Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-07 / 5. szám, csütörtök

inini FFFiifiiiu j ri riiiiiiiiii ritiiiniiii irtf iiiHii i iiriiiii 11 ii iFMiiiii riiiiiini i FFFiiiiiiiJ i FFiiiiiiiif rrriHiiii j i ri riitiinii; I. Amikor elképzeléseimet kezd­tem magamban kialakítani a Kö­zel-Kelet országain keresztül vezető utazáshoz, latolgattam, elmenjek-e Szíriába vagy Liba­nonba, tegyek-e kísérletet arra, hogy bejussak Szaúd-Arábiába. Őszintén szólva, egy pillanatig sem töprengtem azon, hogy Khartoumot beiktassam-e vagy sem az útvonalba. Azért mon­dom ezt el előre, hiszen ezút­tal nyugalmi időszakban, a tűz­szünet negyedik hónapjában utaztam be Közel-Keletet, éppen azt vizsgálva, hogy a viszonyla­gos nyugalom, amit a szemben­álló felek fegyvernyugvása biz­tosít, milyen reményekkel, táv­latokkal biztat. Szudán pedig távol esik az arab—izraeli konfliktus hadszíntereitől. Kato­nái nem vettek részt a hatna­pos háborúban. Az országnak így nincsenek veszteségei, el­foglalt területei sem. Szudán, ennek ellenére, Közel-Kelet ki­emelkedő fontosságú országai közé tartozik. Ma már történelem .., Mi adja rangját, súlyát, jelen­Miségét? Röviden: a május 25-i forradalom. Ma már történe­lem, ami idestova másfél esz­tendeje zajlott le a két Nílus találkozásánál épült szudáni fő­városban. Amikor a hatnapos háború legfőbb vesztese, az Egyesült Arab Köztársaság, óriási erőfeszítések árán, kato­nai és politikai stabilizációja következtében kezdett magára találni, szinte feltűnően magára is maradt. Az arab világnak az a része, a jobbszárny, amely a progresszívek vereségétől re­mélte, hogy kezébe ragadhatja a kezdeményezést, talán a veze­tést és az irányítást, belátta ugyanis, hogy elképzelései il­lúziók. Következésképpen a khartou­mi csúcskonferencián megte­remtett arab egységpolitika egyre kevésbé tűnt megvalósít­hatónak. Ugyanakkor Egyiptom posszibilis szövetségesei, a ha­ladó arab országok, a válság eszkalációja ellenére sem tud­ták leküzdeni politikai ellenté­teiket. Ebben a szituációban tör­ténelmi érték volt a szudáni for­radalom. Kairó olyan partnere­ket kapott a hatalmat kezükbe ragadó khartoumi katonatisztek­kel, akikkel nem voltak felold­hatatlannak látszó vitái, akik megközelítően azonos elképze­léseket vallottak a válság rende­zésével, sőt országaik jövőjé­vel összefüggésben is, s akikkel — miután ez szintén fontos mozzanatként értékelhető — ha­tárai földrajzilag is szomszédo­sak. A szudáni demokratikus re­zsim, amely alapvetően a had­seregre támaszkodott, az ország leghaladóbb erőivel kötött po­litikai szövetséget. E partneri viszony létjogosultságát az ad­ta, hogy Nimeri és katonatiszti csoportja a jövőt illetően olyan demokratikus elképzeléseket vá­zolt fel, s gyakorlati politikájá­ban olyan lépésekre vállalko­zott, amelyek közel állhatnak a kommunista párt minimális programjához. Kétségtelenül ez a körülmény késztetett arra egyes kommunista vezetőket, hogy részt vállaljanak a veze­tésben, s ily módon a szocialis­ta fejlődés irányába mutató tendenciák erősítésén dolgoz­zanak. Szudán után Líbiában is tár­sadalmi változás következett be. Lényegében így alakulhatott ki a három ország szövetsége, majd Nasszer halála után így kerülhetett sor a három ország föderációjának bejelentésére. Khadhafi sürgetése Amikor a három ország szö­vetsége világszerte ismeretessé vált, több politikai megfigyelő utalt arra, hogy a Kairó—Khar­toum—Tripoli háromszög talán első lépcsőfok egy későbbi fö­derációhoz. Ezt a feltételezést nem cáfolták, de nem is erősí­tették meg. A lehetőség fenn­tartása ellenére ismeretes volt azonban, hogy Nasszer Khadha­fi líbiai elnök többszöri, ilyen értelmű sürgetését azzal hárí­totta el: el akarja kerülni azt a látszatot és vádat, hogy Egyiptom és személy szerint ő, tehát Nassszer fennhatósága alá szándékszik voniii a két szom­széd országot. Egyiptomban és Szudánban tett látogatásom idején khar­toumi és kairói hivatalos körök a hármasszövetséggel kapcsola­tos álláspontjukat úgy körvona­lazták, hogy, noha kiemelték a katonai és politikai szövetség jelentőségét, utaltak arra, hogy az idő még nem érett meg a szövetségi viszony minőségi megváltoztatására. Tény azonban, hogy az alkot­mányjogilag laza hármasszövet­ség politikai súlya, katonai és gazdasági ereje ilyen körülmé­nyek kőzött is tényleges bizto­sítékot Jelentett, s egyben hatá­rokon túli hátországot is adott az egyiptomi diplomácia, az egyiptomi kezdeményezések számára. Az Aba-$zigeti lázadós Természetes reakció volt a jobboldal fokozottabb szervezke­dése is. Az Abá-szigetl lázadás gyors és sikeres leverése azon­ban még tovább erősítette Ni­meri belpolitikai pozícióit. En­nek egyébként a forradalmi kor­mány számára is igen nagy volt a jelentősége. Nimerit és kato­natiszti csoportját ugyanis nem tömegmozgalom juttatta hata­lomra, hanem maroknyi katona döntötte meg a jobboldali re­zsimet. A politikai rendezés nasszeri koncepciójával való azonosulás, a Kairóhoz fűződő kapcsolatok céltudatos erősítése nemcsak a jobboldalt hozta mozgásba. A kommunista párt, amely Szudán legszervezettebb, legütőképe­sebb politikai ereje, noha a pár­tok Nimeri által történt felosz­latása következtében formálisan illegalitásba szorult, tevékeny­ségét lényegében folytathatta. Ennek során a párt egyes veze­tői e partneri viszony s egyál­talán a külső és belső partneri viszony kérdésében ellentétes álláspontot foglaltak el s ennek a politika küzdőterén is hangot adtak. Következésképpen a párt főtitkárának, Madgubnak egy időre az ország határain kívül kellett tartózkodnia, a párt más vezetői viszont nemcsak a kor­mányban, hanem a Forradalmi Katonai Parancsnokságban is — ez az ország legfőbb vezető tes­tülete — helyet kaptak. A haladó erők és a hatalmat megragadó demokratikus ér­zelmű katonatiszti csoportok vi­szonya, együttműködésük reali­tása, a korlátok és a határok kérdése körül ma még nincs egyértelműen kialakult elvi ál­láspont. Feltétlenül ebből fakad, ez történt Szudánban is, hogy a párt egyes körei kétkedéssel fogadták a katonák eszmeileg valóban nem egyenes vonalú, a megoldásra váró problémák súlypontozásában és megoldásá­ban olykor bizonytalan lépéseit. A kommunista párt egy másik csoportja pedig — éppen e bi­zonytalanságok kivédése érde­kében — fontosnak ítélte a szo­ros együttműködést. E folyamat természetes követ­kezménye az is, hogy a part­neri viszony megítélése szem­pontjából hasonló véleménykü­lönbségek támadtak a másik ol­dalon, tehát azok között is, akik — mondjuk így — csak tudo­másul vették e szövetséget, de szívesebben választanának más partnereket. Felmentés és kizárás Ez volt a belpolitikai helyzet közvetlenül a hármasszövetség államszövetséggé történő átala­kulásának bejelentése előtt Szu­dánban. Nimeri — és ezt a vé­leményt osztja számos politikai megfigyelő Khartoumban — a belső problémák eliminálása re­ményében adta beleegyezését e Kadhafi által ismét előtérbe he­lyezett egységtervhez. Az ál­lamszövetség gondolata azonban nem keltett olyan osztatlan he­lyeslést Szudánban, mint ahogy ezt az elnök a korábbiakból ki­indulva feltételezhette. Nimerit hazatérése után azzal vádolták, (ezeket a vádakat az a három miniszter képviselte a legerő­teljesebben, akiket napokon be­lül kizártak a parancsnoki ta­nácsból és felmentettek minisz­teri tisztségükből), hogy Nimeri a szudáni vezetés véleményének előzetes meghallgatása nélkül döntött. Kétségtelen azonban, hogy ez a vád éppen úgy formális csak, mint ahogy a miniszterek eltá­volításának okai, azaz hogy bi­zonyos köröket részletesen in­formáltak a tanács üléseiről. A hatalmon levő erők és po­litikai szövetségeseik korábban sem harmonikus viszonyában bekövetkezett szakadás vezetett a kenyértöréshez, amihez ter­mészetesen hozzátartozott Mag. hubnak, a Szudáni Kommunista Párt főtitkárának a letartózta­tása, másrészt pedig a kommu­nista párt Nimerivel együttmű­ködni kész frakciójának külön csoporttá szerveződése is. A magyar elektronikai ipar tavaly növelte a félvezetők gyár­tását. Oj üzemet létesítettek Gyöngyösön, melyben tranziszto­rokat, diódákat és integrált áramköröket állítanak élő. Képün­kön a gyöngyösi üzem egyik részlege látható. (CSTK—MTI felvétele) KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 38. Nárcisz nem tagadott, de nem is he­lyeselt. Tudta, éppen úgy tudta, mint Kloss, hogy milyen módszerekkel val­latnak a Szulka utcában, és mindenre el volt készülve. Megértette Klosst is, de azt is tudta, hogy ebben a szituáció­ban csak egyetlen valós út járható: beletörődni Anna elvesztésébe. — És ha ... — mondta egy idő után Nárcisz. — Nem tudok várni, nem tudok hi­deg fefjel latolgatni — ugrott fel Kloss. — Mit tudnál csinálni? — Nem tudom. Még nem tudom. Nem vagyok olyan állapotban, hogy reálisan gondolkodjam. Ruppert százados még mindig nem vesztette el a reményét. Még mindig hitte, hogy valaminek jönnie kell, ami megsegíti öt és kikerülhet a csávából. Ült a zongoránál, szünet nélkül egy Mozart-futamot játszott, llza idegesen járt-kelt a szobában. — Vilit, mondd meg végre... Mit mondhatott volna? Éppen, ami­kor megszólalt a bejárati csengő. llza nyitott ajtót. Ruppert meglátta az ajtóban Lothart, két tiszt kíséreté­ben, megértette, hogy közelednek a be­fejezéshez. llza magukra hagyta őket. Ruppert magabiztosnak akart látszani: kérdés­sel kezdte: — Mi történt vele? — Kivel? — kérdezte meglepetten Lothar. — Azzal a lánnyal, akit megtaláltam. lothar félrehúzta a száját: — Szóval még mindig nem érdekli magát? Ne sokat törődjön vele, Rup­pert. Az a lány nem mond semmit. Éppen ezért elhatároztam, hogy szem­besítem magukat. — Nem akarom látni! Hallja? Nem akarom látni azt a lányt! — Nyugalom, Ruppert. — Lothar nem titkolt megvetéssel nézte a századost. Ismerte az ilyen dühkitöréseket, tudta, a leggyávábbak utolsó „lövése" ez a tiltakozás. — jó ha most már meg­tudja, hogy Benita von Henning eltű­nése ügyében is gyanúsítottként keze­lem. Es igazán sajnálom, hogy nem őszinte velem szemben, mert tudhatná, hogy nagyon haragszom azokra az em­berekre, akik nekem hazudnak. Nagyon haragszom, Ruppert. — Aljas rágalom! — kiáltotta Rup­pert —, Engem gyanúiít Benita von Henning eltűnésével? Hát minek néz maga engem? Aljas gyanúsítás ez, sem­mi más. — Aljas gyanúsítás? — ismételte Lot­har, és teljes erejéből pofon vágta Rup­pertet. — Hogy merte ezt megtenni? — csat­tant a katonás kérdés, s az ajtóban llza állt. — Takarodjon a házamból, de azon­nal — mutatott llza az ajtóra. — Ajánlom hölgyem, hogy bölcsen hallgasson a történtekről — mondta szárazon Lothar és elhagyta a szobát. Lotharnak minden oka megvolt az idegességre. Benita eltűnése óta percnyi ideje nem maradt az ellenállási cso­portra, minden erőfeszítése ellenére sem jutott Ir'tányit sem előbbre a liny eltűnésével kapcsolatban. Amikor Be­nita ügyében már másodszor állt a Gruppenführer előtt, a beszélgetés az előbbinél is sokkal élesebb volt. — Maga bolond Lothar — szólalt meg a Gruppenführer, alig tette be ma­ga mögött az ajtót Lothar Bolond, ha mondom — ismételte. — Az a lány nem hajlandó beszélni sem így, sem úgy — mondta alázatos­kodva Lothar. A játékkaszinó tagjait t is letartóztattam már, de ott sincs sem­mi nyom. — Az előbb beszéltem Berlinnel. Tud­ja, mit mondtak Berlinben? — Gondolom — mondta csendesen Lothar. Mindketten hallgattak néhány per­cig, aztán ismét a Gruppenführer törte meg a csendet: — Nos, mit akar tenni tovább? — Ma éjszaka magam hallgatom ki azt a lányt — mondta Lothar. A Grup­penführer megvetéssel nézett rá. — A frontra küldöm magát — mond­ta vicsorogva. — Azt a lányt pedig holnap reggel az utcán akarom látni. Megértette? — Igenis. — Kijelöli a legjobb embereit, akik a nyomába szegődnek. De jól jegyezze meg: magát lövetem agyon, ha annak a lánynak sikerül leráznia magáról őrzőit. Ne feledje el: az a lány az egyet­len fonal, amelyet fel lehet és fel is kell gombolyítanunk. Messzire vezethet a fonal... Anna azt hitte álmodik, amikor fel­vezették az udvarra, kezébe nyomták táskáját, sapkáját, és felhúzták előtte a sorompót. Kicsit kábultan indult el az Unia tér felé. Ujjongani szeretett vol­na, hogy ismét az ő Varsójában van, s szabad. Ösztönösen hátra fordult. Az utca mindkét oldalán esőkabátos férfiakat látott. Felvillant benne a rettenetes fel­ismerés: követik. Alig hal'Mt el néhány száz métert, fel­tűnt egy teherautó is, rajta gyanús ala­kokkal. Anna már biztosan tudta, hogy a Gestapo gyűrűjében halad. Hirtelen irányt változtatott, elvegyült a tömegben. Ismerős jelenetet látott: féllábú fiatalt kéregetni, gyerekeket csikket szedni, öreget kalapozva a sar­kon. Az egyik üzlet előtt hosszú sor­ban álltak az emberek. Margarint osz­tottak ötdekánként. Aztán távolabb az üzlettől, egy kapualjban két suhanc, zsebredugott kézzel. Ezek is az üldö­zők spiclijei voltak. Anna jól ismerte ezt az embertípust. Rossz érzés fogta el. Tudta, hogy né­hány száz méternyire van Nárcisz, hogy talán várnak rá többen is, hogy Hans is talán éppen ott van, és a 1 -23-as most kapja utasításait. Ment tovább, céltalanul. Attól félt, hogy valaki ráköszön, hogy ismerősök, vagy éppen csoportbeliek üdvözlik, akárcsak egy futó fejbiccentéssel is. Mert a Gestapónak most ez is elég lenne. Ojra irányt változtatott, átment a jár­daszigetre, a villamosmegállóhoz. A sze­relvény fékezett. Ogy tett, mintha meg­gondolta volna magát, a járdához in­dult, de aztán felugrott a gyorsuló sze­relvényre. Körülnézett. Remélte, hogy sikerült egérutat nyernie. A teherautó, a motor­kerékpáros és a két esököpenyes férfi elmaradt. Néhány megállóval később a már mozgó szerelvényről ugrott le. Befor­dult a Szvetokruska utcába, utána gyor­san a fáná'oa. Beszaladt egy gyógyszer­tárba. A telefon a sarokban volt, gyor­san tárcsázott. Egy lányt hívott fel a csoportból. Az egyetlen számot, amire e pillanatban gondolt. Nemsokára meg­hallotta Margit hangját. — Margó — suttogta — Anna vágyok. Vigyázzatok! Én az utcáról beszélek, de követnek. Kiengedtek, hogy követhes­senek. Ebben a percben motorkerékpáros állt meg az ablak alatt. Annának csak annyi ideje volt, hogy közölje Margóval: később újra felhívja. (Folytatjuk) 1971 I. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents