Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-04 / 2. szám, hétfő

N éhány napja érkeztem haza Ammanból. tgy már idehaza értesültem Arafat­nak arról az egyiptomi és szí­riai elnökhöz intézett üzeneté­ről, amely figyelmeztet: Jordá­niában a helyzet rendkívül vál­ságos, az ország ismét a polgár­háború szélén áll. Ezek a drámai szavak, ha nem is Arafat szá­jéból, de még Ammanban és már előttem is elhangzottak. Az a régi ismerősöm fogalmazott így, aki annak idején a Jordán­parti gerillatámaszpontokra ka­lauzolt el. Az Ammanban töl­tött hat nap után persze magam sem juthattam más következte­tésre. Esti lövöldözés Mindjárt az első este érezni lehetett, hogy Amman — front­város: az arab világnak olyan pontja, ahol máig sincs nyuga­lom, ahol a tűzszüneti megál­lapodásokat csak papíron tart­ják be. Este nyolc óra körül lehetett, amikor néhány száz méterre a hoteltől vad lövöldö­zés kezdődött. Örákon keresz­tül visszhangzott az utca, re­megtek az ablakok. És lőttek másnap este, harmadnap is. A lövöldözéseknél — a hangerőből lehetett megállapítani —• nem­csak kézifegyvereket használ­tak. Éjféltájt aztán elcsendesedett az utca. Mi történhetett? Reg­gel hivatalos közlemény jelent meg az éjszakai incidensről. Ek­kor ls, később is két változat. A kormány tudtul adta, hogy a palesztinaiak ismét megszeg­ték a megállapodást, a paleszti­naiak pedig közölték, hogy a reguláris haderőhöz tartozó egy­ségek kezdeményezték a lövöl­dözést. Természetesen nehéz, gyakran nem is lehet eldönteni, hogy melyik fél lőtt először. De ennél minden bizonnyal fonto­sabb is az ok és fontosabbak a körülmények. A korábbi években, s talán ez a legdöntőbb, a jordán regulá­ris haderő jelentékeny része a városokon kívül, kaszárnyákban helyezkedett el. így kevés stra tégiai pont birtokában voltak például Ammanban. A hegyekre épült fővárost katonailag szinte teljes mértékben a palesztinaiak ellenőrizték. A dombtetőkön cél­tudatosan kiválasztottak ugyan­is egy-egy magaslati pontot, az itt levő épületeket kibérelték, a házakban pedig katonákat he­lyeztek el. Ezek a mini-helyőr­ségek jelentették a palesztina­iak politikai súlyának katonai biztosítékát. A szeptemberi polgárháború során szétlőtt házak többsége ilyen palesztinai támaszpont volt. De a reguláris hadsereg nemcsak a bázisok megsemmisí­tését tűzte ki célul. Okulva az elmúlt idők tapasztalatain, ma­ga ls hozzálátott a legfontosabb magaslati pontok megszerzésé­hez. Új bérlők Hadd mondjak el egy példát. A Djebel Whebde, a kormány­és diplomata-negyeddel szem­ben emelkedő domb, korábban palesztinai felségterületnek szá­mított. Ennek egyik középpont­ja a Maxim-tér. Nemrégiben a tér közelében megüresedett egy ház. Bérlője, mint a legutóbbi hónapokban sok ezren tették, el­hagyta Ammant. Oj bérlő jelent­kezett. A rendőrség. De, mint az épület tőszomszédságában lakó ismerőseim elmondták, lényegé­ben rendőr-uniformisba öltözött katonák költöztek be — nagy mennyiségű fegyverrel és lő­szerrel megpakolva — az üre­sen maradt épületbe. Természetesen, ez a lassan ál­talános gyakorlattá váló katonai berendezkedés Ammanban és más városokban ls a paleszti­naiak tiltakozását váltja ki. De ha tiltakoznak, s erre a kor­mánnyal kötött egyezmény ér­telmében joguk ls van, az udvar hivatalos cáfolatával szemben az arabkőzi békéltető bizottság lényegében tehetetlen. Tehát fegyverrel tiltakoznak. Egyes esetekben, ritkán, ezért veri fel lövöldözés az éjszakai csendet. Ugyanakkor tiltakoznak olyan formában, hogy maguk is meg­próbálják rekonstruálni szétlőtt támaszpontjaik helyén, vagy he­lyette másutt katonai erejüket. Ez viszont a palesztinaiakkal szemben ellenséges jordán had­sereg ellenakciójához vezet. Ojabb — s ez a gyakoribb — ok a lövöldözésre. A pártatlan megfigyelők a jordán fővárosban egyetértettek azzal, amit a palesztinaiak ma­guk ls hangoztatnak, vagyis, hogy az ellenállási mozgalom igyekszik elkerülni az inciden­I. seket. De ennél talán fontosabb az a megfogalmazás, hogy kénytelenek kerülni az inciden­seket. Bármelyik palesztinai ve­zetővel beszéltem, tételesen be tudta bizonyítani, hogy a szep­temberi véres leszámolás nem törte meg a palesztinaiak ere­jét. Hivatkoztak arra, hogy iz­raeli területen — mint koráb­ban, úgy most is — akciókat hajtanak végre. Fő érvük azon­ban mégis az volt, hogy éppen a korábbi nagy tehertételtől, a széthúzástól szabadultak meg. A polgárháború napjaiban senki sem figyelt arra, ki melyik szer­vezet tagja, s ennek következté­ben ma már katonailag és poli­tikailag is összeolvadóban van az El Fatah a Palesztinai Felsza­badítás! Hadsereggel, illetőleg Habas saját kontójukra dolgozó szabadlegényei nem tehetnek semmit a közös főparancsnok­ság utasítása és engedélye nél­kül. Részleges integráció Nos, a palesztinaiak integrá­ciója — vezetőik érvelése elle­nére — csak részben valósult meg. így a tájékoztatásban, az adminisztrációban, a pénzügyek vonatkozásában s bizonyos fo­kig a katonai irányításban is. De a központi bizottság, amely a 11. legfontosabb csoport ve­zetőjét, s néhány, szervezeten kívülálló palesztinai személyisé­get tömörít, hasztalan adott többször és nyomatékosan uta­sítást a fegyveres incidensek el­kerülésére, bizonyos csoportok — mint mér utaltunk is rá — ennek ellenére beleesnek a kor­mánycsapatok csapdájába, hagy­ták és hagyják magukat provo­kálni. Éppen érkezésem estéjén is ez történt. Az eredmény: tíz se­besült és két halott. Valameny­nyien polgári személyek voltak. Az eset, s az esetek ismétlő­dése többféle következményhez vezet. Az első: a palesztinaiak integrációja elé újabb és újabb akadályok gördülnek. Közbeve­tőleg hadd említsem meg, hogy amxnani tartózkodásom idején azért nem lehetett egyetlen pro­minens partizánvezérrel sem találkozni, mert éppea az egy­ség kérdéséről folyt napokon keresztül hat-nyolc órás vita. A központi bizottság ülését azon­ban eredménytelenül kellett el­napolni. Más vonatkozásban vi­szont a kormánypropaganda ügyes manőverezése nyomán egy-egy lövöldözést követően újabb és újabb híveit veszíti el a palesztinai mozgalom. Változás a közhangulatban Többféle statisztikát hallot­tam arról, hány százalék támo­gatja ma a palesztinaiakat Jor­dániában. Természetesen, min­den ilyen latolgatás csak hamis képet adhat. Nem is maguk a számok az érdekesek, hanem az a tény, hogy közvetlenül a palesztinaiak ellen intézett vé­res leszámolás után és ennek ellenére a közhangulat bizo­nyos, nem is jelentéktelen része a palesztinaiak ellen fordul. Ha egészen pontos akarok lenni, meg kell, hogy mondjam: ez a 20—30 vagy 40 százalék egyi­dejűleg és érzelmileg nem állt át az udvar oldalára. De éhen­halt csecsemője, kifosztott laká­sa, életre szóló nyomorék volta árnyékában békét, nyugalmat és rendet kíván. S mindezek legfőbb akadályának a palesz­tinaiakat látja. Ezért tud a had­sereg Ammanon belül és kívül ls, lépésről lépésre, katonailag és a közhangulat megnyerése te­rén is előrenyomulni. Ez a szalámi-taktika termé­szetesen változatlanul annak a hivatalos álláspontnak a tuda­tos adagolásával folyik, misze­rint a jordániai kormány, a hadsereg és az udvar is őszin­tén támogatja a palesztinaiak jogait, egyetért követeléseikkel s közös küzdelemre szólít a te­rületrabló Izraellel szemben. Ezt a megfogalmazást hallani minden politikai személyiségtől. Ezt hangsúlyozta nyomatékosan a trónbeszéd is, amelyet Husz­szein nevében Hasszán trónörö­kös mondott el. Ezt egyébként magam is végighallgattam s a sors furcsa szeszélye folytán egyik oldalamon egy megszállt területről érkezett honatya ült, a másik oldalamon pedig Glubb pasa fia, aki az egyik amerikai televíziós társaság képviseleté­ben jelent meg a parlament megnyitóján. Ütköző állam? A hivatalos politika nem is fogalmazhat másként, de mások a szavak és mások a tettek. Am­manban mindenki nyíltan be­szél arról, hogy Husszein több­ször is találkozott izraeli veze­tőkkel s ezeken a tanácskozá­sokon éppen a palesztinai kér­dés szerepelt döntő súllyal. Ezt követően röppent fel a paleszti­nai ütköző állam gondolata, amit a palesztinaiak egyértel­műen elutasítanak. Egyes am­maní vélemények szerint, Innen, tehát izraeli kútfőből származik az a husszeinl javaslat Is, amely rendkívül taktikusan egy újabb arab csúcsértekezletre szeretné áthárítani a palesztinai kérdés megoldását, megosztva így a po­litikai rendezést sürgető arab országokkal az Izrael megsem­misítésére törő palesztinaiak el­leni újabb, elkerülhetetlen ösz­szecsapás felelősségét. A palesztinaiak ellen irányuló harapófogót akkor láttam vég­képpen bezárulni, amikor a tár jékoztatásügyi miniszter vendé­geként leutaztam a Jordán völ­gyébe, a tűzszüneti vonalhoz. Tavaly a palesztinaiak vittek. Ügy vittek, hogy lehetetlen volt nem érezni azt: a király Itt csak névleg úr — a hatalom a parti­zánoké. Most fedajint még az el­lenőrző pontokon sem láttam. Azaz a reguláris haderő innen már kiszorította őket, ahogy most lépésről lépésre szorítják őket vissza a városokban is ... Visszatérve Ammanba, hal­lottam, hogy a palesztinaiak nem vettek részt aznap az arab­közi békéltető bizottság ülésén. Csupán egy üzenetet adtak át: amíg a kormány folytatja palesz­tinaellenes politikáját, nem haj­landók egy asztalhoz ülni Husz­szeln képviselőivel ... Akkor es­te Ismét órákon át dörögtek a fegyverek. Ki lőtt? Kire és mi­re? Másnap bizonyára újra meg­jelent a két homlokegyenest el­lentétes közlemény. De ezt már nem olvastam. Tovább utaztam. Viszont Arafat figyelmeztető üzenete — bármilyen újabb megállapodás szülessen közben — kétségtelenül erre is vonat­kozott. ÜNO0Y GYORGT ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZAOOS KALANDOS TÖRTÉNETE 35. Benita visszaült a pamlagra, úgy tett, mintha bágyadt lenne az italtól. Pedig józan volt. Túlságosan józan. De ami­kor Kloss a szobába lépett, már ismét az üres poharat tartotta a kezében: — Tölts még, Kloss — mondta —, ko­molyan le akarom inni magam. — Előbb ezt — tartotta oda a vtzes poharat a lánynak Kloss, aki mohón el­vette tőle a vizet és kérte, hogy tegyen fel még egy lemezt a gramofonra. Kloss lecserélte a lemezt, Benita egy ügyes mozdulattal a vázába ürítette po­harát. Felállt. Kissé bizonytalan léptekkel közeledett a fiúhoz, átkarolta és járták a tangót. — Egyre jobban tetszel nekem — súgta a fiú fülébe. — f óbban tetszel ne­kem, mint Ruppert — és nevetésbe tört ki. — Mert te sokkal ügyesebb vagy, mint az a barom. Kloss kérdően nézett a lányra. Benita ügyesen fordított a beszéden: — Te tudsz bánni a lányokkal, Hans. Benita énekelni kezdett. Kloss várta, nogy összecsuklik karjaiban a lány, hi­szen az altatónak már hatnia kellene. De Benita csukladozva, botiadózva is csak énekelt. — ]ó hangom van, ugye? — kérdezte. — Mindenki azt mondja, hogy nagyon jó hangom van. Legalább ez az egy jó bennem. No, csókolj már meg Hans, de bátortalan vagy ... Kloss leültette egy székre. Benita el­hallgatott, úgy látszott, hogy pillanato­kon belül mély álomba zuhan. De nem. Megszólalt ismét: — Tölts még egyet a te csúnya ma­dárkádnak, akit alattomosan idecsaltál — mondta akadozva. — Miket beszélsz, Benita? — Istenem, hogy milyen szépen fo­rog a világ — mondta a lány. Mit csi­náltál velem, Hans? Vigyél már a háló­szobádba. Vigyél már ... Kloss lefektette a lányt. Benita erő­szakosan húzta magához, de kibontako­zott öleléséből és mereven állt az ágy mellett. Néhány másodperc múlva Benita már egyenletesen lélegzett. Kloss óvatosan kiemelte a kulcsokat a lány táskájából, átment a nappaliba. Benita azonnal ki­nyitotta a szemét. Felállt, ruhája rej­tett zsebéből kivette a kis Walter-t. Amikor megjelent az ajtóban, Kloss ép­pen egy szekrényhez közeledett: — Állfl — kiáltott Hansra. — Ne mozdulj madárkám! Van még kedved egy pohár konyakhoz? Kloss hátrafordult, meglátta a lány hi­degen csillogó szemeiben a gyűlöletet és kezében a fegyvert. — Nem szép dolog kihasználni a csú­nya lányokat — mondta keserű hangon a lány. — Megőrültél? — válaszolt Kloss és egy lépést tett a lány felé. — Ne gyere túl közel, drágám — mondta Benita. — Apám természetesen nincs otthon. Meg kell hagyni, ezt jól kitervezted. De most már szeretném tudni végre, hogy kinek dolgozol? Azoknak, akiknek Ruppert? — Idióta — sziszegte Kloss a fogai között. — Legalább a végén őszinte vagy, Kloss —_ nevette el magát a lány. — Most szépen mindent elmondasz nekem. Kloss hallgatott. — Nem akarsz beszélni, ugye? És honnan tudod, hogy nem egyeztem vol­na bele egy együttműködésbe? Kloss nem válaszolt most sem. — Vagy beszélsz, vagy beléd eresztek három-négy ólmot — mondta Benita —, persze nem halálos sebekkel. Nem Hans, megmenekülni nem könnyű Beni­tától. Kloss megindult a lány felé. Számolta a másodperceket. Még három, kettő, egy ... — Ailj! Ebben a pillanatban kicsapódott a szekrény ajtaja ... Benita kezéből messzire repült a fegy­ver. Néhány másodperc múlva Anna és Hans szótlanul egymásra néztek az ösz­szekötözött Benita felett. Kiürítették táskáját, leszedték a lány ruháit. Anná­ból perceken belül Benita von Henning lett. Amint végeztek az átöltözéssel, Anna és Hans elhagyták a lakást. — Anna — szólt Kloss a lépcsőház­ban —, tudod, hogy ez egy nagyon ve­szélyes játszma, de ha sikerül, holnap már a f—23-as jelentheti, hogy Henning professzor tervei nem titkok többé szá­munkra sem! — Tudom, Hans, tudom. — Emlékezetbe vésted Henning dolgo­zószobájának minden részletét? Bs tu­dod, hogy te most Benita vagy. — Minden rendben — válaszolt An­na. i — A sarokban egy páncélszekrényt találsz. Kinyitod, megcsinálod a felvéte­leket, aztán a konyhán keresztül távo­zol . .. Akkor kell elhagynod a lakást, amikor őrségváltás van. Amikor a ház közelébe érlek, Kloss csókkal búcsúzott a lánytól. — Emlékezz: őrségváltás után távoz­hatsz. No, menj már ... Kloss nézte, amint a lány átvágott az úttesten, aztán nyugodt léptekkel elha­ladt az őr mellett. Kloss csűre töltött fegyverrel állt egy fa mögött. Anna most lépett a kapuhoz, az őr köszöntöt­te. Anna néhány másodpercig bajlódott a kapuzárral. Borzalmasan hosszú idő­nek tűnt mindez Kloss számára, de vé­gül is nyikordult a kapu, Anna végigsé­tált a főbejárathoz vezető úton. Átsétált a halion, belépett Benita titkárságára, és meglepetten vette észre, hogy Hen­ning irodájának ajtaja is nyitva van. Előbb lefüggönyözte az ablakot, aho­gyan Kloss tanácsolta, aztán a páncél­szekrényhez lépett. Rövid bajlódás után kinyílt. A közép­ső polcon megtalálta, amit keresett. Henning legtitkosabb rajzait. Óvatosan szétterítette az asztalon a rajzokat és gondosan fényképezni kezdett. Közben rá-ránézett az Órára, számolta a perce­ket az őrségváltásig. Kiess odakint megfeszített idegekkel várta. Motorzúgást hallott. A fához sí­mult, szinte összenőtt a hatalmas fa­törzzsel. Tudta, hogy nem láthatták meg, mégis félelem ébredt benne. Féle­lem, Anna miatt. A felvezető elmondta a szokásos sz6­veget és négy-öt perc múlva már ismét távol járt az autó. Csak a most felállí­tott őrszemek kimért léptei visszhan­goztak az éjszakában. — Most kell Annának elhagynia a há­zat — gondolta. Ellenőrizte fegyverét. Kikészített egy tartaléktárat is, min­den lehetőségre felkészülve. Ebben a pillanatban aludtak el a vil­lanyok a konyhában. Anna kicsit bajló­dott a konyhai zárral is, de aztán min­den ment simán. Elindult a kijárat fe­lé. Az őr éppen háttal állt, amikor be­csukta maga mögött a kaput. Ment né­hány lépést még a kerítés mellett, az­tán átvágott a szemközti oldalra. Kloss erősen magához szorította a lányt, úgy indultak tovább. —Minden rendben — mondta Anna. Összeszorította ajkait, nehogy fogai hangosan vacogjanak a félelemtől. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents