Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-06 / 4. szám, szerda

A CSKP harca az egységes antifasiszta frontért Csehszlovákia égető veszélyeztetettségének évében, 1938-ban tetőzött. A május elsejei tüntetések, a májusi és a szeptemberi mozgósítás példás lefolyása, a hatalmas tüntetések — ezek mind meggyőzően bizonyították, hogy a nép elszántan védelmezni akarja a köztársaságot. A nép hitt erejében, hitt a Szovjetunió segítségében. A csehszlovák kormány azonban szemtől szemben a nyugati szövetségesek gyalázatos árulásával, elfogadta a müncheni diktátumot, amely a köztársa ság megnyirbálását és védtelenségét jelentette. 1938 eseményei és főként a müncheni katasztrófa megmutatta, hogy a régi uralkodó osztály — a burzsoázia képtelen volt biztosítani és megvédeni a nemzeti szabadságot és állami függetlenséget, s ezért új osztály hivatott a nemzet és az állam élére állni. Ez az osztály egyedül a proletariátus lehetett, mert alapvető osztályérdeke — a burzsoá uralom felszámolása összhangban volt nemzeteink népének érdekeivel. Ugyanúgy csak Csehszlovákia Kommunista Pártja, a munkásosztály élcsapata és vezére állta meg helyét a nemzet veszélyeztetettségének kritikus pillanataiban, s ezért egyedül ő vezethette a munkásosztályt történelmi szerepének betöltésére. Nem volt visszatérés a München előtti viszonyokhoz. A CSKP a nemzeti felszabadító harc élén 1939. március 15-e után a német uralom bevezetése Csehés Morvaországban szerves része volt a germanizált cseh országrészeket ís magába foglaló „nagynémet birodalom" megteremtésére szőtt fasiszta terveknek. E tapasztalatból következett a párt stratégiai orientációja: alapvető célja a cseh és a szlovák nemzet puszta létének, szabadságának és állami önállóságának megmentése lett. A kor alapvető ellentéte, a proletariátus és a burzsoázia közötti ellentét ugyan tovább tartott, de most a nemzet és a megszálló közti ellentétnek volt közvetlen Jelentősége. A párt ebben az időszakban tőbb szakaszon fajtette ki tevékenységét. Elsősorban az volt a fontos, hogy tisztán lássa a helyzetet és megjelölje a további teendőket. E munka súlypontja a CSKP moszkvai vezetőségére hárult, amely a köztársaság védelmében vívott harc tapasztalataiból indult ki. Fokozatosan kristályosodott a Nemzeti Frontnak, az antifasiszta erők legszélesebb tömbjének gondolata. Itthon a párt tevékenységének központja illegális hálózat kiépítése volt. Az illegalitás viszonyai közötti munka nehéz volt és sok áldozatot kívánt. Az erős és viszonylag jól felszerelt fasiszta apparátus sok súlyos csapást mért az ellenállásra. A kommunista ellenállás azonban jobban felépült sebeiből, mint a többi ellenállási csoport. Az ún. szlovák állam a náci politika termékeként keletkezett. Annak ellenére, hogy Hitler Szlovákiával szemben más taktikát választott, a náciknak a szlovák nemzettel sem voltak más szándékaik, mint a cseh nemzettel. Mégis a szlovákiai helyzet különbözött az ún. protektorátus helyze

: tétől. Ez megkövetelte a szlovákiai kommunistáktól, hogy a konkrét viszonyoknak megfelelő önálló taktikát dolgoz zanak ki. A Szovjetunió náci megtámadása után nemzeti felszaba dító harcunk kibontakozásában is fordulat történt. A csehszlovák—szovjet megállapodás aláírása 1941, Július 18-án óriási támaszt nyújtott a hazai és külföldi csehszlovák nem zeti felszabadító küzdelemnek. 1941 nyárutóján és őszén a cseh országrészekben aktivizálódott az ellenállás sztrájkokra, diverzióra, szabotázscselekményekre került sor annak hatására, hogy a Szovjetunió háborúba lépett. A párt felforgató mozgalmat szervezett és megkezdte fegyveres harci csoportok alakítását. A konkrét ellenállási tevékenység szervezésében abbói indult ki, hogy meg kell tenni a maxi mumot a nácik leverésére. Ezért a fő súlyt az ellenállás olyan formáira helyezte, mint a diverzió és szabotálás, és feladatul tűzte ki partlzánharc előkészítését. Az ellenállás aktív értelmezése, amelyet a kommunisták harcoltak ki, rendkívül igényes volt és nagy áldozatokkal járt — 1939 és 1945 között 25 ezer cseh és szlovák kommunista áldozta életét, a hazafiak tízezreit tartóztatták le vagy hurcolták koncentrációs táborokba. Ám ez helyes értelmezés volt, éspedig nemcsak az ellenállási tevékenység tényleges hatását, hanem elsősorban a nemzet erkölcsi profiljának kialakuláséra gyakorolt hatását tekintve. A második világháború döntő határvonala a vörös hadsereg sztálingrádi győzelme volt. Ez a győzelem feltételeket teremtett arra ls, hogy fordulat következzék be a cseh és a szlovák nép nemzeti felszabadító harcában. A moszkvai vezetőség a Komintern segítségével irányelveket dolgozott ki, amelyeknek alapgondolata az volt, hogy miután a vörös hadsereg átvette a katonai kezdeményezést, ez feltételt teremt a cseh és a szlovák ellenállás fokozására egy nemzeti felkelés távlatával. Az antifasiszta mozgalom jellegénél fogva nemzeti felszabadító harc volt, melyet a CSKP vezetett — politikai hovatartozásuktól és szociális származásuktól függetlenül — a Hitler-ellenes erők nemzeti frontjában. A; ellenállás egységes frontjának megteremtésében nagy jelentősége volt az 1943. december 12-én aláírt barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és háború ütáni együttműködési csehszlovák—szovjet szerződés megkötésének. Ez a szerződés, a csehszlovák kommunisták sikere volt, lelkesedést vitt népünk nemzeti felszabadító harcába és biztosította a Csehszlovák Köztársaság háború utáni megújhodását. A hazai kommunista ellenállás megvalósította a moszkvai vezetőség irányelveit, amelyek széles antifasiszta nemzeti front kialakítására utasították a pártot. A CSKP kiépítette a pártszervezetek szélesen elágazó hálózatát, a partizánmozgalom kibontakoztatásának és a kommunistákat meg a többi antifasisztákat egyesítő nemzeti forradalmi bizottságok létesítésének kezdeményezője volt. Szlovákiában az SZLKP a nemzeti ellenállás koncepciójának kidolgozására törekedett. Az SZLKP Illegális vezetősége bonyolult feladat előtt állott: egyesítenie kellett az ellenállás összes áramlatalt és ki kellett dolgoznia a felszabadult Szlovákia új tervezetét. 1943 decemberében létrejött az ellenállási mozgalom közös központi szerve — a Szlovák Nemzeti Tanács. Annak a programnak koncepcióját, amelyre az antifasiszta nemzeti egység támaszkodott, az 1943 decemberi ún. karácsonyi egyezmény tartalmazza, melynek formába öntésében és megkötésében a kommunistáknak volt a legnagyobb részük. Ebben a Szlovák Nemzeti Tanács kötelezte magát, hogy vezetni fogja a nemzet harcát egészen a fegyveres felkelésig, hitet tett a csehek és szlovákok új közös állama mellett. Az új köztársaságnak el kellett kerülnie a múlt tévedéseit, s külpolitikájával a Szovjetunió szövetségére kellett támaszkodnia. Az ún. karácsonyi egyezmény határvonalat jelentett a szlovák nemzeti mozgalom fejlődésében. Az SZLKP felkészült az általános nemzeti fegyveres felkelésre. Sokat tett a partizáncsoportok megszervezésében. Arra is számított, hogy a felkelésben Jelentős szerepet Játszik majd az ún. szlovák állam hadserege. Az 1944. augusztus 29-én kezdődött Szlovák Nemzett Felkelés katonai szempontból a csehszlovákiai hazai ellenállás legjelentősebb eseménye volt. Az európai ellenállás leghatalmasabb megnyilvánulásai közé tartozott. A szlovák nép antifasiszta ellenállásának kulmlnálása, a csehszlovákiai nemzeti és demokratikus forradalom kezdete volt. A Szlovák Nemzeti Tanács, a forradalmi nemzeti bizottságok, az üzemi tanácsok, a népi milícia és a demokratikus felszabadító hadsereg megalakítása nemcsak Szlovákiában, hanem az egész köztársaságban is lerakta a népi demokratikus rendszer alapjait. A felszabadult partizánterület az új Csehszlovákia előképe lett. A Szlovák Nemzeti Felkelés folytán, a szlovák nemzet önálló léte alapján kialakult a csehek és a szlovákok egészen új történelmi és államjogi viszonya. Ezt a megoldást elsősorban a CSKP és az SZLKP politikája vívta ki. A Szlovák Nemzeti Felkelés vezető politikai erejét elsősorban a kommunisták, a felkelés területének legelszántabb védelmezői alkották. A Szovjetunió önzetlen segítsége nélkül azonban elképzelhetetlen lett volna a szlovák nép hősi harca a náci túlerővel szemben. Ez a segítség tette lehetővé nemzeti felszabadító partlzánháború kibontakoztatását a szlovákiai hegyekben, s ez a második világháború legnagyobb hegyi csatájában, a kárpáti-duklai hadműveletben érte el tetőpontját. Ezt az eredetileg nem tervezett hadműveletet azért indította meg a szovjet hadvezetőség, hogy haladéktalanul segítsen a szlovák népnek. A szovjet csapa18 8 a munkaerötartalékok is jelentőseri gyarapították a munkások számát. Csak az első ötéves tervben (1949—1953) mintegy félmillió ember került a mezőgazdaságból, a kisüzemi termelésből, a háztartásokban dolgozó nők köréből, és kisebb hányadban az államigazgatásból, valamint az irányító szervekből az ipari és az építőipari munkások soraiba. Ez a jelenség tapasztalható volt az 50-es évek második felében ís, és csak az 50-es évek vége felé nyilvánult meg nagyobb mértékben az, hogy a munkásosztályt saját utánpótlása gyarapította. A hatvanas évek második felében az ipari munkások között már túlsúlyban voltak az olyan munkások, akiknek nem voltak tapasztalataik a tőkés bérmunka időszakából, akik a szocialista építés feltételei között szerezték meg képesítésüket, választották a munkáshivatást. Ezek a tények rendkívül nagy politikai jelentőségűek. A München előtti Csehszlovákiában a munkásosztály nagy hányadát a mezőgazdasági vállalatokban, a kisüzemekben, az Iparosoknál, a szolgáltatásokban és a háziiparban szétszórtan dolgozó munkások alkották, és csak az osztályharcok folyamatában alakult ki egységük és osztályőntudatuk. Ez a hosszú Ideig tartó integrálódási folyamat a háború után, a nemzeti és demokratikus forradalomban tetőzött, s ez lett a munkásosztály 1948 februárjában aratott politikai győzelmének egyik alapvető feltétele. Február után a fejlődés a munkásság jelentős koncentrálódására, az ipari munkások hányadának növekedésére vezetett, egyidejűleg a mezőgazdaságban és a szolgáltatás terén dolgozó munkások hányadának párhuzamos csökkenésével. Az adott korszak új feladataival és a munkásosztályon belüli nagy strukturális változásokkal, más szociális rétegekből és az utánpótlásból való erőteljes gyarapodásával kapcsolatban azonban ismét sürgetően előtérbe került a munkásosztály integrálódásának, öntudatának, osztályszemléletre és az Internacionalista együvétartozás tudatára való nevelésének problémája, amely mindmáig időszerű. A munkásosztály társadalmi súlya, az idegen eszmei befolyásokkal szembeni ellenálló ereje és képessége arra, hogy valóban politikai képviselője legyen a munkásosztály történelmi küldetésének, egyesítse az egész társadalmat és megoldja a szocializmus fejlesztésének távlati kérdéseit, mindez ugyanis a munkásosztály belső egységének, öntudatosságának és internacionalista kapcsolatának függvénye. A Februárt követő évtizedekben a tulajdonviszonyokban beállt változások nemcsak az egyes osztályok és szociális csoportok helyzetét módosították. Leglényegesebb következményük, hogy az alapvető termelőeszközök szocialista tulajdona lehetővé tette egész proletár nemzedékek régi vágyának megvalósítását, olyan társadalom létrehozását, amelyben az ember nem zsákmányolja ki a másik embert, amelyben nem találhatók meg a nyomor és a gazdagság óriási ellentétjei, hanem ellenkezőleg, a nemzeti gazdagság és az emberi munka minden forrása azokat szolgálja, akik munkájukkal hozzájárulnak a társadalom fejlesztéséhez. A csehszlovák társadalom a háború utáni rövid időszakban elérte a szociális egyenlőség viszonylag magas fokát, ami feltétele lett a munkásosztály és a dolgozOk igazi emancipálódásának, az emberek közötti új viszonyoknak és a demokrácia új típusa, a szocialista demokrácia létrejöttének. A gazdasági fejlődés eredményei A termelőeszközök szocialista tulajdonának megalapozása megnyitotta a szocialista gazdasági rendszer építésének útját. Ez a rendszer kizárja a kizsákmányolás bárminemű formáját, lehetővé teszi a gazdasági fellendülés minden forrásának és a dolgozók széles rétegei alkotó képességeinek tervszerű kiaknázását. Már röviddel 1948 februárja után, az első csehszlovák ötéves terv éveiben sikerült nálunk kibontakoztatni az ipar nagyméretű átépítését és fejlesztését, megkezdődött Szlovákia óriási méretű iparosítása, és az ipari termelést hozzávetőleg megkétszereztük. Bár közvetlenül az első ötéves terv után, majd a hatvanas évek első felében újra jelentős kilengések következtek be a termelés és a nemzeti jövedelem alakulásában, a csehszlovák gazdasági fejlődés irama az elmúlt 25 esztendőben gyorsabb volt mind a világátlagnál, mind a fejlett tőkésországok fejlődési üteménél. A köztársaság sok kerületében több száz új Ipari üzem, bánya, kohó, duzzasztógát és vlllanymű épült. Az ipari termelés terjedelme 1937-hez mérten több mint hatszorosára emelkedett. Szlovákia ipari termelése 1988-ban elérte az 1948. évi szint több mint tízszeresét. A szövetkezetesítés és a szocialista mezőgazdaság építése folyamatában létrejöttek a felaprózott kisüzemi mezőgazdasági termelés nagyüzemi termeléssé való átalakításánaK feltételei. Jelentősen megcsappant a mezőgazdaságban ii _,ozók száma, ugyanakkor növekedett a mezőgazdasági teriii terjedelme és a munkatermelékenység is. A mezőgazdaság a 60-as években gazdasági fejlődésünk jelentős konszolidáló tényezője lett. A mezőgazdasági bruttó termelés 1969-ben az 1961—1965-ös évek átlagához mérten 23 százalékkal, míg az árutermelés 39,2 százalékkal növekedett. Ugyanakkor távolról sem merítettük kl a gazdálkodás nagyüzemi formáinak, a mezőgazdasági munka racionalizálásának, a technika, az ipari eljárások alkalmazásának, a munkaerők szakképzettsége és a mezőgazdasági termelés fokozásának lehetőségeit. A dolgozók szociális biztonságtudatát erősítő rendszer építése Pártunk az elmúlt években a városok és a falvak dolgozóit kezdeményező és áldozatkész munkára ösztönözte, hogy teljesítsük a háború utáni helyreállítás első terveit, majd az ötéves tervek feladatalt. Közben mindig hangsúlyozta, hogy nem a számok hajhászása és az öncélú termelés a feladatunk, hanem a dolgozó ember mentesítése a munkanélküliség, a nyomor, a szociális bizonytalanság lidércnyomásától, amely sok munkásnemzedék életében kísértett, s hogy feladatunk létrehozni az ember anyagi és szellemi kibontakozásának feltételeit. A hatalmas méretű gazdasági építésben nem célt, hanem qz életszínvonal emelkedését, a létfeltételek javítását és különféle helyzetekben az emberek szociális biztonságtudatának megszilárdulását biztosító eszközt látott. A CSKP politikája ezen alapelvének tiszteletben tartása lett a záloga annak, hogy az építőmunka eredményei a háború utáni fejlődés minden szakaszában visszatükröződtek a munkáscsaládok és a dolgozók más rétegei anyagi, valamint kulturális színvonalának fokozatos emelkedésében. Már a népgazdaság háború utáni megújítása idején sikerült megoldanunk néhány sürgető fontosságú szociális problémát, amely öröke volt a München előtti Csehszlovákia és a megszállás szociális viszonyainak. Felszámoltuk az éhbéreket, a nyomort, egyenjogúvá tettük a nők munkáját, több munkalehetőséget biztosítottunk a kevésbé fejlett területeken, lényegesen megjavítottuk az alapvető létszükségletek kielégítését, természetesen a háború utáni jegyrendszer keretei között. Egyidejűleg a dolgozó rétegek érdekében néhány jelentős módosítást eszközöltünk a nemzeti jövedelem elosztásában. Ennek ellenére a nemzeti Jövedelem elosztásának még 1948 küszöbén ís kifejezetten osztályjellege volt és a gazdag rétegek javát szolgálta. Februárig megoldatlanok maradtak a munkások, az alkalmazottak és a kisparasztok széles rétegei életszínvonalának alapvető problémái, a táplálkozás, a lakás és általában a létfeltételek Javulásának kérdései. E problémák alapvető megoldása megkívánta az anyagi-termelési bázis nagyvonalú fejlesztését, a munka nélkül szerzett jövedelemgyarapítás megakadályozását, a munka szerinti elosztás alapelvének következetes gyakorlati érvényesítését, s a dolgozó ember anyagi helyzetének, képességei kibontakozásának stb. biztosítását fiatal korától kezdve egészen a megérdemelt pihenésig. A CSKP közvetlenül 1948 februárja után hozzálátott ezeknek a nagy problémáknak a rendezéséhez, kidolgozta a szocializmus építésének fő irányvonalát. Már az első' ötéves tervben számoltunk az egy főre eső reális jövedelem 35 százalékos emelkedésével. A párt fő Irányvonalának valóra váltása azonban kezdettől fogva rendkívül bonyolult nemzetközi és belpolitikai helyzetben ment végbe. Pártunk az osztályszempontból tagozódó világban nem téveszthetett szem elől olyan tényeket, amelyek közé a nemzetközi helyzet kiéleződése, a hidegháború fokozása, az imperialista katonai tömbök létrehozása és a koreai háború kirobbantása tartozott. Az 50-es évek elején az imperialista agresszió veszélye, hazánkban pedig az ellenséges aknamunka s a legyőzött erők ellenállásának ösztönzése rendkívüli intézkedéseket kényszerítettek kí, hogy biztosítsuk a köztársaság, illetve a szocialista államok egész közössége védelmi képességét. A gazdaságpoll-