddig kemény dió volt számára. Mindig megmosolyogta Brunnert, amikor ezzel a vizsgálódó tekintettel állt eléje. Szerette ezt u játékot, mert tudta, hogy a Sturmführer úgy jár vele, mint gyáva kutya a bátor emberrel. Nem bírta ki soha Kloss tekintetét. Most azonban valami cselvetést sejtett Brunner szívélyessége mögött. Lehet, hogy Edit is velük liulyozík? Lehet, hogy őt, éppen őt dobták be ellene? Ezt a lehetőséget az első pillanatban elvetette, de aztán rádöbbent, hogy itt van példának az ő esete. Négy éve játszik közöttük, és eddig minden játszmája sikerült. Edit meg nő, ráadásul szép nő ls, akinek még ő is szívesen hiszi el, hogy önmagáért szereti. Kloss mégis kitartott eredeti megérzése mellett: Edit nem lehet provokátor• inkább valószínűnek tartotta, hogy Brunner valami nyomra bukkant, és szeret* né belerántani őt egy szembesítésbe. Editet tehát felmentette gondolatban is. Akkor, szilveszter éjszakáján azt kérte a lánytól, hogy hozza el neki azt a régi fényképet, de tegnap délután azt mondta Edit, hogy a fénykép nincs meg. Valahová biztosan eltette — szabadkozott a lány. Kloss nem tudta eldönteni, hogy a fényképügyben igazat mondott-e vagy hazudott. Sok mindent nem értett. Azt sem, hogy miért nem lakik egyedül Edit? Miért szállásolták el annál a lánynál> aki köztudottan Brunner szeretője? Brunner ... Brunner... és megint csak Brunner — mondta magában Kloss. — Tehát ha végigkíséri az ember az első fonalat, rádöbben, hogy az mégis égy háló része, a hálót pedig Brunner szövögeti. Ha viszont Brunner neki szövi a hálót, mire való az ezredes és Schneider százados kihallgatása? — meditált tovább. A századossal éppen akkor találkozott, amikor az Brunnertől jött ki. 1,áthatóan nagyon dühös volt. — Az a marha meghazudtolt engem — mondta dühösen Schneider. — Azt hiszi a barom, hogy két pohár konyak után azt tehet, amit akar. Egyenesen felháborítóI , 1971. H. 20 —

r Mi történt? — kérdezte Kloss. Hagyta, hogy a százados jól kidühöngje magát. Nem is kellett bíztatnia, mondta, mint a vízfolyás. (Folytatjuk)