Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-06 / 4. szám, szerda

tika alapvető feladatainak meghatározásakor szükséges volt szem előtt tartani ezeket a sürgető fontosságú politikai szempontokat, hogy csökkentsük függő viszonyunkat azoknak a tőkésállamoknak gazdaságától, amelyek az embargó politikáját alkalmazták Csehszlovákiával szemben. Egyben múlhatatlanul fontos volt átépíteni az ipari termelés első köztársaságtól örökölt ágazati struktúráját, s megoldani Szlovákia kulcsfontosságú problémáját, az iparosítást. Ez megkívánta, hogy irányt vegyünk a gazdasági fellendülés valamennyi extenzív forrásának gyors kiaknázására és a nehézIpar lendületes építésére. Ez egyet jelentett azzal, hogy az erre ráfordított szorgos munka és az óriási beruházások közvetlenül nem tükröződhettek az életszínvonal emelkedésében. Ennek ellenére az első ötéves terv éveiben sok alapvető fontosságú intézkedéssel jelentősen javítottuk a munkásosztály és a többi dolgozó szociális helyzetét. A csehszlovák állam mind nagyobb összegeket fordított az egészségügyi, a szociális gondoskodásra, a nevelésre, a kultúra demokratizálására és a dolgozók minden rétege érdekében a művelődés hozzáférhetővé tételére. Ebben az első időszakban döntő fontosságú szociálpolitikai intézkedések közé tartozik 1948-ban a társadalombiztosítás nagyvonalú tervének törvénybe iktatása. Egy 1949. évi nemzetközi felmérés szerint Csehszlovákia ezáltal besorakozott annak a 7 államnak mezőnyébe (46 állam közül), amely polgárait a születéstől kezdve a hajlott korukig a legtöbb esetben (16) biztosította a rendkívüli helyzetekkel szemben. Gyorsan gyarapodott a társadalmi alapokból fedezett szükségletek száma, tekintet nélkül az egyén által végzett munka mennyiségére. Az 50-es évek derekán az ily jellegű elosztás hányada 28 százalékát tette kl a köztársaság egy-egy lakosára eső teljes reális jövedelemnek, vagyis évente átlagban 2299 koronát. Jelentősen csökkent az olyan létszükségletek száma, amelyeket a családoknak saját munkajövedelmükből kellett fedezniük (a lakosok költségvetéséből majdnem teljesen eltűnnek az egészségügyi gondoskodásra fordított kiadási tételek, kisebbek a kiadások a művelődésre, a kulturális szükségletek egy részének kielégítésére, a lakásra, a közlekedésre és néhány további szolgáltatásra). Eltűnt a munkanélküliségtől való félelem, és a dolgozók helyzetének ez a vonatkozása is fontos forrása lett a létbiztonság érzésének és a magabiztosságnak. Az első ötéves tervben az alkalmazottak számának gyarapodása, a munka- és a szociális jövedelem növekedése alapján mintegy egyötödével emelkedik a lakosság személyi fogyasztása. A második csehszlovák ötéves terv (1956—1969) éveit a reálbérek, a mezőgazdasági tevékenységből eredő jövedelem, és többek között a kiskereskedelmi árak szüntelen csökkentésére, illetve a munka- és a szociális jövedelmek növelésére támaszkodó szociális jövedelem gyors gyarapodása jellemezte. A nemzeti jövedelemből lényegesen többet fordítottunk a társadalmi szükségletek kielégítésére, főleg további nagyvonalú szociálpolitikai intézkedések alapján. Ide soroljuk a beteg- és a járadékbiztosítás 1957. január elsején végrehajtott reformját, az alacsony és a közepes járadékok emelését, a családi pótlék emelését két ízben, a tankönyvek és tanszerek ingyenes juttatásának bevezetését, a járadékélvezők és más szociális juttatásokban részesülők számának gyors gyarapodását. A betegbiztosítás 1957. január elsejei hatállyal végrehajtott reformja alapvető fontosságú a csehszlovák munkásosztály történetében, mégpedig minden munkás és alkalmazott életviszonyai szempontjából. Bár nálunk már régen az I. világháború előtt bevezették a beteg- és balesetbiztosítást, és már 1926-ban törvénybe iktatták az alkalmazottak általános járadékbiztosítását, egészen 1948-ig néhány, szociális és osztályszempontból differenciált rendszer létezett, amelyek közül a munkások biztosítása volt a legkevésbé előnyös. így például 1937-ben az állami alkalmazottak és a köztisztviselők nyugdíja átlagosan 1100 korona volt, a magánalkalmazott nyűg díja 787 korona, viszont a bányász öregségi nyugdíja 235 korona, a munkásé pedig 142 korona. Az ilyen és az ehhez hasonló különbségek bizonyos mértékben éreztették hatású kat az 1948-at követő időszakban is. Csak az 1957. évi reform hozta közös nevezőre a láradék elismerésének és kiszámí tásánnk. illetve a betegbiztosításból eredő igények elismeré sének feltételeit. Lehetővé tette, hogy munkaképtelenség, Illetve a megérdemelt nyugdíjba vonulás esetében a munkaaktivitás éveiben elért reális kereset és a munkaérdem egységesen tükröződjék a szociális juttatásokban is. A II. ötéves terv éveiben kialakultak a csehszlovák társadalom legnagyobb rétegei életszínvonala jelentős, sőt bátran mondhatjuk: minőségi változásának feltételei. Jelentős változások voltak ezek a háború utáni időszak és általában a munkásosztály egész története viszonylatában. 1956-ban az egy lakosra jutó élelmiszer-fogyasztás kalóriaértéke Csehszlovákia történelmében első ízben szárnyalta túl az orvosilag egy napra javasolt kalóriamennyiséget (3000). Köztársaságunk ebben a vonatkozásban elérte és 1956 után meg is előzte számos gazdaságilag legfejlettebb ország színvonalát, és megoldotta a dolgozó tömegek életének egyik alapvető és kulcsfontosságú problémáját. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a munkás-, az alkalmazotti és a paraszti háztartások nagyméretű felszerelése huzamosabb használatra alkalmas ipari gyártmányokkal (hűtőszekrények, rádiók, televíziókészülékek stb.). A piac bizonyos mértékig telítettnek bizonyult a ruházkodási szükségletek kielégítésében; a lábbelifogyasztásban világviszonylatban az elsők közé tartozunk. Tekintettel a jövedelem és a megtakarítások gyarapítására, megnőtt az érdeklődés és a kereslet a személygépkocsik, valamint a külföldi üdülés iránt, amit addig a gazdagok kiváltságának tartottak. Bár a csehszlovák gazdaság a 60-as évek első felében bizonyos stagnáción ment át, amely kifejezésre jutott a nemzeti jövedelem gyarapodása átlagütemének jelentős csökkenésében is, folytatódott a személyi és a társadalmi fogyasztás gyors fellendülése. A lakosság munkajövedelme 1966-ban 20 milliárd koronával meghaladta az 1961. évi szintet, a szociális biztosításból nyert jövedelem pedig 5,5 milliárd koronával. Annak ellenére, hogy 1961 után bizonyos mértékben emelkedtek a létfenntartási költségek, jelentősen nagyobb lett mind a nominál, mind a reálbébr. A népgazdaság szocialista szektorában a havi átlagkereset az 1961. évi 1382 koronáról 1969-ben 1878 koronára emelkedett, s az öregségi nyugdíj, amely 1937-ben a munkásnyugdíjasok esetében átlagban 142 koronát tett ki, 1969-ben egy-egy nyugdíjasnál átlagban elérte a 847 koronát. A munkások és az alkalmazottak 1969-ben háztartásonként jövedelmükért hozzávetőleg a felével több árut és szolgáltatást kaphattak, mint 1960-ban, a szövetkezeti parasztok pedig majdnem kétszerte többet. Ezen az alapon a 60-as években jelentősen megnőtt a személyi fogyasztás. így például az egy főre eső évi húsfogyasztás, amely 1948-ban 28,9 kg-ot tett ki, 1968-ban elérte a 68,4 kg-ot, a zslradékfogyasztás (átszámítva 100 szzalékos zsiradékra) azonos időszakban 10,5 kg-ról 19,8 kg-ra, a cukorfogyasztás 22,5 kg-ról 39,4 kg-ra emelkedett. A lakosság ellátottságát a hosszabb ideig használható gyártmányokkal az alábbi számok jellemzik: 1968 végén 100 háztartásra 78 mosógép, 47 hűtőszekrény, 47 porszívó, 14 villanytűzhely, 34 gáztűzhely, 128 rádiókészülék, 66 televíziókészülék, 14 személygépkocsi és 31 szólójármű esett. Az életszínvonal emelkedésének egyik alapvetően gyenge pontja maradt a lakáskérdés. Már a röviddel 1945 után végrehajtott elemzések kimutatták a múlt áldatlan örökségét, s azt, hogy felszámolása rendkívül nehéz lesz. A gazdaságnak a háború utáni szükséges felújítása az ország későbbi iparosítása és anyagi-műszaki bázisának építése éveken át elvonta a szükséges építkezési kapacitást. 1946-tól 1969 végéig a CSSZSZK-ban 1354 000 lakás épült, vagyis a jelenlegi lakásalapnak mintegy 30,8 százaléka. Ez azonban nem fedezte a lakosság szükségletelt, körülbelül 200 000 lakás hiányzik csupán olyan háztartások szükségleteinek kielégítéséhez, amelyek egyelőre nem rendelkeznek saját lakással. A szocialista Csehszlovákiában az életszínvonal áltálában aránylag szép standart szintet ért el, amely állja az igényes összehasonlítást a gazdaságilag fellett országokkal is. Egyes emberek azonban tévesen azt gondolják, hogy további emelkedése csak a bérek és a jövedelem növekedésétől függ. Ez volt a gyakorlat az 1968—1969-es években. A központi Irányítás eszközeinek szétzilálása és a felelőtlen politika következtében 43 milliárd koronával gyarapodott a lakosság jövedelme. Az a veszély fenyegetett, hogy felborul az árszint és összeomlik a belső piac. A párt és az állam vezetősége 1969 áprilisa után számos döntést hozott és több intézkedést foganatosított, amelyek a helyzet eredményes stabilizálására ellen és á szektásság veszélyét ls leküzdötte, ám továbbra is egyik elsőrendű feladata maradt ? marxizmus-leninizmus tisztaságáért vívott küzdelem. A párt szervezeti felépítésében még túlsúlyban voltak a helyi szervezetek, melyek megfeleltek a választási küzdelem és a szociáldemokrácia reformista politikája szükségleteinek. A pártszervezetek elégtelen vagy formális átépítése üzemi szervezetekké lehetetlenné tette, hogy a párt közvet lenül az üzemekben mozgósítsa a munkásságot, s gyengítette a pőrt akcióképeségét. Ezenkívül a húszas évek vé gének párton belüli mély válsága és a burzsoá üldöztetés feldúlta a pártszervek és szervezetek hálózatát. Gyenge oldal volt még a tömegszervezetekben működő kommunisták munkája. A párt mindeddig képtelen volt irányítani e szervezeteket a kommunisták révén; a párt és az önálló, gyakran eredménytelen politikát folytató vörös szakszervezetek viszonya sem volt eléggé világos. Szociáldemokrata szokások hatására lebecsülték a párt szervező szerepét a gazdasági harcokban, lebecsülték a parasztság körében, a hadseregben stb. végzett munkát. A párton belül bürokratikus módszerek voltak túls'úlyban, elnyomták a párton belüli demokráciát, a tagság egy része passzivitásba esett, hullámzás volt tapasztalható a párttagok soraiban. Az V. kongresszus után a CSKP új vezetősége igyekezett kiküszöbölni munkájának hiányosságait, s megnyitotta a párt belső átépítésének korszakát, ami megfelelt a forradalmi gyakorlat szükségletelnek. Sok mindent újra és ugyanakkor újat is kezdett. Feltétlenül szükséges változások voltak ezek; nélkülük a CSKP nem teljesíthette volna a néptömegek vezetőjének szerepét. Az V. kongresszus irányelveinek szellemében a párt megkezdte szervezeteinek a demokratikus centralizmus elvei alapján való építését. Fokozatosan kiépítette a pártszervek és szervezetek hálózatát, következetesen megvalósította saját átépítését elsősorban üzemi szervezetekre, új, szociáldemokrata szokásoktól meg nem rontott pártfunkcionáriusokat nevelt. Oj alapokra helyezte a parlamenti és tömegszervezeti munkát. Ügyelt arra, hogy minden párttag kapjon feladatot és személyes felelősséget érezzen annak teljesítéséért. A párt megtisztult a különféle opportunistáktól és revizionistáktól, egyidejűleg a munkások és a fiatalok soraiból származó új tagok beáramlásával leküzdötte a taglétszám csökkenését. A CSKP-nak 1930 elején csak mintegy húszezer tagja volt, mert az opportunista és ingatag tagokon kívül azok is eltávoztak soraiból, akik nem értették meg az V. kongresszus jelentőségét és nem hittek az új vezetőségnek, hogy kivezeti a pártot a válságból. Ezekkel is szakított a párt, noha egyesekkel csak ideiglenesen. 1931 végén, már a VI. kongresszus idején megkétszereződött és tovább nőtt a párttagok száma. A további, mintegy húszévi időszakban a CSKP politikailag, eszmeileg és szervezetileg tovább érett. Bebizonyította, hogy új típusú párt, mely új történelmi viszonyok között eredményesen tudja irányítani a munkásosztály harcát a dolgozók szociális felszabadítősáért. A párt győzelme 1948 februárjában nem önmagától következett be — a gazdasági válság éveiben a kommunisták nagyszabású szervező, Ideológiai, agitációs és meggyőző munkájával, óriási erőfeszítésével, áldozatkészségével és elszántságával, a fasizmus elleni küzdelmével, majd az országnak a szovjet hadsereg által történt felszabadítása után a többieket magával ragadó ép! tő lelkesedésével érte ezt el. A CSKP harcban az egységes antifasiszta frontért A gazdasági világválság romboló folyamata azt bizonyította, hogy a burzsoázia szűk osztályérdekei mindinkább el lentétbe kerültek a dolgozók széles rétegeinek és az egész csehszlovák társadalomnak szükségleteivel. A kapitalizmust valaha is megtépázó legnagyobb és legmélyebb válság az 1929—1933. években érte el a München előtti Csehszlovák Köztársaság társadalmi és szociális struktúráját. Megbénult termelés és kereskedelem, a társadalmi gazdagság pusztuló sa, mindenekelőtt minden társadalom és minden nemzet legértékesebb vagyonának — a munkanélküliek százezrei ügyes kezének és tehetséges agyának fizikai és erkölcsi pusztulása, a Szlovákiából a nagyvilágba kivándorlók tízezrei — ilyen volt a kapitalista válság Csehszlovákiában. A proletariátus és az alkalmazottak többi rétegének minden nyomora, gondja és szenvedése a kapitalista gazdálkodási módnak, a dolgozók rovására történő burzsoá válságmegoldásnak törvényszerű következménye volt. Más kiút is volt a válságból — ezt a kommunisták mutatták. Ha a tömegek meg akarnak szabadulni a gazdasági válság következményeitől, meg kell szüntetniük a válság okait. Ha élni akarnak a tömegek, meg kell halnia a kapitalizmusnak. A CSKP rendkívüli szerepet játszott ezen évek gazdasági és politikai küzdelmeiben. A munkanélküliek és a sztrájkok nagy mozgalmának élén a kommunisták álltak. A kommunista párt legeredményesebb akciója és a dolgozók küzdelmének kicsúcsosodása 1932 tavaszán a mosti bányászsztrájk volt. A csehszlovákiai dolgozók legnagyobb csatája volt a válság éveiben, egyszersmind a maga nemében politikailag a legjelentősebb küzdelem az egész európai földrészen. E harcokban a CSKP olyan erővé fejlődött, amely nemcsak a dolgozók szociális érdekeit képes védelmezni, hanem a csehszlovák állami önállóságnak, a csehek és szlovákok nemzeti szabadságának is a legelszántabb védelmezője. Ez különösen időszerűvé vőlt akkor, amikor Németországban hatalomra jutott a hitleri fasizmus, amely agresszivitásával és sovinizmusával halálosan és közvetlenül veszélyeztette Csehszlovákiát, a cseh és a szlovák nemzet létét. E helyzetből adódtak a CSKP politikájônak egyes új elemei. Annak ellenére, hogy a polgári demokratikus állam a munkásosztály fölötti tőkés osztályuralom szervezete maradt, a kommunista párt védte őt a belső és külső fasizmustól. Abból az értékelésből indult ki, hogy a fasizmus a munkásosztálynak, a humanista kultúrának és civilizációnak a legnagyobb és legkegyetlenebb ellensége. Ezért a csehszlovákiai viszonyok között kívánatos volt, hogy a forradalmi munkásmozgalom összefogjon az összes antifasiszta erővel, köztük az ún. Várral is. A CSKP-nak ez a politikája a konkrét csehszlovákiai viszonyok között megfelelt a Kommunista Internacionálé Vll. kongresszusa 1935. évi irányvonalának, amely abból a felismerésből indult ki, hogy a háború elhárításához és a fasizmussal való leszámoláshoz elengedhetetlenül szükséges a fasizmust elvető összes politikai erő kollektív erőfeszítése. Ennek az antifasiszta egységes népfrontnak magva és összetartója egyedül a proletariátus lehetett. A demokrácia s a béke megvédéséért küzdő antifasiszta mozgalom a proletariátus vezetésével a szocializmusért folyó küzdelemmé változhatott. Csak így épülhetett szilárd várfal a fasiszta veszéllyel szemben. Ezért a CSKP a VII. pártkongresszuson 1936 áprilisában megjelölte azokat az elveket, amelyek megteremthették a köztársaság tényleges védelmének feltételeit. Követelte a dolgozók szociális helyzetének megjavítását, a vitás nemzetiségi kérdések demokratikus megoldását, erélyes közbelépést a fasiszta szervezetek ellen, az államapparátus megtisztítását a faslsztabarát elemektől, a külpolitikában, oedlg a szilárd szövetséget a Szovjetunióval. Csehszlovákiának a munkásosztály és a dolgozó nép érdekében való védelme a fasizmussal szemben nem jelentett osztálybékét a búrzsoáziával, hanem a demokráciáért és a fasizmus ellen vívott harcnak a szocializmusért folyó küzdelemmel való egybekapcsolását jelentette. A megszállás évei igazolták e koncepció helyességét. A CSKP politikája ekkor a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának és a CSKP VII. kongresszusának gondolataira épült. A CSKP harca a fasizmus ellen nem korlátozódott a csehek és szlovákok nemzeti szabadságának védelmére. A párt abból a meggyőződésből Indult ki, hogy a fasizmus elleni harc nemzetiségüktől függetlenül az antifasiszták és demokraták ügye. A demokratikus Spanyolországgal szolldarlzáló akció, beleértve a csehszlovák lnterbrlgadistáknak a spanyol polgárháború frontjain vívott harcait, a németországi és ausztriai antifasiszta emigránsoknak nyújtott áldozatkész segítség, Georgi Dimitrov, Ernst Thälmann és mős antifasiszták megmentésére szervezett akciók — ezek mind a proletőr internacionalizmus gyakorlati megnyilvánulását bizonyltották. 7